Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1938 (38. évfolyam, 1-105. szám)

1938-08-17 / 66. szám

augusztus 17 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE 3 A íölclmüvelésügyi miniszter nem engedi megkáro^iíant a gazdaközönséget Ismeretes, hogy a m. kir. földmi vetés- ügyi miniszter már egy hónappal ezr előtt 20 P körüli árban állapította; meg a búza: árát, úgy hogy ajz ország legtávolabbi á%>másán is legalább 19 P 25 fillér fizetendő. Eme rendelkezés dacára újabban pa­naszok ' futottak a földmive’-ésügyi mi­nisztériumhoz, hogy egyes gabonake­reskedők nem1 veszik tekintető2 a meg­állapított búzaárakat s i;y módon káro­sítják meg a gazdaközönséget. A ke­reskedők közül ugyanis egyesek arra hivatkoznak, hogy ők még a minisz­teri intézkedés előtt a kisgazdák búza­termésére előlegeket folyósítót iáik, a magállapodásokat kötevélbe foglalták s ennek következtében a feladó állomás S a budapesti paritás közötti árkülönb­séget nagyobb mértékben vonják le á gazdáktól, úgy, hogy igy kevesebb jiut a giazdáknak, mint ahogy azt fc miniszter megállapította. - Sztnanyavszky Sándor dr. mi. kir. földművelésügyi miniszter ezért ezufon is figyelmezteti a gazdaközönséget, hogy a gabonakereskedelem bármily elő­zetes kikötés esetén is köteles a megállapított tejes búzaárakat megfizetni. i Amennyiben pedig bármely kereske­dő a gazdaközönség tájékozatlanságával visszaél, jelentse azt a minisztérium­nak, hogy az illető kereskedő e lén a legszigorúbban eljárhasson. Halasi gazdák tanulmányi kirándulása Szegedre TINTA A férfiak mind egyformák! Büngyorslista a férfiakról Ez a vád: a férfiak mind egyfor­mák. A vádlók természetesen — a nők. A vád -indokolása a következő: Sokat beszé’nek a szeretemről, le­éri akat álltának fel, problémaként tárgya’ják és nem veszik észre, hogy ezáltal az élet tegszebb iTuzióját tan­tárggyá degradálják és mihelyt tan­tárgy, mingyárt unalmas. Dicsekvők. Azzal próbálják növelni vonzóerejjüket, hogy elbeszélik hó­di fásukat. Felolvassák verseiket, bár gyen­gék. Elveik vannak. Miné' jobban hang­súlyozzák férfias voltukat, annál több elvük van. Borzasztó. Közlékenyek. Közlékenyebbek, mint a gyermekek. Etefvailomással udva­rodnak, szétteregetik múltúkat gyer­mekkoruktól kezdve, beszámolnak legkisebb telki pattanásukról is s nem gondolnak arra, hogy igy semlmá tjeret sem hagynak a nők fantáziájá­nak, még csak szebbnek, jobbnak, ne­mesebbnek sem képzelhetik a va­lóságnál, amikor legszívesebben fél­isteneket látnának bennük. Lomposak, hanyagok az öitözésüik- re, mivelhogy ők a teremtés koro­nái. Gyámoltalanok, mint a gyermekek, mihelyt veszélyben érzik szerelmü­ket. Nem a szeretett személyt, ha­nem a szerelmüket. Ekkor vulkán­ként tör belőlük a féltékenység és lehetö’eg mindig a legszerencsétle­nebb formában. »Nagyvonalúak.« Ez talán bennük a legborzasztóbb. A férfi, ha nagy­vonalú, miképpen is gondolna, mi­képpen is gondolhatnia arra, hogy például egy kis ibolyacsokrot vegyen. Névnapra, egyéb ünnepre küld virá­got, hatálmas csokrot, vürágkosarlaitj, husvéfkor küld olyan csokoládétojást, hogy a házmesterék családostól el- lakhatnának benne, die hogy pár szél gyöngyvirágot vegyen hozzádjövet útközben, vajgy más apróságot, ami­ről pedig beszéltek, ámi.e emlékez­hetne, hogy kedveed, azt ne várd a nagyvonalú