Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1936 (36. évfolyam, 1-104. szám)
1936-06-17 / 49. szám
4 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE junius 17 GYILKOLT, VAGY NEM GYILKOLT? A Tábla felmentette a gyilkossággal vádolt szabadszállási gazdálkodót Gyönyörű küzdelem lesz a leventék záróünnepélyén A kiskunhalasi leventék szokató« évenkénti sportversenye és évzáró ünnepélye junius 20 és 21-én tesz megtartva. A tanyai leventék már szombaton délután beérkeznek в városba, hogy résít- vegyenek a nagy küzdelemben: most fog eldőlni, hogy и 24 csoport közül melyik viszi el az első dijat, a vándorserleget. Figyelemmell kisértük derék leventéink egész évi munkáját és előre megállapíthatjuk, hogy nehéz küzdelemmel juthat az elsőséghez bármelyik csapat, mert mindegyik egyformán szorgalmas és eredményes munkát végzett fáradságot nem ismerő oktatóik1 vezetésével. A kitartó munka már az űrnapján megtartott vármegyei összetett leventeverseny alkalmával meghozta a maga gyümölcsét, mert halasi csapat nyerte B(Z első dijat. Büszkén tekintünk a; halasi: leventékre, a mi fiainkra, akiknek törekvései a város társadalma részéről messzemenő támogatást érdemelnek. A leventenap tartama ataltt népies «tusa-, atlétikai-, céllövő- és csapatverseny, sportünnepély és a Natkay-szi- geten nyilvános táncmulatság lesz. Mindezekre a város közönségét ezúton hívja meg a rendezőség. i A leventemap programmja: Junius 20- án, szombaton délután 2 órakor népies öttusa a vásártéri sportpályán. <— Junius 20-án este 8 órakor az összes csoportok zenés felvonulása. — Junius 21-én, vasárnap reggel 5 óra 30 perckor zenés lébresztő. — Junius 21-én reggel 7 órakor kivonulás a sportpályára. — Junius 21-én reggel 8 órakor atlétikai verseny, — 21-én délelőtt 10 óra 16 perckor a leventék istentiszteletre vonulnak. — Junius 21-én, vasárnap délután 3 órakor a közp. iskoláiéi a Kossuth uccán át a vásártéri sportpályára vonulnak a csapatok, a sportünnepély megtartása végett. A sportünnepély műsora, jun. 21-én, vasárnap délután fél 4 órakor a vásártéri sportpályán: Felvonulás, fővetés, jelentés leadás. Magyar Hiszekegy. Ját- sza a levente zeneitar. Zenész szabad- gyakorlatok. 100 méteres futás döntője. 1500 méteres síkfutás. 4x100 méteres staéfta. Kötélhúzás döntője. Birkózó- verseny döntője. Felállás. Díjkiosztás, Himnusz. Elvonulás. Helyárak: ülőhely fenntartott sorban 80 fillér, ülőhely a többi sorban 50 fii. Állóhely 30 fii., katona- és diákjegy 10 fillér. — Junius 21-én, vasárnap este. 8 órakor a Natkay -szigeten levő vendéglő helyiségedben nyilvános .táncmulatság lesz. melyre külön meghívók kibocsájtva nincsenek. Mindenkit szívesen lát a rendezőség. Hideg és míejeg létetekről, jó italokról és kitűnő zenéről gondoskodás történt. Belépődíjak a táncmulatságra: családjegy 2 pengő, személyjegy 80 fillér, levente, és katonajegy 40 fillér. A versenyeken eredményesein szereplő leventék jutalmazására, a felszerelési tárgyak beszerzésére, továbbá a hangszerek pótlására és javítására szánt adományokat és felülfizetéseket köszönettel fogad és hirl'apilag nyugtáz a Kiskunhalasi Levente Egyesület Elnöksége. , i f — A juntas 20-ra hirdetett polgári iskolai találkozó közbejött akadályok miatt: 27-én lesz megtartva. Gyülekezés a ref. polgáriban, utána vacsora Bárány-féle vendéglőben, Megírta a Helyi Értesítő, hogy