Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1938 (38. évfolyam, 1-105. szám)
1938-08-31 / 70. szám
augusztus 31 KISKUNHALAS HELVI ÉRTESÍTŐJE 5 HÍREK Elégedetlenek & gazdák a rozs árával. A rozs i körülbelül 5 pengővel olcsóbb a búzánál. A panasz oka nemcsak f az, hogy olcsóbb a rozs, hanem az is, hogy alig értékesíthető, pedig a legutóbbi hivatalos termésje'entés szerint az idén I rozsból 1.8 millió mázsával nagyobb termésre lehet Számítani, mint az elmúlt esztendőben. A rozstermő vidékek gazdáit rend- I kivül súlyosan érinti az erősen leszakadt ár és a rossz értéke- i sitési lehetőség. Az elmúlt években Ausztria volt a magyar rozs legnagyobb vevője és volt olyan esztendő, például az 1930-as, amikor 700 ezer mázsa rozsot szállíthattunk Ausztriába. Most azonban ez az exportlehetőség megszűnt. Igaz ugyan, hogy a magyar—német egyezményben 350 ezer métermázsa rozs kivitelét sikerült biztositana, de az export még mindig menü indult meg s ennek következménye erősen érezhető a piacon. A mezőgazdasági érdekképviseletek már több ízben szorgalmazták, hogy az illetékes körök hassanak oda Németországban, hogy az egyezményben biztosított kivitel mielőbb megindulhasson és ezáltal a piacraf . kerülő rozsmennyiség vevőre találjon. Szó van egyéb- * ként arról is, hogy rövidesen 5 a földművelésügyi minisztériu|mi- ban tárgyalás alá veszik a rozskivitel problémáját és lépéseket tesznek olyan irányban, hogy régi piacainkra, esetleg a fekete- tengeri szabadkikötőkbe újból megindulhasson a magyar rozs exportja. — Halálozás. Szombaton hajnalban hosszas szenvedés után 82 éves korában elhunyt Ván Sándomé ^zük Modok Zsófia. Az elhunyt tiszteletreméltó nagyasszonyt vasárnap délután nagy részvét mellett temették el a Bocstoay uccai gyászházból. A temetési szertartást Szabó Zsigmond lelkész és Kájel Endre balatonendrédi lelkész végezték, a halottat a régi ref. temetőben helyezték örök nyugalomra, Az elhunytat rokonsága, ezek közt keresztfia Ván Benjámin ref. lelkész gyászolja, — Négy jégverés voilt vasárnap Fahértón. Fehértó pusztán nagy jégeső pusztított vasárnap este. A nagyszabású jégverés leginkább a gyümölcsösökben tett nagyobb kárt. . i ( ■ ; — Lakatos Vince a rádióban. Lakatos Vince városi tisztviselő, a Halasi Hírlap fe'eős szerkesztője m®, kedden délután öt órakor tart a pesti stúdióban rádióelőiadást. A rádióelőadás elme; »Kalocsai magyarok.« Lakatos Vince előadásai nagy 'érdeklődést vált ki a halasi rádióhallgatók körében is. — Az elemi iskolában a tanítás .szeptember 5-éln kezdődik. Az állami etiamf iskolák igazgatói értesítik a szülőket, hogy a beiratás Szeptember 2. és 3.-án délelőtt 8—12 óráig tesz. Szeptember 4-én a városi tanulók, az első osztályosok kivételével, a szokott időben iskolájukból a templomba mennek, szeptember 5-én pedig a rendes tanítás megkezdődik. Igazgatók ezúton figyelmeztetik a szülőket, hogy irkát, ‘füzetet csak az egységes MOSz. füzetet szabad -ííasznélni. , i . i 1 i/i . — Kintevézés. Dr Pogány Bélát, a ■ debreceni kir. Ítélőtábla titkárát kin®1- j yezték kir. járásbiróniak Hajduböször- j tnénybe. i , ’, i i i — Házasság. Bokros Erzsiké és Gátfi Lajos, — Bokros Klárika és Horcher i Ferenc házasságot kötöttek Budapestien. * (Minden