Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1937 (37. évfolyam, 1-104. szám)
1937-02-10 / 12. szám
február 10 KISKUNHALAS HELYI HITEL .ÖJB 5 hírek — Református pusztai istentiszteletek. Február 14-én, vasárnap délelőtt 9 órakor a rekettyéi, délután. 2 óra. kor pedig a bogárzói iskolában református istentisztelet lesz. — Л viilamjosltás aranyévének lehet nevezni az iparügyi minisztérium 1937 éves tervét, mely szerint 385 községet szándékozik a villamos áram fogyasztásába bekapcso’ni. Vármegyénkben ebből 79 község van tervbe véve s a kiskőrösi járásból Akasztó, Csengőd, So'-t- szentimre. Kecel, Soltvadkert, Bocsa. Prónayüalva, a környékbeli községekből pedig FiilöpSzál ás, Apostag, Dunáégy- háza, Szaikszentmártion, Ordas, Harta szerepel a listán. Az országban hét p'.yian vál']a’!at van, amely a viOtlamosi- tásnál számításba jöhet s ha a társminisztériumok magukévá teszik az ipar- űgyi minisztérium javaslatát, szakér- tők véleménye szerint egy év alatt végrehajtható az építkezés. — Meghívó. A KiskunhiaJasi Iparos és Kereskedő Ifjak Egylete február 14-én, vasámiap délután 3 órakor tartja évi rendes közgyűlését, melyre az Egylet tagjai tisztelettel meghivatnak. Tárgy: 1. E'nöki jelentés. 2. Évi zárszámadás bemutatása és a felment vény megadása. 3. Elnökség és a választmány megválasztása. 4. Jövő évi költségvetés előirányzat megá Lapitása. 5. Indítványok, melyek a közgyűlés előtt 3 nappal az elnökhöz Írásban benyújtandók. — Amennyiben a tagok csekély számban jelennének m|eg, a közgyűlés február 21-én fog megtartatni. — A Kiskunhalasi Református KIÉ február 14-én, vasárnap délután fél 6 órai kezdettel a Református Önképzőkörben (Szathmáry Sándor u.) műsoros ünnepélyt rendez. Műsor: Megnyitó beszéd. Tartja: dr Fülöp Sándor, a KIÉ elnöke. — »Az uj zsoltár.« Előadják: Suhajda Mátyás, Belényi Berta, Mozgai Ilona, Mozgat Juliánná, Kulcsár Erzsébet, Keresztúri Gizella, Vajda Juliánná, Ván László. — Énekel: Jeney Klára. Zongorán kiséri: Pétery-Dolicsek Károly. — »A szatócs batyuja.« Előadják: Belényi Berta, Nagy Torma Aranka, Bakos Piroska, Belényi László, Darányi Sándor, Horváth Ferenc. — Tárogatózik: Agócs Gyülla. — Szaval: Bor Géza. — »Jó az öreg a háznál«. Előadják: Schnautigel Erzsébet, Nagy Torma Kató, Suhajda Ilona, Péter Balázs, Szakái György, Baranyi László, Hollósi Sándor, Szabó N. és KIÉ tagok. — Záró beszéd. Tartja: Pa- czollay István a KIÉ vezetője. — Uj állatorvosi rendelő. Bánóczky Antal állatorvos rendelőjét Arany János ucca, 13. sz. alatt megnyitotta. — Konfirmáltak összej öve tele. Február 14-én, vasárnap délelőtt, istentisztelet után, a gimnázium dísztermében összejövetel lesz a református konfirmált ifjúság részére, melyre minid a fiukat, mind a leányokat meghívja a lelkészi hivatal. — Ligeti Vilm|a növendékeinek hangversenye. Érdekejs, uj kísérlettel lépnék a nyilvánosság elé Ligeti Vilma oki. zenietanárnő növendéke:. Hangversenyük műsorául a második kías-ieizmus nagy mestereiig Haydnt, Mozartot és Beethovent választották. A zeneszámok bemutatását a mesterekről tartott előadás vezeti be. Az előadást is a növendékek tartják. A tanítványok közü! Boirbás Zoltán. Ernszt Anna, Ernszt Magda, Fésűs Évi, Gulyás Ilona, Gulyás Sándor és Holländer István szterepeJhejk. — A hangverseny február 14-én, vasárnap lesz a gimnázium dísztermében hatórai kezdettél. Vendégeket sziveséfn látnak. — Betörés történt iái Széchenyi uccá- ban. Szombaton délelőtt 'betörés történt a Széchenyi uccában. Csonka Lászlómé lakására törtek be és onnan ágyneműt és ruhaneműit loptak el. A nyomozás megindult. , i — öngyilkos № Alsószálláson égy gazdasági cseléd. AísószáLáson felakasztotta magát ifj. Szerencse Imre gazdasági cseléd. Mire tettét észrevették, már haott volt. Tettének oka ismeretlen. ' F — A Ceg’édi Gazdasági Egyesület a borfogyasztási adó eltörlése me.leit. Február 7-én a Ceglédi Gazdasági Egyesület Váróczy Mihály elnöklete alatt közgyűlést tartott, amely egyhangúlag hozott határozatban állást foglalt a borfogyasztási adó eltörlése mellett és ebben a kérdésben sürgős felterjesztéssel fordul a pénzügyminiszterhez. A gazdasági egyesület ez év március 21-én a Bortermelők Országos Szövetségének Budapesten tartandó nagygyűlésén száz taggal képviselteti magát. 