Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1937 (37. évfolyam, 1-104. szám)
1937-09-25 / 77. szám
г KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE szeptember 25 Tavaszra marad a halasi tidiMáz Meglehetősein, régen húzódó ügy miár a halasi tüdögondozókórház feIr-> építésének kérdése. Sok tárgyalás, megbeszélés után döntöttek ebben, в kérdésben, amig határozatba mént B> tüdőkórház felépítése és ewe a (óéira meg is vásárolták azt a házat és telket, amely a meglévő vá- : rosi kórház mögött fekszik, j Az ügyben a döntés még nem ér- ■ kezett le a belügyminisztériumból és j igy minden valószínűség szerint a i jövő év tavaszára marad a tüdő- 1 gondozókórház felépítése. Egy lovas életveszélyes sérülése a Szilády Áron utcában 1 A Szilády Áron utcában súlyos lés etetveszélyes sebesülés érte B. Fekte be János 16 éves kocsist, aki Keresztes Lajos szolgálatában áíT. A kocsis tóra ült és valahova efakart lovagolni, a SziTády Áron utcában a ló megbokrosodott és levetette. [ A kocsis olyan szerencsétlenül! esett, hogy ennek következtében agyrázkódás érte. A kórházban ápolják. Korábban van a szüret, cukorfokban mégis jobb a must Halason, mint tavaly volt ‘ Ha|as egész határában javában ál már a szüret, bár sok helyen várnak még a szürettel, mert aura gondoljak a igazdák, hogy későbben nagyobb cukorfokot érnek el a mustjük- fsali, ami kétségtelenül 'igy is van. Nagyon sok az a szőlő, amit ed- Idig a két kijelölt helyen a Szeszfőzdében és a Czunterstein-féle házban (átvettek, de sokait vett már eddig át a Hangya is, úgy szőlőben, mint mustban. ' l ' ’ Megtudtuk, hogy az idén 1—2 fokkal több a cukorfoka a mustnak általában, mint az elmúlt év szüret- jén volt, a legmagasabb cükorfoku must eddig a 21 fokot érte eí, de minden valószínűséggel remélhető, hogy később magasabb cukorfokul mustok is lesznek még. , Agyvérzés és nem bűntény okozta az alsószállási kis cseléd halálát Több napon keresztül széltébeh- Ihosszában arról beszélitek az emberek Halason, hogy az egyik alsószálási (tanyán egy 13 éves fiút meggyükol- Ez a hir különböző kombinációkkal nagyszabású bűnüggyé nőtte ki magát az emberek képzeletében, ahol tegy szövevényes gyilkosság megdöbbentő részletei színesedtek ki. Csütörtökön reggelre azután kétségtelenül tisztázódtak ennek az ügynek a legapróbb részletei is és kiderült, hogy nemhogy gyilkosság történt volna, de még a legjefentéktele- nebb bünügy sem játszódott közre a szerencsétlen kis gyerek halialá köf- irüi. ! ! i, I ; ..! Az eset színhely én Schmolcz Pál «anyáján mindössze annyi történt, * i hogy az elhunyt Bánóezki Antal 13 éves kis cseléd, egy hasonlókorú társával játékból birkózni kezdett és birkózás közben Bánóezki Antalt játszótársa a földre terítette és eközben Bánóezki eszméletlenné vált és meghalt. Bánóezki Antal holttestét szerdán délután feLboncolták és megállapították, hogy a gyereket agyvérzés érte. Nyomozás folyamán megállapították, hogy Bánóezki Adtait évekkel ezelőtt egy ló meg- rugta és ez a lórugás az ángy velejét is megsértette annak idején. Legvalószínűbb tehát, hogy az évekkel ezelőtt elszenvedett agysebes ülés és a birkózás alkalmával’történt fÖIdlrer- zuhanása játszottak közre az agyvérzés előidézőiül. 