Nagy Szeder István: Kiskun-Halas város története oklevéltárral, 1-4. rész (Kiskun-Halas, 1926-1936, 1993)
Második rész. A Redemptio Utáni Kor 1745-től kezdve - Határperek a szomszédokkal
— 70 — mostanában is tartatnak jankói földek Fehértói pusztától való megkülönböztető jegyekül, mivel azokig halasi lakosoknak volt birtokuk, senkitől sem háborgattatottan, holott a tanú születésétől fogvást, kilenc esztendővel ezelőtt való ideig, mindenkor kit pásztorul, kit tahó- ul Halas városában tartottak és maga is azon nevezett határokig élvén, senkitől nem háborgattatott azon időközben. Azt is hallotta gyakran, magánál sokkal idős emberektől, hogy az negyedik határ alatt levő hajdani kútkopolyánál megölt embereknek díját, mivel fehértói földnek tartatott, halasi lakosoknak 300 forintokul kellett lefizetni. - Összesen tizenhét vidéken lakó, volt halasi pásztor igazolta a város által tartott határvonalat. Mindezek ellenére 1754-62 között számos irat igazolja, hogy a janko- váci lakosok folytonos határsértéseket követtek el, s a város nem győzött elég panasziratot intézni gr. Grassalkovics kamarai elnökhöz. 1756. március 5-én ismét volt egy tanúvallatás a határ miatt, amikor a tanúk igazolták, hogy a tizennégy évvel azelőtt megölt juhászt, akit kutyája hűségesen ott őrzött, a vitássá tett területen a halasi határban 118 lépésre temették el a határvonaltól a halasiak. Bár a hosszabb idő óta tartó békés használatot Kiskun-Halas javára tanúk igazolták, a további pereskedés és költekezés meggátlása végett 1765-ben egyezséggel a mai határvonalat állapították meg, ami a városhatár területének körül-belül 3000 holddal való megcsonkítását jelentette, mint az a csatolt térképről is kitűnik. Ezen egyezség folytán a fehértói osztott szántóföldekből is vesztett a város, s így Fehértó pusztán 1766-ban újraosztották a földeket, és a hiányzó területet Bo- dogláron, s más pusztákon pótolták. Az 1760. évben a Vattai család Tázlár pusztája és a halasi Pirtó puszta határvonala miatt tört ki az egyenetlenség. A mohácsi vész utáni török uralom alatt Tázlár pusztát a kun pusztákkal együtt Szeged városa használta és többnyire bérbeadás útján hasznosította. 1643-ban Dömök Mihály szalkszentmártoni lakos, majd Dömök Gergely bérelte Tázlárt a puszta jogtalan használata miatt a halasiak ellen 1639-ben Lipcsei Bálint tiltakozott. 1639-ben a halasiak is tiltakoztak Dömök ellen Vadkert puszta birtoklása miatt, melyet akkor ők bírtak bérben. 1650-ben a szegediek marháit Buday Pál szécsényi lakos kiverette Tázlár pusztáról. Az 1699. évi összeíráskor Tázlárt, mint hajdani elhagyott Kiskun helységet írták össze, amikor a templom falaiból állott egy darab, egy domb tetején. A pusztát akkor Halas bírta bérben évi 12 forintért a Vattai családtól. Ugyanezen összeírás szerint Buday Pál lányát Vattai János vette feleségül, kinek a puszta már 1695-ben is tulajdonában volt, miután Pest vármegyén tiltakozott Pirtó és Tázlár használata miatt. Tázlárt 1694-ben a halasi Tegzes János bírta bérben, és mintegy negyed mérföld széles sávot hozzá akart foglalni Pirtóból,