férfitől. Könnyen sértődnek egyeben ártat­lan megjegyzéstől, amely imás férfi sikerére, jótu ajdonságára vonatkozik, nyomban negativ kritikát kovácsol­nak maguk számára, nyomiban azt hiszik, hogy másnak a dicsérete vád, kifogás ellenük. A nagyon könnyen sértődő férfiak között akad o yan is, aki lenyeli a sértődést és elmarad. Vakok. Szinvakok, mhavakok, meg az Isién tudja, hányféle más vak­ságban szenvednek. A nő megváltoz­tathatja százszor a frizuráját, nem ve­szik észre, arra a legzseniálisabb férfi sem emlékszik, hogy legutóbb milyen ruhában volt az ideálja. A férfiak mind egyformák — hangzik mindun falan a vád és ez a kis büngyors’ísira még nem is öleli fel valamennyit. Kész ablakok minden méretben raktáron Mielőtt vesz okvetlen nézze meg ZILAH Övegesnél mozi mellett, Csengeti utca Az elmúlt vasárnap a halasi Gaizí- dasági Egyesület tanulmányi kirán­dulást rendezett' Szegedbe, Med- veczky Károly gazdasági főtanácsos, egyesületi e.nök vezetésével két cso­portban 90 gazda vett részt a ta­nulmányi kiránduláson. A halasi gazdák megtekintették Uj-Szegeden a növénytermelési inté­A rendőrségen ma déle'őtt érde­keltek panaszt tettek, hogy egy .állí­tólagos pesti fogtechnikus járja a városban, a külterületi házakat fel- hajlójával együtt és nemcsak, hogy fogak elkészülését vállalja, de fogatj húz és uy fogakat rák be. Csak pár hónapija annak, hogy egy ilyen zug- fogorvos működött Halasom, s a fog­orvosok följelentésére azt meg is: csípték s a bíróság jogerősen egy hónapi fogházra ítélte, A fogtechni­kusoknak ugyanis a^Jbeteg szájában dolgozni még ott sem szaoad, ahová érvényes ipatigazoíyányuk van. Nem zet kísérleti telepét, majd a kecs- kési mintatelepeket nézték meg. Dél­után megnézték Szeged város mú­zeumát, este pedig a szabadtéri já­tékokat nézték meg. A kilencven halasi gazda értékes és hasznois tapasztalatokat szerzett a szegedi mintagazdaságok megte­kintése Során. egy eset történt már, hogy az ilyen zugfogászok szennyes szerszámaitól vérmérgezést kapott a beteg és meg­halt. Tudomásunk szerint az újabban itt garázdálkodó zugfogorvos 2—3 pen­gőért rak be olyan közönséges bá- dogfogakat, ami neki 20—30 filterjébe van s egy helybeli ember a fel- haj tója, akivel járják a perifériákat., A ma délelőtt befutott följe.entés folytán most már vaiószinüleg a rendőrség is utánanéz a 2—3 hét óta dolgozó vándorfogászmak. Imnréné, Károly u. 60. sz., 7 gyérek, Medgyesi Jánosné, Felső-Öregszőlők, 289. sz., 6 gyerek, özv. Babenyecz An- talné, Arany János u. 12. sz., 6 gyerek, Simon Jánosné, Járószék u. 10. Sz., 5 gyerek és Borbás Antalné Fecske u. 7. sz., 5 élő gyerek után. — Ezek közül — mondja Nagy Fe­ien éné — ketten kaptak pénzjutalmat a Magyar Anyák Nemzetvédő Bizottsá­gától, a többiek a Stefániától kapják a, jutalmakat. A jutalmazásra szükséges pénzt a Stefánia a téli »Biuzavirág- teák« bevételéből fedezi. A jutalmakat és kitüntető érmeket a Stefánia ünne­pélyes keretek között adja át a kitün­tetett anyáknak, vaiószinüleg szeptem­ber hónap folyamán, mint a múlt esz­tendőben iS. i I 1 1 i . , ; Balesetek a cséplésnél Hegedűs János 39 éves kötönyi cséplőmunkás leesett a cséplőgép dobjának a tetejéről s a kemény földön válperece eltört. Tóth József cséplőmunkás Sobvad- kerten a szalmakazal tetején megcsú­szott és leesett. Bal karja és valí- csontja eltört. Mind a két súlyos sérültet a ha­lasi kórházban ápolják. Ismeretlen támadó elrabolta Fehértón a kerékpárt egy cselédfiutól Egy szemérmeden rablótáimiadót keres a halasi és jánoshalmai csend­őrség, aki vasárnap Fehértó pusz­tán egy szegény kis cselédfiutól el­vette a kerékpárját és eltűnt vete.