Janó Ákos (szerk.): Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia 1. (Kiskunhalas, 1965)
I. RÉSZ - 6. Dr. Láng Mátyás - Vorák József: A munkásmozgalom története
dezett baráti vacsorán 6—700-an vettek részt. A vacsora szónokai Szeder Ferenc és Kéihly Anna voltak. Ugyancsak 1931 őszén rendezte a pártszervezet a Natkai- szigeti bálát. Rendőrségi asszisztencia mellett is mintegy ezren vettek részt rajta. A pártéletre, a művelődési hajlamra, a kollektív érzésre jellemző, hogy a pártszervezetnek ez időben szavalókórusa is volt, mely mintegy 60 tagot számlált. Komlós Antal visszaemlékezései szerint a halasi szavalókórust a Pestről érkezett Grósz elvtárs, Ascher Oszkár tanítványainak egyike tanította be. Két hétig tartózkodott Halason, ezalatt Komlósék vendége volt. A kórus 1931 őszén, a 48-as körben megtartott egyik úgynevezett „műkedvelő” esten mutatkozott be. Tömeghatása akkora volt, hogy további működését a rendőrség betiltotta. Mivel nyilvános pártoktatásra a szervezet nem kapott engedélyt, a párttagok vasárnaponként a jelenlegi Somogyi-Bacsó utca (volt Óvoda utca) 2 szám alatti párthelyiségben jöttek össze „újságot olvasni”. Elbeszélőink szerint az egyik leghűségesebb látogató éppen az öreg Kazai József volt, ki szívesen emlékezett vissza a múltra s elevenített fel halasi forradalmi emlékeket. A fiatalabb párttagok ezeken a „felolvasásokon” ismerkedtek meg a halasi sztrájkmozgalmak történetével, az 1919-es Tanácsköztársaság halasi eseményeivel, a halasi vöröskatonák harcaival. Szabályos, program szerinti oktatásként Marosán György 1935-ben vezetett hathetes, heti két alkalommal rendezett párttanfolyamot. A mind jelentősebbé váló szociáldemokrata pártélet természetesen kiváltotta a hatalom megtorló intézkedéseit. Ahogy Gömbösék demagógiája mind erősebbé vált, úgy igyekezett a halasi rendőrség egyenként megfélemlíteni a halasi munkásság vezetőit. A közismertebb szociáldemokrata alkalmazottak némelyikét munkahelyéről elbocsátották. Bor Benő kommunista kijelentéséért feljelentés folytán Budapestre, a Margit körúti fogházba került. A halasi szakszervezetek közül a legintenzívebben talán a Magyarországi Bőripari Munkások Szövetsége helyi csoportja képviselte tagjainak érdekeit. A cipészek szakszervezete Halason a legerősebbek közé tartozott. Jellemző, hogy 1936-ban volt bátorságuk a tagoknak bérköveteléseik teljesítéséért sztrájkba is kezdeni. A sztrájk vezetői Dolejsi József és Kerekes Lajos voltak. A sztrájkotoknak rövid munkabeszüntetés után sikerült 38—42%-os béremelést elérniük. És talán éppen a legerősebb halasi szakszervezetek közé tartozó cipészszervezetnek a sorsa lehet jellemző a halasi munkásmozgalmak felszabadulás előtti ideiglenes szünetelésére. 1942-ben a helyi csoport bejelentette hivatalosan is feloszlását. Komlós Antal szerint az 1930-as évek elejének fellendülését, a személyes megfenyegetések, a rendszeres rendőri megfigyelés, és méginkább a pesti központ egyre lanyhább irányításának és érdeklődésének következményeként lassú sor- vadási folyamat követte. A párttagok nem léptek ki a pártból, de egyre ritkábban jelentkeztek, azután egyszer csak elmaradtak. Az 1940-es évek elején a rendszeres pártéletet élő tagok száma 50—60-ra fogyott le, ezek közül a rendőrség 30—40-et nyilvántartottként kezelt. Ezidőben már maguk a helyi vezetők is úgy vélték, hogy a párttagok személyes biztonsága érdekében talán helyesebb is a távolmaradás. A munkások védelmét hangoztatta Dolejsi József is, mikor a halasi cipészszervezet feloszlatását elbeszélte: „Olyan időket éltünk, mikor magunkat kitehettük a megtorlásnak, de tagjainkat nem juttathattuk rendőrkézre.'" A cipészszervezet feloszlatásának hiva210
