Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1937 (37. évfolyam, 1-104. szám)
1937-08-11 / 64. szám
2 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE augusztus 11 glosszák A magyar gyümölcs útja lai elmúlt év óta nem sokat változott. A barack jelentős részét Ausztria vette át, a Szilvából is legtöbb a béqsi piacral kerül; számottevő mennyiséget vett át Anglia és Belgium is. Az almának lés őszibaracknak legjobb vevője Németország, a paradicsomnak Ausztriai, 'Augusztusban eddig 80 vagon paradicsom került a bécsi piacra. A görögdinnye legjobb vevője Lengyelország, amely egy hét alatt 95 Vagont vet át. Borexport főleg Németországba irá- jnyul. Az elmúlt héten Németország 16, Belgium 2, Franciaország 1, Svájc 2 vagon magyar bort vásárolt, kisebb tételeket Csehszlovákia és Lengyelország. * A budapesti tőzsdén jegyzett részvények értéke az elmúlt héten három millió pengővel emelkedett. — Rövidesen megkezdi működését Budapesten és Belgrádban a délke’eteu- | rópai agrárkaltel. Főleg Magyaron- ; szág és Jugoszlávia óhajtja Qz együttes eljárást mezőgazdasági termények kivitelénél és az áílatexportnáí. A két ország számit Románia és Bulgária lesu tlak ozására is. — A magyar do- j hányjövedék iaz elmúlt költségvetési évben 107 millió pengő bevételt ért él, 5 miiló pengővel többet, minit őz előző költségvetési évben. — A I belügyminiszter nem járult hozzá, ! hogy az OTI és MABI tartalékokat j kisipari -hitelekre használják fel. — j Székesfehérvár közüzemeiben havi 4 péngő családi pótlékot kapnak azok j la munkások, akiknek 14 éven aluli 1 gyermekük van. — A fővárosi pénz- ’ Intézetek 2—5 évre adnak építkezési kölcsönt, az ingatlanérték harminc ; (százalékáig. — A buzacxportörök áüH lami támogatással búza vizsgálati állo- knást létesítenek a buzakiviteí' fejlesztésére és sima lebonyolítására. — ! A forgalmiadóbevétel négy év aka Lit több mint 40 millió pengővel növekedett. — Julius utolsó hetében a bankjegyforgalom 76 millióval emelkedett, — Budapesten a hús- és kzalonnafogyasztás fejadagja az idén 18.40 dekáról 1706 dekára csökkeni. — Csehország az elmúlt hétlen 8 vagon sózott szalonnát, 12 (Vagon nyers szalonnát és hat vagon (zsírt vásárolt Magyarországon. Olaszország felé 40 vagon hasított sertést adtak el. — Pécs város tiszíta Vagyona 51 miliő pengő. — A kormány tísöves tengerit akar vásároltatni, hogy megakadályozza iaz árzuhanást. — Az iparügyi minisztérium a népművészeti tárgyakat előállító (százezer pengő értékű hitelt bocsát , В népművészeti tárgyakat előállító házjüpar rendelkezésére. — Ez év első felében Németország 180 millió pengő értékű magyar árut vett át. * Németországban -a kenyérfogyasztás csökkentése végett elrendelték, hogy a pékek ezentúl csak másod- napos kenyeret árusíthatnak. — A nyersanyagpiac érdekes eseménye a pamut árának hanyatlása március óta. Az árcsökkenés oka az Amerikában mutatkozó kedvező termés, valamint jaz a körülmény, hogy főleg Németország és Olaszország pamutszükségletüket müselyem fonalak használatával csökkentették. — Az angoi biz- Itositó intézetek eddig 20 millió fontot fizettek rá a spanyol polgárháborúra. — A berlini nemzetközi gyü- mölcsértékesitési kongresszus behatóan foglalkozik a folyékony gyümölcs problémájával. Teleki Mihály .gróf é$ Marschall államtitkár szombaton falason jártak I Legutóbbi számunkban megírtuk, hogy Marscjhal! Ferenc államtitkár meglátogatja Jánoshalmát vá'lasztóke- rfflete központját. Marsehall államtitkár Jánoshalmára utaztában meglátogatta azokat á Duna—Tiszaközi helységeket, ahoi borközraktárak épülnek. Ezen útja során látogatta meg Hatest is, megtekintette a borközraktár építkezését és megelégedetten tapasztalta a borközraktár munkálatainak gyors temDr. Fekete Imre polgármesterrel 'és Medveczky Károly gazdasági főtanácsossal az államtitkár szívélyesen elbeszélgetett és utána elutazott Jánoshalmára. 