külön értesítés helyett). — Orvosi hir. Dr. Schulter Imre orvos rendelését újra megkezdte. — ÉRTESÍTÉS. A ref. .polgári leányiskolában az 1938—39. tanévi behatások szeptember 1-én és 2-án délelőtt 8-tót 12-ig tesznek. Az I. osztályba iraitko- zók a legutolsó iskolai, születési és tuij- raoltási bizonyitványaíkat hozzák magukkal. Javitó vizsgálatot augusztus 31- én délelőtt 9 órakor tartunk. Tandíj egész évre: protestánsoknak 24 P, más- vaMásuakmak és vidékieknek 36 P. Behatási díj : 12 P. A tandíj1 4 részletben is 'lefizethető. A behatási dij minden tanulóra kötéező. A 'taniuWk a segély- könyvtárból tankönyv segélyezésben részesülhetnek, ha arra igényt tartanak. Az iskolai év ünnepélyes megnyitása .szeptember 4-én, isfienfiszte'ettsl történik. A tanítás szeptemberé5-én kezdődik. — Az igazgatóság. ( ■ ■ — A Hangya vezetősége tudomására hozza a hatodik kerületben lakó tagtársainak, s azon fehértói és füzesi hengyatagokriak, akik a Petőfi utcán át távoznak a városból, hogy a Petőfi utca és Kötő utca sarkán, la volt Csehó-féie házban megnyílott a Hangya VI-os számú fióküzlete a mai napon. Az alsóvároson lakó hangyatagok régi óhajtása teljesedett be ezen uj üzlet megnyitásával. A Hangya igazgatósága reméli, hogy a tagok megértő és hűséges támogatása virágzó üzletté fogja tenni az uj fióküzletet. — Az izr. népiskolában a pótbe írás szeptember 2-án d. ©. 8—10-ig, a tanév ünnepélyes megnyitása 4-én d. e. 10 órakor lesz. i | I ■ , A boros hordók hiíeleslíése Mindén termelőnek fontos érdeke, hogy hordói hi lé esek tegyenek. Sajnos ázonban alig akad száz bortermelő között néhány, aki hordóit mégsütteti. pedig nagy kára van ebből’! Elsősorban la borfogyasztási adónál fizet reá- Tudjuk, hogy régi hitetasitésü hordóba 5, 10, 20 liter borral1 kevesebb fér, mint amennyi reá van sütve. O® láttunk már olyan 8 hles hordót, amelyet utoljára 1908-toan hitelesíttet lék s most '30 év után 40 literrel felt kisebb. A hatóság a hordón levő literek száma alapján adóztat, tehát itt már ráfizet a termelő. Sok kellemetlenséget okoz a, régi hitelesítésű hordó fai must, vagy ЗГ bor eladásánál, mert sem a vievő, sem az eladó nem* tudja megalapítani pontosan, hogy hány fiter must, illetve bor van a hordóban? Tehát a vevő fevonást eszközöl, fhmeäy ^vonás a v*gíöbb esetben több a hiánynál, tehát ismét a termelő károsodik, i i Amióta a Hangya és az állami bor- pince mustot és bort vásártól, a hordók hitelesitése még fontosabb és sürgősebb, mert e két intézmény régi hitelesítésű hordóban sem mustot, sem bort a jövőben átvenni piemi fog. Ezt azért teszi, hogy a hordó "sa a terméfőí, se a vevő t be ne csaphassa, i t A hitelesítés csak filterekbe keriU. E csekély összeget egy év alatt megtakarítja a gondos termelő már a fogyasztási adónál! i i i j; Ne mulasszuk él tehát hordóinkat szüretig saját érdekünkben m©ghitete- sittetni! i \ .. i , . I i i' , I Uj csomagolásba tették? Jótáll kehdehazújmente! Mindenkinek kell,hogytették, kedvesNibfOTEX- L EVENTE/ Öhnek íincs oka panaszra, Elegáns az új ruha: Frí s $ köntöst kapott tavaszra, MIKOTEXSYMPHONIAí Bajnoki tekeverseny a Polgári Olvasó* körben A Helyi Értesítő egyik legutóbbi számában megemlékezett arról a né- mes és szép gondolatról, amelyet