Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1940 (40. évfolyam, 1-105. szám)
1940-02-27 / 17. szám
4 KISKUNHALAS KELTI E1TESIT0JB február 27 HÍREK Bajtársi parancs. Értesítem a Csoport tagjait, hogy az Országos Szövetség felhívása folytán Kormányzó urunk, vitéz nagybányai Horthy Miklós országosának 20 éves évfordulója megünneplésére március hó 3-án vasárnap délelőtt 11 órakor a Füstös-féle sörcsarnokban bajtársi táborozást tartunk, s igy a minden hó első szombatján szokásos összejövetelünk elmarad. Megjelenés bajtársi kötelesség. Kiskunhalas, 1940. február 27. Kosztolnyik Kálmán elnök. — Evangélikus Istentisztelet lesz pénteken márc. 1-én d. e. negyed 9 órakor a Gimnáziumban a Kormányzó ur országlásának huszadik évfordulója alkalmával. Ezúton értesítjük a hivatalok, intézmények t. vezetőit s általában a város közönségét. — Halálozás. Einviller Károly 81. évében rövid betegség után meghalt. Az elmhunytat igen jól ismerték a városban és szerették és becsülték. Temetése ma délután 3 órakor volt nagy részvét mellett. — Különös plakát. Félegyházán működik társulatával Szalay színigazgató, aki különös plakátokat ragasztott ki. Ezeken közli, hogy a város vezetőségének feltűnő «gavallériája» következtében kénytelen félegyházi szezonját megrövidíteni, mert nemhogy a szokásos segélyt nem kapja meg, de még 10 százalékos vigalmi adóval is megrótta a város. — Közgyűlés. A Katolikus Legény- egylet március 3-án, határozatképtelenség esetén a megjelentek számára való tekintet nélkül, március 10-én tartja meg XI. évi rendes közgyűlését, melyre úgy a pártoló, mint a rendes tagokat tisztelettel meghívja az Elnökség. — Elhalasztották a város területén foganatosítandó ebek védőoltását. A földmivelésügyi minisztérium rendeleté értelmében a város területén az ebek kötelező védőoltását február 27-től március 28-ig akarta a hatóság megtartani. Ma délelőtt közölték lapunkkal, hogy ezek az oltások a rossz idő miatt bizonytalan ideig elmaradnak. A védőoltások megkezdéséről a kutyatulajdonosok névre szóló felhívást kapnak. — Ünnepi Istentisztelet. A Kormányzó Ur Öfőméltóságának országlása 20-ik évfordulójának megünneplésére az Izr. Hitközség márciuís 1 napján d. u. fél 6 órakor ünnepi Istentiszteletet tart. — Összeírják az ország baromfi- állományát. A földművelésügyi miniszter a baromfitenyésztés fejlesztése és a kivitel fokozása érdekében elrendelte az ország baromfiállományának összeírását. Az összeírás szolgálja a termelők és a fogyasztók érdekeit egyaránt, de mindenképpen fontos, hogy baromfiállományukról megbízható kimutatás álljon rendelkezésre. Kataszterbe foglalják az ország területén tenyésztett baromfifajtákat s ennek alapján fontos szaktanáccsal vagy jobb fajták kiutalásával szándékozik a földművelési kormány a baromfiállományt úgy mennyiségben, mint minőségben fokozni. — Közgyűlés. A kiskunhalasi Iparos és Kereskedő Ifjak Egylete március 3-án, délután 3 órakor tartja évi rendes közgyűlését. Határozat képtelenség esetén március 10-én, a tagok számára való tekintet nélkül megtartják. A vezetőség. ) — Házasság. Kovács Mihály Brecska j Rozáliával f. hó 27-én, délután fél 4 1 órakor a Róm. kath. Plébánia templomban házasságot kötött. (Minden külön értesítés helyett). — Névváltoztatás. Káplár Sándor detektív családi nevét Kamarásra változtatta meg belügyminiszteri engedéllyel. — Uj doktor. Topolay Elek m. kir. állampénztári tisztet a Ferencz József Tudományegyetemen doktorrá avatták. — Hamis pénz. Füller József mélykúti kereskedő jelentette a csendőrségen, hogy egy ismeretlen vevője hamis egypengőssel fizetett. A nagyon sikerült hamisítványt fölküldték a pécsi ügyészségnek. A nyomozást megindították. — Városi közgyűlés. A város képviselőtestülete március 2-án rendkívüli