1 fi Horváth János váci főszolgabíró Pestvármegye alispánja, vitéz Endre László íoszolgabirá a megye főjegyzője lesz? j Budapesti 'tudósitónk jelenti: i Bár csak januárban lesz Pest vári megye alispáni székének betöltése a (vármegyeháza és kapcsolt részein másról, miint az alispán választásról! (alig beszélnek. Jelöltek neveit hoz- izák, önjelöltek kínálkoznak és merülnek el a feledés homályában. A »Pesti Napló« pattintotta ki az Igen érdekes hírt, hogy Horváth János dr., a váci járás föszoFgabirájia ma a legesélyesebb jelölt az alispáni állásra. Érdeklődtünk, hogyan keriiiTt a főszolgabíró neve forgalomba és a következő felvilágosítást kaptuk: Horváth János neve és működése rokonszenves a vármegye tisztikara előtt is, amit mutat az, hogy már régen jelölt a vármegyei főjegyzői állásra. Most azonban az alispáni Ulás előbb kerül betöltésre, műit a főjegyzői, tehát erre az előkelő po1- zációra ő lesz a vármegyei tisztikar jelöltje. A vármegyeházán ugyanis az a nézet alakult ki, hogy Pest vári- megye tisztikarából kell "kiválasztani az uj alispánt, mely Sírásra Horváth főszolgabíró már azért is jelölt Tehet, mert ő a vármegye rangidős főszol- gabirajiai. Kérdeztük vármegyei informátorunkat, hogy Karay-Krakker Kálmán nem az ő jelöltjük-e? Erre azt a felvilágositást kaptuk, hogy Karay-Krakker Kálmán valamikor az ő soraikban szolgált, de régen kiment közülük, midőn a főszolgabírói álá- sát felcserélte a polgármesterséggel. Ö tehát ma inkább a vármegyében levő polgármesterekre támaszkodhat, de különben is őneki kitelt a szolgálati ideje. 33 évi szolgálat után nyugdíjazták s mikor a választás elkövetkezik, már két éve, hogy nyugdijában lesz, teljes nyugdíjból pedig nemi szokás köztisztviselőt visszahívni. Nem érdektelen megírni, hogy Horváth János jelöltségét a megyebizotü: sági tagok között rokonszenwel fogadták. A váci püspök, kinél Horváth főbíró tisztelgett, kijelentette, hogy, jelöltségét teljes jóindulattal támogatni fogja. ( Hire jár, hogy Endrei László gödöllői főszoigábiró is egyik pályázó az alispáni állásra. Endre nincs itthoni, de Endre Zsigmondi országgyűlési képviselő fentjárt a vármegyei házán és iparkodott a tisztikar között szavazatokat szerezni. Hir szerint, ha nem megy az alispánság, Endre László főjegyző lesz. Szombaton BudapestrSl temetik vitéz Horthy István lovassági tábornokot Csütörtökön, délelőtt, a rádió híradása nyomán szaladt végig a gyász- hir: csütörtökön reggel 8 órakor Bécsben, a Kollégium Hungárikumi épületében hirtelen elhunyt vitézi nagybányai Horthy István ny. 'lovassági tábornok, BácSmegye felsőházi tagja. A rádió déli híradása azután megerősítette a kétkedéssel fogadott gyászhirt, Horthy István ny. tábornok, a kormányzó testvérbátyja, 79 éves korában elhunyt Becsben s halálával mély gyászba borította az ország főméltóságu kormányzóját és családját. Vitéz nagybányai Horthy István 1858 dec. 18-án született s a katonai pályán, különösen mint íovastiszt vált ki jeles képességeivel A világháborúban tevékeny részt vett a magyar honvédség emberanyagának kímélése érdekében indított mozgalomban. A világháború után a