Gaát Jenő ny. MÁV főtiszt kezdeményezett, hogy a sportnak egyik legszebb ágát: ia tekesportot Halas város társadalma között kiszélesítse. Az első ilyen mérkőzés megtörtént a Polgári Olvasókör és a Ref. Kör csapata között. Most ismét egy érdekes tekeverseny játszódott le Gaál Jenő ismételt kezdeményezésére és dr Bácsalmási Antal kidogozása szerint, a Polgári Olvasókör tagjai között aug. 28-án, vasárnap, mely egyúttal jelentette a Kaszinó 1938. évi egyéni bajnokságát is. A feltétetek a következők voltak: I. 10 dobás 9 fára krikx feltétetek mellett. II. 10 dobás 7 fára. НГ. 10 dobás 3 fára. IV. 3—3 dobás a két szélső, két dáma és a középső fára. Eredmény: Bajnok az összetett versenyben Gaál László 22 ponttal, Il-ik Gaál Jenő ny. 'MAV főtiszt 24 ponttal;, Ill-ik Kovács Ferenc 25 ponttal1. 9 fára első Gaál Jenő MAV 43 fával, Il-ik Kovács Ferenc 38 fával, Ill-ik Berky László 31 fával. 7 fára. I-sö Gaál László 28 fával, Il-ik Dobó Kálmán 25 fával, Ill-ik Peics Antal 20 fával. 3 fára. I-ső Bácsaialmási Mihály 14 fával. Il-ik Gaál Imre 11 fával, Ilbik dr Schulter Károly, Vanyiska János 8—8 fával. 1 fára. I-ső Gaál Jenő MÄV 4 fával, II—III-ik Dr Bácsalmási Antal, dr Bácsalmási Péter, Kovács Ferenc, Kovács István 3—3 fával A győztesek érem díjazásban részesültek. ! I , I , : : — Beírás iaz íp zirofttátnőne:skolába. Az iparostanoncok beírása szeptegpb^r 2. és 3-án fog megtörténni a Sélutáni órákban. A tanítás szept. 5-én veszi kezdetét. , : i \ : , . j BAJTÁRSI PARANCS. Szeptember 3-án ©ste 8 órakor a Füstös-féle vendéglő sörcsarnokában bajtársi összejövetelt tartunk. Felkérem la baj társakat, hogy azon fel tétlenül jelenjenek meg. Kosztoinyik Ká;mán bL nök-vezetőtiszt. - ; » . I — ÉRTESÍTÉS. A ref. poíg. leányiskolában az 1938—-39. tanévben is megnyílik az egyéves hői kereskedelmi szaktanfolyam. Fe’vétére jelentkezhetnek azok a tanulók, akik a polg. leányiskola, vagy gimnázium IV. osztályát sikerrel elvégezték. A behatások szepf. 1-én és 2-án lesznek, de a jelentkezéseket szept. 10-ig elfogadjuk, ggész évi tandíj: 150 "P. Beiratési díj: 10 P. A tandíj havii résztelekben is fizethető. A részletek minden hónap 5-éig esedékesek. — Az igazgatóság. | : — Két halalsi kisgazda német tanulmányúton. Nagyobb gazdlaeSoport- tal rendez a földművelésügyi minisztérium tanulmányutat Németországba. Ezen a tanulmányúton két halasi kisgazda Bus Imre és Cs. Kiss László is résztvesznek. Kedvezőnek ígérkezik az uj bor kivitele A bortermelőket a borkivitel .foglalkoztatja. Egyelőre szüneten a kiviteli s ez érthető, mert az óborok iránt ilyenkor kevés érdeklődés mutatkozik, ujbor pedig természetszerűen1 még nem kerül piacra. A kereskedelem megítélése szerint kiviteli kilátások kedvezőek. *— Európaszerte rossz bortermés Ígérkezik, nyal értékesíthetjük. Ezidén is számi- ugyhogy fölöslegeinket minden bizony- tanak a svájci piacra, amely máris hajlandóságot mutatott vásárlásra. Hir szerint a must árai 20 filléren fefiQi tesz. I ■■leányka és fincipők iskolai ruhák jóminőségben s elő* nyös áron szerezhe« tők be a HANGYA rőfös üzletében Ózom krém szeplő, májfolt, pattanás ellen. Napbarnitott arcbőrt kifehérít. Szépit, fiatalit. Készíti RáCZ patika Kossuth u. 1. (Takaréképület)