Nagy Szeder István: Kiskun-Halas város története oklevéltárral, 1-4. rész (Kiskun-Halas, 1926-1936, 1993)
Első rész. A redemtio előtti kor 1745-ig - Halas város története a redemtio előtt
—136 — Szerb az ipeki pátriárkával együtt a Duna mögé, s ezen végleg hazánkban maradt szerb tömeg megszaporitotta a Bánátban és Bácskában a török uralom alatt már megtelepedett szerb lakosságot. A török 1687-ben nagy erőfeszítéseket tett Buda és Szeged visszafoglalására, de sikertelenül, mert a császári seregek útjokat állták. Mindamellett kisebb török csapatok a mi vidékünkön is megfordultak. Sőtér Ferenc pestmegyei szolgabiró 1687 junius 16-án meghagyta Kecskemét, Nagykőrös és Jászberénynek, hogy marháikat Halas vagy Kunszentmiklós felé hajtsák. Eger vára ugyanis még török kézen volt, ostrom alatt állott ugyan, de mégis sikerült egy Péterváradról indult lovas tatár csapatnak pénzt becsempészni a várba. Ugyanezen év nyarán ötezer török Baját támadta meg és Eger felé vonult. -- 1688-ban adta csak fel a török őrség az egri várat, de csak olyan feltétellel, hogy Nagyváradra szabadon elvonulhatott s a költözködéshez szekereket és munkásokat kellett nekik adni. Halas és Kecskemét is adott 30 szekeret 120 ökörrel, amelyekből 100 ökör odaveszett. Fokozta vidékünk lakosságának a terhét Rensingh budai kerületi hadbiztosnak a különféle kirovásoknál elkövetett eszte- lensége, melynek következtében tiz községet elhagytak a lakói.1) Ezt a hadbiztost 1689-ben ugyan felfüggesztették az állásától, de a szegény népen elkövetett jogtalanságokat nem lehetett jóvá tenni. — 1687-ben Halas városától durva hangú parancslevelében követelte Rensingh a kirótt járandóságokat s fenyegetésül akasztófát és kereket rajzolt levele alá.2) Ugyanabban az esztendőben a Bajáról Péterváradra vonult Martuzán aga követelte a török adót a halasiakon.3) Arról azonban, hogy megfizették e vagy nem, adat nem áll rendelkezésünkre. Nagyvárad, Gyula, Lippa, Temesvár és Titel erődített helyek még az egész Bánáttal együtt török kézen voltak s a török és tatár haderők közelsége miatt a császári hadvezetőség is csapatokat volt kénytelen vidékünkön tartani, amelyeknek az eltartása nagyon súlyos teherként nehezedett a szegény kizsarolt lakosság vállaira. Egy feljegyzés szerint már Szolnok bevétele után, 1685-ben kutyáikat és macskáikat is megették a mindenükből kifosztott lakosok. A Duna—Tiszaköze még 1691-ben is hadműveletek színhelye volt, amikor a zalánkeméni csatára felvonuló seregek élelmezése ‘) Hornyik i, m. III. kötet 181 1, Oklevéltári 97. sz. és nyugtái ICO—102—103—106—107. sz. *) Oklevéltár: 98. sz.