közgyűlést tart. — Д városi hatóság értesíti a baromfitenyésztő lakosságot, hogy a földművelésügyi minisztérium megbízottja a kiskunhalasi Gazdasági Egyesületben (Eötvös utca) február 26-tól március 2- ig bezárólag naponként délután 2-től 4-ig baromfitenyésztő tanfolyamot rendez. A tanfolyam hallgatása díjmentes. mmmm A MANSz előadása Amint lapunkban már közöltük, a Mansz március hó első három vasárnap délutánján a városi közgyűlési teremben folytatja nemzetvédelmi előadássorozatait. A legközelebbi előadás március 3- án, vasárnap délután fél 6 órakor lesz a városi közgyűlési teremben. Ez alkalommal előadásokat fognak tartani vitéz Rózsás József őrnagy «A magyar nő szellemi hivatása a honvédelem szolgálatában», továbbá Jerémiás Lajos gimn. tanár «A magyar nő nemzetvédelmi szolgálatának történelmi példái» cimmel. A nagy érdeklődéssel várt előadások bizonyára sok érdeklődőt fognak ismét a közgyűlési terembe vonzani, hogy meghallgassák az érdekes és tanulságos előadásokat. Minden érdeklődőt szeretettel hiv és vár a Mansz vezetősége. Az előadások látogatása díjtalan. О r s z á g-V Hág 1941 április 12-én lesz 700 éves évfordulója a mohácsi csatának. Borsód vármegye országos keretben készül megülni az emléknapot. — N. Vigh Katalin hódmezővásárhelyi kétéves kislány a földre tett forróvizet tartalmazó edénybe esett. — Borzalmas szerencsétlenség történt Budapesten az Ist- vántelki főműhely udvarán. Simon Lajos 34 esztendős tűzoltó ellenőrző körútját végezte, közben nem vette észre, hogy az udvarra befut egy próbamozdony. A kerekek elkapták Simont és a mozdony kétszáz méteren át magával vonszolta. — Budapesten a Gömbös | Gyula-út 39 sz. házban Hoffmann Bér- j talanné 60 éves nyugdíjast a lakók j csontvázsoványan, eszméletlenül talál- ■ ták. A nyomozás megállapította, hogy Hoffmanné egy héttel ezelőtt öngyilkosságra szánta el magát és tettét különös módon akarta végrehajtani. Bezárkózott lakásába, lefeküdt az ágyba és azóta egy falat ételt sem evett. — Tóth János 73 éves gávai órást lakásán megfagyva, holtan találták. — Csuka János 45 éves mikepéresi lakos a község határában lévő erdőbe ment fáért. Visszafelé a nagy hóviharban összeesett és megfagyott. Anyakönyvi hírek Február 18-tól — február 26-ig. SZÜLETTEK: Siegl Tóbiás és Szettele Teréziának József nevű fiuk, Bálint Imre és Rékasi Annának János nevű fiuk, Behány László és Halász Juliánnának Ottilia nevű leányuk, Csányi László és Dobó Ilonának László nevű fiuk, Neineth Lajos és Ádám Erzsébetnek Éva nevű leányuk, Nagy Sándor és Barna Máriának Katalin nevű leányuk, Katzenbach Konrád és Szakái Juliánná Augusztának Miklós nevű fiuk, Szőlős Imre és Tukacs Erzsébetnek Imre nevű fiuk, Várkonyi LászFoly tatás 21-- Ebben minden jó embered egy veled hatalmas császár — jegyezte meg a hízelgő. — Cso-Fu-val ki kel békül- nöd. Adnod kell a barátot, aki segíti támogatja még ellenfelét is. A világnak azt kell látnia: LY-U megszerette Cso- Fu herceget és érdemesnek tartja, hogy a hatalmat megossza vele. Bizd meg a kormányzás egyik fontos ágával. S ha mindenki abban a meggyőződésben él, hogy LY-U uralkodása el se képzelhető Cso-Fu nélkül, akkor megkezdik szerepüket híveid. Ha Cso-Fu, mint a hatalom birtokosa tűnik el a földi életből és maga LY-U császár a leg- vigasztathatatlanabb, — akkor a nagy gyászban senki se gondol bűnös cselekedetre, . sőt ellenkezőleg. Azok, akik tegnap Cso-Fuban látták a felkelő i a- pot, akik tőle várták az érvényesülést, mint a kutyák sompolyognak hozzád és lábadat nyalogatják. LY-U dühösen felkiáltott: — Mindig kiáltottam; a porondra, mindig szembeszáltottam ellenfeleimmel. Kétszínűségre és aljasságra azonban soha se vetemedtem! A hízelgő magát nem zavartatva, meggyőző hangon folytatta: — LY-U császár soha