Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1938 (38. évfolyam, 1-105. szám)
1938-02-23 / 16. szám
9 KISKUNHALAS HELYI EKTESITOJB február 23 glosszák Diarré német birodalmi gazda vezér a mezőgazdaság számára legutóbb ай alábbi vezető elveket jelölte még: 1. Tartsátok a talajt egészségesen. 2. A kapások termelését fokozni kelt. 3. Közbeeső takarmány ve lést két évben háromszor lehet aratni. 4. A zöldmezőben vanmk a legnagyobb tartalékok. 5. Teljesitményfeépes áTatokat kell tartani és azokat helyesen kel takarmányozni. 6. Gépek fokozott beállítása nélkül lehetetlen jobb eredményeket elérni. 7. Mezőgazdasági munka nélkül e’vész a nép. * A gabonatőzsde forgalma az elmúlt héten .meglehetős csendes volt. A felhozatal egyébként is csak a malmok szükségletét elégítene ki. Valószínű, hogy március folyamán sor kerül svájci és olasz buzaszáUitásra. Rozsból eddig 520.000 mázsát szállítottunk külföldre. Legutóbb a csehek vettek át 50.000 vagont nyersvas ellenében. Minden ezer lakosra 15.6 halálozás esett tavaly Halason Javul a születési aráuyszám. — Kevés volt a jár vány halálozás A Tiszafüreden épülő celuJo- zegyár ezer munkást foglalkoztat. — A váci püspöki uradalom 550 holdön gyümölcsöst létesít. — A magyar Szénbányák két éven át 22.000 vagon Szenet szállítanak a székesfőváros elektromos müveinek. — Sigmond! egyetemi tanár vezetésével ócsán kísérleti üzemet létesítenek somkóróból váló cellulózé előállítására. — Kaposvárott 385.000 P költséggel építettek vágóhidat és hütöházat. — Külkereskedelmi mérlegünk január havi többlete 16 millió pengő. — Az OTI 300 ezer P költséggel székházat épít Sopronban. — Az idén már negyven vagon tojást szállítottunk Angiába. — A vöröshagyma legalacsonyabb járat február 10-től mázsánként 19.40 pengőben állapították meg. • Bulgaria 1200 vagon búzát adott el Ausztriának. — Jugoszláviában tíapróLnapra zuhan a baromfi és tojás ára, mert a német importőrök deviza hiányában nem tudják átvenni a lekötött árut. —• Az utolsó tiz év folyamán megkétszereződött a világ atnanytermelése. — A világ taValiyi bortermését 160—170 millió hektóliterre becsülik. — Anglia az elmúlt évben 119 vagon szaőnnát vásárolt Jugoszláviában. — Németországban a mangalica zsirsertések nagybani tenyésztésére akarnak áttérni. — Jugoszlávia tavaly 15 miliő pengő értékű dohányt exportált, főleg Franciaországba és Csehszlovákiába. — Franciaországban az elmúlt évben 161.789 uj személyautót helyeztek forgapm- M. — Zürichben öt százalékkal esett alz osztrák schilling árfolyama. — Az európai vakkariéi megegyezett az amerikai vasiparral, hogy a jövőben nem támasztanak egymásnak versenyt az exportpiacokon. — Angliában meglepően emelkedik a munka- nélküliek száma. — Japánban a háború kitörése óta a tüzelőanyagok 31, a gabonafélék 12, az építkezési) anyagok 32, a fémanyagok 52 Százalékkal drágultak. Mostanában fejezte be a tisztiorvosi hivatal Halas tavalyi egészségügyének statisztikai összeállítását, örvendetes tény, hogy ez a staitisztákia egyre javul, noha még egyes betegségek, különösen a tuberkulös:» aránylag elég sok áldozatot szed. Kitűnik ezekből a számokból, hogy 1937- év folyamán az összes halálozások száma 476 volt, ami mindem ezer lakos közül 15.6 százalék halálozásnak felel meg. A halálozások megoszlása szerint még mindig mint sötét rém fenyeget az 1 éven aluli halálozás, ez 97 volt, ami az összes születések 11.2 százalékát teszi ki. Ez köszönhető a szülők nemtörődömségéinek, akik különösein fog- zások idején nem viszik orvosihoz gyermekeiket. Sokat visz el közüllük a bélhurut is. A tuberMűósás 28 áldozatot követelt. Míg a járványos betegségeknek 10 áldozata volt. Az összes születésiek száma a tavaly folyamán 821 volt. Ezekből élve Született 798, halva 23. A természetes szaporodás ezer lélekre 10.5 százalék. Járványos megbetegedés összesen 160 fordult élő, ami átlagosnak mondható, viszonyítva a többi évekhez képest. Legtöbb megbetegedést a tífusz okozott, amely két járványban pusztított végig Halason, 54 megbetegedést idézve elő. Ezekből 5 végződött halálesettel. Utána sorrendben a se,áriát következett 35 megbetegdés- seli, akik közül valamennyi beteg felgyógyult. Két áldozatot követeit a gyermekágyi láz 5 megbetegedésből és hármat a vérhas 21 megbetegedés közül. A többi fertőző betegségnél halálozás nem fordult elő. Dif. téria megbetegedés összesen 11 volt, ezek köziül hat 10 éven felül, gyer- mekparalizis 2, bárányhimlő 10, kanyaró 3, szamárhurut 17, szövődményes influenza 2. I i i A tisztiorvos Halas egészségügyéről Munkatársunk megérdeklődíe az idei téli egészségügyi helyzetet is: — A helyzet az — mondta dr No>- vobáczky István tiszti orvos — hogy | az idén meglehetősen sok megbeté- j gedést okozott a soarlátjáxvány, amely 4—5 éves periódusokban szokott visszatérni s amely az idén szintén jelentkezett. Ennek oka abban keresendő, hogy a járvány idei lefolyása szintén alig észrevehető. Három-négy nap alatt lefolyik, úgy hoigy a szülők, sőt sokszor maga a beteg gyermek sem tud róla, azonban a 8 hetes fertőzési idő alatt különösen az iskolákban sokan megfartőzödnek tőle. Súlyosabb megbetegedés, haláleset nem fordult elő. A másik járvány, amely ez időtájt grasszál, a bárányhimlő, szintén csak könnyebb esetekben fordul elő. — Hogy állunk az influenzával? — Influenza, tekintetében ezideig különösen szerencsés helyzetben van Halas. Járványszerüen mé^g nem fordult elő, Igaz, hogy a melegágya a februári és márciusi esőzések idejé- jén szokott lenni. Tehát még bekövet kezhet ezután is. Szövődményes eset nem fordult elő. Megtörtént a miniszteri döntés, — még a nyár folyamén felépülnek a tanyai iskolák A tanyai iskolák építési ügye nagy lépéssel haladt előre az elmúlt napokban. A pestvármegyei tanfelügyelőség vezetősége értesítette a város vezetőségét, hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban a tanyai iskolák felépítése ügyében megtörtént a miniszter döntése. A tanfelügyelő értesülése szerint a vallás- és közoktatásügyi minisztérium a halasi tanyai iskolák építési terveft jóváhagyta és egyben a kilátásba helyezett segélyt is folyósítani fogja. A minisztérium leirata hamarosan le fog érkezni a városhoz és a város a leirat után közgyűlés elé viszi az ügyet, valamint az iskolák építésére a nyilvános árlejtést meg fogja hirdetni. A minisztérium döntése alapján most már remény van arra, hogy a város különböző pusztarészein a nyár folyamán az iskolák fel fognak épülni és már szeptemberben' átadhatják rendeltetésének. A magyar kereskedelem nagy ünnepe volt a Baross Szövetség ezévi közgyűlése Kilenc órára csökkentik a dohányárudák munkaidejét A Baross Szövetség vasárnap tartotta meg évi közgyűlését, amelyen a megnyitó beszédet Ilovszky János országos elnök mondotta. Hangoztatta, hogy a Baross Szövetség meg- nem-alkuvóan fog küzdeni a Uraesz- ’ tény gazdasági érdekekért. Ezt követően Bornemisza Géza kereskedelmi miniszter tartott előadást »A Baroiss Szövetség jelentősége a nemzeti élét szempontjából« címen. — A Baross Szövetség —■ mondotta többek között — felismerte, hogy a magyar faj önállóságát szerető lelki világának az ipari és kereskedelmi pálya a legjobban megfelel és elévülhetetlen érdeme a szövetségnek, hogy a keresztény magyar családok gyermekeit a gazdasági pályákra igyekszik irányítani. Végül Bornemisza a miniszterelnök lés a kormány üdvözletét tolmácsolta a Baross Szövetségnek, majd Búd János köszöntötte uj levelező tagjait, akiknek nevében dr Marschall- Ferenc földművelésügyi államtitkár mondott köszönetét. A Baross-érdemláncok uj tulajdonosait Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter üdvözölte és kijelentette, hogy Farsangra olcsón vásárolhat estélyi anyagokat ClOCé . . 80 széles . . 3 50 Empritrsö . 90 széles . . 260 Nebé estélyi . 80 széles . . 5'— Crep sálén minden szinben 3’20 Crepdesin .....................1 80 Selyem péké minden szinben2 5o Lamé minden szinben . . 2‘40 Georgette minden szinben 360 a nagytrafikkal szemben március és április hónapra kísérletképpen uj rendszert léptet életbe ai dohányárudák üzleti zárórája kérdésében. A kötelező nyitvatartási időt 8—9 óra között korlátozza olymódon, hogy ideiben 12—3 óra között két- órai ebédszünet igénybevételét biztosítja a doh á ny árudatu'a jdonoso k- :nak. Az eddigi 13 órai megszakitás- nélkülii munkaidőt tehát kilenc órára csökkenti. A Baross-lánccal kitüntetetlek nevében József Ferenc királyi herceg mondott köszönetét. A közgyűlést 2000 terítékes ünnepi lakoma követte, amelyen Karafíáth Jenő főpolgármester mondotta az első pohárköszöntőt a kormányzóra, majd Szendy Károly polgármester és Sztranyavszky Sándor szólaltak fel. A Kohn Benő-féle üzletátruházást nem hagyta jóvá a kisgyülés Ismeretes, hogy Kohn Benő mészáros és hentesüzletét Kovács Balázs mészáros és hentes vette át és ezzel kapcsolatban az üz'ethélyiséget is neki adta az előző üzlettulajdonos. Az üzletátruházás ügyében a város képviselőtestülete határozatot hozott és hozzájárult ahhoz, hogy Kohn Benő a város tulajdonát képező üzlethelyiséget Kovács Balázsra ruházza át. A közgyűlés határozata a vármegye kisgyülése elé került és a kisgyülés a képviselő testűét határozatát nem hagyta jóvá s elrendelte, hogy az üzlethelyiségre a város hirdessen árverést s azt nyilvános árverésen adja bérbe. шммммштшммммпв111и> J Értesi ság Márc k, este a mi Je ven ta Ipari Rei a ke. dékek ma mi irt még ; Arán 2 i lakági A h vend /< Má hét kezdi ti ér( iratko cim Kis$ házn Ki mérsé Báré: oki. Rablütimadás Mélykuton Dedinszki József gépügynök az elmúlt napokban betért Mélykuton egy vendéglőbe, ahol már ott volt Tan- csik Ferenc is. Később két fiatal ember is betért, akiket Tancsitr ismert. Rábeszélte őket, hogy Dedinszkit rabolják ki, mert sok pénz lehet nála. Úgy is lett. Amikor Dedinszki kijött a korcsmából odamentek hozzá és felajánlották, hogy elviszik olyan helyre, ahol az éjszakát eltöhh'éti így csalták ki Dedinszkit a község szélére, ahol rátámadlak és legyűrték a földire. A ná’a talált pénzt elrabolták és otthagyták álctozatukat. Tomory-féle Dód Ó a jó \ last i a j t ó