Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1940 (40. évfolyam, 1-105. szám)

1940-05-28 / 43. szám

2 KISKUNHALAS ULTI SITBSITOJI május 28 Segédpüspök kinevezését várják a váci egyházmegyében Kovács Vince dr, kanonokot is Hanauer István dr váci püspök, aki orvosai tanácsára Parád-fürdöre utazott és ott hat hetet fog eltölteni csendes pihenőben, előterjesztést tett Rómában, hogy a pápa segédpüspököt nevezzen ki méh léje. Megbízható hírek szerint ma­ga az egyházmegye feje hozta ja­vaslatba a három jelöltet, akik kö­zül választani fog a pápa. Úgy tud­ják, hogy Kovács Vince dr. Vanyek Béla dr és Vaszary Mihály dr kano­nokokat hozta javaslatba a megyés- püspök, akik közül egyik a közeli hetekben; ha nem a közeli napok­ban felszentelt püspöki kinevezést fog kapni. javaslatba hozta a megyéspüspök Nem érdektelen azt is megírni, hogy az utóbbi évtizedben az volt a gyakorlat, hogy a segédpüspök utódlási joggal nyert kinevezést. (Cum iure concessionis). Mindenki I úgy tudja, hogy a mostani főpapi ' kinevezésnél a pápa el fog tekin­teni e szokástól és kizárólag ked­velt magyar főpapjának segítsége ér­dekében fogja a segédpüspököt ki­nevezni. Az uj segédpüspök tehát, j mint elődei, a káptalan tagja lesz és mint felszentelt püspök a bérmáláso- ; kát s az egyházmegye látogatását j fogja végezni, az egyházmegye kormányzását a megyésföpásztor továbbra is fenntartja magának. Halálos asszonykáimra — agy lyuk miatt A halasi kórházba rendkívüli súlyos állapotban hózták be a mentők özv. Lé­vai Istvánná 34 éves tompái asszonyt, aki a kórházban nem tért eszméletre és hétfőn meghalt. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy Lévámét Vörös Teréz i tompái asszony veszekedés közben kapával verte fejbe és olyan súlyos sérülést ejtett rajta, hogy abba belehalt. A két asszony egy tyuk miatt veszett össze. Vörösné azzal gyanúsította meg Lévainét, hogy egy tyúkot lopott el tőle. 10 ezer pengős építkezést határozott el a halasi ipartestület A halasi Ipartestület vasárnap dél­után Kiss Illés Antal elnöklésével rendkívüli közgyűlést tartott, ame­lyen a város részéről résztvett Gaál ! Jenő tanácsjegyző, iparbiztos. A közgyűlés egyhangúan elfo­gadta azt a javaslatot, hogy az Ipar­testület székházát kibővítik és 10 ezer pengős költséggel gondnoki la­kást és egy irodai helyiséget épí­tenek. Az Ipartestület az épitési költség­hez vitéz gróf Teleki Mihály 'föld­művelésügyi miniszter közbenjárásá­ra 4000 pengő államsegélyt kapott, sa hiányzó összegről a költségvetés­ben gondoskodott. A város háztartási helyzete változatlanul súlyos - mondja a belügyminiszter A költségvetés 227 ezer pengős hiányát 106 százalék pótadóval fedezik A vármegye utj'án hétfőn érkezett t meg a városhoz a belügyminiszter leirata, amellyel a város 1940. évi költségvetését jóváhagyja. A bel­ügyminiszter a költségvetésen je­lentős változtatásokat eszközölt, úgyhogy a javasolt 114 százalékos pótadót 106 százalékra szállította le. A vármegye Halas város költség- vetését 841.560 P. kiadással, 595.492 P. bevétellel és 246.068 P. fe­dezettel állapította meg és a hiány fedezésére 114 százalék pótadó és 7 százalék kereseti adó kivetését hozta javaslatba. A belügyminiszte­ri döntés alapján a város 1940. évi költségvetése igy alakult: a kia­dás 868.391 P; “ bevétel 640.566 P; fedezetlen hiány 227.825 P. A hi­ány fedezésére a belügyminiszter I 106 százalék pótadó és 7 százalék I kereseti adó kivetését engedélyezte. \ A belügyminiszter leiratában még ezeket mondja : — A város háztartási helyzete változatlanul súlyos. Vagyonból ere­dő jövedelme csekély, üzeme nincs, ipara és kereskedelme pedig jelentéktelen, úgyhogy a város a