1 . [ — Két napig feküdt holtan a bezárt lakásban egy bajai napszámos. Pénteken reggel két ember jelént meg a bajai rendőrkapitányságon és bejelentették, hogy szomszédjukat, Greksa Antal 34 éves napszámost holtan találták Szent István-ut 81. szám alatt lévő lakásán. Elmondották, hogy szerdán reggel látták utoljára Greksát, aki akkor heves főfájásról panaszkodott. Pénteken reggel átmentek hozzá, hogy meglátogassák, de zárva találták az ajtót. Jó ideig dörömböltek, majd miikor látták, hogy Greksa nem ad éle tjeit magáról, beverve az ajtót behatoltak a rakásba, ahol az ágyon holtan találták Greksa. Antalt. A rendőri vizsgálat megállapította, hogy Greksát szivszélhüdés ölte meg. — Külföldi honos nem lehet utcai árus, házaló, vándoriparos. A kereskedelemügyi miniszter határozata szerint a viszonosság, amelyet az iparűzés tekintetében kereskedelmi szerződésekben az á’lamok egymás állampolgárainak biztosítanak, az utcai árusítás, vándoripar és házalás gyakorlására nem terjed ki. Külföldi honosok tehát az utcai árusítás, a vándorijplarosok, illetőleg a házalás gyakorlására engedélyt egyáltalán nem kaphatnak. Ezeket a foglalkozásokat, mint magyar állampolgárok álkalmazottak sem gyakorolhatják, mert ilyen célból munkavállalási engedélyt sem állít ki számukra az illetékes közigazgatási hatóság. Borpiac Baja fokonként 1.3—1.4 fillér, Jánoshalma 15 fillér, Szekszárd 25—35 fillér, Mór 23—25 fillér, DomoszTő 18—20 fillér, Jászberény 15—20 fillér, Tokaj 30—40 fillér. Az árak termelő pincéjében, nagybani eladásnál, literenként értendők. Ingatlan eladások a városban Butty Péter és neje Grezsja Jusztinja megvették Garas József zsamai 4 hold 1457 n.-öl ingatlanát 1600 pengőért. Turcsik Arpádné Sajti Juliánná megvette Vida Mihály né Miskei Etel és társai be’.teikes házát 1200 pengőért. Csepreghy Imre megvette Országos Földhitelintézet felsőkis'tie teki 48 hold ingatlanát 5000 pengőért. özv. Sánta Vincémé Varga Rozália megvette Csontos István zsanai 1 hold 1484 n.-öl ingatlanát 480 pengőért. Mubanos József és neje Pap Mária megvették Horváth István öregszölők- beni 927 n.-öl ingatlanát 450 pengőért. Gyemizse Lajtos, Gyenizse László és neje Győré Teréz megvették Lakos Benő belteikes házát 1200 pengőért. | Bűn és erény j A Helyi Értesítő uj regénye ? A lélek rejíe’meibe, vívódásaiba vet reliektorfényt most meginduló régű- nyiink. Mutatja, hogy a bűm, a gonosz- I Ság .mellett ott virulhat az erény, | ernéy előbb-utóbb gyözedelmesked jk. Regényünkben az áklozlatos szeretem igazi formájában mutlaltkozik be. Láthatjuk, hiogy ez az érziés az, amely tűr, amely szenved és megbocsájjt. Uj regényünk érdekes meseszövése folytán alka’ínas árrá, hogy szórakozásul szolgáljon olvasóinknak. — Roosevelt mégis keresztül akarja vinni nagy tervét. Roosevelt amerikai elnök azért nem tudta keresztülvinni nagy munka tervét, mert a legfelsőbb törvényszék ítéleteiben kimondta, hogy intézkedései törvénytelenek. Ezért a nagy terv egy részét vissza is kellett vonni. Most, hogy újra megválasztották az Egyesült Államok elnökévé, nagyszabású tervet dolgozott ki, amely szerint a legfelsőbb törvényszéknek a jövőben nßm lesz joga bírálatot mondani