magyar honvédség fejlesztése érdekében tevékenykedett nyugdíjazásáig. Temperamentumos egyénisége azonban ezután se nyugodott, a lovassport terén ért el nagy sikereket, a távlovaglások rendezésével igen sok külföldi barátot szerezve általuk az Országnak. Bácsmegye politikai életébe a La- tinovits családból származó felesége révén mint ó’egyeni földbirtokos kapcsolódott be. Bácsmegye törvényhatósága felsőházi tagjává választotta s úgy a felsöházban, mint a megye- gyüiéseken feltűnt gerinces meggyőződésével, bátor szókimondásával. A haláleset alkalmából Darányi Kálmán miniszterelnök meghatott hangú részvéttáviratot intézett a kormányzóhoz a magyar királyi kormány nevében. A gyászeset alkalmából nemcsak belföldről, de külföldről is rengeteg részvéttávirat érkezett á kormányzósághoz, jeléül annak, hogy Horthy tábornok rendkívül megbecsült tagja I volt nemcsak a hazának, de a kül- I földi államoknak is. j A temetés szombaton délelőtt 10 1 órakor lesz. Horthy Miklós kormányzó felkéréséré a Kálvin téren Ravasz László titkos tanácsos, dunía- melléki református püspök végzi a gyászszertartást. A szertartás befejezése után katonai gyászmenet kíséri Horthy István tábornok holttestét a nyugati pályaudvarra. A i gyászmenet parancsnoka vitéz Ra~ 1 paich Richárd lovassági tábornok, a német hadgyakorlatokon távollevő honvédföparancsnok helyettese lesz. i A menet a Muzeum körúton, a Károly király utón és a Vilmos császár utón keresztül vonul a nyugati pályaudvarhoz. Déli 12 órakor indult az első különvonat Kenderesre, ahol a Horthy-nemzetség családi sírboltja áll. Egy másik különvonat féT- egykor indul a nyugati pályaudvarról, ez viszi a gyászszertartáson megjelenő közéleti személyiségeket és a tiszti küldöttségeket. Horthy Miklós kormányzó kende- resi kastélyában szombaton délután 4 órakor kezdődik a gyászszertartás. Az egyházi szertartás vezetője a kormányzó felkérésére Makláry Károly, a tiszántúli református püspök lesz. Huszfokos mnstok vannak Bácskában Bácskában műnlí közöl tük, mindenütt nagyon rosszul fizetnek a szőtök. A tavalyi 30—40 hiektólfitBires ho’damikiintr termés helyett legtöbb helyen 8—10 hlefktó- Ejlter mustot tiudlnafc Szüretelni holtílankint és igy a termés egyharmada a tavalyinak. A must azonban jó. Atago&an 18 4—20 cukorfokos muisltot szüreteinek. Gyöngyös vidékén boŐlajnkdW 10—12 hektó az átlagos termés a minőség 24— 26, sőt hieTyenlkfirít 28 cukorfokot mutal. A szekszárdi szőlőkben, körülbelül biz lai helyzet, mint Bácskában, A must jórrinőiségénielk köszönhető, hogy több helyről már mégis kezdték & külföldi szállítást. Az eí.tmuW: hétfőin Svájcba miár 9 vagon mustot vittek, ki. A Hangya mai mustárai: 17 cukorfokos hlje 11 P 90 (. 18 cukorfokos hlje 12 P 60 E. 19 cukorfokos hlje 13 P 30 f. 20 cukorfokos hlje 14 P — f. 21 cukorfokos hlje 14 P 70 f. 22 cukorfokos hlje 15 P 40 f. 23 Cukorfokos hlje 16 P 10 f. 24 cukorfokos hlje 16 P 80 f. 25 cukorfokos hlje 20 P —- E. Ján Értesít sági az ős: tások d Kát. 01 szom 8-koi Az Ip ben 01 szóm 8«koi Mind lyan idő kezd dékc érdél bei Aram 2 i lakás KÍ8Q> házn ege hav Külö régi tá Svin T íjj^rs IS Ш Imái z szí n mi Ъ t mi m áror II Si 1 A g mai