Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1940 (40. évfolyam, 1-105. szám)

1940-04-16 / 31. szám

W***n\d LO Z I WWWA este or !■■■ este ír ap , fél 7, Or április 16 Kisknnhalaa Helyi Értesítőié 3 Elcsatolják Kalocsától a halasi járásbíróságot Megírtuk nemrégen, hogy az igaz­ságügyminisztériumban azzal a terv­vel foglalkoznak, hogy a halasi kir. járásbíróságot a kalocsai törvény­széktől elcsatolják és a bajai tör­vényszékhez kerül. Ma már bizonyosra vehető, hogy ez az elcsatolás rövidesen megtör­ténik. Az igazságügyminiszter törvény- javaslatot nyújt be a Házba, mely szerint Baján felállítják a törvény­széket és ügyészséget. Ennek követ­keztében kerül a halasi bíróság a bajai törvényszékhez, a bajai tör­vényszéket pedig a szegedi kir. íté­lőtáblához osztják be. Vasárnap a Hungária teljes csapata Játszi* Halason Kiskunhalas válogatottja ellen A halasi téli gazdasági iskola mintájára épitiK fel az orosházi iskolát is Orosházáról Írják: Az Orosházán, fel- j állítandó téli gazdasági iskola és mező- gazdasági szaktanácsadó ügyében küldöttség járt Kiskunhalason, hogy az ottani hasonló intézményt megtekintse és tanulmányozza. Baranyai Kálmán községi biró, dr Bulla Sándor főjegyző és Sülé László számtiszt a község részéről, ttovábbá Csizmadia András ország- gyűlési képviselő, Gondos József, a Kisbirtokos Szövetség elnöke ésBartha Ernő mezőgazdasági középiskolai ta­nár mentek át Kiskunhalasra a Téli Gazdasági iskola megtekintésére. A kiskunhalasi iskola — amilyenre az orosházit is tervezik — földszintes magasított épület két tanteremmel, igaz­gatói lakással, mellékhelyiségekkel. Az iskola évenként hat hónapon át van nyitva a növendékek számára, az év többi részében mint mezőgazdasági szaktanácsadó szerepel. Az iskolának két évfolyama van 60—70 tanulóval, akik a kisbirtokosok gyermekeiből kerülnek ki. Tizenhat évet betöltött gazdaifjuk látogatják az iskolát s az ott tanultakat otthon szüleik gaz­daságában gyakorolják. Ezt az iskola igazgatósága ellenőrzi s a nyári idő­szakban meglátogatják az iskola ta­nárai a növendékeket otthonukban. Az iskola növendékei Kiskunhalason nemcsak a városból, hanem, a környék­ről is rekrutálódnak. Internátus még nincs az iskolánál, de építik már s rövidesen megnyílik a vidékiek ré­szére. A községi küldöttség az iskola be­rendezését is megtekintette és érdek­lődött működése iránt, amit gyakorlat­ban látott. A látottak alapján most már az elöljáróság tisztában van vele, milyen lesz az orosházi téli gazdasági iskola, melyről Kiskunhalason is úgy nyilatkoztak, mint amely igen célra­vezető és hasznos intézmény. SzúvÉltis IMS! leszarta férjét Vasárnap este férjgyilkosság tör­tént a Szeged melletti Balázstya- tanyaközpont 56. számú tanyán. Itt lakott Tóth Albert gazdálkodó fele­ségével. Vasárnap este a gazda kis­sé ittas állapotban érkezett haza és összeveszett az asszonnyal, majd rá­támadt. Az asszony az asztalfiókból előkapta a