Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1935 (35. évfolyam, 1-104. szám)

1935-12-21 / 102. szám

2 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE december 21 11 VÄDLOTTAL ÉS 56 TANÚVAL MA KEZDTÉK MEG HALASON EGY MONSTRE BŰNÜGY főtArgyalAsAt A kalocsai ügyészség 14 oldalas vádirata a lopások és betörések tömegével vádolja a Duna—Tiszaközét végigfosztogaté társaságot A tolvajok szervezkedése és székhelye Halason volt Nagy és feltűnést keltő hatalmas | vittek. i i ; 1 monstre bűnügyet kezdett mai tárgyalni i Hódi László és Keresztes Mihály Kis­fa, kalocsai törvényszék Oláh-tanácsa. kőrösön 1935. május 13-án éjjel ifj. Ke- A főtárgyalást pontban kilenc óra­kor nyitotta, meg az elnök, majd számba vette a megjelenteket. Az jjigynek 11 vádlottjai és 56 tanúja van. A tárgyalás feléjén a vádiratot ismer­tették, amely 14 oldal terjedelemben a következőktet tartalmazza. A vádlottak Hódi László vezetésével 1934 novembe­rétől! csaknem az egész Alföldet bekóbo­rolták és mindenfelé loptak és betörése­ket követtek fel. A vádiratot a törvényszék a követke­zőkben ismertette. . " ' i ■ 1935 junius 14-től junius 28-ig, vizsgá­lati fogságban levő Hódy László 22 éves kiskunhalasi lakos, asztaJossegédet és a szabadlábon levő Jaszanovits István 21 éves kiskunhalasi lakos, földművest, mint tettestársakat lopás büntette mi­att vádolom, mert Hódi László, mint többször büntetett, a lopással .üzletsze­rűen foglalkozva, Halason, Laczi K- Ist­ván hentes itatetéből a magas nyitó tjt ablakon át bemászva 34 pengőt elvettek. Vádolom Hódi Lászlót és Volovár Károly 22 éves budapesti Lakós> földmű­vest, lopás bűntett® miatt, mert 1934-ben Hajason Török Ferenctől egy kerékpárt, — 1935. március 13-án Menoel Mihály fatelepéről a b©zárt irodahelyiségből, az irodahelyiség ajtajának felfeszitése után az összes üzleti könyveket, azok mellékleteivel és ruhát elvittek, — vádo­lom továbbá Hódi Lászlót és Keresztes Mihály 20 éves monostorfalvi lakos földmivest, mert Hódi Lászlóval Szakád Mihálytól a bezárt méhes feltörése után egy kerékpárt, — "Német Félix bezárt kamrájának feltörése után egy bőröndöt, egy, sonkát, egy pár kolbászt és süteményt, — Komlós Benő kunyhó­ját feltörve fegy kis "bálát, — özv. Ba­log Józsefné gunyhóajtáját felffeszítve szalonnát és mákot, — Bótás Imre guny- hója ablakának betörése: és azon át történt bemászás után egy: 1 vánkost, egy tábla szalonnát és 'egy tálat, — Gyemizse Sándomé gunyhójából egy bal­tát, — Gaál Jenő gunyhójából egy öl­töny ruhát, zsebkést és pipát, — Győrfi László szőlőbe’i lakásából 20 liter bort, két széket, egy tálat, 3 tányért, 5 poha­rat, egy, üveget, hat kést és villát és egyéb inbgóságokat, — Hrancsár Joac- himtöl egy, kerékpárt, — Tóth Gy. Laj- jos gunyhójából szerszámokat, — "Kiss László gunyhójából szerszámokat, — Kovács Béla gunyhójából1 szerszámot, raffiát és kékkövet elvettek. Hódi László és Volovár Károly Jász- szen ti ászlón 1934. junius 9-én Fekete Gergely, hlfentesüzetéből 8 kg. kolbászt és 6 pengő készpénzt elviettek. Hódi László és Paprika Károly Ke ce ­ten 1934 októberében Kerényi József üzlethelyiségébe betörve 40 „pár haris­nyát, gyufát, szappant ^cipőkenőcsöt, csokoládét, dohányt, cigarettapapírt és 5 pengőt elvettek, i * . ' > Hódi László, Volovár Károly és Pap­rika Károly, Kiskőrösön 1934-ben Kiskő­rösön Dull Lászlótól egy kerékpárt el­egy kerékpárt, — Bieter Hermina udva- ba bemászva' egy esernyőt, "— Sárosi