Janó Ákos (szerk.): Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia 1. (Kiskunhalas, 1965)
I. RÉSZ - 2. Halász Géza - Janó Ákos: Kiskunhalas története a felszabadulásig
gazdag városának utcáin; társadalma pedig egységes szervezetté lesz, melynek minden része örömmel végzi a reá váró munkát, — s a haladás útján nem egymás ellen, de vállvetve, egymás mellett fognak dolgozni.” A város népe a képviselőválasztásoknál szavazatát hagyományosan mindig ellenzéki jelöltre adta. Egészen 1910-ig, mely alkalommal Tisza István Nemzeti Munkapártjának jelöltje Hegedűs Kálmán kapta a szavazatok többségét. így munkapárti („mungó”) képviselője lett Halasnak. Bizonyára nemcsak az új képviselőnek, hanem a pártnak is része volt abban, hogy az évek óta szorgalmazott iskolaépítés is megvalósulhatott, a halasiak hatalmas küldöttségét fogadták, s meghallgatták. Az ellenzéki város bizalmának megnyerésére az 1907-ben államosított halasi belterületi iskolák 1912—13-ban 3 új emeletes épületet kaptak, 30 egészséges tanteremmel, valamint a hozzájuk tartozó egyéb helyiségekkel. — A 3 iskolaépület gyökeresen megváltoztatta a gyermekek elemi szintű oktatását és nevelését, s külsőleg is szebbé tette a várost, mert az épületeket neves építészek tervei szerint emelték. Az utolsó „békeévekben” mélyfuratú kutak készültek, Fehértón a város gazdaságában csemetekert létesült. Elhatározta a közgyűlés a villanyhálózat bővítését, az utcák, terek kikövezését is. Mindezt azonban késletette az I. világháború kirobbanása. Az általános mozgósításkor 2000 katona vonult be a városból, hadimunkára pedig 600 nép- fölkelőt hívtak be. A későbbiek során a bevonultak száma kereken 5000-re emelkedett, akikből 1003-an estek el a háború alatt, 741 hadiárvát hagyva maguk után. 1933-ban 258 halasi hadirokkantnak adtak át háborús jelvényt az 1926- ban felavatott hősi emlékmű előtt, melynek kő obeliszkjeibe vésték be azoknak a nevét, kik Sábáénál és az Isonzó mentén estek el, vagy a lengyel mezőkön folyó esztelen vérontás áldozatai lettek. A háborút, melynek során minden 5-ik katonáját elvesztette a város, gazdasági téren is nagyon megérezte a lakosság. 1914-től 1918-ig 8 alkalommal jegyzett tekintélyes és egyre növekvő névértékben hadikölesönt. El kellett tűrnie a külön-1 féle rekvirálásokat, melyek katonai karhatalommal folytak. Elvitték a gabonát, a háztartási fém-tárgyakat, korlátozták a kenyér- s cukorfogyasztást, a hetipiacot egy napra szorították. Amikor aztán a Kiskunhalas Helyi Értesítője háborúellenes cikket mert 1918. február havában közölni, elkobozták, sőt márciusban statáriummal is igyekeztek nyugalmat erőszakolni a békét követelő lakosokra. A katonai összeomlást követő polgári forradalommal egyidejűleg spanyol járvány jött a városba, tovább nehezítve az egyébként is nagyon súlyos közegészségügyi állapotot. Ilyen előzmények után a lakosság nagy lelkesedéssel csatlakozott az 1918. október 25-én megalakult Nemzeti Tanácshoz, mely demokratikus reformokra törekedett. 400 fegyveres nemzetőr segített a városban a rendőrségnek a közbiztonság és rend fenntartásában. Kiskunhalason is polgári és radikális párt alakult, irányításukkal szervezték a földosztást, gondoskodtak a tüdőbetegekről, —- a képviselőtestület jogkörét pedig átvette a Néptanács. Az élelmezés terén megmutatkozó átmeneti nehézségek leküzdésére heti 2 hús- és 2 zsírtalan napot rendeltek el. Jelentős szerepet vállalt a szegény nép érdekeinek képviseletében, majd a március 21-én kikiáltott Tanácsköztársaság helyi munkájában a február 3-án Halason is megalakult Kommunista Párt. A Tanácsköztársaság idején a halasi Munkás- és Katonatanács elnökévé Szűts József tanítót, az 5 tagú birektórium 5* 67