az elnök intézkedései felett. Amerikában ez a terv nagy izgalmat kelt, mert az( alkotmányt féltik tőle. Rooseveltazom- ban el van határozva, hogy szándékát keresztülviszi, még ha ez a küzdelem életébe is kerül. A parlamentben javaslatot akarnak tenni, hogy a kérdés eldöntésére rendeljenek el népszavazást. ! [ j i — Divatos szemüvegek Angliában. A londoni szemészeti kiállításon közzétett statisztika szerint több mint 17 millió ember, azaz a lakosságnak több mint egyharmada visel szemüveget, mégpedig 45 éven felül majdnem mindenki és a 15—40 éves korosztályok egyötödé. A kiállításon próbakisasszonyok mutatták be a legújabb divatszemüvegeket, amelyek szabálytalan alakja és kereteiknek színes zománcozása a legkülönbözőbb női típusokhoz, arc- és hajszínhez illik. A legújabb divat azt kívánja, hogy a szemüvegek keretének sziine a ruha árnyalatával áLljon összhangban. — A paprikaőriéit méltányosan kell szabályozni. Kalocsa vidéke és Szeged paprikaharcában újból salamoni ítéletet kell hozni a földművelésügyi minisztériumnak. Miután a raktárakban óriási mennyiségű őrölt paprikát halmoztak jfel a beváltó szövetkezetek, elrendelték az őrlés korlátozását. Ezzel kapcsolatban a kalocsaiak kérelmet intézték a minisztériumhoz, hogyha már korlátozzák a paprikatermést, rendeljék el azt is, hogy a jövőben a kalocsai körzet- ben termelt paprikát csak a kalocsa- vidéki malmokban legyen szabad feldolgozni, mert különben a paprikamalmok tönkremennek. A szegediek, miután Kalocsa vidékéről százával hordják a kocsik Szegedre a kalocsavííéki •paprikát, tiltakoznak a kalocsaiak által kért korlátozás ellen. A végszót a földművelésügyi minisztériumnak kell kimondani ebben az ügyben s annak méltányosnak és igazságosnak kell lenni, úgy hogy egyetlen érdek se szenvedjen kárt. — Felülfizetészk ,az altiszti bálon. A helyőrség tisztikara fizetett 64 P 50 fűiért. 10—10 pengőt fizettek: Vaszüő- vits ny. ezredes, Boruss Gy., Kohn Benő. 5—5 pengőit: Kövecs Anitát, Tóth Elek, Schmidt Árpád, gróf Teleki Mihály, dr. Novobáczky István, Hodossy, Géza, Hurt A. Ferenc, Babó Béla, Horváth Gyufa, Schön Samu, Farkas Elek. 4-4 pengőt: Heizllsr István, Ván Balázs, Vanyiska György. 3—3 pengőt: Villányi Leó, ,(lr. Kathona Mihály, Ernszt Rezső, Schönheim Béla, Szabó Zsigmond, Grün valid Zsigmond, Adfer Ignác, Kun Benő, Schvarcz László, dr. Antal Zoltán, dr. Fésűs György, Qsényi József. 2.50 pengőt: Brandstein Manó. 2—2pengőt: Schvarcz Ferenené, Bofa Sándor, Kókai Gyufa, Emyes László, Dezső Ferenc, Fekete József, Szakáll Sándor. 1— 1 pengőt: Soós Károiyné, Bíró Benő, Kosa N., Pataki László, Kálmán János. 50 fűiért és kisebb összegeket: Dénes István, Hunyady N., Sípos József és Tenkicz N. — A földművelésügyi miniszter a magyarfajta szarvasmarhátenyésztés további fejlesztéséért. A földművelésügyi miniszter most kiadtotű rende. Hetében örömmel állapítja meg, hogy a magyar szarvasmarhatenyésztés terén erős fejlődés indult meg. E fej- ilődés biztosítása és állandósítása a rendelet szerint megköveteli, hogy a köztenyésztés számára bikavásárlásoknál elsősorban a minőségi szempontok legyenek irányadók. Ezért fölhívja rendeletében a gazdasági felügyelőségeket, hogy minden év végéig községenként való részesedéssel kimutatás alakjában jelentsék. HalasiHitelbankRészvény- társaság, Kiskunhalas folyósít váltó- és folyószámla- kölcsönöket, előnyös feltételekkel kamatoztat betéteket, vesz és erre jogosultaknak elad idegen pénzeket, átutal az ország egész területére bármekkora összeget, vásárol értékpapírokat, tőzsdei ügyletekben eljár és mindennemű egyéb bankári teendő két végez Moha cukorka köhögés, rekedtség, hurut, elnyálkásodás ellen csakis RáCZ patikában Kossuth u. 1. Takaréképület