Károly istálójából egy kerékpárt, " a pincét feltörve fegy külső és belső ke- I rékpárgumit, — Lebovits Mórtól egy kerékpárt, — Kiss Páli kamrájából 2 drb. sonkát elvették. ■ ! v - i i.! '' Hódi László Kiskőrösön Gosztonyi Li- pót házának nyitott ablakán bemászva, a szobából 5 méter kelmét elvett. Hódi László és Paprikfe, Károly Kis­kunfélegyházán 1934 októberében özv. dr. Isekutz Gyufáné bezárt kastélyát feltörve edénynemüeket elvettek. Hódi László és Volovár 'Károly a strandfürdő kabinját feltörve, v Keleti Lászlótól egy órát, egy aranyláncot, két papirtáskát és 3 fürdőruhát elvettek. Hódi László és Keresztes Mihály Fél­egyházán Setk,a, Sándor kocsmájába be­törve 4 titer málnaszörpöt, 3 liter csá­szárkörtét, 1 liter törkölyt, 1 liter ru­mot, fél liter viskit és egy szalvétát, — Csontos Mihálytól ruhaneműt elvettek. Hódi László és Keresztes Mihály Já­noshalmán Faddi Jánostól egy, kerék­párt, — ugyancsak Jánoshalmán Har- kai Mátyás gunyhójából 2 kg. kenyeret, 1 kg, szalonnát, egy, beretvát, pamacsot és egy Vizes kannát, — Ságodi, Vincfe gunyhójából tarhonyát és szerszámokat, — Szili Sándor gunyhójából edénye­ket és élelmicikkekfet,, — 1 Szili Györgyi gunyhójából ingóságokat elvettek. Hódi László és Volovár Károly János­halmán a spertegyiesütet helyiségéből' több ruhát és sport cikket elváltak. Hódi László és Keresztes Mihály Ka­locsán özv. Jekkel Jánosné kamrájá­ból 8 kg. kolbászt, hátizsákot, papirtási- i kát, — Bátyán Csere Aranka, padlására felmászva a menyiedet felbontása után az üzlethelyiségből 20 drb. szappant, 30 doboz cipőkén öcsöt, 50 pár fűzőt, 15 csomag gyufát, 2 drb. zseblámpát, 4 drb. zseblámpaetemet, 2 üveg bort, 2 üveg pálinkát, egy pár női cipőt, 5 cso­mag cigarettapapírt, fél kg. csokoládét, 1 csomag Vajat, 3 pár harisnyát, 3 pár férfi harisnyát, 6 drb. bicskát, 6 drb. kerékpár pumpát és egyéb ingóságokat 170 P értékben, — Tóth Zs. Lajos guny­hójából 1 bajtát, 1 metszőollót elvettek, — Lajosmizsén Horváth József lakásából egy pár barna félcipőt, — ugyanott Kó­nya Dániel műhelyéből egy kerékpárt, 10 kg. kerékpár alkatrészt és 20 pengőt, — Cigány, Márkustól 69 P értékű külön­féle ingóságokat, — Kiskunmajsán Dra- gony István és Kun Vince gunyhójából 1 törülközőt, 1 vizes kapnál, egyne­gyed kg. szalonnát, 1 kg. burgonyát, 1 kanalat, 1 permetező légtömlőt 5 kg. gáiioot és 1 fésűt, !— Dinnyés Ferenci gunyhójából 1 kg. burgonyát, negyed kg. oldalast és 30 dk. szalonnát, — Szentesen egy, ismeretlentől egy kerék­párt, — Kunszentmiklióson Gláz Mik- kamrájából 6 férfiinget, 1 alsónadrá­got, 6 zsebkendőt, 6 pár harisnyát, 6 asztalkendőt, fél kg. vajat, 2 üveg be­főttet, 1 drb. sajtot, tészfianemüt, 2 gal­lért és egy üveg lekvárt, ■— Szvéftekí János kamrájából a szelőztetön át be­mászva, 2 kolbászt, 1 sonkát és 2 tábla szalonnát elvettek. i i : Hódi László és Keresztes Mihály Sol­ton Vajda Antal üveg ablakát feltörve, 6 drb. kabátot és nadrágot, 1 zsebórát és egy aranyláncot, — Csongrádon Szók,öli Ernőtől 1 kerékpárt, — Izsákon Tóth János cipőüzletéből cipőket, — So’dvad- kerten Kovács Pál udvarából fegy kerék­párt elvittek. ' f Vádolom továbbá ifj. Gyenizse, Pál 33 éves földművest, — Segesvári János 27 éves villanyszerelőt, — Vágó Ferenc 20 éves cipészt, — Géczi Agnes 59 évfes napszámosnőt és Kiss Béláné Földvári Róza 54 éves halasi napszámosnőt or­gazdaság büntette miatt, mert ifj. Gyenizse Pál 10 kg. kerékpár al­katrészt, egy( dunnát, két