se követhet fi olyasmit, ami lényével ellentétben van. Az önvédelemről azonban пел mondhat le. Haditerveid is titkosak. Háború esetén nem közlöd ellenségeiddel szándékodat. Ez is háború. Most is hadat viselsz Cso-Fu ellen. Csakhogy okosan, józanul. LY-U újra megszólalt. Most valamivel csendesebben mondotta: — Tudom, hogy Cso-Fu veszedelm s ellenfél. Avval is tisztában vagyok, hogy hatalomra tör. De még sem tudok kétszínű játékot folytatni. — S ő hem azt teszi? — Hogyan gondolod. — Ha egyenes ellenfél lenne, akkor sereget toborozna, amellyel szemben erővel felléphetnél. De nem azt teszi. Ssép szóval és ajándékkal bolonditja népeidet. Csalfaság ellen csak ha >on- lóval lehet küzdeni. Gondolkozz ezen hatalmas császár és eszerint cselekedj. LY-U álmatlanul töltötte az éjszakát. A gondolatok kavarogtak agyában. Becsületérzése, egyenes gondolkozása visz- szautasitották a javaslatot. De akkor hogyan lépjen fel Cso-Fu-val szemb n? Nincs reá más mód és lehetőség. Felköltötte tejtestvérét, akiről tudta, életét adja érte. — Azért hivattalak — kezdte — ló és G. Nagy Katalinnak Vilmos nevű fiuk. MEGHALTAK: Vidra Péter 78 éves, Móric István 41 éves, Barna Péter 86 éves, Frittm mn Mihály 14 éves, Hreha Hrej József 9 hónapos korban. KIHIRDETETT JEGYESEK: Pittenauer Mátyás Vas Erzsébettel, Balog Imre Szűcs Judittal. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Egyed I. Lajos Matizkó Juliánnával, Kurucsai János Gáspár Jolán Ilonával, Marton József Moldován Teréziával. mert életem fordulópontjához jutottam. Minden hírnököm arról számol be, hogy Cso-Fu herceg népszerűsége hamarosan megingatja hatalmamat. A'.t tanácsolták: tegyem naggyá és veg/Эт trónszékem mellé. Adjam vele szemben a megértő és igaz barátot. S ha ezt megtettem, ha a hatalom őt is körül veszi, akkor a véletlennek gondolkodni kell arról, amit nekem nem szabad megtennem. — A tanács aljas, nem hozzád méltó — volt a válasz — de szükséges. Most életedről és hatalmadról van szó. Szellemek ellen nem harcolhatsz. Tedd ezért azt, amit embereid tanácsolnak. — Neked is ez tehát a nézeted? — Más nem lehet. Kettőtök közül egynek el kell tűnnie. S nekem kedvesebb, ha nem te vagy. Ne gondold azonban, hogy Cso-Fu-val szemben ellenséges érzéseket táplálok. Sőt ellenkezőleg. Szeretem. S ha nem te állnál útjában, nagyon örülnék, ha a trónra kerülne. De inkább őt áldozzuk fel, semhogy te pusztulj el. LY-U mereven nézett tej testvére szemébe. — Nem fordul el szived tőlem, ha az egyenes, erős LY-U császár kétszínűvé válik? — Affelől nyugodt lehetsz. Nem tehetsz mást. Véded magad. Reggel LY-U magához rendelte vezérét és megbízta, hogy üzenetével keresse fel Cso-Fu herceget. Mondja meg neki, hogy LY-U kéreti. Cso-Fu eleget tett LY-U kérésének. Rövidesen megjelent nála. — Dicső testvérem — kezdte LY-U — figyelemmel kisérem azt a kegyes és áldozatos tevékenységet, amit a lakosság körében kifejtesz. Boldogsággal telődik meg a szivem, mert látom: vannak olyan hatalmas urak is, akik nem akarnak rangot, sikert. Csupán a túlvilág! boldogság előmunkálatait végzik. Nemcsak becsüllek, hanem meg is szerettelek azért. Nem tűrhetem azonban, hogy munkád közben ne vegyen körül az a megtisztelés, amely személyednek joggal kijár. Jól tudod, hogy én a kard és a harc embere vagyok. Nem értek a te tudományodhoz. Az a célom azonban, hogy a trón mindkét tulajdonság hordozója legyen. Magam mellé emellek ezért. —Cso-Fu meglepődve mondotta: (Következő számunkban folytatjuk). Felelős szerkesztő és kiadó: PRAGER JANOS SZERELEM É5 BECSÜLET Irta : Vécsey Leó köhögés, rekedtség, elnyálkásodás, hurut ellen. Csakis üá€X J&HÖS gyógyszertárában, kapható. Kossuth u. l.sz. (Takarék épület) Nyomatott a Kiskunhalas Helyi Értesítője Lapvállalat nyomdájában, Molnár-u. 2.