Kunsági Napló, 1939. november-december (7. évfolyam, 45-49. szám

1939-11-06 / 45. szám

november 6, hétfő KUNSÁGI NAPLÓ 3 HÍREK — Házasság. Szántó Erzsébet és Wallentiny Géza MÉP főtit­kár október 26-án tartották eskü­vőjüket Budapesten, a Szent József templomban. — Orvosi hir. Dr Zilah István főorvos katonai szolgálatából visz- szaérkezett, orvosi rendelését újra megkezdte Szent Imre ucca 1. sz. alatt. — Hosszú lejáratú talajjavítási kölcsönt kapnak a kisgazdák. A földművelésügyi miniszter a pénz­ügyminiszterrel egyertétöen talajja­vítási kölcsönt bocsát a kisgazdák rendelkezésére. A kölcsön 12 évi lejáratra szól. Az első két évben kamatmentes, a harmadik . évtől kezdve pedig 2 százalék kamatot kell a kisbirtokosoknak a felvett összeg után fizetniök. Minden 20 holdon aluli kisbirtokos, akinek in­gatlanán nagyobb kölcsön nincs be­táblázva, igényelheti ezt a kölcsönt. A szikesföld javítására engedélye­zett kölcsönök alapján megjavított föld után a földadót 15 évig nem emelik fel. — Д Gazdasági Egyesület Barom­fitenyésztési szakosztálya közli a ba­romfitenyésztő közönséggel, hogy a tenyészkakasok nem nov. 4-én, ha­nem nov. 8-án, jövő szerdán ér­keznek Kiskunhalasra. — Elkobozzák a hitelesítetlen mé­rőeszközöket. A Kihágási Tanács ha­tározata értelmében a kereskedők és iparosok üzlethelyiségeiben levő hitelesítetlen mérőeszközöket, a bün­tetés mellett el kell kobozni, abban az esetben is, ha a talált mérőesz­közök (mérlegek) nem is voltak használatban. Kormányrendelet az 1939 évi népöüszeirásról A kormány a honvédelemről szóló törvény rendelkezései alapján rende« letet adott ki az 1939 évi népössze« írásról. Eszerint Magyarország terű» létén — a viszacsatolt Felvidék és Kárpátalja kivételével — november 18—19 napja közötti éjféli állapot alapulvételével népösszeirást kell tar« tani. Az összeírás kiterjed: A) az 1869 január 1 és 1927 de« cember 31 -e között született, tehát 12—70 éves férfiakra, ideértve a tényleges katonákat és csendőröket is; B) valamint az 1883 január 1 — 1923 december 31-e között szüle» tett, tehát 16—50 éves, a rendelet­hez csatolt mellékletben megjelölt szakképzettségű nőkre vonatkozóada« tok egyénenkénti számbavételére és a lakóházak szerint való összefog­lalására. Cl továbbá a lakóházaknak és D) lakóházanként a népesség többi részének nyelv és születési év fel» tüntetésével való kimutatására. Az összeírást a Központi Statisz« tikai Hivatal vezeti a törvényható» ságok első tisztviselője az alárendelt hatóságoknak, valamint az erre a célra alkalmazott számlálóbiztosok» nak és felülvizsgálóknak közremü» ködésévnl november 19—25 között hajtja végre. — Д gazdaadós kedvezményt ki­terjesztették 30 holdig. A tartozások hosszúlejáratúvá alakítása (az úgy­nevezett konverzió) eddig csak a 10 kát. holdnál nem nagyobb, illet­ve 100 koronát meg nem haladó ka­taszteri tisztajövedelmü védett bir­tokosok tartozását hosszú lejáratúvá alakította át. Ezt a rendelkezést most kiterjesztették azokra a védett birtokokra is, amelyek a 10—80 kát. holdas birtokcsoportba tartoznak. A rendelkezés alapfeltétele, hogy a birtok védettényilvánításakor, vagyis 1938 október 23-án figyelembe vett terhek meghaladják a kataszteri tiszta jövedelem húszszoros soro­zatát. Az a gazdaadós, aki ebben a kedvezményben részesülni kíván, tartozásait november 15. napjáig az ületékes helyi bizottságnál jelentse be. Akik már az 1937. év őszén folyamatba tett bejelentési kötele­zettségüknek eleget tettek, nem tar­toznak új bejelentést tenni. A régebbi rendeletek kamatszolgál­tatási szakaszai most lépnek élet­be és ezek szerint oktbóer 31. óta a nem védett gazdaadósok a kö­vetkező kamatfizetésre köteleztettek. 