| Tóth A. János majsai fiú Jánoshal­ma határában szolgák s a kettős ün­nepre szabadságot kapott a gazdá­jától. Bement a községbe s ott a kerékpárkölcsönzőtő! egy gépet kért, azzal induh el a Hates felé vezető1 kövesuton. Amint a Kiserdőt elhagy­ta, szembe rrent ve'e egy fiatalember, megállította, elvette töte a biciklitl és elhajtott. A fiú elszaladt a fehér­tói állomásra s onnan telefonéitatott Jánoshalmára, ahol a csendőrök les­be álltak az utak mentén, de ái kerék­párrablót nem sikerük elfogniok. A támadó 20—22 év körüli, féieipős,; iparos külsejű fiatalember volt, kék pantallót és kék nadrágot viselt, alacsony termetű. A csendőrség a fiú által adott személyleirás alapján kö­rözi. — Kerti ünnepély Füzes pusztám. Augusztus 20-án, szombaton, Szent Ist­ván napján a füzespusztai levenleszaka- szok, valamint a' kiskunhalasi PLE fü­zesi lövészcsoportjának ifjúsága első királyunknak, Szent Istvánnak jubileumi emlékére egésznapos lövészversenyt és este 7 órai kezdette! kerti ünnepélyt rendez népművelési évadnyitó kereté­ben. Minden érdeklődőt ^magyaros szí­vességgel meghívnak. A lóv,er£enyekre való benevezés feltététel megtudhatók a Kovács-féle trafikban (Fő u.). Étel és ital a fe’á ütött sátrakban kapható. Kitűnő zene fesz. . , i Nyomtatványokat Sben □ □□□□□□□ készít lapunk nyomdája MAGYAR ANYÁK ITT A PÉLDA Kiket tüntetnek ki Halason a Szent István Évben ? A Magyar Anyák Nemzeívédő Bi­zottsága minden évben Szient István napján kitüntetésben részesíti azokat az anyákat, akik hősies önfeláldozás­sal attak a magyar faj szolgálatába és sok gyermeket adtak a hazának, i A sokgyermekes anyák Halason is igen szép számmal vannak s megjutalmaz zásukat minden esztendőben a Stefánia Szövetség helyi szervezete szokta eIő- késziteni, sőt azokon az anyákéin kí­vül, akiket a Magyar Anyák Nemzetvé- dö Bizottsága pénzjutalommal kitüntet, piaga a helyi Stefánia is Soltiakat meg­jutalmaz. : ' Kis. Érdeklődtünk a Stefánia vezetőségé­nél, hogy ebben az évben hány sok- gyermekes anya kapott kitüntetést? Nagy Ferenené fővédőnőtől azt a felvi­lágosítást kaptuk, hogy a városi Stefá- nia-fiók által fö*terjesztett anyák közűi tizennégyen részesülnek jutalomban. A teljes létszámot azonban nem ismerik, mert a pírt ói és gőböl járási íany&világ sokgyermekes anyáit a pusztai kiren­deltségek terjesztették fel, 1 azoknak névssorát ők kapták meg. 1 A városban és a Stefánia által még be nemi szervezett külterületen a kö­vetkezők kaptak 15—15 pengős jutal­mat és kitüntető érmeit: , ( ! B. ‘Fekete Jánosné, Petőfi u. 27., 9 élő gyerek után, Halházi Sándomé Alsó-öregsző! ők, 8 gyerek, Sebők Jó- zsefné Füzes puszta 53, 9 gyerek, Lajos Pálné, Harka-Kötöny, 9 gyerek, Dunai K. Lajosné, Vörösmarty u. 7., 8 gyerek. Molnár Jánosné, Báota 235. sz., 8 gye­rek. Berényi Antalné, Balota 212. sz., 8 gyerek, Lakatos Sándorné, Alkotmány u. 9. sz., 7 gyerek, Babos Sándomé Dugonics u. 21. szu, 7 gyerek, Beczp Zugtogorvosok szélhámosüodiiak a váróiban

Next

/
Oldalképek
Tartalom