Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1938 (38. évfolyam, 1-105. szám)

1938-11-02 / 88. szám

4 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE november 2 Imréd; minszferelnök I a nemzeti megujlwdásrúl Imrédy Béla miniszterelnök n[agy beszédet mondott a jobboldali fiatal magyar értelmiség 1938Jas Körének az összejövetelén. A miniszterelnök beszédének e nagy időkben különö­sen nagy súlya van. Az egész or­szág népe felfigyelt történelmű je­lentőségű megnyilatkozására, a ma­gyar nemzet sorsát munkáló jobb,! boldogabb magyar jövő megterem­tésére irányuló elgondolásaira. Átfogó tájékoztatót nyújtott a ma­gyar élet nagy problémáiról. Az if­júság előtt, a magyar fiatalság szel­lemi elitje előtt hangzott el az utób­bi időknek, ez a legnagyobb politikai jelentőségű, legsúlyosabb megnyilat­kozása, amely uj, utakra igyekszik terelni és egészen uj irányba akar­ja vezetni a nemzet sorsát. Egy nagy nemzeti megújhodás előkészítésére irányuló munkáról beszélt Imrédy Béla, egy aj Magyarország megte­remtésének szükségére mulatott rá. Külpolitikai vonalvezetésünk ismer­tetésié után hangoztatta a honvédség szellemi és hadi felkészültségében rejlő óriási erő t, kifej teilte a magyar­ság szociális teendőit és rámutatott a magyar faj fontos szerepére, amely­re — értékes tulajdonságai révén — a Duna medencéjében hivatott, és amellyel nagy fe.adatok megoldása vár Magyarországra. Majd a tekintély és szabadság lát­szólag ellentétes elvének összehan­golásáról beszélt, Ki 'tagadná azt, hogy a mai időkben a tekintélynek ■különösen érvényesülnie keli az or­szág ügyeinek intézésében? Szükség van erre nálunk is, mint minden olyan országban, ahol a vehető gon­dolatok belső fegyelmi'erejének erő­sen kell érvényesülnie. Uj életformát, egészen különleges magyar rendszert akar megterem­teni a miniszterelnök, úgy azonban, hogy az a jogfolytonosság elvével összhangba álljon. Ennek a minden külföldi mintától független, egészen különleges uj magyar rendszernek a gyors elhatározások jegyében keli megalakulnia, olyan hatalmas tömeg- mozgalom megteremtésével, amely erős körülírt ideológiai alapokon á4 ! és ezeken a szilárd alapokon állva ; biztosítja az eredményes önkormány- i zatoit. , I Ennek az egységes nagy magyar ' mozgalomnak ke.l megteremtenie az | uj Magyarországot s beninie a, széles j néprétegek szociális jóllétét. Ennek az uj magyar njacionaíizmusnak korlát- t lanut kell szo-gámia a közérdeket ) s ebben az uj Magyarországban hát- j térbe kell szorulnia a magánérdek- < nek, a politikai akarnotok törletésé- rtek, a haszonlesésnek és egyéb prak- i tikáknak, mert ezeknek az ideje — * mint ahogy azt a miniszterelnök igen i helyes érzékkel megvilágította — ,e- 'j,árt. j j 1 j ! Ehhez a sorsdöntő átalakuláshoz A tíz holdon alnli kisgazdák lovát, kocsiját visszakéri a mezőgazdasági bizottság A Nagy kor ősi Hiradó írja: »Nagykőrös város mezőgazdasági bi­zottságát a katonaság részére igénybe­vett lovak ügyében kedden gyűlésre hívta össze Cziakó Bálint elnök. Nagy nyomatékkai hangsúlyozták agy az elnök, mint a kérdéshez szóló bi­zottsági tagok, hogy a hazafias кötelesséjg- teíjesitésnéí a nagykő­rösi gazdák nem Ismer­nek ha. tár o,kát, tu<Jják, hogy a Hazáért a történelmi időkben minden áldozatot jneg kel* hozni, de viszont az is a iegelsőröndü hazafias érdek, hogy aránytalanságok miatt a: törpegazdaságok ne kerüljenek lehetetten helyzetbe. Elhatározta a bizottság, hogy sür­gős felterjesztést intéz a mezőgazda- sági kamarához, Pes (vármegye alispán­jához. 