50 kát. holdat meg nem haladó, vagy csak házas beltelekkel rendel­kező birtokos évi 5 százalék, 50— 100 kát. hold évi 5 és fél százalék, 100—1000 kát. hold évi 6 százalék, 1000-en felüli 6 és fél százalék ka­matot tartozik fizetni. 50 holdon alu­linak számit az a nagyobb birtok is, melynek kataszteri tiszta jöve­delme az 500, az a 100 holdnál na­gyobb, melynek kát. tiszta jövedel­me 1000 koronánál, végül az 1000- nél is nagyobb birtok tulajdonosa, ha kataszteri tiszta jövedelme 7000 K-nál nem több. A védett gazdaadós tartozásai után 1/2 o/o tőketörlesz­tésen felül 1940 ápr. 30-ig évi 4 és fél, ezen túl 5 százalék kamatot köteles fizetni. — Vármegyei kisgyűlés. Pest vár­megye törvényhatósági bizottságának kisgyűlése november 7-én, délelőtt 10 órakor tartja november havi kisgyűlé- sét. A tárgysorozaton 230, többnyire kisebb jelentőségű ügy szerepel. — Д Népművelési Bizottság díjtalan gyorsíró tanfolyamát november 7-én délután! 6 órakor az állami fiú polgári iskolában megkezdi. Jelentkezni lehet még ugyanakkor Farsang Mihály tan­folyamvezetőnél. — Régi levélbélyegek bevonása. A posta igazgatósága közli, hogy a nemzet nagyjait ábrázoló bélyegsoroza­tot, éspedig az 1, 2, 3, 4, 5, 6, 10, 16, 20, 25, 30, 32, 40, 50 és 70 filléres ér­tékjelzésű levélbélyegeket 1939 decem­ber 31-ével bevonják. Ezen bélyegekkel január 1-től bérmentesíteni nem lehet, mert az ezen bélyegekkel feladott leve­leket a posta megportózza. — Dr. Kun Andor orvos szabadságá­ról visszaérkezett, rendeléseit Petőfi u. 3. sz. alatt megkezdte. — Nem lehet emelni a házbéreket. Il­letékes helyen elhatározták, hogy az utóbbi időben mutatkozó lakáshiány következtében előálló lakbéremelések megelőzése céljából a lakbéreket a fo­lyó év augusztusi bér színvonalán ren­deleti úton rögzítik és az azóta eszkö­zölt béremeléseket hatálytalanítják. Er­re a rendelkezésre az a körülmény adott okot, hogy a rendkívüli viszo­nyok, valamint a csökkent építkezések folytán beállott lakáshiányt a háztulaj­donosok a nagyobb városokban arra használták fel, hogy a béreket indoko­latlanul magasra emelték. Ez ügyben a belügyminiszter javaslatára miniszter- tanács fog dönteni. — Elmaradnak a vármegyei és vá­rosi törvényhatósági bizottsági tagvá­lasztások. A m. kir. belügyminiszter rendeletet bocsátott ki, hogy a városi és vármegyei törvényhatósági tagvá­lasztásokat, amelyeknek jogi hatálya f. évi december 31-én szűnt volna meg, 1940. év végéig meghosszabbította. így a mostani bizottsági tagok és póttagok megbízatása a jövő évben fog lejárni. Mindenkinek tudni kell, hogy az iparügyi miniszter elvi je­lentőségű döntése szerint az az ipa­ros, aki az 1936. évi VII. te. élet­beléptetése előtt már önálló volt, de iparigazolványát visszaadta és később ismét önállósítani akarja ma­gát, nem hivatkozhatik szerzett jo­gokra, s iparát csak úgy kezdheti meg újból, ha mesterlevelet mutat fel. Rendkívüli esetekben a miniszter kivételesen felmentést adhat a mes­terlevél beszerzése alól. Gazdasági Napló Jobb pulykaárakat várnak a gazdák A halasi piacon nehezen indul az idén a pulykaszezon. Mint érte* sülünk, egyelőre még a kiviteli le» hetőségek korlátozottak s a piacok felé jóformán csak a tapogatózások folynak. A vásárlás az 1 pengőben megállapított minimális áron történik s ez az ár nem elégíti ki a terme» löket, legalább az 1.50—1.60 pengős kiviteli árakat szeretnék elérni, ami a mai tengeri árak mellett indokolt is volna. Szántó, szőlő, gyümölcsös A szorosabb értelemben vett me* zógazdálkodást sokoldalúsága kö* vetkeztében bizonyos önellátás jel* lemzi. Értve ezalatt azt, hogy