Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1938 (38. évfolyam, 1-105. szám)
1938-12-10 / 99. szám
4 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE december 10 TOLL és TINTA Anya és fia, akik köícsönö® sen halottnak vélték egymást — egymásra találtak harminc év után Mintha nem. is az é'©í, a; regényíró szer tecs apongó fantáziája vetette volna elénk, olyan az alábbi ttörtéinet, mely Baján, játszódott í© az Urnák 1938-ik évében, annak is december hónapjában, egy szürke, borongás ködbe fulladt estén A történet 1908-ban kezdődött. Bo1- dog béke. Baján, bo'dog egyetértésben él Oláh Gergely fiat a- kőmüvessegéd feleségével és 14 hónapos; kisfiával; Péterrel. Aztán egy nap, ki tudja már a messze távlatból megái api tani., mi történt, Oláh Gergely összevesz feleségével és határtalan. indulatában otthagyja osa'ádi. otthonát, de magával viszi a kis Péfert is. Szüleihez, Tisza fűzre utazik. Itt kezdődik a regény, mely aztán harminc évvel később happyendhez ér. Oláh Gerge'.yné nem hisz az elhatározás toomölyságájban és várja a visz- szatérőluet. De hogy mu'ljlk az [idő, megy Bi kérő, ímegbocsájtó, visszahívó levét. Válasz nem érkezik. Most már jogaira hivatkozik az ßßz- szony. És a válasz — ya gyermek halálát közül ve la. Oláh Gergöíyné megsiratja a kis Pétert, Fekete gyászruhát ölt és hogy vigaszra leljen, dolgozni, kezd;. Harminc hosszú esztendőn át folytatja harcát Síz élettel. ( De az élet űzi, hajítja. Esténként, mi kor a munkából hazatér, a (maga kis szegénységét rendezgeti. Vizétrt is maga megy a Szeszgyár előtti artézi kútra. így történt a (napokban is. És a kanna, hogy megtelt vízzé', remegő kezei nein bírták megemelni. < Két férfi állott feljebb beszélgetve. Azokhoz szólt Oláh G©rge"yné: — Áldja meg a,z Isten, segítsenek hazavinni. ( ; A két férfi közül az jagyik feCeJt: — Nekerni sietős a dolgom, de majd a barátom.; segít; néniké. így történt aztán, hogy Oláh Gergeíy- né tjpegv«; a férfi oldalán, (hálálkodva rebdgte: Л — Nem is tudom,, hogyan (köszönjem, meg. t i — Szóra вещ érdemes. — Neklöm: is tehetné egy (flkkora fiam, ha meg nem hifit volna. — Meghalt? ; (i — Meg. Tiszafüzön, — Tiszafüzön? Én is odavaló (vagyok. Hogy hívják magát nénik©? ( — Oláh Gergelyné. — Oláh Gergelyné? Hiszen engem meg Oláh. Péternek hívnak. Egy sikoly volt csak a (fBílöjeit, hogy így talált egymásra harminc év után anya és fia. Aztán hazatérve, '& kis szobában megindult a beszélgetés. A szavak, kérdések özön©. Itt beszélte ei Oláh Péter, hogy mikor (nagyobbacska lett és anyja Utián érdeklődött, — azt a választ kapfe, ihogy már régen meghalt, és most a véletlen 'sodorta Bajára. [ | | t | j Szegény Oláh G©rge!yné p'Gdig kjs szobájában nap-nap mellett összukui- csolt kézzel rebagii: — és (mégis érdemes vol t élni , ( 1 j ; A szeszélyes december A közhit azt tartja, hogy az áp- I r!