Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1940 (40. évfolyam, 1-105. szám)
1940-06-04 / 45. szám
2 KISKUNHALAS HlfcYl SKTESITOJS junius 4 Rendkívüli nagysikere volt a vasárnap Halason tartott honvédelmi női napnak Csak egészen rövid ideje annak, hogy Keresztes Fischer Ferencnél a belügyminiszter neje kibontotta az Egyesült Női Tábor zászlaját, máris olyan viszhangja támadt ennek a mozgalomnak, amelyhez hasonlóval alig dicsekedhet még hasonló megmozdulás. Különösképpen Halas város női társadalma reagál egészen szokatlan élénkséggel a belügyminiszterné felhívására. A halasi női egyesületek egy táborba tömörülve fogtak hozzá nyomban a szervező, illetve építő munkához. A vasárnapra hirdetett »honvédelmi női nap» igen nagy érdeklődést vál- -tott ki Halason. A női társadalom, asszonyok és leányok egyaránt egymásután jelentkeztek a rendezőségnél, hogy közreműködésüket a nagy cél érdekében felajánlják. A tábor műsorának kezdetét jelző időpontban a Városi Színház nagyterme zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, úgyszintén a színpadon is sok halasi asszony és leány volt, lakik a magyar ruhabemutatónak voltak szereplői. ; Általában az érdeklődésnek eme szokatlanul élénk megnyilvánulása a honvédelmi női nap iránt, azt bizonyítja, hogy Halas város női tábora átérezte a nap jelentőségét és hogy az asszonyok- lányok egyaránt megértették az idő hivő szavát. A finnországi példákból tanulva a magyar nők és igy a halasi nők is, tisztában vannak azzl, hogy az országot, ezt a sokat szenvedett, megcsonkított Magyarországot csak úgy lehet a nagy viharon átmenteni és nagyátenni, ha benne nem csak a férfiak, de a nők is összefognak és közösen dolgoznak a szent cél érdekében. A függöny fetgördülése után a m. kir. 20 honvéd gyalogezred zenekara eljátszotta a Himnuszt, amit a közönség^ állva hallgatott végig, majd dr Kathona Mihály polgármester köszöntötte a színpadon helyet foglaló vendégeket, akik között ott láttuk a belügyminisz- temé képviseletében megjelent dr Dál- noki Veress Juliánnát, a Move országost társadalmi titkárát, csiksomlyói dr Csiky Jánosnét, a Mansz országos al- elnökét, Szálkái Balog Erzsébetet, a központ sajtófőnökét, Orosz Imre N. M. К titkárt és még igen sokat másokat a helyi előkelőségek közül. A polgármester egy Gyóni versidézettel kezdte beszédét, majd rámutatott a honvédelmi női napok jelentőségére, hangsúlyozva, hogy újjászületésünket a hon-i védségbe vetett hit és a magyar társadalom, igy a női társadalom összefogása biztosítja csupán. A polgármester kiemelte, hogy a női honvédelmi nap rendezési munkáját vitéz Kun Bertalanná végezte munkatársával nagy hozzáértéssel. Gyenes István dr., a halasi Move elnöke ugyancsak meleg szeretettel köszöntötte a megjelenteket, majd bejelentette, hogy dr Dálnoki Veress Juliánná a Move országos társadalmi titkára «А nő honvédelmi jelentősége» címmel értékes előadást tart. Dálnoki Veress Julia beszéde elején érintve a mostani eseményeket, annak a reményének adott kifejezést, hogy bár — mint mondotta — válság és vajúdás gyötri a világot, mégis mi hinni akarjuk, hogy ezután egy soha nem ismert életforma jön, amely átalakítja az emberiséget. A továbbiakban összefogásra buzdította Dálnoki Veress Julianna a jelenlévőket és a nőknek a finn és az olasz asszonyokat állította oda példaként. A lelkesen megtapsolt beszéd