Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1936 (36. évfolyam, 1-104. szám)

1936-02-26 / 17. szám

február 26 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE Százéves iparosmühely Soltvadkerten Száz esztendeje lesz 1937-ben, hogy a soltvadkerti Katzénbach-család egyik őse, Katzenbaeh Gáspár, akinek nagy­apja még valamikor a XVII. század vé1- gén Würtembergböl vándorolt be Ma­gyarországba, — Soltvadkert községben kovácsmühelyt nyitott. Ez az ipari üzem időközben újjáépítve, ma is fennáll ugyanazon család Leszármazóinak birto­kában. r ; r... i .i... i. ja Holtra itta. magját a 73 éves ember Az egyik szentesi korcsmában zár­óráig ivott Szálai Sándor 73 éves földműves. Utána elaludt az asztal mellett. Reggel hiába keltegették, ha­lott volt. Az orvosi vizsgálat megál­lapította, hogy az alkohol ölte meg. Útépítések nem a halasi, hanem a kalocsai határban Kalocsáról jelenük: Környékünkön a következő u tépi lések indulnak meg a közeljövőben: Dunapataj—Kalocsa között 8 km. hosszban térítéses hengerelés, a régi kőpálya kiszélesítésével. A kőanyag szállítása vasúton és tengelyen már megkezdetett, ahol mintegy 40 kalo­csai fuvaros munkához jutott. Kalocsa—Foktő között 3 km. hossz­ban, szintén térítéses hengerelés. Kalocsa—-Bátya között 2 km. hossz­ban, ugyancsak térítéses héngerelés. Szakmar— dunapataji ut 12 km. hosszban, a földmunka és az ut ka­vicsolása az ;idén teljesen elkészül Nemesnádudvar—dusnoki ut Dus- nok községen át vezető szakaszrész mintegy másfél km. hosszban kiépül. Homokmégy—császártöltési ut, Ho- mokmégytől Шуе és Alsómégy szál­lásokig kiépül. Drágszéi homokmégyi útszakaszon a földmunka teljesen elkészült s a kőpálya beépítése is — valószínűleg az idén — kész lesz. Tervbe van véve a Kiskörös—du­napataji ut földmunkájának elkészíté­se is, ahol cca 21 km. hosszban na­gyobb mennyiségű földtömeg mozgó­sítása szükséges. Péntek, szom­bat és vasárnap Percei Zita, Kabos Gyula, Somlay Arthur, Gőzön és Gnrdon Zita főszereplé­sével Budai Cukrázda 100°|.-s Magyar film! Mayazernyagdijazzák a fdlagykázi polgármestert? INem tudják fizetni a városok a rendőrségi hozzájárulást I Halas város is 100 ezer pengővel tartozik az államnak A Magyar Városok Országos Sző- j vétségé ülésén Szend'y Károly polgár- mester jelentette, hogy a belügy- és j pénzügyminiszternél kérték a rendőr- [ ségi hozzájárulás csökkentését és a ! forgialmiadórészesedés fokozását. Lukács Ödön afclnök közölte, hogy 1928 óta 49 millió pengő helyett csak 13 milliót tudtak a városok kiegyenlíteni, úgyhogy több mint 26 millió pengő rendőrségi hozzájárulás­sal még tartoznak és ezt csák úgy ; tudnák kifizetni, ha a pótiadót 11.2 százalékkal emelnék. A legtöbb város­ban ez a helyzet. (Halas város is j evek óta nem tudja fizetni a ren­dőrségi hozzájárulást, e címen 100 ezer pengővel tartozik az államnak.) Ugyanez cdő alatt a forgalmiadóré­szesedés 408 százalékkal csökkent, a városok tehát 'képtelenek az óriási hátralékot megfizetni. A városok tüz- kárbiztosításiáról és tűzrendészetből szóló javaslatok több felszólaló sze­rint sértik az önkormányzatot.' Több mint 30 város polgármeste­re egyhangúlag kimondotta1, hogy az önkormányzat minden sérelme, így a készülő közegészségügyi törvényja­vaslat egyes rendelkezései ellen is felírnak a kormányhoz. Körözőleveleí adtak ki egy orvos ellen akit egy halasi ügy miatt másfél évi börtönre Ítéltek Megírtuk annak idején, hogy Ma­ty aisovszky Lajos jánoshalmai orvost a múlt évben magzatelhajtás bün­tette miatt másfélévi börtönre ítélte a törvényszék. A jánoshalmai orvos egy halasi magzatelhajtási ügy miatt került szembe a törvényszékkel és kapta a súlyos büntetést. Az ügy két halasi szereplőjére is súlyos büntetést mért a bíróság. Most az ügyészség körözőlevelet adott ki dr. Matyasovszky Lajos já­noshalmai orvos ellen, ugyanis az ítélet megjárta a Táblát és a Kúriát is és jogerőre emelkedett. Az orvos kérte a végrehajtás elhalasztását, de az. igazságügyminisztérium elutasítot­ta kérését. Most keilett volna az or­vosnak megkezdeni büntetését, de az idézésre nem jelent meg. A lakására küldött csendőrök nem találták meg. Azt hiszek, hogy az orvos a bün­tetés elől Jugoszláviába menekült. VESZEDELMES TÜZKALAND A KELEBIAI HATÁRON Apja kazlait gyojtotla id egy négy éves gyerek, — a magyar