kenyérvágókést és azt teljes erejéből \ férje nyakába döfte. i A kés átvágta a gazda nyakán az ] ütőereket. Tóth Albert eszméletlenül esett össze. Amikor Tóthné látta, hogy férje eszméletlenül vágódik el a szoba padlóján, a rendőrségre ro­hant, ahol feljelentette magát. Mire a rendőrök a tanyára érkeztek, a gazda már halott volt. Az asszonyt letartóztatták. Mit hoz az uj adó javaslat? A pénzügyminiszter kedden terjesz­tette a Ház elé az .uj adójavaslatot, amely igen érdekes intézkedéseket tartalmaz. Újítás a javaslatban az a szakasz, mely elismeri, hogy növényi és rovart kártevés esetén adóelengedésnek van helye. A házadéról szóló szakasz ki­mondja, hogy engedményeket adhat a pénzügyminiszter olyan bérházak tulaj­donosainak, ahol a lakók lélekszámúnak legalább fele gyermek és különösen nagy kedvezményben részesülnek azok a háztulajdonosok, akik kizárólag sok- gyermekes családoknak adják ki a la­kásokat. Az ilyen adóengedmények 5—30 százalékig terjednek. Az egy segéddel és egy tanonccal dolgozó kisiparosok kereseti adója is érdekesen alakul. Kisközségben lakó kisiparos 12 pengő adót fizet, egy segéd után 8 pengőt, tanonc után 4 pengőt, ötventől százezerig lakott vá­rosokban az iparos adója 22 pengő, segéd után 10 pengő, tanonc után 5 pengő, üzletbér után 2 százalék, lak­bér után másfél százalék. Alkuszok, ügynökök jövedelmük 3 százalékát fizetik. A jövedelemadó kul­csa a jövekelem nagysága szerint 7 pengőtől 104.000 pengőig emelkedhetik, ezt az utóbbi összeget 400.000 pengő jövedelem után vetik ki. Ennél na­gyobb jövedelmek adója 26.5 százalék­tól 40 százalékig emelkedik. Azok az adózók, akiknek csak 2 családtagjuk van, 5 százalékkal, akiknek csak 1 családtagjuk van, 10 százalékkal, egye­dülállók 25 százalékkal fizetnek többet. Ez a rendelkezés jelenti az agglegény­adót. Az agglegényadó rendelkezései alól mentesülnek azok, akik nősülési, vagy férjhezmenési tilalom alatt vannak, vagy életük hatvanadik évét már be­töltötték. Akik annakidején bevallott vagyonuk alapján nem estek a beruházási adó kötelezettsége alá, vagy a kivetett .be­ruházási hozzájárulás összege nem érte el az 1940 évi tiszta jövedelem 10 szá­zalékát, jövedelmük pedig az évi 10.000 pengőt meghaladja, azok öt esztendőn keresztül jövedelemadójuk után 40 szá­zalékos pótlékot fizetnek. Ez a pótlék, valamint a jövedelmi adó együttesen nem lehet több, mint az illető jövedel­mének 75 százaléka. Azok az adófize­tők, akik a beruházási adóval kapcsolat­ban annakidején nem helyes bevallást tettek és ellenük eljárás még nem in­dult, még helyesbíthetik bevallásukat büntetőjogi következmények nélkül , 1940 szeptember 30-ig. Ez a rendelke­zés előzetes amnesztia jellegű. Újabb adományok az árvízkárosultak részére 100 ezer tiiláí ajánlott fel i Вавиа-lárlet Az árvízkárosultak megsegítésére be- I N. N. 1 P., N. N. 1 P., özv. Salacz folyt újabb adományok a következők: Halasi Gazdasági Bank Rt. 100 P., Halasi