1 i ’ ) ' ' i ’ i Szombaton a délutáni órákban ugyancsak Halasra érkezett Teleki Mihály gróf Halas város országgyűlési képviselője, aki autón érkezeit és dr. Fekete Imre polgármestert lakásán látogatta meg és vele a Gazdasági Gőzmalom ügyének állása felől tárgyalt. Teleki Mihály gróf a polgármesterrel együtt megtekintette a borközraktár építkezését és a malmot, majd kijelentette, hogy magá is mindent elkövet, hogy a malom ügy® a város és a gazdák kívánságainak megfelelően jusson megoldáshoz. A város képviselője még aznap autón elutazott Halasról. Augusztus 15-0.1, vasárnap Szabi István dr. ás Ván Benjámin tartanak próbaszolgálatot a templomban őrkézre juttatott egye'őre kettőt a há- ВДгц Szökött rab közül' Garai t és Bogdánt, valamint egy harmadaik társukat, aki miem|rég!ilbeni szabadult a kalocsai törvényszék fogházából Gróf Jánost, aki Somogy megyébe Valló. Hódll, Garat, Bogdán és Gróf már bent a fogházban megbeszélték, hogy együtt fognak fosztogatni, ha kiiszabadihlnBk. Gróf előbb kitöltötte büntetésiét és Jánoshalma környékén bujkálva várta Hódiékat, akik hamarosan jtelentkeZtek. Ezután a négy, jómiadár Hódi i!rá|nyitás|a mtefeiit előbb Nagy Ferenc jánoshaímlai kereskedő, míajd Kis Imre szeszgyáros, végül Bornemissza1 Benő fehértói kérejsikjádiő üzletét és irodáját fosztotta ki. < A csend őrség a (nyomozás Szinhteyén talált egy törülköződarabot, amiről megállapították, hogy az a fogházban használatos’ törütközőbőí való. 1 Ezen az áapon teindj-'va az egész környéket végiigtoutattájk és sdlkerü't is nyoimáibia,jutni a bandának, aiir.tey Jánosba ma környékén egy elhagyott régi istállóban húzta meg magát. A csendőrök körü vették az istájűot, ahonnan azonban Hódinak isimét sikerült megszöknie és ügy a másik hámom, került kézTe. akiket vasárnap délelőtt a csendőrök erős fedezettjei': bekísértek a bajai, törvényszéki fogházba. Ormain Garant és Bogdánit v3Sfiz|avi,szik Kalocsára. Hódit hajszolj áik. Vasárnap, augusztus 15-én délelőtt 9 órakor dr. Szabó IstVán budapesti Vallásoktató segédfelkész, délután 2 órakor Ván Benjámin látrányi lelkész végzik bemutatkozó szolgálatukat a halasi református templomban. Dr. Szabó István született 1902lelfcészképesitő vizsgát jelesen tette le. A második lelkészképesitő vizsgát már itthon Sárospatakon tette le jő eredménnyel. Amerikában, Miskolcon és Budapesten volt segédel- kész. ökket irt a Szent Jobbról és foglalkozott Emerson bölcseleTombol a válási kedv a halasi házaspároknál ben üllőn, 1922-ben, 20 éves korá- tével. | ban tett érettségit, mint róm. kát. Ván Benjámin született 1892-ben, vallásu a miskolci római katolikus Kiskunhalason. Itt is érettségizett. A gimnáziumban. Utána 4 njaipig volt theológiát Budapesten végezte. 1917- Érden, mint jezsuita papnövendék, ben szerezte meg az első lelkészképe- rnajd Székesfehérváron elvégezte a eitő vizsgái oklevelet képesített s róm. kát. theológia első évfolyamát. 