Janó Ákos (szerk.): Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia 1. (Kiskunhalas, 1965)
I. RÉSZ - 6. Dr. Láng Mátyás - Vorák József: A munkásmozgalom története
pítanunk, hogy volt-e Kiskunhalason kommunista pártsejt. Annyi mindenesetre tény, hogy 1942-től kezdve a rendőrségen 30—32 személyt tartottak nyilván, akik. kifejezetten baloldaliak voltak, és 6—8 kommunista szerepelt a rendőri nyilvántartásokban, akik rendszeresen hallgatták a moszkvai rádió adásait. Vezetőjük Bor Antal volt. A tanácsi jegyzőkönyvek 1920-tól 1944-ig az evakuálás következtében megsemmisültek. A kiskunhalasi levéltár újonnan rendezett anyagát végigkutatva, sajnálattal kellett megállapítanunk, hogy az iktatókönyvekben jelzett számok és címszók mögül az akták javarészét kiselejtezték még a rendezés előtt. A munkásmozgalom tömegeinek akciókra képes összetömörítését csak a Magyar Szocialista Munkáspárt kísérelte meg. A párt feloszlatása után a munkástömegek szükségből kénytelenek voltak a Szociáldemokrata Párthoz csatlakozni. A valóban meggyőződéses szocialisták azonban a szociáldemokratákkal való kapcsolatukat csupán ideiglenesnek takintették, aminthogy a Szociáldemokrata Párt is igyekezett soraitól távol tartani a baloldali elemeket, és a „bolsevista befura- kodókat” kizárta magából. Az agrárproletárok szervezéséről a Szociáldemokrata Párt a Bethlen—Peyer-paktum értelmében véglegesen lemondott. Érthető tehát, hogy a csaknem kimondottan agrárjellegű. Kiskunhalason a szociáldemokraták tevékenysége — fennálló szervezeteik mellett is —- inkább csak jelképesnek volt tekinthető. Ha viszont valaki a helyi párttagok közül a szociáldemokraták lagymatag politikájával nem értett egyet, azt a helyi szervezetek itt is azonnal eltávolították. Erre a sorsra jutott 1933-ban Macskási József is. Természetes, hogy az egyszerű párttagok nagyobb része maga sem volt tisztában a szociáldemokraták parlamenti alkudozásaival, a kormányzattal időről időre kötött kompromisszumaival. A párt az egyetlen magyarországi munkáspárt lévén, a tagság igyekezett azon belül hangoztatni a munkásság követeléseit. A halasi Szociáldemokrata Pártban a két világháború közt alig is találkozhatunk az 1900-as évek agrárproletárjainak forradalmi elszántságával. A Szociáldemokrata Párt lemondott ugyan a közalkalmazottak szervezéséről is, 1923. augusztus 3-án a mozdonyvezetők mégis országszerte sztrájkba léptek. A sztrájkolókhoz csatlakoztak a kiskunhalasi mozdonyvezetők is. A sztrájkról a Kiskunhalas Helyi Értesítőjének 1923. augusztus 8-i számában Dr. Bori Benő rendőrtanácsos így nyilatkozik: A vasutassztrájk kitörése előtt 24 órával megtörténtek a szükséges intézkedések, és teljesen felkészülve vártuk az eseményeket. A Nemzeti Munkavédelem tagjai pontosan szolgálatba léptek, és nyilvánvaló lett, hogy kellő vezetés mellett be fognak válni és igen fontos szerve lesz az országnak . . . Halason a sztrájk alatt a lakosság és a vasutasok nyugodtan viselkedtek. A vicinális vonalakon nem volt sztrájk, azok jártak, csak a fővonalon nem közlekedtek a vonatok. Az állomást már a sztrájk előtti órákban erős készültség szállta meg, amelyet már be is vontak. — A helyi hatóságok tehát alaposan felkészültek a sztrájkra. Megszállták az állomást, s sztrájktörőkként kivezényelték az úgynevezett Nemzeti Munkavédelem tagjait. Igaz, hogy a vonatok így se jártak, de legalább elejét vették minden demonstrációnak. A magát előszeretettel konszolidáltnak hirdető Bethlen-kormány terror helyett szívesebben élt porhintéssel. Az agrárproletárokat ugyan nem elégítette ki, de ez cseppet se zavarta nagyvonalúnak beígért földosztásának szétkürtölésében. A helyi újság 1923. december 5-én közölte azoknak az igényjogosultaknak 205