®is a iegszeszéíyesebb hónap, az idő- ■ járásról szóló elemzések ellenben iazt j Hamisítják, hogy minden hónap szie- í széiyt-'s. Az időjárásnak a konkrét ! ládáitok szerint csak nagyjában viam iránya. Nagyjában valószínűnek vehetjük, hogy a tél hidegebb, mint a nyár. De az időjárásnak bármelyik jellemzőiét vegyük is szemügyre, azt találjuk, hogy napokra vagy éppen hetekre, esetleg pedig egy-egy évszakra kiterjedő állandóság nincs aiz időjárásban. Ez az év a szélsőségek éve Mindezt különös mértékben mutat- ja az idei, lepergőben levő év, ‘amelyben Hűiig vo'4 szabályosnak, vagy 'legalább átlagosnak mondható hónap. Az idén minden időjárási jelenség a szék sőségek körül járt és még az a jellegzetessége sem igen volt meg, hogy a szélsőségeknek á-fendóain ugyanazt az oldalát kereste vo na. S így a statisztika az idén ugyancsak nem bizonyult időjósnak, mert ez csak akkor leheteti volna, ha az időjárásnak vallóban meghatározott mentessége és ia résztelekben, vagyis rövid időközökre nézve is érvénye- süfflő szabályszerű változásai vannak. Sőt az idei időjárási statisztikai vizsgálódás éppen az ellenkezőjét bizonyította annak, mintha a statisztika időjóssá lehetne. December már kétségtelenül hideg hónap — kivéve, mikor nem az. Az utolsó tizenhárom év folyamán — am|i nem is tujfniagy időszak az időjárási jelenségek szé bőségeinek meg- figysíésére — a decemberi középhő- mérsékltet egy ízben 5.1 fok volt a nudOapont fellett, viszont: volt olyan decemberünk is, améiyben a közép- hőmérséklet —4.1 fok volt. S a tizenhárom év közül mindössze négy évben találunk a középhőmériséktet ellőtt mínusz jelet, vagyis a decemberi hideg még nem állandó jellegű, sőt az esetek jóval nagyobb részében átlagban sem esik le a hőmérséklet a fagypont alá. Ez azonban nem akadályozza meg a decembert abban, hogy ne produkálja esetleg éppen az év leghidegebb nlap|át. Az utolsó tizenhárom év közül e;z négy ízben fordult ©lő, mégpedig a négy év közül háromban közvetlenül karácsony előtt, december 19—22. között. Úgy látszik, any- nyit tehát mégis szabad mondani, hogy karácsony előtt hideg »szokott« lenini. A tizenegy év közű: nyolcban a december hónap leghidegebb napja közvetlenül karácsony ©lőttre esett s csak ©gy ízben, 1925-bem december 6-ára és 1931-ben december 11-re. Ha az év leghidegebb napja decemberre esik, úgy látszik, akkor ez a hideg nem nagyon nagy. A négy évi rekord közül, amelyet említettünk, csak egy ízben mértek —19.2 fokot, a következő esetben már csak —15.5, egy ízben —12.6 fok, egyszer meg éppen —10.3 fok volt az év és december leghidegebb napja. Sőt a tizenhárom év közül csak hatban fordult elő tíz foknál nagyobb hideg az év utolsó hónapja fo у aulán. A decemberi hideg már ezek szerint az adatok szerint sem tud állandósulni, ami, a sportolók számára a be nem teljesült reményeket jelfent,i. 1927-ben csak egyetlen decemberi nap volt fagymentes njap, de 1933- ban meg összesen négy fagyos nap vollt. A szeszélyes december, amely mínusz tizenkilenc fokot iis hoz néha, máskor meg- plusz tíz foknál is több meleggel lepi meg az emberiséget, amely pedig a 1é.i decembertől téíi hideget, havat és számútokat várna. 1932 december 2-án 15.2 fok volt a meleg és csak egyet enegy olyan év akadt © tizenhárom közül, amelyben a december íegme; egepb napja mindössze 6.2 fok volt. Havas napok decemberben A decemberi csapadékviszonyokra már inkább el lehet mondani, hogy állandóak, ment a "legkisebb decemberi csapadéknak, 22 milliméternek ugyan a havi legnagyobb csapadék, ia 116 milliméter több, mint az ötszöröse, mindazonáltal íega'íább e tizenhárom év közül minden decemberben volt csapadék és mert nyolc évben körűibe ül megfelelt a csapadék mennyisége az 50 miíliméieues havi HARSANYI ZSOLT МШ0Ш