Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1938 (38. évfolyam, 1-105. szám)
1938-11-12 / 91. szám
november 12 KISKUNHALAS HEL71 ÉRTESÍTŐJE A város klsajálltja a Decker-féle házat A város 30 ezer pengőt ajánlott fel a házért, — a tulajdonos ezt a vételárat nem fogadta el A hétfői közgyűlésnek egyik tárgy- sorozati pontja a Decker-féle há" kisajátítási ügye. Ekkor terjeszti a város a közgyűlés elé a Decker-féle ház kisajátításával kapcsolatos tár- gya'ás liefőytatására kiküldött bizottság javaslatát. Munkatársunk érdeklődött a városházán e régóta húzódó ügyről, ahol a következő felvilágosítást kapta: A város képviselőtestülete még 1918-ba.n elhatározta, hogy városrendezés céljából a Decker-féle házat kisajátítja. Azóta húzódik ez az ügy sajátitás végrehajtására egy bizottság alakult és a város a házat békés utón akarta megszerezni. A bizottság az épülettömböt 30 ezer pengőre becsülte és ezt a vételárat ajánlóba fel a tulajdonosnak. Özv. Decker Józsefné ezért az összegért a házat nem hajlandó a városnak átadni. Ezért a város a hétfői közgyűlés elé olyan javasfattaí járul, hogy a képviselőtestület a kisajátítási eljárást rendelje ö! és i«yen módon szerezze meg a Deeker-féfe házat. Egyelőre csak a Decker-féle ház kisajátításáról van szó. A későbbi és most elérkezett az az idő, hogy a I idők folyamán a város a mellette város ezt a kérdést megoldja. A ki- j lévő házakat: is kisajátítja. A MÁV a Felvidékei 1150 km. vasitvonalal kap vissza 9000 km.-re növekedett a MÁV vasúti vonalhossza 24 uj határállomás lesz A Felvidék visszacsatolása tekintetében, vasiut.orgalmi szempontból, az alábbi értesülésünket közölhetjük: A felszabadult magyar terű etek révén, mintegy 1150 km. vasútvonal jut a MÁV birtokállományába és kezelésébe. Ezzei a MÁV eddigi 7820 kiométeres vonalhossza kereken 9000 km-re növekedik. Minden intézkedés megtörtént ana máris, hogy miheiyt honvédcsapataink a részünkre odaítélt területeket és vasútvonalakat átveszik, a MÁV rendes távolsági személy- és áruszál itási díjszabásai tépjenek életbe. Az uj ha tár állomások száma 24. A régi 11 határáiomás közü. egyedül1 a Pozsony melletti Oroszvár mard meg. Megszűnnek mint határállomások: Komárom, Szob, Drégeíypa- lánk, Ipolytarnóc, Somogyköujta.u, Bánrév«, Bodvaventíég, Hidasnémeti, Sátoraljaújhely és Csap. Uj határállomások, Pozsonytól Sorban keetfelá Nagyszőlősig: Pozsony- püspöki, Cseklész, Gány, Nyittaivánka, Verebéíy, Léva, Egeg-Szalatnya, Losonc, Osgyán, Rimaszombat, Jofeva, Kuntapolca, Rozsnyó, Mecenzíf, Kassa, Gárbőczbogdány, Legényémihály, Vaján, Ungvár, Barkaszó, Mezőter«- bes, Munkács, Tiszauj ak és végül Feketeardó. Természetesen mindezeknek az uj határállomásoknak mostani áiapotuk- hoz mért je.entos kibővítése válik most majd szükségessé. így mindenütt, az álomásépü etekhez csatlakozó határrendőrségi és vámkezelési hivatali helyiségek és aktanyák, majd eaetüeg füiőházak és újabb anyagkezelési raktárak és tisztviselő akásők építése válik szükségessé. Nem utol'só sorban ki ke l jobban építeni miind- «zknek a vasúti állomásoknak biztositó és viianyvilágítási berendezéseit, majd hozzávezető utalt is. Mindezek jelentékeny összegekbe kerülnek, amiről tennészeíesen a MAV-nak az 1939—1940. évre most maid készüő költségvetésében éppúgy gondoskodni fognak, mint ahogy a Felvidék visszakerülő, mintegy 1150 km. vasúthálózatára, annak berendezésére és megfelelő járműállománnyal való «.látására, máris folyamatban van az «зе lenként szükséges beruházási, felújítási és korszerűsítési munkák programjának előkészítése is. 3) .VulIV PHILIPS RADIO BUDAPEST KAPHATÓ: VANYISKA RADIÖSZAKÜZLETÉBEN 1 ágyi Lincsi szubrett, Tolnai Anna társalgási színésznő, Bamalios Erzsébet komika, Aranyvári Bözsi, Sza- nyi Tjeri, Váncze Rózsi, Markovics Kató színésznők. Férfiak: Szabó F. László énekes színész, Székely Bálint bonviván, Sugár Jenő buffó-komikus, Novák István jellem színész, Kárpáti Pál táncos-komikus, Ha'mi Jenő epizód-komikus, Radó Vilmos, Ungvári György, Fenyő István, Karádi László, Szabó István színészek, Lovag Hevesi Andor karnagy. A megnyitó előadás A színház a Városi Színházban nagy sikert elért operettel, »Júliával:« nyit. Az első, megnyitó előadás szereplői a következők: Somfalvy: Novák István; Felesége^: D. Gyürky Rózsi; Juha: R. Bárczy Kató; Ezredes: Székely Bálint; Kálmán: Szabó Ferenc László; György; Szabó László; Bajusz: Kárpáty Pál; Vica: Szőnyi Kató; Trude: Szilágyi Lincsi; Őrmester: Sugár Jenő; Ifj. Kálmán: Riadó Vittnos; Ifj. Juha: Toteay Anna; Amerikai asszony: Vince Rózsi; Tanító: Szabó István; Péíerfy: Fenyő István; Bágyik: Unigváry György. November 23-án megnyílnak a színház kapui Kikből áll Radó színtársulata Radó László színigazgató kapta meg a ha'asi színházat. Radó László sziníársui'atável1 je en eg Nagykőrösön játszik és társulatával rövidesen Halasra jön. A halasi sziüszezon november 23-án kezdődik és január 6-ig tart. Radó igazgató Halasra még egy primadonnát hoz a város kívánságára és több budapesti művészt hoz te vendégjátékra. Radó László színigazgató társulata a következő tagokból áll: Nők: Szoko'ay Eta prózai színésznő, Bérezi Kató énekes ndiva, Antal 'Nusi énekesnő, D. Györki Rózsi anyászi- nészmő, Szőjnyi Kató szubrett, SziA Csallóköz nélkül Pozsony életképtelen Pozsonyból írják: A bécsi döntés P ozsonyt Cseh-Szlovákiának ítélte és «: jzei megpecsételte sorsát. Vitathatatlan, hogy Pozsony a cs«h u nalom húsz évs alatt sokat fejlődj jtt, hiszen a lakossága is csaknem m egliáromszorozódo'tt. Ez a fejlődés a2 croban most nemcsak, hogy teljese n megá it, de rövidesen olyan visz- Síze »fejlődés fog következni, amilyenre ed> Sig Pozsony történetében nem volt pél da. A jegyzőből közlekedésügyi miniszterré .előléptető rendszer a város gazdasági ,és kereskedelmi életét kü- f lönbözó íemtel^ezéseive. erősen sújtja. A tegnagy ’óbb veszteség azonban í Pozsonyt term’ésaetesen a Csalóköz és a Mátyusfi>ld Magyarországhoz való visszacsjato’lása foytán érte. Pozsony k«5res.kedelme lega'ább 40 százalékban tirre a két vidékié volt berndezve. Ga tzdaságí fefeeielésekkel, bútorral, ruhá ival, a gazdasági udvar és a háztartá s fontosabb szükségleteivel, ujsággi d, könyvvel Pozsony látta el e vid< íkeket. A környező és Szlovákiában maradt szlovák községek inkább h Ingyszombatra, Váguj- ) helyre, Pöstyé are gravitáltak. Ezek j a városok ugv tonis sokkal nagyobb kereskedő ©mm* -I rendelkeznek, mint például Dunasz erdaheiy, Komárom, Ga’ánta vagy £ í sekujvár. Szinte pótolhat álfán hiányt jelent ! a pozsonyi kérésié ed ötnek, gyáraknak, i ipari üzemeknek az ónási fe.vevö- I képességgel rendel kezö Pozsonyt környékező magyar temetek elvesztése. Máris nagyobbsz«básu munkás- éS hiva 'alno к -elbocsátások tör téntek. Másrészt a 160 ezer lakosú város élelmiszer-ellátásában mutatkoznak mindjjárt az első napokban óriási hiányok. A Csallóköz és Mátyásföld voltak Pozsony élelmiszertárai, melyek most természetesen Budapest és az építendő medvei hídon keresztül Győr és Becs felé gravitálnak. Csallóköz és a Mátyásföld látta eí Pozsonyt, 80 százalékban tejjel és az egyéb tejtermékekkel. Baromfival úgyszólván 100 százalékban, egyéb hússal 60 százalékban és zöldséggel mintegy 40 százalékban. Ez«k a hiányok elsősorban máris mintegy százszázalékos áremelkedésben nyilvánullak meg a pozsonyi piacon, ahol a kevés készletet szinte percek a att {elv ás ár о ták. A feűhozatal Őddig is a katonaság nagyarányú felvásárlása, főképpen iekvirálása folytán úgyis a legminimálisabbra csökkent. Az élelmiszerhiányt most Morvaországból igyekeznek pótolni, azonban a megoperált cseh és morva vb dékek maguk sem bővelkednek élelmiszerben. Pozsony gazdasági és politikai köreiben nagy érdeklődéssel és még nagyobb izgalommal várják a Budapesten meginduló gazdasági tárgyalásokat, mert ezeknek a kimenetelétől függ Pozsony sorsa. Mielőtt a tavaszi szeplői előjönnének, használja a T 0 M 0 R Y-föle Ideál crémel Hatása csodás Csodálatos szép arcbőrt biztosit, Rövid idő alatt eltűnik a ránc és az arcbőre üde. hamvas lesz. Egy próba meggyőz mindenkit. Egyedül csakis TOMORY gyógyszerésznél Isteni gondtosutés patinában