Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1938 (38. évfolyam, 1-105. szám)
1938-12-17 / 101. szám
1938 december 17. szombat XXXVIII évfolyam, 101. szám / ELŐFIZETÉSI ÁR EGY ÉVRE. Helyben ....... 12 P — Vidékre ....... 16 P EGY SZÁM ÁRA 12 FILLÉR Alapította: PRÄGER FERENC MEGJELENIK SZERDÁN ÉS SZOMBATON Szerkesztőségi Molnár u. 2 — Telefon 45 Kiadóhivatal i Városháza épületében Eredmények és tervek 1 №m mindennapi beszámoló volt az, amelyet a sajtó képviselői a belügyminisztériumban végighallgattak. A kormány szociális intézkedéseiről és a falusi szegénység megsegítésére irányuló terveiről volt szó. Az adatok rövidlen a következők: ebben az évben 148 vagon ingyencukrot oszt szét a kormány a rászoruló szegény falusi gyermekek és anyák között. Az országos tejakció egy év alatt 17 millió üter tejjel javítja meg a szü- kölködők táplálkozását. Tpvább szé, lesitik az anya- és csecsemővédő te, vékenységet és kétszázhat uj községi orvosi állás rendszeresítésével mint egy ötmillió főnyi Szegény falusi lakosságnak adják mßg a gyógyulás lehetőségét, egyben pedig az igazán ínségeseknek az ingyenes orvosi gyógykezelést. A kormány közegész- ségügyi akciója során egy év alatt ötszáz uj kutat létesítenek az elmúlt tizesztendő alatt létesített hatszázhet- vjen kút mellé, úgy hogy most már rövid idő alatt tényleg megvalósul a magyar falu egészségének egyik leg. fontosabb előfeltétele: a tiszta ivó- v,iz. A beszámoló legérdekesebb ré. sz'S az volt, hogy az ország legsúlyosabb helyzetben tevő vidékein, Szatmár-megyében a »vármegyei közjóléti szövetkezet« utján teljes mér? lékben felszámolják a falusi proletariátust. Az önsegély gondo atának meg- felelően a szövetkezet — amelynek üzletrésztőkéjéhez egyébként az állam egy millió pengővel járult hozzá — házat épít, gyümölcsöst telepit, sőt állatállományt, baromfit is visz az uj gazda udvarába olymódon, hogy mindazt — munkával, lehet megfizetni. A magyar szodáüis politika — nagyon hlelyesen — mündig elvetette a munkanélküli segélyezés gondolatát, amely egy ál tatában nem fokozza a munkaikedvet és viszonya., ink közepette már az ország töke. szegénysége folytán is — lehetetlen. Ehelyett gyümölcsözteti, hasznosítja a mezőgazdasági napszámososztály, vagy a nincstelen nép parlagon heverő munkaerejét. Nagyon jól tudjuk, hogy agrárnépünk nincstelenjei mun kaerejüknek legfeljebb csak felét tudják kihasználni s az év másik felében rendszerint a kényszerű és keserves tétlenség szomorú kenyerén élnek. Az újszerű szociális kísérlet keretében ezt a feles munkaerőt házacska, kiskert, baromfi, kút megszerzésére fordíthatja a szegényember s így azzal a tudattal, erkölcsi erővel veheti birtokba uj hajlékát és létalapját, hogy nem a jótékonyság kegyel méből és nem mások jóindulatára utalva jut immár a birtoklók közé, hanem a maga erejéből, becsüetes munkájának és verejtékének értékével. Röviden ezt hallották az újságírók a belügyminisztériumban a magyar fajvédelem gyakorlati munkájáról'és a keresztény népi politika teljesítményeiről, valamint terveiről. Ami eddig történt: máris nagyon sok, ami még történni fog, egyszeriben gyors ütemben viszi elő e Magyarországot a belső megerősödés, a gyógyulás és azzal együtt a ne.njet.öz. viszonylatban vaió fokozott je.eniőség fe’é. I I I 1 i I I I I i I I i 1 Grúf Teleki Mihály antábalesete Lapzártakor vettük azt a sajnálatos I müvelésügyi minisztériíumból a par- hirt, amely a város széles rétegében lementbe akart menni, autóbaleset mély sajnálkozást fog kelteni, hogy érte. örömmel közölhetjük, mint Teleki Mihály földművelésügyi mi- ahogy értesültünk, hogy képvise'őnk- nisztert, városunk országgyűlési kép- nek komolyabb baja nem törvjselöijét ma délelőtt, amikor a föld- tént. Hétfőn közgyűlést tart a város képviselőtestülete A város képviselőtestu ete decem | bér 19-én, hétfőn délelőtt 9 órakor i rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlés a következő tárgysorozat pontokat tárgyalja: A vigalmiadé szafeályrende’et jó-» váhagyása tárgyában kelt belügyminiszteri rendelet. Külterületi iskolák építésére felve endő 20.000 P váltókölesön tárgyé-« ban kelt belügyminiszteri TCndetet a polgármester javaslatával. Egressy Galambos Gábor volt ja- vddalmi hivatali ellenőr és Gaál István volt javaida&ni hivatali pénztáros végkielégítése tárgyában kelt belügyminiszteri rendelet. M. kir. Balogh Ádám 4. honv. kerékpáros zászlóalj felvidéki ajándékának bejelentése. Érsekújvár város tanácsának köszöneté 100 szegény gyermek meg- vendégeléséért po'gármester javaslatával. Levente Egyesület elnökségének 500 pengő rendkívüli segély kiutalása tárgyában kelt kérelme. Deák József városi haszonbérlő bérhátralékának rendezése ügyében fehértói