Három szerelem története I L A jelen évszázad legmonumentálisabb magyar társadalmi regénye. Három kötet. Közel 1100 oldal. Ára 12 pengő. Megtekinthető minden könyvesboltban. ,aÖINGER ÉS W0LENER IRODALMI INTÉZET R. T.H áiagniak. A csapadékos napok száma decemberben meglehetősen egyenletes. Átlagban minden második decemberi nap hoz esőt vagy havat; 1932-ben csak minden harmadik nap lesett _ át'agban — 1934-ben viszont három nap közül kettőn. A leggazdagabb nedvességet egy 1935. évi decemberi nap hozta meg, amikor 37 mm. eső hullott 3e, majdnem kétannyi, mint néha egész decemberben. A havas napok decemberben még ritkák, mert hiszen a hideg sem állandó. Az utolsó tizenhárom év átlagában öt decemberi nap hoz havat. О r s z á g—VHág • ••• :A Magyar Cserkészszövetség 2600 cserkész® 34 felszabadult községbe látogat él. — Megnyitották a nagy nyilvánosság előtt az ©s^térgom^piárká- nyi hidat. — A franciák Gibraltár aia|№ alagutat terveznek. — Mackensen, a világháború hires tábornagya 89. Születésnapját ünnepli. — Mária okasz királylány a- jövő évb©B január 15-én esküszik Bourbon Lajos pármai herceggel. — József királyi herceget ffelkérték a londoni egészségügyi kongresszus védnökévé. — Japánban megkezdték az arany- és ércpénzek összeírását, — Havazik hétfő óta az Aipe- sekben. A bajor hegyiekben 80, a stájer Alpokban 90 cm. vastag ai hó. Magyar- ország hegyeiben ajtjg párcentis a hó. — Hathónapi fogházra ítélte a törvényszék Lury Jenő budapesti, baromfikere.s- kedőt, aki tüzköcsempészés köziben leütött egy pénzügyőrt — Budapesten az elmúlt hónapban 1245 fertőző megbetegedést jelenteitek be. — Az, Ipoly folyóba zuhant és belefojt Greguss Sándor 62 éves Ipoly v©csei lakos1. — Halálos molorkerékpúrszerencsétienség érte Józ;S3 István 49 évies fülöpszáüási gőzmalom cégvezetőt — Az ‘angol királyi pár 1939. májusában utazik Amerikába. VI. György a Niagara vízesésnél találkozik Roosevelt: ©bőkkel. — Negyedmillió mázsára ItecSü-ik a Felvidék sör árpa feleslegét. — Megindult a rendszeres auf óbuszforgalom Győr és Csallóköz köizött. — Redeten Magyar- ország területén sahoIsCm voit légvédelmi gyakorlat. _ 15.0000 pengős kölcsönt adott a sokgyermekes családok megsegítésére: Békés vármegye közgyűlése. — Olaszország ©gy most kötött megállapodás szerint 35.000 vágón román búzát vesz át. — A sárospataki mezőigazdasági, bizottság egy javaslatot tárgyait, mely szerint a magyar gazdák a jövő nyáron ötezer rutén anaitó munkást szerződtetnek. — ölszáz kisbért'ö jelentkezett eddig a mfegmüvaoffen Rad- vánszky-birfok parcelláinak bértetér©. — Miskolc vasutáHomásáin borzalmasan megcsonkított férfiholttestt© akadtok. Megállapították, hogy veres Béla 24 éves váltókezelőt gázolta; ef a vonal. — Szénné égett egy 8 jéjs légy 6 éves gyermek D©tk község kondásának felgyújtott házában. — Félmillió gépkocsit gyártanak évenkint ez amgpt gyárak, — Lengyelország az újabb йМагkiigazítás során ©gy községet visszaadott Csehszlovákiának. и Hirdessen a Helyi Értesítőben ! Mielőtt a tavaszi szeplői előjönnének, használja a T 0 M 0 R Y'fále Ideál eremet Hatása csodás Csodálatos szép arcbőrt biztosit, Rövid idő alatt eltűnik a ránc és az arcbőre üde. hamvas lesz. Egy próba meggyőz mindenkit. Egyedül csakis TQMORY gyógyszerésznél ___________Isteni gondviselés patikában