a kü* lönböző mezőgazdasági növényeket termelő, továbbá réttel, legelővel, esetleg erdővel rendelkező gazdaság« nak kívülről aránylag kevés árura van szüksége. Ezzel ellentétben a tisztán szőlő, vagy gyümölcs tulaj­donosai majd minden szükségletét — Közgyűlés. A MANSz. kiskun- halasi csoportja november 12-én, délután 5 órakor tartja ezévi köz­gyűlését a Gazdasági Egyesület nagytermében. A tagokat ezúton hívja meg az Elnökség. vegyen SZEL iszap-kúrát a Kőrösy gőzfürdőben kívülről kell, hogy beszerezze. Ugyanez áll természetesen a trá* gyára is. A mezőgazdaság saját ter­melte istállótrágyájával úgy ahogy biztosítani tudja a talaj tápanyag- egyensuját és csupán az istállótrágya pótlására és kiegészítésére vásárolja a műtrágyát. Ezzel szemben a gyű« mölcsös és szőlőgazda, minthogy is» tállótrágával nem rendelkezik, a táp» anyag utánpótlását a műtrágyák ut» ján kell, hogy elérje. Természetesen az istállótrágyát (esetleg szalmatrágyát) a gyümölcsös és szőlő is éppen úgy megkívánja, mint a mezőgazdasági terület, mint­hogy azonban a vásárolt istállótrágya vagy szalmatrágya csak humuszkép* zés céljából megfelelő tápanyag, vi» szont tápanyag ellátás szempontján ból aligha jöhet számításba, tehát itt a műtrágyákon van a hangsúly. Másrészt viszont a szőlő redkivül tápigényes növény, a mezőgazdaság ban használatos 150—200 kg.»nyi mütrágyakeverék a szőlőnél koránt» sem elegendő, itt a kevés trágya nem trágy. Kb. 500 kg. az a műtrágya» mennyisség, amelynél biztosan szá­míthatunk magas terményeredményre és pedig ennek fele legyen szuper« foszfát, egynegyede kálisó, egynegyde pedig valamely nitrogénműtrágya. A szuperfoszfátot és kálisót már az őszi fedéskor, legkésőbb azonban nyitáskor adhatjuk a szőlőnek; a nitrogén műtrágyát azonban két rész* letben adjuk, egyikfelét kora tavasz« szál, nyitáskor, a másik felét pedig május közepe táján. Ugyanez áll ter« mészetesen a gyümölcsösnél is, ahol a műtrágyázást az őszi, illetőleg ta* vaszi talajmunkával kapcsoljuk össze, egyrészt azért, hogy a külön mun« kabéreket megtakarítsuk, másrészt pedig, hogy azt a talajba jó mélyen be tudjuk munkálni. A bőséges tápanyag ellátással nem csupán terméseinket emelhetjük 100— 200 százalékkal, ha nem különösen minőségben jelentős javulást érhe» tünk el úgy a szőlőnél, mint a gyü­mölcsnél. w—. ......................... T , - a SPORT A KÄC simán győzött Kiskőrösön, — a MOVE kikapott Dunaföldváron KAC—Kiskőrösi LE 1:0 (1:0). Bajnoki. Vezette: Lenkeffy Szakadó esőben, az alosztály leg­rosszabb pályáján, valóságos sártenger­ben játszotta le a két csapat a mér­kőzést. A mérkőzés mindkét félidejé­ben a KAC volt fölényben, dacára en­nek, csak egy gólt tudott lőni. Részben a kiskőrösi csapat szívós védekezése, részben pedig a mély, sáros talaj aka­dályozta a KAC csatársorát a nagyobb gólarányú győzelemben. A kiskőrösi csapatban egyedül Holló játéka tűnt ki, néha-néha csak ő tudott a KAC védel­mén átmenni, de ezek a támadások is elakadtak a sárban. A KAC ez,en a mérkőzésen is meg­állta a helyét a védelem — bár nem sok dolga akadt —, igen jó volt, úgy­szintén a fedezetsor is, a csatársorbóf a két összekötő, Karai és Szabó és Kovács jobbszélso voltak jók. A mérkő­zés egyetlen gólját Karai lőtte. Karai gólja mesterlövés volt, Kovács beadá­sát kapásból irtózatos erővel vágta a hálóba. Dunafőlüvári MOVE — Halasi MOVE 5:1 (1:0). Bajnoki. Vezette: Hoffmann Ezen mérkőzést is szakadó esőben, sáros, nehéz talajon játszották le, me­lyet az otthoni csapat jobban ki tu­dott használni s így könnyen győzött. A MOVE egyetlen gólját Nagy lőtte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom