Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1938 (38. évfolyam, 1-105. szám)

1938-09-14 / 74. szám

2 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE V «, szeptember 14 Befejeződött az ötnapos tanyabejárás Gróf TeleRi Mihály államtitkár 100 tanyai gazdaságba látogatott el Az Imrédy-kormány a magyar fai meg­erősítése érdekében minden vonalon teljesíti kötelességét Gazdag impressziókkal, a tanyavilág j népének ragaszkodó szeretőiét magú- i val vive, hagyta й hétfőn este Halas várost Teleki Mihály gróf földmű­velésügyi államtitkár. Végétért az öt napos tanyalátogatás, amelynek je­lentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy arról a fővárosi saijtó is hosszasan emlékezett meg. A tanyavilág népe sem felejti el egyhamar az államtitkári látogatást, i Ahol csak megfordult, mindenütt szív­ből jövő meleg ünneplés, ragaszko­dás és tisztelő szeretet fogadta. Az államtitkár kb. 100 tanyai gazdaságba látogatott el és 4 helyen mondott beszédet. Mindenütt országos és he­lyi jelentőségű dólgalkat tárt elő a tat- nyák népének. Megtalálta az utat a nép szivéhez. Feljegyezni való és érdemes meg­örökíteni, amikor elmondta, hogy ö szakitolt és szakit azzal a szokássat, hogy a képviselő csak akkor láto­gasson el kerületébe, amikor közeleg a választás. Szokatlan tetszés fogadta fezeket iá szavakat. Halas város kö- tzönsége tényleg meggyőződött arról, hogy Teleki Mihály gróf nem követte ezeket a képviselőket. Képviselősége [abatt igen gyakran jött el hozzánk és állt szívesen rendelkezésére vá­lasztóinak és a város lakosságának. Ugyancsak rendkívüli tetszés fo­gadta szavait, amikor a kartetekröl beszélt. A kartelektől nem félünk. Azokat a kormány letöri. A legerő­sebb kartelt megbolygatta már a kormány, amikor a szeszgyárakat megváltotta. Néhány évvel ezelőtt még beszélni sem lehetett erről. Anni­kor két évvel ezelőtt felvetették a gondolatot, a földművelésügyi minisz- тег belebukott. A keresztény, ma­gyar jobboldali politika nem riad vissza attól, hogy a magyar faj meg­erősítése érdekében minden vonalon ne teljesüse kötelességét. Minden panaszt, kívánságot meg­hallgatok. Ha valakinek valamilyen kérése van, bizalommal fordulhat hoz­zám — hangoztatta állandóan az ál­lamtitkár. S a tanyák népe kitárta a szivét. UUigyek, iskolaügyek, er­dősítés és más dolgok kerültek fel­színre. Ott a helyszínén egynémelybe máris elintézést nyert. Két tanya- részruek legfontosabb útját az állam­titkár intervenciójára ínsggmunkáv'ali ietesziti a város. A kőkuti iskola iá megépítendő iskolák között elsősor­ban fog megépülni. Szóbakeriilt a tanyák közegészség­ügye is. Az államtitkár megigérte, minden igyekezetével azon lesz, hogy e kívánságokat is a lehetőség­hez képest teljesítsék. * Gróf Teleki államtitkár rendkívüli szimpatikus titkára, dr Vaszary Lász­ló sorba jegyezte fel a kéréseket. Halas város lakosságának érzését tükrözte ’ vissza a rekettyéi iskolában Nagy Biró Imre gazdának az állam­titkárhoz intézett köszönő szavai: — Ilyen képviselője még nem volt Hajasnak, aki annyira együtt érzett volna a néppel, mint Teleki állam­titkár és aki olyan őszinte szívvel igyekezett volna rajtunk segíteni. Nagy megnyugvás ez a lakosságnak, tudva azt, hogy bizalommal fordul­hat minden ügyében képviselőjéhez. Az első nap (csütörtök) tanyabejá- rásáról részletesen irtunk. Pénteken Fehértó pusztán járt kint a bizottság. Több gazdaságot néztek meg. A fehértói iskolában is hosz- szasam időztek. A látottak után Fe­kete Imre dr polgármester intézke­désére megszervezik a tejakciót, hogy a sok apró kis magyarnak naponta tejet adhassanak. A dudoK parcellákban több helyen szomorú kép fogadta a tanyaláta- gatóket. Egyik helyen, a kis homok- birtokon egy szobába zsúfolva él a gazda, felesége és hat gyermeke. A szegénység és a nyomor mindenütt. Teleki államtitkár nagyobb papír­pénzt ad a szegény asszonynak'. A szombati napon Bodbglár, Таъ jó és Felsőszállás déli részét láto­gatta meg a bizottság. Teleki Mi­hály gróffal és a polgármesterrel megy Gesztelyi Nagy László, a kecs­keméti mezőgazdasági kamara igaz­gatója is. Ezen a napon is nagy program volt. Veres Sándór, Baki Pál, Gábor Kálmán, Biró Sándór, Borbényi Imre, Börcsök Mihály, Kiss Ambrus, Harnóczi Benő, dr Szladits Károly, Nagypát Ferenc, Gáspár Mi­hály és a tajói iskola és az utkaparó- ház közötti apróbb gazdaságokat lá­togatták meg. Közben a bodoglári I. sz. iskolánál értekezlet vo’fc Róna Gábor igazgató üdvözölte a vendégeket. Az állam­titkár az üdvözlésre válaszolva, ki­jelentette, hogy a halasi határban sok szélsőségeit látott. Látta azt, hogy sokan földalatti odúkban, élnek. Ezt tovább hagyni niem lehet. Egészsé­ges lakásokat kell biztositani a sze­gény tanyai népnek, hogy a magyar gyermekek megtelő környezetben nőj- jenek föl. Gesztelyi Nagy László kamarai igazgató előadása után Sárosi Sán- dór és Égető Imre adták elő iaz államtitkárnak a bodógláriiak kérel­mét. Gazdakört kérnek, postalkiren- deltséget iaz I. sz. iskolához ési az egy tantermes iskolának a kibővítését, ahol most is 137 tanuló vajn. Utügy- ben is támogatását kérték az állam­titkárnak. Kérték, hasson oda, hogy a bodoglári és félegy­házi utaknak azt a szakaszát, ámely Pronayfalva határába esik, a község hozassa rendbe. Ezek ajz utak jár- hatatíianok. A prónayfatyai jegyző ahhoz a szokatlan eljáráshoz folya­modott, hogy akkor hozatja rendbe az utat, ha a bodógláriiak Pró- nayfatyához csatlakoznak. Az államtitkár megígérte, hogy a panaszok ügyében eljár. Vasárnap reggel 9 órakor az ál­lamtitkár istentiszteleten vett részt és a délelőtt folyamán az OMTK te­I j llepét tekintette meg. A délelőtt fo­lyamán résztyett a Stefánia ünnep­ségén és délután ismét a tanyákat látogatta. Az Öregszőlőkben több ki­sebb gazdaságot tekintett meg, majd a rekettye! és a füzesi iskolábafn mondott beszédet az Ott egybegyűl­teknek. Este Török István gazdasá­gát inézte meg, valamint a Gazda­körben a szüreti mulatságot. Az utolsó napon hétfőn Aísószál- lás, Eresztő és Zsana pu№- tájkon volt a tanyabejárás. Az első gazdaság Tallér Vendel1 gaz­dasága volt, ahol ismét elragadtatás- I sál néztek végig mindent és nyilat­koztak Tallér Vendel zsenialitásáról. Ezután a város Horthy Miklősné er­dőjét nézték meg. Az ott látottak iaz államtitkár elismerését váltották ki!. Megnézték még özv. Czagány M. Istvánná, Elő G. Vendel, Papp L. Imre és Ráez Pál gazdaságát. A délután folyamán a zsanai mén­telepet tekintették meg és az ott egybegyült lakosság köszönetét fe­jezte ki az áüamtitkárnajk, hogy le­hetővé tette, hogy Zsanán a föld- j müvelésügyi kormány felépítette a [ méntelepet. , 1 ! A délután folyamán a zsanai isko­lánál értekezlet volt. Róna Gábor igazgató üdvözölte a vendégeket. Az államtitkár rövid beszédben ismer­tette az Imrédy kormány politikáját. Helyi jelentőségű dolgokról szólva., közölte, hogy а gazdasági iskola felépítéséhez a napokban már hoz­záfognak. A földművelésügyi kor­mány intézkedésére 120 ezer pengőt ad a városnak hütőház céljaira és reméli, hogy a hütöházat u város se­gítségével, a jövő évben már fel­építhetik. Intézkedésére a halasi bor- közraktárt szőlőzuzó és szötöpréselő készülékkel szerelték, fel és így tel­jes mértékben a szüretkor rendelke­zésre áH a szőlőbirtokosoknak. „Nem azért Ml születni a sói kismagyarnak, hogy csak puskát adtattak a kezelte“ mondotta Teleki Mily államti A halasi Stefánia Egyesület az J idén is igen szép ünnepélyt rende­zett a vasármjii napon. Az ünnö- j péiy fényét emelte, hogy azon Te- : tejei Mihály gróf államtitkár is részt- I vetít. j j A gyűjtőn,ap is nagyszerű ered­ménnyel végződött. A legnemesebb célra: a szegény anyák és csecse­mők támogatására a Stefánia lelkes: hölgytagjai több minit 612 pengőt gyűjtöttek. A gyüjtőnappat kapcsolatban 21 többgyermekes anyának ai Stefánia adományt és érmet adíoitt. Ez a szép és lélekemelő ünnepség 12 órakor az Országzászló előtt zajlott le nagy­számú közönség jelenlétében. Az ünnepi beszédet Teleki Miháty gróf államtitkár mondta dr Fekete Imréné, a Stefánia elnöknőjének fel­kérésére. Az államtitkár rendkivül meleg hangon szólt a gyermekek neveté­séről. Beszédéhein rámutatott ajkra, nőm elég, bojgy minél több kis magyalr szülessen, biztosítani kel, hogy mind fel is nöjjön. Nem azért kell szü­letni a sóik kis magyarnak, hogy csak katona -tegyen és puskát adjanak a kezébe, hanem, hogy minél több munkáskéz tegyen, akik dolgoznak és előmozdítják az ország gazdasági helyzetét. Teljes erőnkkel azon keli tennünk, hogy a sokgyermekes anyá­kon segítsünk. Minden előnyben eze­ket ia sokgyermekes anyákat kel ré­szesíteni, 0kiik annyi gyermeket adtak a Hazának. A kormánynak és a tár- sladafammfc olyan politikát kell foly­tatni, hogy egy magyar se vándo­roljon ki az országból. Eddig csak a társadalom jószívűségére voltak utal­va, de most már a korimjány intéz­ményesen siet segítségükre. Mert azt tudni kell, hogy a ma gazdasági há­borújában a sokgyermekes anyák vi­selik a legnagyobb terhet. — A gyermekhalaindősági1 statisz­tikát meg kell változtatni. Nem sza­bad tűrni, hogy annyi kis gyermek halljon meg. Minél több magyar te­gyen és mindenkinek meglegyen a kenyere. Éppen ezért szükség van arra;, hogy a kisemberek helyzetén segítsünk, mert ezeknél a legnagyobb a gyermekáldás. — Sokszor halljuk — fűzi tovább beszédében az államtitkár — a nagy­asszony elnevezést. Ezt a szót na­gyon használják. A különböző jóté­kony célú egyesültek élén á®> höl­gyekre mondják. Ha ráillik ezekre a hölgyekre, ugyanúgy ráillik; azokra a kérgeskezü asszonyokra is, akik annyi gyermeket nevelnek fel a ha­zának. Az iaz óhajtásom, kívánságom', hogy minél több ilyen nagyasszonya tegyen Halasnak és az országnak. Ezekkel a gondolatokkal eltelve kö­szöntőm őket szeretettel. Dolgozzanak és neveljék gyermekeiket derék, be­csületes magyarokká. Az államtitkár beszéd® után dr fe­kete Imréné 21 halasi többgyermekes anyának pénzbeli jutalmát és érmet nyújtott át, majd a szép ünnepély a Himnusszal ért véget. Giánozó, poloska, és mojirtást jótá- IjíhhmI 'vállal Martin ]ános féregirtó vállalata Kecskemöt Érdeklődni lehet Schönhelm festék* üzletben Csengeri u. 10 szám Telefon: 159 Halason is megkezdődik a mezőgazdasági cselédek öregségi és rokkantsági biztosításénak előkészítése A kormányzat nemrégiben törvényt hozott. Ebben a törvényben nyugdíj fo­lyósítása révén biztositani akarja a me­zőgazdasági cselédek öreg napjait. A törvény minden 'haityanötévet betöltő gazdasági cseléd számiára nyugdijat ál­lapit meg. НЙ á gázdasági cseléd tűz­harcos volt. jakkor a nyugdíjazási kor­határ 63 év. A nyugdijat természetesen csak az kaphatja meg, aki aiz Országos Mezőgazdasági Intézetbe be van irat­kozva,. Az előkészítő munkálatok Hala­son is rövidesen megkezdődnek. |

Next

/
Oldalképek
Tartalom