Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1939 (39. évfolyam, 1-95. szám)

1939-04-05 / 27. szám

2 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESITÖJH április 5 Pénteken a rádióban tartott felolvasást gróf Teleki Mihály, vasárnap Szentesen mondott nagy beszédet Pénteken délelőtt folyt le a belügy­minisztérium dísztermében a negye­dik közigazgatás; továbbképző tan­folyam záróülése. A zároüfeen meg­jelentek: Tle’eki Pál miniszterelnök, vitéz Kejesztes-Fiseher Ferenc bel­ügyminiszter, Kunder Antal kereske­delem- és közlekedésügyi miniszter, Puky Endre1, a közigazgatási bíróság elnöke, vitéz Bonczos Miklós, Jat- soviczky Kájro'y, Tomcsányi Kálmán, Johian Béla és Csatáry Béla állam­titkárok, Karafiáth Jenő főpo’gárí-- mester, továbbá sok más előkelőség és a tanfolyam ha'Igatói. Tje’eki Pál gróf miniSztereínök és Kunder Antal miniszter nagy tapssal fogadott előadása után Teleki Mihály gróf földművelésügyi miniszter a mezőgazdasági szociálpo'itikáról tar­tott előadást. Hangsúlyozta, hogy a politikai feladatok ma elsősorban szo­ciálpolitikai feladatok s a nemzet öntudata a tömegek felemelését te­kinti legfőbb és legsürgősebben meg­oldandó létkérdésének. A mezőgazda­sági szociálpolitika azoknak az intéz­ményeknek és töiekvéséknek összes­sége, amelyek célja a mezőgazdasági munkavállalók társadalmi helyzetének j)a vitása. A mezőgazdasági szociálpolitikának is csökkentenie kell a természettől való függésünket — Törvénytárunkban — folytatta a miniszter — számos o'yan szabály vain, amelynek célja a gazdasági munkavállaló személyiségének védel­me. Kü'ön csoportba foglalhatók a pihenőt és munkaszünetet biztostó rendelkezések. Az újabb szociálpoliti­kai törekvések már nem e'égedntek meg ia munkavállalók Számára csak a szabadidő biztosításával, hanem gondoskodni kívánnak a szabadidő helyes felhasználásáról is. Ezt a célt szolgálja a földművelésügyi tárca, amikor rendszeres állami támogatás­ban részesíti gazdasági népházak tel­kének megszerzését, építését és be­rendezését, amikor népkönyvtárakat adományoz, »Ijiabban pedig a falu rádióval való ellátásának problémá­jával foglalkozik. Igen nehéz kérdése a mezőgazdasági szociálpo'itikának a munkaidő szabályozása. A mezőgaz­daságban az emberi munkának a ter­mészet üteméhez kell igazodnia és ha la munkaidő Szabályozásának meg­oldásához közelebb kívánunk jutni, elsősorban mezőgazdasági termelé­sünk beIterj|esebbé tétele révén, a iermészéttől való függést kell csök­kenteni Teleki Mihály gróf ezután foglal­kozott a munkaadók betegellátási kö­telezettségére vonatkozó rendelkezé­sekkel és a cselédlak ások, valamint a gazdasági munkásházak kérdésével. Kijelentette, hogy az eddigi intézkedé- . seken túlmenően a nős, vagy csalá­Í dos gazdasági cselédeknek a jövő­ben bizfositani kellene a külön kony­hát iß, ezenfelül azt, hogy minden negyedik vagy ötödik cselédlakás legalább két lakószobából ápfon, — Mezőgazdasági társada'ombiiz- fositásunk legrégibb ága, a ba’eset- bizfositás, nemzetközi viszonylatban is aránylag korán, századunk első évében valósult meg. Nincsen még megoldva a női gazdaság* munkavál­lalók öregségi biztosítása, bár ide- vonatkozó'Ug bizonyos előmunkálato­kat már folytattak. Nincsen továbbá megoldva a gazdasági munkaválla­lók nem baleseti rokkantság esetére szóló társada'ombiztositása, sem a mezőgazdasági betegségi biztosítás kérdése. Ezeknek a kérdéseknek meg­oldása azonban az állam és az ér­dekelt társadalmi rétegek teherbíró- képességén felül, s főleg mezőgazda­ságunk külföldi versenyképességének megóvása mellett előbb-utóbb