után egy tömeg jelenet következett, amelynek szereplői, lányok, asszonyok és katonák borzalmasan tökéletes hűséggel mutattak be egy háborús utcai jelenetet. Ez a kép élő, megfogható kifejezője volt annak a nagy kontrasztnak, amely a mai időket jellemzi. Ezután csiksomlyói dr Csiky János- né tartalmas beszéd keretében vázolta az Egyesült Női Tábor célkitűzéseit, megemlékezett Tormay Ceeile-ről a női nemzetvédelem egyik kitűnő megszervezőjéről. Teljes részletességgel ismertette ,a| munkaprogramot s végül is szintén összefogásra hívta fel a női társadalmat. Orosz Imre N. M. K. titkár saját verseiből adott elő, ezzel is emelve a műsor nivóját. Szünet után Farkasné Kovács Erzsébet szavalt nagy finomsággal, majd a Magyaros ruhabemutató következett, amelynek nagy sikere dr zalai Szalay Lászlóné, a hires « Szuhay»-életre- hivójának felesége nevéhez fűződik. A gyönyörű, szemet, lelket felderítő műsor a Rákóczi Induló ütemes hangjaival zárult. Hetenként váltják be a cukorjegyet Megakadályozzák a „jegybórze" működését Hétfőn Halason megkezdték a két hónapra szóló cukor jegyek kiosztását. A visszaélések megakadályozása miatt a kereskedők csak a hetenként esedékes cukorjegyeket válthatják be és egyszerre nagyobb mennyiségben nem adhatnak cukrot. Az ujtipusu cukorjegyek megakadályozzák, hogy a cukorjegyet eladják, vagy átadják másoknak. A eu- korjegyröl a szelvényt a kereskedők vágják le és a heti szelvénysorozattal el kell számolniok. A cukrot a városban és a pusztákon 58 kereskedő árusítja. Halason volt vasárnap Máthé Elek ref. lelkész Megírtuk, hogy dr Máthé Elek, az uj halasi ref. lelkész Amerikából haza érkezett. Máthé Elek rövid időre Halasra jött, hogy halasi híveit meglátogassa, mig végleg nem foglalja el állását. Dr Máthé Elek szombat este érkezett Halasra és a vasárnapot körünkben töltötte. Az uj lelkész több látogatást tett és vasárnap visszautazott Budapestre. Máthé Elek beiktatásának végleges időpontját rövidesen megállapítják. ,A városi háztulajdonosok nagy adóterheRet viselneR“ — mondja a VárosoR Szövetsége Szerda délig jelenthetik be a halasi birtokosok a közélelmezési hivatalban a különböző gabonakészleteket Dr Kathona Mihály polgármester közli: A m. kir. minisztérium 3750/1940. M. E. sz. rendelete és a m. kir. Földművelésügyi Minisztérium 157.600/1940. F. M. sz. rendelete alapján értesítem a város lakosságát, hogy a búza, rozs j kétszeres és ezekből őrölt liszt meny- nyisége, amennyiben külön 5—5 métermázsát meghalad, valamint a 10 métermázsát meghaladó mennyiségű árpa, a 10 métermázsát meghaladó morzsottengerit, a 15 métermázsát meghaladó csővestengeri, vagy ebben az arányban számítva a morzsolt és csöves- tengerinek együtt 10 métermázsát meghaladó mennyisége, a szárított és víztelenített zöldség és főzelékfélék 20 kgr.-mot meghaladó mennyisége, a bab, borsó és lencséből külön-külön 50 kgr.