Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1937 (37. évfolyam, 1-104. szám)
1937-09-22 / 76. szám
szeptember 22 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE CIRKUSZ Kelbe nekünk fürdő, avagy, akinek nem inge az úgysem veszi magára Fürdő keltene, de jó volna egy kis strandfürdő, iitt a város közepén, lehetőleg közel в központban. Ez többek közt az állandóan visszatérő örökös téma. Most azonban, hogy bezárták a Sóstót és Fehértót is és kitolt vab gyunk az összes vizekből, ismét aktuális a téma. Persze, a józan többség nem izgágáskodik, a józan többség a Sóstó és Fehértó vizeit sie nagyon zavarta, mindig akadnak azonban szélsőséges elemek. Most is ezek okvetetlienkednek, hogy igy Balkán, úgy Balkán. Fel keli tennünk a kérdést: Van-e szükség fürdőié egyáltalán ? Ha egy kis történelmi visszapillantást teszünk, úgy megá’lapithaljúk, hogy a múltban, a fürdő nemi játszott olyan tulnagy szerepet. Európa népeinek dicső elődei egyáltalán nem, vagy csak álig látták szükségét annak, hogy földi porhüvelyüket külvizekkei illessék. Alig száz esztendeje,i az akkori legkiválóbb orvosprofesszorok mutattak rá a fürdés káros következmenyeire, akárhány állam akárhány városában a magisztrátus büntetés terhe mellett tiltotta el, az orvosi tudomány akkori álláspontja szerint a fürdés csak arra volt alkalmas, hogy tődé tüdőgyulladást és egyéb halálos veszedelmeket szerezzen az ember, őseink mégis fel ne velkedtek erőben, egészségben, aminek bizonyítékaképpen itt vagyunk mi, a hálás utókor. A fürdés általában gyengíti a szervezetet. A hideg víztől reumát kap az ember, a meleg viz elbággyaszt, piliedtté tesz, aki ntegóvjía magát tőle, erőteljes és marcona férfiúvá válik, míg az, aki folyton pocskol, mint a kiskacsa, e'őbb-utóbb rut szilbarita váz tesz. Süni áztatástól gyengül a bőr, küí- behatásokkal szemben kisebb az ellenállás és míg a rendszeresen fürdő ember testébe a tegétetfenebb bicska is könnyen behatol, addig annak bőrén1, aki nem koptatja vízzel, gellert kap a revolver-golyó. Aki soha sem fürdik, az jóizüeket: ltud vakarózni, míg a folyton lubickoló ember soha nem részesül ebben a mlenyr nyei élvezetiben. Az á jótékony réh teg, ami a nemfürdés következtében rakodik az emberre, megvéd az időjárás viszontagságaitól, ezzel szemben az agyonmosott hatandó egyik nyavalyából a másikba esik. A Magyar Mezőgazdák Szövetkezete szőlő és must átvételé a Cziinlersteln háznál van. Szőlő ára 7 fillér klg.=ja. Must fokonként 0.7 fillér. Őrültség és ostobaság szappanozni a gyermeket, a szappan marja a szemet, vékonyítja, a bőrét, már (pedig tudvalevő, hogy manapság csak a vastagbörüek érvényesülnek. A sok viz érdessé is teszi a bőrt és még- puhitjia a körmöket, holott a mát viszonyok közt éppen a simutekony külsőre és ragadozó karmakra van szükség. Aki sátorosünnepkor fürödni akar, a legtöbb házban van Iái vor, ü’jön bele. Ha a háznál nemi akad efféle alkalmatosság, kérjen valamelyik módosabb szomszédtól. A vasárnap reggeli mosdáshoz viszont elég egy félpofa viz, a szájból a marokba löttyentí és szemekömyékét megtegyánti vele. Egy szó annyi, minit száz. Semmi szükség fürdőre. Legfeljebb a betegeknek kellene iszappakolas végett, ш de aki beteg, az haljon meg. 4 Szeptember 23-án lovakat vásárolnak Halason A Hangya és a magyar mezőgazdák által állapított lóértékesitö szövetkezet a földművelésügyi minisztérium és a külkereskedelmi hivatal’ irányítása és ellenőrzése mellett szeptember 23-ikán lovakat vásárol reggel 8 órai kezdettel Halason, déli 12 órai kezdettel pedig Bálota pusztán. A lovak vételiára a megjelölt méret és minőség alapján a következő: Németország részére vásárolandó lovak: 165—172 cmi-es 3 és fél—6 éves tisztilovak 800—950 P, 166— 172 cm-es 5—7 éves hátaslovak darabonként 750—790 P, 164— 166 cm-es 5—7 éves hátaslovak da- ! rabonként 700—740 P, 166— ' 172 cm-es 7—9 éves hátaslovak darabonként 660—700 P, 166— í 172 cm-es 7—9 éves hámoslovak da- 1 rabonként 700—740 P. j Csehország részére vásárolandó lovak: 165—172 crn-es 3 és fél—6 éves tisztilovak drb-ként 800—950 P, 162 ' —172 cm-es 3 és fél—6 éves altiszti- lovak drb-ként 720—750 P. Kérik, hogy az érdekelt gazdák szíveskedjenek a lovakat a vásárra , megfelelően előkészítve és ápolt ál- j lapotban felvezetni. A hadlkölosónók valorizációját sürgette Hedveczfcy Károly Bácsmegye gyűlésén Most tartották meg a közigazgatási bizottság ülését Bácsmegyé- ben. Az ülésen dr. Fernbach Bálint főispán elnökölt. Medveczky Károly gazdasági főtanácsos az örvendetes pénzügyi helyzetből, mely országosan is meg'- nyilvánul, elérkezettnek látja az időit, hogy a kormány