bizottság jelentése és javaslata a szükséges intézkedések megtételére. I, Az 1938. évi pótköltségvetés polgármester javaslatával. Bessenyey István városi közkór- ház 1939. évi költségvetési előirányzata a kórházbizottság javaslatával. Gyiernizse Mátyás kiskunhalasi lakossal kötött kásajátttáisi egyezség bemutatása polgármester javaslatával. Vitéz Gömbös Gyula utca, Batthyányi utca, a Csőinek utca és Harmat utca északi oldalán lévő gyalogjárda aszfalt burkolási munkáival felmerült költségek számadásának és hozzájárulási összegek kivetésiének bemutatása. A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesületénél fennálto váltókölcsön) meghosszabbítása tárgyában kelt polgármesteri javaslat. A függőkölcsönök visszafizetés^ határidejének 1939. dec. 31-ig való meghosszabbítása tárgyában kelt polgármesteri javaslat. v Az 1938. évben végzett közmiun- munkákról jelentés. ( A kórház mellékhelyiségeinek átépítése. , Dr Fülöp Sándor közig, gyakornok fizetés rendezése tárgyában kelt kérelme. Özv. Gémessy Mártonná kiskunhalasi lakossal kötött kisajátítási egyezség bemutatása. A városi alkalmazottak részére folyósított fizetési előlegek bejetentése, Sáhó Jánosné betegszabadság iránti kérelme. patyi István menházi ápolóval "kötött vállalati Szerződés meghosszabbítása. Szibériai fagyhuliá fenyeget 11 Gyorsvonati sebességgel száguld a negyvenfokos hideg Oroszországból hazánk felé Mostanáig, december közepéig, szokatlanul enyhe és szelíd volt a tél, őszinte örömére azoknak a szegény, sorsú embereknek, akik sem fűtőanyaggal, sem meleg ruhaneművel nem rendelkeznek. De a mezőgazda- sági® is szerencsés hatással volt a mieleg decemberi időjárás, el lehe. fett végezni az elmaradt, elkésett munkálatokat. Most aztán az időjósok szerint hirtelen megváltozik az időjárás, jön a szigorú tél, még pedig átmenet nélkül, egyszerre és hirtele- nüt Szibériái fagyhullám rémében jelentkezik. Oroszországban szerdán reggelre rendkívül kemény hideg alakult ki. Az Ural hegység vidékén szibériai fagyot, negyven fokot mértek, ugyanakkor Moszkvában 24 fok volt a hidjeg. Sajnos, ez a fagyhullám, az időjárásjelentések és a jóslátok szerint, Oroszországból Nyugat-Európa felé száguld s így Magyarország felé közeledik. Feltartóztathatatlanul száguld fe. lénk a nagy hideg, gyorsvonati se- bőséggel és a távolságot figyelem- bevéve, a hét utolsó napján már nteg is érkezik, mert ma éri el a Kárpátokat, ahonnan PDemtáMhaíartffla- nui jön be hozzánk is, miután a hegyek sem tudják visszatartani, legfeljebb enyhítik. j ; Kassán és Debrecenben már csütörtökön erős északi szél fújt s keleten tízfokos hidegre számítanak szombat ieggebe. Remélhető'ég csak pár napig fog tartani a rendkívül hideg időjárás, amelyre fel keli készülni. Havazásra egyelőre, a jóslatok szerint, nincs kilátás. A szibériai fagyhullámmaf kapcsolatban az orvosi tanács az, hogy nem szabad bezárkózni a lakásba, ha hidegre fordul az idő, sokat kell sétálni a szabadban, mert ott megfázni a legnagyobb hidegben sem lehet. Akinek módja van hozzá, az megfelelően öltözködve jáTjon az ue- cán, nie siessen nagyon; mert ha megizzad, könnyen meghűlhet és veszélynek teszi ki magát. =a--— ------Vitéz Lukács Bélát földmivelésügyi államtitkárrá nevezte ki a kormányzó A kormányzó a földművelésügyi miniszter előterjesztésére vitéz Lukács Bélát, Miskolc törvényhatósági' jogú város főispánját államtitkárrá nevezte ki. ■ág.j=.£=r-_-------- •___в Szilveszteri záróra : reggel 6 órakor A belügyminiszter rendeteftel megállapította a szilveszteri zárórát. A miniszter december 31-én mindennemű nyilvános étkező- és szórukazó- heiyiség nyitvatartását, továbbá az ezekben a helyiségekben a szokásos szórakozó zenélést reggel hat óráigj engedélyezte. Felhatalmazta egyúttal az illetékes rendőrhatóságokat, hogy. e napokon Színi-, m oz gó fényképr; hangverseny- és egyéb előadások, továbbá táncmulatságok és össztáncok tartását előzetes engedély alapján Szintén reggel hat óráig engedélyezhessék. A tolatómozdony alá került egy kocsi az állomás közelében Majdnem végzetes szerencsétlenség történt ma, pénteken reggel 9 órakor a vasúti ál'omás közelében. Füle Sándor hentes és mészárosa egy lovas kocsijával, amelyet nem Füle mészáros hajtott, hanem a ko-, csisa, a majsai és szegedi ut elágazásánál átakart hajtani a vasúti sínpáron. A sorompó félig volt leeresztve, a kocsis mégis a sínekre hajtott. Eközben ért oda az állomásról a tolatómozdony, amjefy elkapta a kocsit és jó darabon magával vonszolta. Szjejencsére a baleset nem vált végzetessé. A kocsis kiugrott a kocsiból és így csak a kocsit és a lovat vonszolta magával a mozdony. A Ió‘ azonnal megdöglött. A szerencsétlenség ügyében folyik a vizsgálat. . { ft! ! Lí i