Janó Ákos (szerk.): Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia 1. (Kiskunhalas, 1965)

I. RÉSZ - 3. Janó Ákos: Gazdasági élet

érdekében az ember már huzamosabb kinttartózkodásra, vagy állandó kintlakás- ra rendezkedett be. Sem a jószágteleltető helyeket, sem a mezőgazdasági szálláshelyeket nem tekinthetjük még önmagukban tanyáknak, melyek legfőbb jellemzője az összetettebb, földművelésen és állattartáson alapuló üzemvitel és központosított mezőgazdasági termelés. A tanyás gazdálkodásban az állattartás és a szántóföldi növénytermesztés egymást kiegészítő művelési ágak aránya bizonyos egyensúlyba került. A tanya az állattartás számára biztosította a teleltetés, takarmányozás, a földművelés számára a trágyával való ellátás, az ember számára a távoli határrészekre való kijárás helyett a huzamosabb kintlakás, a gazdálkodás egy kézben történő irányításának a lehetőségeit. A tanya, mint termelési hely és a városi ház, mint állandó lakóhely, szoros egységet alkottak. Ugyanakkor az üzemvitelben megnőtt a tőke- és munkaintenzitás, ennek következtében a termeléstechnika bizonyos korlátok között fejlettebb és eredményesebb lehetett, mint a városból történő, forduló kényszeren alapuló gazdálkodásban. A nagyobb építkezéseket és beruházásokat igénylő mezőgazdasági jellegű telephelyek, a tanyák kialakulása a földközösségen alapuló gazdálkodás idején még nem is képzelhetők el, majd elszaporodásukat a szántóföldek, legelők és kaszálók összefüggő egységét biztosító tagosítás segítette.

1798-tól kezdve a Tanács egymás után hozta a tanyai kintlakást tiltó rendelkezéseket, de egyre több volt e rendelkezések megszegőinek száma is. 1808- ban négy gazdát 24 órai áristommal fenyítettek, huszonkettőt pedig két hét alatti beköltözésre kényszerítettek.

A tanyai kintlakás tilalmának kettős oka volt. Egyik ok a közmunkák maradéktalan teljesítésének biztosítása, a közigazgatás nehézségeinek megszüntetése, a másik pedig erkölcsi ok.

A város részére teljesítendő, főleg fuvarozási munkák és szolgáltatások adó- jellegúek és minden gazdára kötelezőek voltak. A városban lakóknál nem jelentett nehézséget a közmunkák és szolgáltatások kirovása, de a tanyai lakosok köny- nyen ki tudták magukat vonni azok teljesítése alól, amivel a többi gazda terheit súlyosbították. Természetesen az adófizetés alóli kibúvásra is lehetőséget nyújtott a hatalmas pusztákon való állandó kintlakás, rendkívüli fáradtságot és nehézségeket jelentett a nyilvántartás és ellenőrzés. A tanyákon lakó gazdák gyermekei az iskolai oktatásban sem tudtak részt venni, az egyházi tanításokat is nélkülözték.

1823-ban — beidézve az összes tanyai lakosokat —, szigorúan meghagyta a Tanács a városba való beköltözésüket. A kintlakást tette szükségessé a határban való szőlőültetés és disznótartás, emiatt 1823-ban ezeket is megtiltották.

A tanyai élet a közösséget érintő minden káros megnyilvánulása mellett, gazdasági szempontból előnyös volt a gazdákra, és mert a külső mezőgazdasági munkákkal kapcsolatos kitelepülésüket már úgysem lehetett megakadályozni, 1825-től némi engedményeket biztosított a Tanács a tanyai lakosok számára. A mezei munka érdekében megengedték a tanyás gazdáknak, hogy a nyári hónapokban, június 1-től szeptember 15-ig kint lakjanak, de kötelezték őket arra, hogy városi házukban olyan személyt tartsanak, aki a kvártélyos katonát befogadhatja, közmunkára hívás esetén hírt adhat a gazdának. A kertészek és tanyáspásztorok állandó kintlakását ekkor már megengedték. Nem volt szabad azonban tanyát tartani annak a gazdának, akinek a városban nem volt háza.

A jászkun kerületekben a tanyásodás legnagyobb volt Halason és Félegyhá88