Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1940 (40. évfolyam, 1-105. szám)
1940-11-29 / 96. szám
november 29 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE 3 oldal Allamsorsjegy kapható a december 5-iki húzásra Halast az antótanszMorlátozás nem érinti A MÁVAUT téli menetrendje az idén december elején alkalmasint a jövő hónap első napján lép érvénybe. Értesülésünk szerint a téli hónapokra megszüntetnek egy-két au- [ tóbuszjáratot. Halast az autóbuszkorlátozás nem érinti. Valamennyi járat — amely eddig közlekedett továbbra is megmarad. A 2390 vagon vetőmag borült az idén kiosztásra A földművelésügyi kormány az idei vetőmag-akció keretében 5465 métermázsa eredeti nemesitett 92.833 mázsa utántermelt buza-vetőmagot, 1511 mázsa eredeti nemesitett, 10.800 mázsa utántermelt rozs-vetőmagot, 279 mázsa eredeti nemesitett, 1460 mázsa utántermelt őszi árpavető1 magot osztott ki. Ezenfelül a föld- I művelésügyi miniszter mintegy 110.200 mázsa búzavetőmag és 16.200 mázsa rozs-vetőmag kiosztását engedélyezte azoknak a gazdáknak a megsegítésére, akik elemikárok miatt vetőmagot önerejükből nem voltak képesek beszerezni. A városok egységesen foglalnak éllést a kövezetvám megtérítése mellett Ismeretes, hogy a kormány ez év nyarán egyrészt idegenforgalmi okokból, másrészt a ; gazdaközönség terheinek enyhítése végett rendeletileg eltörölte a városök által szedett kövezetvámot. A rendeletnek fontos szociális jelentősége van, de a városok emiatt meglehetősen nagy kárt szenvedtek. A kormány azonban a vámörlö rendelettel egyidejűleg biztosítani kívánta tovább is a városoknak a kövezetvámból befolyt hasznot. Éppen ezért utasitota, az egyes városok illetékes ügyosztályát, mutassák ki a kövezetvám megszüné! sével keletkezett veszteségüket és azt terjesszék fel. A városoknak megigér- ■ ték, hogy a vám megszűnése által elmaradt összeg középértékét 12 egyenlő részletre osztva, havonta megkapják. Eddig csak az első ilyen kövezetvám visszatérítés érkezett meg a városokhoz. Hasonló helyzetben van a többi vidéki város is. Pécs éppen ezért ebben az ügyben leiratot intézett a kormányhoz, amelyben kérte a kövezetvám megtérítését. A feliratot Pécs városa hasonló állásfoglalás végett az ország többi városaihoz is megküldte. О r s z á g—V Ilágl Hat fok' Hideget mértek Hétfőn éjszaka Tiszántúlon. — Megnyílt a budapesti tenyészállatvásártelepen a nemzetközi baromfikiállitás. *- Eljárás indult 41 Győr környéki gazda ellen, árdrágításért, mert a burgonya kilóját 8 fillér helyett 10—12 fillérért adták. — Félévi börtönre ítélte a székesfehérvári törvényszék fadrágitásért Kuszela Antal érdi szén- és fakereskedőt. — Megrendült Romániában ismét a föld. A november 10-iki földrengéskor megrongált házak közül sok összedőlt. — Bazárszerű papucsházat építenek Szegeden a papucsosoknak. , — Romániában a gabonakészlet kímélése céljából kenyér helyett hetenként egyszer kukoricamáié napot vezetnek be. Ezen a napon tilos lesz a kenyér sütése, valamint árusitása. — Szegeden Balla István 30 éves napszámos fel akart ugrani a Tiszaparton húzódó kőpárkányra. Azonban oly nagy lendülettel ug- í rótt fel, hogy átesett és lezuhant a fi négy méter mélységben húzódó rakodópartra. — Pécsudvardon