végre a hadiköH- csönkérdés rendezését megvalósítsa. A rendelkezés alapjául a szomszédos államok valorizációs kulcsának — a 15 százalékos valorizációnak, — alkalmazását ajánlja. A három és félmillió pengős évi karitativ segélynek kilenc millióra való fetemieléséj- vei meg is lehetne kezdeni már az akciót. Határozati javaslatot terjeszt elő: kérje a közigazgatási bizottság a kormányt, hogy a belföldi ős jegyzők részére kezdje meg a 15 százaj- lékos valorizációt. Egyben a kérelem támogatására kérje fel a társtör- vénybátóságokait. Idb. Will ma nn János атак megállapítása után, hogy a jelenlegi kormányzati rendszernek köszönhető a megjavult gazdasági helyzet, maga is derengeni látja a pillanatot, теГу a hadiköícsönök vaorizációjának elér- ,kéziéhez vezetett. De miután a legtöbb kötvény már nem az eredeti ősjegyzők birtokában van, a valorizációnak elrendelését csakis az ősjegyzők birtokában levő kötvényekre javasolja. f Dr. Fernbach Bálint főispán a fel- szó'alások után örömmel tette magáévá az elhangzott indítványt és: Will- man n János aggályaira megjegyzi1, hogy az ősjegyzők részére utalják ki most is a karitativ segélyeket és a kormányzat nem is foglalkozik mással, csak az ősjegyzők által' Jé tétbe helyezett hadikö'.csön kötvények kérdésével. Egyebekben az elhangzott indítvány Írásbeli benyújtását kérte. Őszre iskolába csak SZABÓ CIPŐT Oktíkir 2-éi «miéit a méregdrága BidapesMislas-tajii «salátán látszatot keltette, hogy hivatalosain Is a dunántúli vasulti vonátekat favorizálják. Az ide* nyári menetrend május 22-én lépett étetbe. A sinautóbiuszjáratlot pedig junius 15-én indították először a főváros ke'eti pályaudvaráról Halason 1 át Bajára. A Máv. igazgatósága ideig’eAz utazó közönségnek régi évtizedes kívánsága volt a vasúti menetrend megjavítása. Tíz éves küzdelem előzte meg a sin autóbusznak a menetrendbe varó beállítását. Többek között a bácskai utasközönség főleg azt 'Sérelmietzjte, hogy a Bajáról! induló vonatok legnagyobb ré- pze a Dunántúl felé ha'ád, nem pedig a csonka vármegyén keresztül, ami azt a 20 perekor induló s Bajára délután 13 óra 38 perckor érkező, majd onnan 16 óra 22 perckor visszainduló és a fővárosba 20 óra előtt érkező sinautóbuszt — hogy az a gyakorlatban is beválik és hogy az utasközönség oly mértékben veszi igénybe, hogy annak járatása: üzetiteg is kifizetődik a Máv-nak. A Helyi Értesítő már régebben rámutatott, hogy a sinautóbuSz azzal a tarifával!, amivel üzembe helyezték, egészen bizonyosan csődbe kerül és m,eg fog szűnni. A sinautóbuszon vaíó utazás ugyanis méregdrága. A mai gazdasági viszonyok között élőre volt látható, hogy bizony csak kevesen -esznek, akik megengedhetik maguknak a sinautóbuszon való utazás lukszusát. Ehhez járul az a hátrány is, hogy nyáron a legnagyobb me’egben helyezték üzembe, amikor a közönség nem szívesen utazik a nagy mie'eg miatt vonaton. Ha a sinautóbuisz- jiegy ária oda-vissza a fejébe kerülne, bizonyosan sokkal többen vennék igénybe. mjnt igy, ami repülőgépen való utazás árának fee! meg. A drága jegyár okozta azt, hogy d sinautŐbuSz csakugyan legtöbbször: Harasra egyetlen utast sem hozott. Budapestről még csak volt induló utas, dé útközben Kiskőrösig mind leszállt. Mo-st^ hogy hidegebb idők köszöntöttek be, a sinautó- busz utasforgarmja is megnövekedett. Budapestről nem egyszer 20—22 utassal induh és iaz utasokból mjég Halasra is jutott három-négy. " j Ez azonban m,ost már nem változtat a helyzeten. A Máv. az eddigi három hónap tapasztáatal alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy üzletileg nem fizetődik ki továbbra is üzemben tartani; a Budapest—bajai sinaiuÉóbuszjára- tpt és elhatározott dolog, hogy október 2-án, szombaton megszűnik ez a siln- aut óbusz jár at. Helyette a Máv. Budapestről ezt a sinautóbuszt Szabadkára fogja közlekedtetni, de kicseréli a kocsit négy tengelyesről két tengelyesre, hogy a kék sinautóbuisznak Szabadkán ne kelljen megfordulnia, hanem olyan kocsi fog közlekedni, amelynek é№- hátuf lesz motorja. A Máv. forgafompO- li|tikája szerint ez a * smautóbuszjárat egyenes folytatása lennie a Bées—budapesti, járatnak, amely Szabadkáig nyúlnék. i , "t г j i — A mérges! vásár október 4-én lasz. Pusztamérges község országos #l:at- és kirakodóvásárját október 4-én, hétfőn tartja meg, amelyre vészmentes hejjy- > nesen október 2-ig állította be a me- rőt szabályszerű járattal mindenféle át- * netrendbe a Budapestről- délelőtt '9 óm . lat felhajtható. Nagy választékban Férfi szövetek minden igényt ki» elégítő olcsóbb és finomabb kivitelekben szi idényre! SCHÖN textil-üzletében, Piac-tér, (Városház épület)