a szabadszállási csatornába dobta be barátnőjét Huszár Zsófia munkásleányt egy szabadszállási gazdálkodó. A kecskeméti ügyészség gyilkosság kísérletének büntette cimén emelt vádialt Puskás Lajos fiatal szabad- szállási gazdálkodó elleti, aki a vádirat szerint a múlt év nagyszombatjának éjszakáján a Szabadszállás község mellett vezető széles és mély csatornába erőszakkal belökte barátnőjét, Huszár Zsófia munkásleányt. Puskás Lajos a kecskeméti törvényszék előtt a leghatározottabban tagTadta a súlyos vádlát, a leány azonban, aki állítólag csak nagy uggyel- bajjal menekült ki a csatornából, ellenie vallott. Huszár Zsófia azt vallotta a törvényszék előtt, hogy Puskással hosz- szalbfo időn át szerelmi viszonyt folytatott és ennek a viszonynak következményeitől akart a vádlott megszabadulni akkor, amikor őt szülendő gyermekével együtt a csatornában akarta 'elpusztítani. A törvényszék a terhelő tanúvallomások alapján megállapítom ugyan Puskás Lajos bűnösségét, azonban i Szenzációs találmányt mulatott be Madácsi József kecskeméti órásmester. A találmány szabadalmaztatása után minden bizonnyal nagy népszerűségnek fog örvendeni a rádióhallgatók körében. A dolog lényege az, hogy a készülékbe kapcsolt óraszerkezet önműködőin kapcsolja a rádiót és földeli el az antennát. Egy hatalmas óra közepén 16 függőlegesen elhelyezett óra áll két sorban párhuzamosan egymással. A bal oldalit arra az időpontra kell beállítani, mikor kezdődik, a jobb oldalit arra a,z időpontra, amikor véget ér a műsor. A beállított időben a készülék önműködően bekapcsolja j a rádiót, este elföldeti, reggel pedig bekapcsolja az antennát. ViilamyA Gazdaságkutaató Intézet most | közzétett legújabb jelentése szerint Magyarország helyzetének a világgazdaság és a nemzetközi politika feszültsége uj irányt szabhat. Gazdasági szempontból az építőipar tevékenysége egyelőre még kedvezőnek Ígérkezik és ennek hatása az iparcikk fogyasztás terén is je- | lentkezni fog, különösen ha a mező- | gazdasági termés kedvező lesz és 1 az megállítja a városi lakosság reálvásárlóerejét csökkentő drágulási folyamatot. i A jövő a mezőgazdaság helyzetétől függ. Ha a mezőgazdaság vásárlóereje tovább folytatódnék és ezáltal a mezőgazdaságnak módjában állana fölszerelésének évek óta elhanyaa vádtól eltérőleg nem gyilkosság kisérletérnek bűntettében, hanem magzatelhajtás bűntettének kísérletében mondotta ki bűnösnek és ezért egy és félévi börtönre ítélte. A táblai tárgyalás során a tábla a bizonyítási, eljárás széleskörű kiegészítését rendelte el, helyszíni szemle megtartására utasította a kecskeméti törvényszéket, valamint beszereztette a sértett leány élőélétére vonatkozó erkölcsi bizonyítványokat. A bizonyitáskiegészités leioly- tatása után a tábla megsemmisítette az elsőfokú Ítéletet és Puskás Lajost az ellenie emelt vádak alól felmentette. A helyszíni szemle adatai meggyőzték a táblát arról, hogy a Huszár Zsófia által mondott helyen a Vádlott legény semmiképpen sem lökhette be a leányt a vízbe, de megállapítottál azt ss, hogy Huszár Zsófia különböző bűncselekmények miatt már többször el volt ítélve és áldott állapotára vonatkozó állítása sem igazolódott be kétségelenül. A közvádat ellátó királyi főügyész- helyettes a tábla. Ítéletében megnyugodó ttt. szerkeztet, ámíely meggyullad a műsor kezdetének pillanatában, sőt az ébresztő órát