pinceásás közben beomlott a föld és maga alá temette Brunner Jakab 52 éves földművest. Mire kiásták már halott volt. — Győrben a fennálló rendelkezések alapján a város lakossága a tél folyamán 24 ezer liter petróleumot használhat fel. — Zalaegerszegen Kardos János és Kardos Lajos még a tavasszal ka- í rókkal agyonverték Forgács Gyula napszámost. A törvényszék 11—11 évi fegyházra ítélte a gyilkosokat. A győri tábla után most a Kúria is helybenhagyta a büntetést. — Kis- kundorozsmán Szász Gyula autójával elütötte Ungi Sándornét, aki eszméletlenül terült el a földön. A rendőrség megindította a nyomozást annak megállapítására, hogy a szerencsétlenségért kit terhel a felelősség. — Makón Gellért József konyhakertészt az egyik vendéglő előtt négy álarcos fiatalember megtámadta és elvették 300 pengőjét, majd elmenekültek. A rendőrség megindította a nyomozást a támadók kézrekeritésére. — Vasváron Dömötör János kertjében a cseresznyefák ismét virágzanak. — Szegeden a városban a zsir és sertés bejelentési kötelezettséggel kapcsolatban 100.073 kiló zsírt és 3243 darab sertést jelentettek be. — Debrecenben Vajda Pál 33 éves körösladányi lakos öngyilkossági szándékból szegeket nyelt le. Azonban tettét megbánva, a mentőktől kért segítséget. Beszállították a kórházba. — Keszthelyen a község 200.000 pengő kölcsönt vesz fel az OTI-tól vágóhíd és hütöház építésére. A Halasi Hitelbank Rt. I| KISKUNHALAS kedvező feltételekkel folyósít kölcsönöket, I a legmagasabb kamatozással j gyümőlcsöztet ibetéteket, minden bankári ügyben í készséggel éli rendelkezésre t |чГ7* —TI I I I 1П=^-^-1 I lüliiliizoítslg járt hűi a entinírtai iialilatihiál A vízüggyel kapcsolatban újabban a következőket jelenthetjük: Szerdán délelőtt értekezlet volt a szegedi városházán a főispán elnöklésével, amelyen Halasról dr Kathona Mihály polgármester és Dobó Kálmán műszaki tanácsos is részt vettek. Az értekezleten a befutott jelentésekkel kapcsolatban megbeszélték a közös teendőket és a résztvevő polgár- mesterek kicserélték tapasztalataikat. Általában az a felfogás alakult ki ezen az értekezleten, hogy — tekintettel a súlyos helyzetre — a vizeket haladéktalanul le kell vezetni, mert ellenkező esetben az egész alföld katasztrofális veszélybe kerül. Elhatározták az értekezlet résztvevői, hogy megtekintik a I dongéri főcsatorna munkálatait s en- , nek értelmében csütörtökön valameny- nyi érdekelt kün is járt az erős ütemben folyó munkálatoknál. A szegedi főispánt betegsége gátolta s helyette Breuer Vilmos ^szegedi műszaki tanácsnok vett részt a szemleuton. Bauer Sándor miniszteri biztos, Kathona Mihály dr polgármester és Gusztos Károly helyettes polgármester, akik ugyancsak megtekintették a munkálatokat, megelégedéssel láthatták, hogy a esatornaásása a legnat gyobb erővel folyik és most már csu- I pán kb. 1 kilométer van hátra. A csa- I torna közeli elkészülte után már sor I kerülhet a harkai víznek Szánk és Jászszentlászlón való levezetésére. Az árvízkárokat tanyulmányozta Halason a Kamara kiküldöttje Az árvízkárokkal kapcsolatos intézkedések mindjobban éreztetik hatásukat. Kint a földeken szerényen folyik a munka; ássák a vizvezetőcsatornákat, emelik a gátakat, hogy minél előbb