1919-ben a másodikat jó eredmény- Utárna áttért a református vallásra, nyel. Ván Benjámin közel nyolc esz- Attérését 1980. január 12-én vezet tendon át volt a boldbg emlékű Sziták át hivatalosan és törvényesen az lády Áronnak káplánja. Jelenleg Щ- állami anyakönyvön, A theológiát rányi lelkész. Napraforgók címmel Amerikában végezte, ahol az első ! könyvet irt. i Jövő év elején hütőház épül Halason Az utóbbi években a mezőgazdasági termelés előmozdítása és megsegítése érdekében egyre inkább előtérbe kerül a inlagyobb gyümölcstermő központokban a hütőházak kérdése, amelyek nélkül ma már a gyümölcs- eltartás, a gyümölcs konzerválás és a gyümölcsexport el sem képzelhető. A legutóbbi időben építették meg a hütőházat Kecskeméten, amely igen jó szolgálatokat tesz és jól beavatott helyről úgy értesülünk, hogy a földművelésügyi minisztérium jelentős hozzájárulásával már a Jövő év elején Halason is megépül a hütőház, a mely a legkoraibb gyümölcsök megjelenése alkalmával már át lesz adva céljának és rendeltetésének. A halasi hütőház, mindenesetre nagy előnyöket fog jelenteni a gyümölcstermelőknek. Az Utóbbi esztendőkben egyre emelkedik a válások száma az (Jgész országban és így nem csoda;, hogy abból Halas is alaposan kiakarja venni a részét. i [ и A kalocsai törvényszéken, mint válóperi bíróságnál Halasról igen nagy számban futnak be a válóperi keresetek és csak a bíróság körültekintésének és bírói bölcsességgel éljáró megfontoltságának köszönhető, hogy j a válópereknél csak kis százalékban j tesznek eleget, egyik vagy másik j házastárs valókeresetének. De még így is érdekes és tünetnek nevezhető az a helyzet, hogy Halason évente átlag 300 háziasság- I kötés történik, ugyanakkor pedig 4 százalékra tehető a jogerősen felbontott házasságok száma. Ebben az évben például négy válást jegyeztek be az anyakönyvi hivatalnál. Jellemző, hogy a házasságokat a legtöbb esetben egész jelentéktelen és szinte figyeli- : met sem érdemlő kis okok miaKfc ! kéri az egyik vagy a másik házasfél felbontani. шамнижававмм ^Tüneményes „szerencsével“ siklott ki Jánoshalmán a csendőrség kezei közül Hódi László a kétszer szökött rab Jelenítettük, hogy 'néhány nappal ez- | Hódi Lászflóvaí, akit ugyancsak az éF. előtt a katecsai törvényszék fogházából műit hetekben fogtak el. dietektivfiílmbe i№ö módon megszökött , 1 A három bűnöző kibontotta az err.e- hárojm, börtönre Ítélt rab: Hódi László 1 téti cella' falát és lepedőkön Isaresz- többszöröisen rovottmjulftu haíasi betörő, ! kedve a járásbiróságbn át еПтипекШ1- Bogdán Ferenc eTzüHöft budapesti ék- ‘ tok. • szebéSz |éjs Garai Gábor mélykúti be- ’tötrő. Garai fosztotta ki á Funk-ékszer űzte tét és Bogdán volt orgazdája. Mindkettőt teítéltek és egy celláiba zár- | ták a hairtai fegyintézetből megszökött Szökés utáni az fegíe|3Z környék csend- őrségét és rendőrségét mozgósították, die иетц sikerült nyoimiukra1 akadni. A multhéten azután két egymásután elkövetett j ánosbalmai betörés cssndA tél folyamén szőlő és borkezelési tanfolyam lesz Halason Az egész Alföldön meglehetősen kevés azoknak a szőlősgazdáknak a száma, akik különösen a bor kezelésében kifogástalan jártassággal bírnának-és ez készítette a földművelés- ügyi minisztériumot arra, hogy az ország különböző pontjain a téli időszakban szőlő- és borkezelési tanfolyamot ítartson. Minit értesülünk, az elkövetkező téli folyamán ilyen tanfolyamot Halason is fognak tartani, hogy a termelők a bor és szőlő kezelésben kifogástalan jártasságra tegyenek szert. Ez a tanfolyam három hónapig fog tartani és teljesen tandijmentes lesz.