szin­tén időszerűvé fog válni. A szociál­politikának gondoskodnia kell azok­ról iß, akik önhibájukon kívül nem juthatnak munkához. Ennek főmód- jtaj a közmunkapo'itika és a mun­kaközvetítés. Ezláén 12.000 mezőgazdasági munkás megy Németországba, 1000 kísérletképpen Franciaországba — A gazdasági hátósági munka­közvetítés szervei intézik a belföldi munkaközvetítés ügyeit, ellátják a külföldön, különösein a Németbiroida- lomban való munkához juttatással kapcso’afos tennivalójukat. Németor­szágban 1937-ben 2800, 1938-ban 11 ezer miagyar mezőgazdasági idény­munkás dolgozott 7—8 hónapon át. Idén 12.000 munkásunk megy Német­országba, s kisérletképpen ezernek Franciaországba való közvetítése van folyamatban. A külföldre irányuló mezőgazdasági munkáskivitel e onyeit és hátrányait mérlegelve, figyelem­mel kell lennünk először is a mező- gazdasági munkanélküliségre. A sta­tisztika szerint a magyar mezőgaz­dasági munkapiae krónikus muhka­hiánnyal küzd, amit csak a mező­gazdasági termelés belterjiesebbé té­tele, termelési rendszerünk átáküása utján lehet orvosolni. Ez azonban nem máról-holnapra megoldható fel. adat s addig tüneti kezelésképpen meg kell elégedni a külföldre irá­nyuló munkaközvetítéssel, amivel az elmúlt esztendőben, a családtagokkal együtt, 30—40.000 lélek egész évi megélhetését sikerült biztosítani. Egy- egy munkás közel 500 pengőt taka­rított meg s ekként »munkáskivítie- lünk« nemzetgazdasági eredménye az Összes mezőgazdasági kivitel értéké­nek mintegy két százaléka. A miniszter végül megállapítja, hogy nincs igaza annlak, aki azt véli, hogy mezőgazdasági szociálpolitikánk I elmaradottsága mialt szégyenkeznünk kellene, de annak sincs igaza, aki azt gondolná, hogy ez a szociálpolitika nem Szorul erőteljes fokozásra. Vitéz Keresztes-Fischer Ferenc bel­ügyminiszter a fö'dmüvelésügyi mi­niszter nagy tetszéssel fogadó t sza­vai után bejelentette, hogy a ne­gyedik közigazgatási továbbképző tanfolyam végétért. Gróf Telehi Mihály iaz uj magyar földbirtoKpolitiKáról A Magyar É'et Pártjának csong- rádmegyeii nagyválasztmánya vasár­nap délelőtt Szentesen taifotta üté­sét, ame'yen megjelent gróf Telteki Mihály fö'dmüvelésügyi miniszter és vitéz Bonczos Miklós belügyi állam­titkár. Gróf Te’eki Mihály földművelésügyi minisztert és társaságát a vármegye­ház kapujában vitéz Riesóy-Uhlarik Béla főispán fogadta, majd a meg­jelent előkelőségek, levente századok sorfala között vonultak be a színház épületébe, amelyet zsúfolásig meg­töltött a közönség. Itt vitéz Ricsóy- Uh'arik Béla főispán meleg szavak­kal üdvözölte gróf Teleki Mihályt, Vitéz Bonczos Miklós államtitkár tartotta meg ezután beszédét. Rá­mutatott arra, hogy most -már jo- I gos optimizmussal nézhetünk a jö- ! vőbe. Súlyosan ártanak a nemzet­nek azo-k, akik kétségbeesést feárog- 1 nak és fe’e'őtlen külpolitikái fejíege- ; tések között kétségét akarnak a lel- i kekbe csepegtetni. I — Mi eddig felperesek voltunk Eu- : répában, most sokan azt akarják, I hogy alperesek legyünk. A Páris- ! környéki békék megbuktak. A kis- - antant megszűnt, a bo'sevjiZmus Eu- I rópában vereséget szenvedett, Cseh- ; ország elvette méltó büntetését. A i demokráciák elmaradták, elkéstek, ezzel szemben a tengelyhatalmak I megerősödtek és ezekkel a megiz- I mosodait hatalmakkal Magyarország a legjobb barátságban van. Nekünk js fel kell készü'nünk minden eshe­tőségre. Uj Magyarországot, magyar megújhodást, fajvédelmet, gazdasági reformot, a magyarnak magyar fői­det, a munkának megbecsülést kö­vetelünk. Nemzeti magyar é'etet aka­runk az önálló független Magyaror­szágon. Nem