'földművelésügyi és honvédef- mi miniszterhez, hogy a tíz holdon aluli, törpebirtokosok egy vagy két tova és kocsija sürgősen adassák vissza, hogy az őszi munkálatokat még el tudják végezni ezBk a kisgazdák.« A halasi kórházba hoztak egy gulyást — a bika félhoitra taposta Pénteken délután csaknem végzetes szerencsétlenség történt a ketebiaj köz- legelőn. A község bikája majdnem egyongázolta Vida Antal 55 éves köz­ségi gatyást. Vida Antal már évek óta őrzi a köz­ség gulyáját és mindenkor a legtelje­sebb megelégedés:® végezte munkáját. A pénteki szerencsétlenség részletei még homályosak, mert az esetnek egyetlen szemtanúja, Vida Antal" 12 éves fia volt, aki csak annyit tudott elmondani a szerencsétlenségről, hogy a bika há­tulról ökle te fel édesapját, majd gázol­ni kezdte. A kisfiú rémülten sietett)' apja segítségére s botjával ütögette a bika fejét. A gulyás kutyája szintén gazdája 'segítségére volt, belemart a bika, orrába s a kiijsjfitu s a kutya -hősies segítségének köszönhető, hogy Vida, An­tal' éíve kerüft ki a bika patái, a'ok A szerencsétlen gulyást eszméleten állapotban szál itolták ki a kelebipi vas­útállomásra, ahonnan személy vonattál« hozták be a halasi városi kórházba­Átadták Gyenizse Lajos fHldbirtokosaak a filriiflialliliyi miniszter kitiistatdsdt Szép ünnepség színhelye volt pén­tekien délután a városháza tanácster­me. Akkor adták át a közbecsülés- ben álló Gyenizse Lajos földbirtokos, gazdasági tudósítónak a földműve­lésügyi minisztérium- kitüntetését, Gyenizse Lajos Bodogláron gazdálko­dik 480 hold birtokán és ál andó munkával és szaktudással vezette bir­tokát és látta el gazdasági tudósítói tisztjét. A polgármester távollétében Gusz- tos Károly dr h. polgármester üdvö­zölte a megjelenteket, köztük Gu li­ner Elemér gazdásági főfelügyelőt, aki erre az alkatomra jött Haasrá, hogy a földművelésügyi miniszter ki­tüntetését személyesen adja át Gye­nizse Lajosnak. Gullner Ее mér na­gyon szép beszédében méltatta Gye­nizse Lajos érdemeit, rámutatva j árrá, hogy nemcsak ,a rábízott poszton teljesített szinte példatanul lelkiismeretes munkát, egyszerű gaz­daember létére, hanem az egész mie­gyében ismeretes az a szociális gon­dolkodás is, amivel cselédjei és mun­kásai az ő tanyáján mindig talál­koztak. A magyar mezőgazdaságnak sok-sok Gyenizse Lajosra van szük­sége, hogy minél többen legyenek azok a gazdák, akik önzetlen közre­működésükkel segítik elő társaik bol­dogulását. Tegzes Károly, a mező- ! gazdasági bizottság elnöke, majd ! Medveczky Károly gazd. főtanácsos, I a Gazdasági Egyesület elnöke üdvö- j zöhék ezután a giazdatársadaJom ne- ' vében, majd Gyenizse Lajos vála- j szolt egyszerű szavakkal. Az egybegyűltek ezután még so- 1 káig ünnepelték Gyenizse Lajost. j A világ leghatalmasaab véderőmüvei a Rajna medencében A Siegfrid és Maginot vonalak türelemre és bizalomra van szüksé­gük a vezetőknek, mert ez ad nekik ! erőt és biztatást nagy munkájuk el- I végzéséhez és ez vezeti munkásságu- I kát sikerre. Ez a hatalmas tömegmozgalom va- 1 lóban magyar lesz, mert az ország 1 belső rendjéért, külpolitikai cé'lkitü- i zéseink sikeréért, a jobb magyar jö­vőért aggódók régi vágya az uj Ma­gyarországot megteremtő és a salak­tól megtisztitó belső megújhodás. A mozgalom minden bizonnyal megte­remti a fiele.