Kereskedelmi Bank Rt. 100 P., Halasi Hitelbank Rt. 100 P., Halasi Takarékpénztár 100 P., Hangya bérlet Schneider-cég 100.000 drb. nagyméretű mészhomoktégla, Róm. Kath. Önképző Kör 20 P. Tyukody Jenöné és Babó Janka gyűjtőhölgyek gyűjtésének eredménye: Dr Kathona Mihály polgármester 50 P., Babó Janka 5 P., Tyukody Jenőné 5 P., özv. Babó Benőné 5 P., özv. Pá­zsit Istvánná 2 P., özv. Péter Károlyné 2 P., Horváth Lászlóné 50 fillér, N. N. 1 P., Lakos Imre 50 fillér, Szalainé 3 P., Hováncsek Józsefné 2 P., Tóth Kál­mánná 2 P., özv. Szöllős' Pálné 1 P., Forgó Lajos 20 fillér, Fekete Imre 1 P., özv. Németh Jánosné 1 P., Mádi József 1 P., özv. Szathmáry Sándorné 50 P., Monda Benőné 2 P., dr Jeney Andor 2 P., özv. Váry Endréné 1 P., Babó Elekné 50 fillér, Monda Lajos 3 P., Kmett László 5 P., Darányi Mihály 1 P., Rádóci Kálmán 10 fillér, Vicéi Jánosné 10 fillér, Lobi Béla 2 P., Monda Balázs 5 P., Büehler Ignácné | 3 P., összesen 157 P. 40 fillér. Dr Bácsalmási Antalné és Kruspier Pálné gyűjtőhölgyek gyűjtésének ered- \ ménye: özv. Maján Jánosné 2 P., Her- i cég Antalné 10 fillér, Babenyec Péter j 50 fillér, N. N. 1 P., Neuwirth Zoltán 50 fillér, N. N, 8 fillér, N. N. 20 fillér, j Várkonyi László 5 P., Benedek Lajos 1 P., Hunyadiné 1 P1., Babenyec István j 3 P., Gazdag István 20 fillér, özv. Bá- 1 nóczki Balázsné 5 P., Puruczky Ba- lázsné 2 P., özv. Gaál Mihályné 2 P., : özv. Skribanek Mihályné 2 P., Balog Sándorné 20 fillér, Csányi Lászlóné 50 ■ fillér, özv. Halász Sándorné 2 P., ősz- j szesen 28 P. 28 fillér. i Gulyás Попка és Zilah Klárika gyűjtőhölgyek gyűjtésének eredménye: | Józsefné 1 P., Darányi Károly 50 fillér, özv. Baracskai L.-né 2 P„ dr Pemeczky Szidónia 1 P., Viszmeg Lajos 5 P., vitéz Dakos Kálmánné 2 P., Széli Benő 5P., Ifj. Zilah Sándor 2 P., N. N. 20 fillér, N. N. 50 fillér, Gyenizse Lajosné 5 P., Csikós Sándor 5 P., Práger Irén 1 P., Gyenizse Istvánné 2 P., özv. Nagy B. Istvánné 1 P., Vilonya Balázs 50 fillér, László Benőné 20 fillér, Faze­kas Bálint 1 P., Balázs József 2 P., özv. Nagykálozy Sándorné 2 P., Czi- rok Józsefné 20 fillér, özv. Tóth Jó­zsefné 1 P., Tajti Sándor 40 fillér, Tö­möri Józsefné 40 fillér, Zseni Lászlóné 50 fillér, N. N. 40 fillér, N. N. 10 fillér, N. N. 30 fillér, Józsa Sándorné 40 fil­lér, Berki Erzsébet 1 P., özv. Frölich Adorjánná 1 P., özv. Bornemissza Be­nőné 1 P., Babos Sándor 1 P., özv. Kovács Vilmosné 50 fillér, Péter Fe- rencné 1 P., dr Schüller Imre 2 P., Gulyás Ferenc 1 P., Heller Jenő 1 P., N. N. 2 P., Mészáros nyomda 1 P., Magyar Kálmán 1 PL, Zoltán Irmía 1 p., Ernyes Józsefné 2 P., Mucsi Istvánné 30 fillér. Szabó János 1 P., Cseri László 2 P., özv. Szalai Károlyné 1 P., Tóth Lajos 10 P., Kiss K. József 2 P., Topán Mihályné 5 P., Schuszter István 50 fillér, Szalai Sándor 1 P., Iván Sándor 2 P., N. N. 50 fillér, N. N. 40 fillér id. Zilah János 5 P., N. N. 20 fillér, N. N. 50 fillér, ifj. Zilah János 2 P„ Gulyás Ilonka 