határőr6k mentették Könnyen végzetesssé válható tüz- pusztitásnak volt az elmúlt napokban színhelye a magyar—jugoszláv ha­tár kelebia.i szakasza. A szolgálat­ban álló határőrség egyik katonája szokatlan füst gomolygáist észlelt a határon túli jugoszláv területen. A füst nyomán nemsokára lángok csap­tak hirtelen a levegőbe a szomszé­dos Paska-tanya felől, amely alig pár száz méternyire fekszik a keíe- bia.i határvonaltól. A derék katona látva, hogy baj van odaát, nem vesz­tette el lélekjelenlétét és mitsem tö­rődve a tilalmat jelentő határkövek­kel, őrtársával rögtön átfutott a kö­zeli tanya területére. A tűz akkor már félelmetesen lobogott. Az ud­var végén, a kazlak közül aiz egyik boglya már végig lángolt. A gaz­dát és a ház lakóit fölverték az ijesz­tő hírrel és ugyancsak föllármázták a veszéllyel a. szerb határőrséget is. Vízzel és vödrökkel futott minden­meg a tiizhaláltól ki a fűztől veszélyeztetett tanya ud­varára. A lángok csakhamar átcsap­tak a második boglyára is. Attól le­hetett tartani, hogy tovább terjedve, belekapnak a tainyaház tetejébe is. A tüzet locsolták, amikor gyerek- sirás és jajgatás hallatszott a lángban álló második 'kazal tetejéről. Egy döbbenetes pillanat telt csak el. A gazda négyéves fiát a bátor katonák szedték ki tüzes fészkéből. A gye­rek valószínűleg gyufával játszott a szalmában. Mikor lángot kapott az egyik kazal, félelmében és ijedtében el iaikiart bújni. Felmászott tehát a má­siknak a tetejére. Ekkor már nyil­vánvaló lett, hogy a tüzet a csöpp gye­rek gondatlansága okozta. A házbe- Йек és a katonák rövid, de verej- tékes munkával tudták csak a tűz továbbterjedését megakadályozni. A Hiányát és a gyereket megmentették a lángoktól, a két kazal szalma azom ban tövig elhamvadt. о A határőrség két derék katonája megható és fölemelő példát mu­tatott az éberségre, a figyelemre, a gyors cselekvőképességre és a ma­gyar lovagiasságra. Ezért a nemes cselekedetért a jugoszláv határpa­rancsnokság háláját és köszönetét tolmácsolta még aznap nekik. Разка Péter tanyája! így menekült meg a pusztulástól, fia pedjig a tüzhaláltóí. FARSANG* UTÁN... ÉRDEMES-E BÁLOZNI? — KÉRDI A BALOZÓ LÁNY Bál utáni hangulat... Ezután tör­ténik a beszélgetés két leány és e sorok irója közt. A bálról kérdezős­ködöm, hogy mulatott a kislány, volt-e sok táncos? — Öh nagyon jól mulatott, néki mindig sok táncosa van — vála­szol a barátnő. — Nna! — feleli a kislány némi ajkbiggyeszt éssel. — Mi az, maga nem volt mege­légedve a táncosaival? — kérdem1. — Mint táncosokkal, igen — fe­leli. — És mint mikkel nem? — le­pődöm meg a válaszon. — Mint partikkal — feleli — mert ha nem tudná, elárulom, hogy mi, lányok nem csupán táncolni me­gyünk, hanem azért is, hogy ismer­kedjünk egy kissé. Mert ha nem tud­ná, elárulom, hogy mi lányok férj­hez is szeretnénk menni olykor. — Na — szólt közbe ismét a barátnő — ne légy ilyen utálatos, a táncosaid véletlenül mind nagyon helyes fiuk voltak. — Kinek van kifogása az egyéni­ségük ellen? Nem mondom, egyik- másik nyegle és neveletlen kissé, de hiszen fiatalok, jól áll nékik. Ked­vesek, jó pofák, csak hát ez nem elég. Ki van az egész gárdában olyan, aki mint kérő számításba jö­hetne ? Azzfal felsorol az ujján vagy hú­szat — egyik sem alkalmas a fő­szerepre. — Na látja — fordul hozzám a kislány — ezek a táncosaim és ne gondolja, hogy a többi leány ked­vezőbb helyzetben van. Ma egy-egy bálon nincs két valamire való parti. Aki számit, az mind férj és vőle­gény, a többinek nincs állása, nincs egy vas a zsebében. Mit csináljak velük? Az a néhány partiképes, aki még akad Halason, be se meri dug­ni egy-egy bálra az orrát, mert fél az ártatlan, hogy valami baja esik. A szegény szülőknek megvan a nagy költség s az édes kislány a nya­kukon marad. Nem érdemes bálozni, bigyje el... Tisztelettel értesítem a a t közönséget, hogy úri és egyen­ruha szalonomat Kossuth u. 13 szám alatt (Berki ház) március 1-án megnyitom Stives pártfogást kér. Tisztelettel HEGYES VENCEL ____úri és egyenruha szabó boző fegyelmi vizsgálatok során meg­állapították, hogy a polgármesternek »köziigazgatási tapasztalatai hiányo­sak.« A belügyminiszter a hírek szerint úgy rendelkezett, hogy dr. Tóth Jó­zsef fé'.egyházi polgármester »vég- elbánás« alá vonassák, mert a külön-

Next

/
Oldalképek
Tartalom