párnát tés egy lepedőt, i ■ д , ( i Segesvári Jájnos 2 drb. kávéskanalat, 4 evőkanalat, 6 kést éis villát, 4 drb. tányért, 1 drb. leveses tájat, 1 drb. metszőoilót, 4 zsebkést, 4 üres üveget, 4 poharat, 2 'literes üvíeget, 2 zsákot, 1 hajkefét, 1 lámpát, 2 tölcsért és revol­ver töltényeket, { i ■ ' i Vágó Ferenc 1 drb. 6 kg.os sonkát, Géczi Agnes 2 drb. székét, Kiss Bélánéi Földvári Rózái 20 liter bort, amelyről tudták ajzt, hogy! azok lopás büntette következtében jutottak Hódi László birtokába, vagyoni haszon végett részben megvásárolták, részben elrejtették. ■ i A vádirlat ismertetése után a ki­hallgatásokra került a sor és ezek a kihallgatások lapunk zártakor még tartamiak.. Érdekes megjegyezni, hogy eltérő- leg a máskor Halason megtartott bűnügyi főtárgyalásoktól, ezen a tár­gyaláson alig van érdeklődés a kö­zönség részéről. A vádat Eckert kir. ügyész képi­viseli, mig a vádlottak védelmét! dr. Borbás Imre, dr. Bódi Lajos és dr. Schuller Károly halasi ügyvédek látják el. A vádlottak egykedvűen fogadják a tárgyalás menetét, ugylátszik, hogy végig a tárgyalás folyamán nem fog­nak tagadni. A tárgyalás, mint az idézőkből is kitűnik, holnap, szom­baton is tartani fog, ítéletre minden Valószínűség szerint szombaton a dél­utáni órákban kerül sor. j Négy szavazókörben történik a vasárnapi választás Mint már megírtuk, vasárnap tart­ják meg Halason a városi képviselő­választásokat. A közönség tájékozta­tására alább közöljük, hány szavazó­körnél történik a szavazás, az egyes szavazókörzeteknél kik vezetik a Vá­lasztást és hogy az egyes szavazó- körzeteknél kik sziavaznak. I. Szavazókor. Elnök: Dr. Bódy La­jos, h. elnök: Suba Imre, jegyző: Er­délyi Árpáid’, h. jegyző: Karácsony Antal, a szavazatszedő küldöttség tagjai: Horváth Imre és Szialai K. Antal. ; i , : f | | Helyisége: A polgári fiúiskola (Ka­taszteri 'épület). Itt szavaznak az I. és VI. városi kerület, Valamint а кül- j területből la soltvadkerti és kiskun- 5 mlajsai müut, valamint a keceli és j soltvadkerti müut közé eső puszta- ■ részek. Választ 5 rendes és 5 pót- | tagot. 11 ;[ I rj*; j II. Szavazókor. Elnök: Dr. Mészöly Dénes, h. elnök: Nagy Kálozy József, jegyző: Papp János, h. jegyző: Eg- jressy Galambos Gábor, a szavazat­szedő küldöttség tagjai: Cseri László és Szecsödi István. Helyisége: A városi közgyűlési te­rem. Ide szavaznak а II. és VII. városi kerületek, Valamint a külterü­letből a kiskunmajsai és szegedi müut közé eső pusztarész és az öregszőlők! egész területe, yájaszt 5 rendes és 5 póttagot. III. Szjavazókör. Elnök: Tyukody Jenő, h. elnök: Szilágyi Ákos, jegy­ző: Ifj1. Paczolay Győző, h. jegyző: Ветку István, a szavazfetszedö kül­döttség tagjai: Figura Lajos és Kis I. Antal i ■ j í ;■ Helyisége: A városi tanácsterem. Ida szavaznak а III. városi kerület, to- vábbá a külterületből a szegedi és a szabadkai müut közé eső pusizta- rész. Választ 4 rendes és 4 póttagot. IV. Szjavazókör. Elnök: Tirmann Konrád, h. elnök: Kiss O. Imre, jegy­ző: Dr. Kocsis Mátyás, h. jegyző: Kamer Ágoston, a szavazatszedö kül­döttség tagjai: Id. Halász D. Sándor és Szjakács Károly. ; 1 ' Г j t Helyisége: A közp. iskola. Ide sza- Vazpak а IV. és V. városi kerületek, Valamint a külterületből a szabadkai j és jánoshalmi müut, továbbá a já- t nosbalmi és a keceli müut közé eső pusztarész. Választ 4 rendes és 4 póttagot. ; I : j ■{ ; ! I! i[ íj Gyógyszertárakban kapható

Next

/
Oldalképek
Tartalom