is feleslegessé teszi, mert a reggeli tornára beállított óra egy ébresztő csengővel áll összeköttetésben, amely könyörtelenül felkelti a Iustálkodtó rádióhallgatót. A találmány egyszerű és éppen ezért nagyon praktikus, Ilyenformán kizárt eset lesz majd), hogy valaki elfelejt meghallgatni egy szép műsort, mert a készülék önműködően kapcsol abban a pillanatban, mikor a műsor kezdődik. Nyolc hónapig dolgozott Madácsi mester a találmányon, állítása szerint a szabadalmaz tatás után 40 pengős darabonkénti áron elő tudja állítani a gyár aiz önműködő kapcsoló és I ébresztő szerkezetet. és lakóházak építésére ismét többet költeni, a konjunkturafeHeindülés újabb impulzust nyerne. Belefulladt a Dunába egy bácsbokodi utkaparó fia Vasárnap délután már megkövetel ie a maga halálos áldozatát a dunai fürdőzés Baján. Az ingyen fürdőben fürdött Kerekes István 19 év©s szabósegéd, egy bácsbokodi utkaparó fia a Kamarásdu- nában. Este vették észre eltűnését, keresték is a vízben, de holtteste még nem került elő. ) Szenzációs önműködő rádiókapcsolót talált fel egy kecskeméti órás Kapcsol, földel, rádióiámpát gyújt és ébresztőórát pótol az uj találmány lámpával is összeköttetésben áll a A jövő a mezőgazadság vásárlóerejétől függ golt felújítására, gazdasági épületek Bácskában folyik már az aratás A bajai határban és Bács-Bodrog vármegye egyes részein szórványosan bár, de már a múlt héten megkezdték az őszi árpa aratását, sőt igen sok gazdia már le is aratta az ‘őszi árpáját s ezen a héten sok helyen már megkezdik a rozs aratását. A többi gabonafélék beérését a szokatlanul hűvös és esős idő hátrál- (fátjla s a szemképződés sem történik kellő módon. A mostani időjárásnak általában örülnek a gazdák, miéit a gabona igy fokozatosan érik és nem szorulnak meg a szemek. A bőséges májusi és júniusi esők után most lassan felmelegedő júniusi napokra lenne szükség. A 'kapásoknak nem árt a sok eső, a gabonafélék azonban erősen megsinylik. A túlságos dúsan fejlődött vetés sok helyen megdőlt. A püspökpusztai uradalomban már zugnak is a cséplőgépek: a repcét csépelik. Az őszi árpa eddig mindenütt igen jó terméseredményt hozott. Egy holdon átlag 30—32 keresztet arattak, ami 12—14 mázsa szemtermést ad. Hét előadóval hétfőn kezdődött meg Halason a tűzoltó- tanfolyam Egyik legutóbbi számunkban megírtuk. hogy Halason tüzöitótanfolyam lesz. Ezt a tüzoltótanfo'.yamot hétfőn nyitották meg és azon 37 hallgató vesz részi Pest. Csianád, Tolna és Esztergom megyéből. A tanfolyam Lukács Zoltán dr. vármegyei tűzrendészen felügyelő parancsnoksága mellett tartja meg előadásait. A tanfolyam hallgatói úgy elméletiig mint gyakorlatilag a legteljesebb kiképzést kapják, hogy őket önálló tüz- oltóparancsnoki tisztségek viselésére képesítsék. A tanfolyamokat hét előadó tartja és pedig Halasról Dobó Kálmán, dr. Ka- thona Mihály és Hadházi László. A többi előadók: Pető János szentendrei polgármester, Horváth István bajai mérnök, dr. Lantay István tb. vármegyei főjegyző és Karnay Béla budapesti parancsnok, A tüzöitótanfolyam hallgatóinak kiképzése a gáz- és légvédelemre is kiterjed. Viseljünk rámán varrott férfi TRAPÉZ cipőt Minősége elsőrendű, megbízható, tartós, kényelmes és Ízléses. A leggazdaságosabb és a legkellemesebb viselet. Ára készpénzfizetés mellett P 21*80 6 havi részletfizetésre P 24Beszerezhető ZOLTÁN cipőüzletében