1 P., összesen 95 50 fillér. A kiskunhalasi m . kir. adóhivatal személyzete is hozzájárult az árvíz­károsultak megsegítéséhez. Adakoztak: Szántó Emánuel 10 P., dr Bruncsák András 5 P., Eisner István 3 P., dr Topolay Elek 5 P., dr Keller Tivadar ,5 P., Kapitány György 5 P., Török Attila 3 P., V. Boros József 3 P., Bol­gárfalvi György 2 P., Magyar Sándor 1 P., összesen, 42 P. iHlexIttt a rUlez itiliíijik kiadását A szölőgazdasági célra szolgáló rézgálie utalványok megérkeztek. Kiosztása április 15. napjától kezdő­dik meg az állami elemi központi iskolában. Minden érdekelt, kát. holdanként és beültetett szőlő után a rendelet értelmében legfeljebb 30 kgr. rézgálie bevásárlására szüksé­ges rézgálie-jegyet kaphat. Torlódások elkerülése végett lehetőleg az I. városi kerület és I. puszta járás április 15-én, II. városi kerület és II. pusztai járás 16-án, III. városi kerület és Щ. pusztai járás, április 17-én, IV. városi kerület és IV. pusztai járás, április 18án, V. városi kerület és V. pusztai járás április 19-én, VI. városi kerület és VI. pusztai járás április 20-án, VII. kerület és VII. pusztai járás és VIII. pusztai járás lakói április 28-án vehetik át a rézgálie jegyeket reggel 8 órától este 6 óráig. A rézgálie ára: Gyári ár vagonté­telben 83 pengő mázsánként, 50 má­zsás rendelés esetén (fél vagon) 83 P 50 fillér mázsánként. Viszonteladói ár: 85 pengő mázsánként. Fogyasztói ár: 88 fillér kg.-ként. A utalvánnyal rendelkezők réz­gálie szükségletüket az utalvány el­lenében bármely rézgálie árusításá­val foglalkozó kereskedésben be­szerezhetik. Módjukban van ezen­kívül az érdekelt szőlősgazdáknak, akár a működő hegyközségek elöl­járóságai utján hegyközségenként, akár egyes kereskedők révén, vagy alkalmi társulás utján rézgálie szük­ségletüket együttesen vagon tétel­ben gyári áron, a rézgálieutalványok együttes beküldése ellenében a réz­gálie árusítással foglalkozó Szövet­kezetek utján, vagy közvetlenül a gyárból is beszerezniük és maguk között megfelelően szétosztaniok. I A kereskedők és a rézgálie szét­osztásával foglalkozók a rézgálie ki­osztását miként eszközöljék és hogy I az ellenőrzés teljes legyen, utasítást minden tekintetben a hegyközség el­nöke ad. Ma reggel a MLSz miniszteri biz- sportszerető közönségnek nagy él- tosa dr. Gidófalvy Pál értesítette az • vezetet fog jelenteni ez a mérkőzés, alosztály ügyvezetőjét, hogy vasár- j mert láthatja a magyar bajnokság­napra a Hungária teljes csapatát le- f ban vezető Hungária csapatát. A küldi Kiskunhalasra. A miniszteri j csapatot Kiskunhalas sport emberei biztosnak ez a gesztusa mindenütt : között nagy szeretetetnek örvendő nagy örömre talált. A két halasi j Senkey Imre vezeti. A csapatok fel­egyesület máris mindent megtett, j állítását következő számunkban kö- hogy a mérkőzést méltó keretek kö- i zöljük. A Halasra kisorsolt bajnoki zött rendezze meg. A Kkiskunhalasi forduló elmarad.

Next

/
Oldalképek
Tartalom