ős ál.amférf.ak előrelátó ' bölcsességével és a józan magyar milliók tjsztániliátiásával és eltökélt akaratával az erös, egységes uj Ma­gyarországot, amelyre hazáját szerető A világháború után Iá franciák azon- , inái arról kezdtek tárgyalni, hogyha te- I hét olyan védelmi vonalat építeni, mB- I lyen nem hatolhat át ismét a német hadsereg. A franciáknak jó, természe­tes védelmi vonalaik vannak a németek felé, kivéve a Rajna medencét, melyben 220 kilométeren át nincs jájkadiály az ellenséges. haderők előtt. vet túlszárnyaljanak. Az erődítmények | tervei 1926-ban készültek áll és 1927-tőJ 1933-ig dolgoztak, míg elkészült a fé- j le’irjetes erődvonaJ.'M a gj no I francia ‘ hadügyminiszter irányitoitta a munkája- 1 fokai és 5 vitte keresztül, nogy meg- j szavazták a sok-sok milliót az erődifi- t meny elkészitéséhez. Az ő nevéről ismerik a vasbatonPlro- 1 ditir.ények sorát, melyekkel megrakták a Rsjna-rnedencét. A földbe épített pán­céltornyokból minden irányban forgat­Kimondották, hogy a 220 kilométeres minden igaz magyar eped've vágyó- , távolságon erődöket keli építeni, me- dik. i lyek minden eddigi katonai vécterőmü­ható gyorstüzelő fegyverek seregét irá­nyíthatják az ellenségre. Úgy vannak építve a fegyverállások, hogy egyik ©röd'öcske támogathatja fegyvlelréveli в másikat. Az erődök előtt vasbeton osz­lopokon erős drótsövények húzódnak végig. A tankíámadások ellen árkokat építettek ki, vasrácsokkal! Az erődvonaf ’ védésére rendelt ka­tonaság részére méter vastag fato vas­beton várak épültek á föld alatt 10 'mé­tertől. egészen 200 méteres mélységig. A földbe sülyesztett beton várak léteit müve® földjeiket a francia рогаток. A várait lejárata alig látható, gondo­san van eltakarva. A várakban 600.000 ember te helyeznek el veszély idej én. Ezt a 600.000 embert a francia had- vezetőség mozgósította is, mikor a cseh kérdés miatt a háború veszélye к öze lé­déit Európa, népei felé. A földalatti beton várakban központi fűtés van, hideg és meleg viz és a (ned­vesség ellen meleg szellőztető légáram­latról gondoskodtak. A földalatti várak mögött néhány kilométerrel a mpssze- hordó óriás, ágyukat építették be. Az ágyuk pontosan beirányozva vannak és német terület felett rombolhatnak. A Maginot-vonat mögötti területen lévő természetes tavakat duzzasztották és egy gombnyomásra nyitnak a zsili­pek és víz alá borítanak nagy területe­ket. ii . i , . , Ezzel a hatalmas erődítéssel szemben a német oldalon nem, volt ьещгш. A né­met haderői újjászervezése idején 1936- ban még Hitler sem gondolt arra, hogy megerősítse a német hutáit, szem­ben a franciákkal. Ez év elején azon­ban úgy látta Hitler, hogy szükséges biztosítani a rajnai hátárt és elrendelte, hogy építsék meg az erődöket. Todt mérnököt bízták m©g az erődök építé­sével. Todt mérnök felhasználta a fran­cia erődvonaí előnyeit és újabb talál­mányokkal bővítette a védelmi beren­dezkedéseket. Óriási összegbe kerültek a német erődök is, de katonái, szakér­tők szerint félelmetesebbek is, mint a franciáké. A franciák hat év alatt ké­szítették el a Máginot-vona'akat, de a németek hjat hónap alatt készen voltak az első vonallal, igaz, hogy 500.U00 ember dolgozóit nappal és éjszaka az erődvona:' építésén, amelyet SiPgfrid- vonalnak neveztek el. Az első vonal! el­készülte után a második védelmi vo­nalat 'építik ki. ( A Rajna-medencében 220 kilométeres fronton farkassziemet néz egymással Ma­ginot és Todt müve, a világ két legha­talmasabb er ödi t mé nysoro zata. KRAYER Festékek, lakkok, ház­tartási cikkek Schönheim festéküzletben Csengeri ucca 10 Telefon: 159

Next

/
Oldalképek
Tartalom