tesznek jó szolgálatot azok, akik hilhangosan féltik függet­lenségünket. Az ilyen féltés a gyen­geség tudatát plántálja bele a köz­véleménybe. Különben iS független­ségünket nem veszé'yezteti egyetlen naciona'ista nemzet barátsága sem. Az államtitkár beszédét a közön­ség szűnni nem akaró tapssal fo­gadta. Ezután gróf Teleki Mihály föld­művelésügyi miniszter em|e kedett szó­lásra és részletesen foglalkozott a most benyújtott födbiitokpo'itikai ja­vaslattal. Rámutatott arra, hogy a jjiavaslát értelmében sokezer uj ma­gyar ház fog felépülni. — Célul tűztük ki, hogy minél több önálló egzisztenciát teremtsünk. Mivel pénzünket a honvédelem fo­kozására kell fordítani, ezért egye­lőre haszonbérlet formájában jutta­tunk fö'det a rászorulóknak. A tele­pítési törvény 450.000 holdat szán a kisemberek között való kiosztásra, E törvény kihirdetése óta máris 70 ezer holdat tudtunk kiosztani. — Nem engedhetjük meg, hogy a magyar föld részvénytársasági áru legyen. Elsősorban a zsidókézen lévő 480.000 holdat vesszük igénybe, de sor kerüjl a rosszul müveit birtokokra, valamint a bankok és részvénytársa­ságok kezén lévő földekre és a többi nagybirtokokra is. Igénybuvesszük a külföldi álampolgárok tulajdonában, lévő fö'deket és később a latifundiu­mokat, amelyeknek, ideje lejárt. Ma­gyarországot a külfö'dön így is min­dig azzal vádolják, hogy a latifun­diumok és a feudalizmus országja, — Építeni fogunk, telepes közsé­geket létesítünk, hogy a mezőgazda- sági munkások megfe elő családi ott­honhoz jussanak. Előmozdítjuk a szakoktatást js, munkaalka'makat te­remtünk a kubikosok számára. — Beszéde további folyamán a földművelésügyi miniszter rámiutatoiit arra, hogy az adóreform terén máris sok történt, mert a részvénytársa­ságok által! fizetett tizenkét millió adót huszonegy millióra emeltük fel, mert a kisemberek válláról a ter­heket a nagyobb teherbírású embe- iek vállára kell áttenni. — Az alföldi ember mindig el­lenzéki érzelmű volt, most azonban nincs szükség ellenzékieskedésre, mert a Magyar É’et Pártja olyan eszményekért küzd, amelyek elsősor­ban a magyar glazdatársaidalmat és az egyetemes magyarságot erősitik meg. Az alföldi gondolatot juttatjuk diadalra azáltal, hogy több gondot fordítunk a magyar Alfö'dire. Végül arra mutatott rá, hogy Kár­pátalja visszaszerzésével könnyebb lett a magyar é'et. Magyar sót, tü­zelőt és épü'etfát használhatunk s ez­által js javulni fog a helyzet. Lelkes éljenzés kísérte a földmű­velésügyi miniszter beszédét. A szentesi kaszinóban megtartott ebéd után gróf Te’eki Mihály föld­művelésügyi miniszter és vitéz Bon­czos Miklós áiamtitkar Csongrádra mentek át, ahol Piroska János pol­gármester a városháza előtt nagy tö­meg é én üdvözö'-te őket. Az üdvözlő Szavakra gróf Teleki Mihály válaszolt, majd megkezdődött а МЁР csongrádi választmányi ü'ése, amelyen felszólalt gróf Teleki Mihály is. Beszédében foglalkozott a földbirtokpoütikai kér­déssel, a gazda tárházak, a mezőgaz­dasági munkások helyzete, valamint az ál latér tékesités problémáival. Vé­gül vitéz Bonczos Miklós államtit­kár mondott lelkes tapsjsaf fogadott beszédet. □= Húsvéti olcsóságod a CITY MriÉhan Locso'ó, igen jő fflatjbjan már 30 fill.—tői Figura locsolók I. a köl­nivel 50 fÜL-tő« óra locsoló 90 filter Kö'ni viz virágillatokban dekája 10 fill.-től Csinos kölniszóró I. a kölni vízzel 1.60 P Divafos szögletes púder doboz 1.30-tón Kölni viz selyem díszdobozban 3 P Óriási fenyő, orgona, rózsa Szappan 48 fül* Manikür készlet 5 részes 2.20 P Nagy választéki Olcsó ér! ízléses kiviteli

Next

/
Oldalképek
Tartalom