közszolgáltatásoktól eltekintve, úgy­szólván anyagi segélyforrások nél­kül áll. A pótadó kulcsa 7 százalé­kos kereseti adó mellett évek óta 100 százalékon félül van. Ez az adó­zó polgárság teherviselő képessége szempontjából aggályos. A város ré­szére kivételesen ez alkalommal, az előző évit messze meghaladó, illetve annak közel háromszorosát kitevő támogatást biztosítottam. Fcltaeli fflinepiÉsoel altoll Halas közönsége a Hűsík emlékének Vasárnap délelőtt felemelő és benső­séges keretek között adózott Halas vá­ros közönsége a Hősök emlékének. Az emlékünnepélyt nagyszámú közönség, a helybeli katonai alakulatok, a város, a frontharcos szövetség és a különböző, társadalmi egyesületek részvételével tar­tották meg a Hősök szobra előtt. A Hiszekegy után, amelyet a házi­ezred zenekara adott elő, valamint Garamvöigyi József szavalata és az Iparos Dalkar éneke után dr Borbás ?mre ügyvéd, tűzharcos mondott nagy­hatású beszédet, beszédében többek között., ezeket mondotta : —. Д mai napon nemcsak a tör­vényes rendelkezéseket, hanem lelki érzésünket is követve jöttünk össze, hogy megünnepeljük a Hősök napját és kegyeletünket lerójuk. Soha nem volt válságosabb idő és soha nem volt nagyobb jelentősége a hősi kultusznak, mint a jelen időben. Nyugaton a nagy kulturáliamok borzalmas harcukat viv- iák, országok semmisülnek meg. Euró­pa teljesen fel van fegyverezve. Kor­mányzó Urunk bölcseségének köszön­hetjük, hogy szeretett hazánkat a há­borús veszedelmek nem fenyegetik, de azért még sem tudjuk, mikor csapnak «de is a háború hullámai. Ehhez az unlékszoborhoz zarándokoltunk, ahhoz a szoborhoz, amely a magyar anyák könnye, az árvák szenvedésének emlé­keztetője, de egyúttal hirdetője is, a magyar vitézségnek. — 26 esztendővel ezelőtt indult el a világháború vérfolyama és mind több és több volt a hősi halott és jutott sokaknak a soha el nem múló fájda­lom osztályrészül. 600 ezer hősi halott, köztük 1000 halasi hős sírja található Я világ minden fáján. Ä 4 éves háború minden egyes napja kínokkal és szenvedésekkel volt teletűzdelve, de ragyogó példáját is mutatta a vitéz­ségnek és önfeláldozásnak. S dicső hadseregünk kezéből nem az ellenség ütötte ki a fegyvert, ma már látható kezek irányították és döntötték for­radalomba az országot. Ezután dr Borbás Imre a fronthar­cos katonák sok keserűségéről emléke­zett meg, majd kijelentette, ha ismét eljön az idő a tűzharcos társada­lom újólag teljesiti kötelességét, de arról is gondoskodik, hogy senkise búj­hasson ki a haza védelméből. — Tekintetünk az itt megjelent hon­védek pompás sorain néz végig. Ben­nük látjuk méltó utódait a világháború hőseinek és tudjuk, hogy szivünkhöz nőtt katonáink, akik a közelmúltban a Felvidéken szereztek dicsőséget, a Haza támaszai. Dr Borbás nagyhatású beszéde és a Városi Dalkör éneke után a koszorúi kát, a város, a helybeli katonaság és a frontharcos szövetség koszorúját he­lyezték el kegyeletes szavakkal. Az ünnepély után a Róm. Kát. teme­tőben lévő hősi sírokra helyeztek ko­szorút — Általános halászati tialmi idő. A Füldművelésügyi Miniszter az or­szág összes nyiltvizére vonatkozó­lag az általános halászati tillmi időt 1940 évre május hó 10-től junius hó 5-ig bezárólag tarjedő 27 nap­ban állapította meg. Ezen idő alatt nyiltvizböl halat fogni nem szabad. Felmentette a Untotok a „ssellemjárás“ tiltottéit A kecskeméti törvényszék tegnap rendkívüli érdekes ügyben tartott fótárgyalást, amelyet „szentkirályi szellem járás“ név alatt sokat emle* getnek. 