-mot meghaladó készlet, valamint ű1 20 mázsát meghaladó lucerna, lóhere, zabosbükköny, muhar, köles, baltacin, vagy más szárazföldi és réti szárított széna és az 50 métermázsát meghaladó mennyiségű tavaszi árpa és zabszalma, muhar és kölesszalma bejelentési kötelezettség alá esik. A bejelentést a közélelmezési hivatalban (Központi állami elemi iskola díszterme) legkésőbb junius 5 napjának déli 12 órájáig kell megtenni. A bejelentés elmulasztása szigorú büntetést von magaután és ezen felül az eltitkolt készlet elkobzását is magaután vonhatja. — Meghalt a 92 dekás gyermek. Január 4-én 92 dekás gyermek született Ókécskén. A gyermek élet- benmaradásához nem sok , remény volt, de csodák-csodájára, ,az anyai szív öt hónapig lelket és életet tartott benne. Az utóbbi időben már fejlődésnek indult, mindenki bízott megmaradásában, mig az elmúlt hetekben tüdőgyulladást kapott, mely, végzett vele. Nagy Erzsébet, a 92 dekás újszülött, most, mikor meghalt 44 cm. volt. (Masägi Napló A piacon a minimális áraknál többet fizetnek a baromfiárt A piacra már hoztak idei libát is, amelyet megfelelő jó áron értékesítettek. Az érvényben lévő minimális árak a következők : csirke kg-ként 1.35, tyuk 1.10, gyöngyös 1.35. A minimális áraknál nagyobb összeget fizetnek a halasi piacön is a baromfiért. Két nagyobb piacon az alábbi irányárak alakultak ki: Kecskemét csirke kg-ja 256—260, tyuk 130—140, liba 1.60, Kistelek: csirke 240—250, tyuk 140—145, liba 170—175. Kedvezőbb lesz az idei ibuza kezdőár Még nem dőlt el, mennyi lesz a búza ára az uj kampányban. Állítólag a minőségbuzákat jobban értékelik majd. A kezdő ár előreláthatóan kedvezőbb lesz a tavalyinál, egyébként a havi skálaszerű emelkedés megmarad. , A földbérlők a földadó elengedést saját javukra kárik elemi csapás esetáben A Földbérlők Országos Szövetsége kérte a földművelésügyi minisztertől, hogy elemi csapás esetén engedélyezett földadómérséklés mindenkor essék a földbérlö javára és ilyen esetben a kár esztendejében a földadóelengedés arányában mérsékeltessék a haszonbér összege is. A mezőgazdasági kamarák is támogatják ezt a kérelmet, A borárak emelkedését várják a szőlősgazdák A borpiac az egész országban lanyha. Azok közül a termelők közül, akik a tavaszi magasabb árakra számítottak, sokan kénytelenek a borukat most már kínálni. Vevő hiányában azonban az árak nem tudnak kifejlődni, sőt ,egy hónap óta bizonyos lanyhulás észlelhető. Az exportlehetőségek az utóbbi hetekben emelkednek és igy az exportnak a borvásárlásba való bekapcsolásával a közeljövőben az árak emelkedése várható. Kiterjesztik az állattenyósz- tás fellendítésére irányuló akciót A földművelésügyi minisztérium elhatározta, hogy az eddig már megindított akciókon kívül kedvezményes áron borjukat bocsát az alföldi és tiszántúli kisgazdák rendelkezésére állattenyésztésük feljavítása érdekében. A tervek szerint a földművelésügyi kormány 25—30 ezer borjút vásárol1, nagyrészt üszőket, kisebb részben pedig tinókat a fejlettebb állattenyésztési területeken és azokat az állattenyésztés szempontjából gyengébb vidékeken bocsátja kedvezményes áron a gazdák rendelkezésére. Az állatok szállítási költségét az állam fedezi. A vásárlásra igényjogosult kisgazdák abból a vételárból, amit az állam az eladóknak fizet, 33 százalékos kedvezményt kapnak, amelyet teljes egészében az állam fedez. Az eladók a napi forgalmi árnál jobb összeget kapnak a borjúkért, hogy érdemes legyen azt három hónapig tenyésztési célra tartamok. A Városok Szövetségének pénzügyi bizottsága a napokban ülést tartott, amelyen megvitatta a tervezett uj adójavaslatot. Értesülésünk szerint, a Városok Szövetségének pénzügyi bizottsági ülésén elhatározták, hogy felterjesztéssel fordulnak a kormányhoz és adóenyhitést kérnek a városi háztulajdonosok részére, akik — álláspontjuk szerint — nagy adóterheket viselnek.