megszabadítsák a vetéseket a rájuk zúduló óriási víztömegektől. A kecskeméti Mezőgazdasági Kamara Szuly Elemér főtitkárt küldte ki, aki több napon át tanulmányozta az általános vizhelyzetet. f A főtitkár helyszíni tapasztalatairól beszámolt a Kamarának- amely azután annak alapján gazdasági, műszaki, I szociális és adóügyi vonatkozásban ' megfogja tenni a szükségesnek látszó intézkedéseket, illetve eljár a kártszen- vedett gazdatársadalom gyors és hathatós megsegítése érdekében. Rögtönitélő bíróság elé kerül Bera Mihály Bera Mihály, a nemrégen felfedezett I fejébe ment a golyó, most felgyógyult szörnyű szegedi hármas gyilkosság | és rövidesen rögtönitélő bíróság elé egyetlen életben maradt tettese, aki ' kerül, öngyilkosságot kísérelt meg és akinek | 237 ezer gyümölcsfái juttattak a fagykársujloífa vidékeknek A földművelésügyi minisztériumban | lására az állam 237 ezer oltványi jut* most végeztek az olt vány akció nagy tatott a termelőknek, illetve károsul- munkájával. Az elemi csapások követ- J taknak. keztében kipusztult gyümölcsfák pót- | Környékbeli árdágitók a bíróság előtt Tegnap Ismét több 'árdrágítót ítélt [ jel a kecskeméti törvényszék. A legsúlyosabb büntetést Horváth Gyürgy, Horváth Györgyné és özv. Hajagos Lászlóné kapta. Horváth György hentesmester, piaci árust egyrendbeli, folytatólagosan elkövetett árdrágítás bűntettében mondották ki bűnösnek. Szeptemberben 104 sertést vett özv. Hajagos Lászlónéval közösen. Az első sertésből mintegy 80—90 kiló zsirt olvasztottak, amit 15-én reggel kivittek a piacra. Alig adtak el néhány kilót, egy vásárló — drágáivá az árakat — feljelentette őket. A zsir- szalonna kilóját, az árkormánybiz- tos által megállapított 1 pengő 80 filléres maximális árnál magasabban, 2 pengő 20 fillérért árusította. Hasonló vádat emelt az ügyészség Horváth Györgyné és özv. Hajagos Lászlóné ellen is. A vád- és védőbeszédek elhangzása után a törvényszék uzsorabirósága mindhárom vádlottat fél-félévi börtönre, 100— 100 pengő pénzbüntetésre, 3 évi hivatalvesztésre és politikai jogaik felfüggesztésére, valamint 100—100 pengő vagyoni elégtétel megfizetésére ítélte. Az ítélet nem jogerős. Földi Péterné, a hentesszakosztály elnökének feleségét, árdrágítás vétségéért 60 pengőre, segédjét, Paksi Józsefet pedig bűnrészességért 20 pengő pénzbüntetésre ítélte az uzso- rabiróság. Az Ítélet nem jogerős. F. Szabó Sándor, mivel a burgonya métermázsáját szeptemberben 17 pengőért árulta (az akkori maximális ár 16 pertgő volt) árdrágító visz- szaélés vétsége miatt a törvényszék 20 pengő pénzbüntetésre Ítélte. Az ítélet nem jogerős. Böszörményi József jászkaraje- női hentes és mészáros háromrendbeli árdrágító visszaélés bűntettével volt vádolva, azonban az uzsorabi- róság megállapította, hogy üzlet- szerűség nem forog fenn, csak vét- j ség. 15 napi fogház főbüntetésre és i 30 pengő mellékbüntetésre ítélték, mert az árkormánybiztosság által megmaximált árnál magasabban adott el sertéshúst és zsirszálonnát. Bakacsi Lajos lajosmizsei hentest a törnvényszék árdrágító visszaélés vétsége miatt 20 pengő pénzbüntetésre ítélte, mert fél kiló zsirszalon- nát 1 pengő 20 fillérért adott el, amikor egy kilónak akkori legmagasabb ára 2 pengő volt.