1959 november és december ha» vában Szentkirály pusztán, Pataki Sándor tanyájában szokatlan jelen« ségek folytak, amelyek nemcsak a ház lakóit zavarták meg, de a kör* nyék érdeklődését is magukra von* ták. A tanyában egyes tárgyak le* hullottak a falról, az állatok nyug* talankodtak, Patakínéhoz macskát vágtak, Pataki fiához konyhakést dobtak, az edények öszetőrtek. A házbelíek megijedtek a szokat* lan jelenségtől, „ szellem járás “*ra gyanakodtak, hamut hintettek az asztalra s a hamuban írás jelent meg — persze sötétben. A megfé* lemlített tanyabelíek természetesen ezt is a „szellemnek“ tulajdonitól* ták. A titokzatos események megöl* dását a csendórségi nyomozás be* kapcsolódása kívánta megoldani. A legtöbb, csodálatosnak látszó je* lenségnek okát tudta adni, azokról pedig, amelyek megmagyarázhatat* lannak látszottak, megálapitotta, hogy egyes emberek éretlen cselekedete. J A gyanú Pataki Sánor két vejére, Marton Míhályra és Kupcsik Fe* rencre terelődött. A kir. ügyészség a jelentés alap* ján aztán vádat emelt a két vő el* len zsarolás vétsége miatt, abban a feltevésben, hogy az ő érdekűk volt az öreg Patakinak a tanyából való kííjesztgetése, hogy ők mehes* senek a helyére. A fótárgyalás Sághí Mihály dr. tanácsa előtt folyt le. A kir. ügyész* séget Sántha József dr. ügyész kép* viselte, a védelmet Váry István dr. ügyvéd látta el. A bíróság kihallgatta a tagadás* ban lévő vádlottakat, az öreg Pa* takí Sándort, feleségét és az egyik Pataki fiút, majd Végman Antal szentkirályi plébánost. A vallomá* sokból kitűnt, hogy a rendellenes jellenségek valóban megtörténtek, azokat az ottlevők közül követte el valaki, de, hogy ki, azt megállapí* tani nem lehetett. A vád* és a védbeszéd után a bíróság a főtárgyalás adatai alap* ján a vádlotakat a vád alól bízó* nyítékok hiányában felmentette. Az ügyész a felmentő ítélet ellen fellebezését jolentette be, így az utolsó pontot az ítélőtábla fogja oda tenni a sokat emlegetett bűn* ügy után. flz Urnáéi Keríiíinnspély eredménye A Róm. Kát. Templom javára az elemi iskola udvarán jól sikerült kerti ünnepélyt rendezett a Leánykong­regáció és az Oltáregylet. Az ünne­pélyhez az időjárás a legkedvezőbb volt s a város lakossága társadalmi különbség nélkül nagy számban lá­togatta az ünnepélyt s a legjobb hangulatban telt el a délután. A tisz­ta bevétel: 413.50 pengő. Az ün­nepély sikeréhez felülfizetéssel, pénzbeli vagy természetbeni ado­mányokkal a következők járultak hozzá, akiknek ezúton is köszönetét mond a Rendezőség. Dr Monszpárt László 10 P, dr Ko­vács Elemér 5 P, özv. Kerék J-né 5 P, N. N. 5 P, Bukovi Ferencné 2 P, Iskolanővérek 5 P, dr Kukányi Béláné 2 P, Goezol Jánosné 2.40 P 1 kg. cu­kor 15 tojás, Kőrösy Sándorné 2 P, Török Istvánné 2 P, Goór Istvánná 2 P, Gavlik Kálmán 1 P, Torma Gyula 1 P, dr Borbényi István 1 P, Zilah Lajos 1 P, Friedrich L. 1 P, Faragó Sándor 1 P, Kun Benő 50 f, özv. Pressburger Ferencné 50 f, Nagy Kál­mánná 1 drb forta', Tíchy Gusztávné 1 torta, Fehér Mária 20 drb krémes, Juhász Lászlóné 10 drb. krémes, Ko­vács Istvánné 20 drb. krémes, Szabó Mátyásné 25 drb. mignon, Gobaschits Józsefné 1 tál pogácsa, Menezer Hen­riimé 20 drb. krémes, özv. Rudics Jó­zsefné 1 torta, Róm. Kát. Plébánia 1 tál sütemény, ifj. Bártfai Dezső 25 drb. krémes, Párisi Bazár 30 drb. játék, Hóza Dezső 1 kg. cukor. Ismét gondot okoznak Halason a tyuktolvajok Az elmúlt napokban ismét több tyűk- toivajlás történt Halason. Sütő Julianna I Petőfi u. 17 szám alatti lakosnak 26-ról 27-re virradó éjjel 8 drb., Szabó Má­tyásné Bokor u. 28 szám alatti lakos­nak 27-ről 28-ra virradó éjjel 4 drb. ás Gyenizse Pálné Szalag u. 31 sz. alatti lakosnak ugyancsak 28-ra vir­radóra 4 pár tyúkják ismeretien tet­tes ellopta. A sorozatos tyúklopások tetteseinek kézreke^itése érdekében a rendőrség i erélyes nyomozást indított.

Next

/
Oldalképek
Tartalom