Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1935 (35. évfolyam, 1-104. szám)

1935-11-02 / 88. szám

4 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE november 2 Nyolchónapi börtönt kapott a vásárhelyi tanyák fosztogatója Nagy György Imire hódmezővásár­helyi napszámos tíz rendbeli lopás bűntettével került a szegedi törvény­szék elé. Nagy György Imre a vá­sárhelyi tanyák réme volt. Hónapo­kon keresztül: fosztogatta a tanyái­kat és elvitt minden elemelhető dol­got. , Igen sok tanút hallgatott ki eb­ben az ügyben a törvényszék, míg végül ijs 7 rendbeli lopás bűntet­tében mondotta ki Nagy György Im­rét és ezért nyolc hónapi börtönre ítélte. ■ÍH* |S' Jégvihar és tavaszias idő Nyiregyhá/án Kedden délután jégvihar vonult el a város fölött. Félóra hosszat borsó nagyságú jég esett, majd pedig ki­sütött a nap és egészen tavaszira fordult az idő. , ;■ j , ; ■ III "■ нм ■mi™ В Háromszázezer kortes... Angliában teljes erővel folyik a választási harc. Egy kis statisztika: 615 kerület, 1400 jelölte, 31 millió választó, 206 millió választási nyom­tatvány, 300 ezer kortes, 350 ezer programbeszéd. A választás összesen kb. 2 millió fontba fog kerülni az államnak, pártoknak és magánosok­nak. П-Е———IMII ■■IULLHII' В Gyenge volt a bajai vásár Szombaton Baján állat vásár volt. A Bácskai-téren a kora délutánig hullám­zott a vásárló kedvű s kiváncsi tömeg. Legnagyobb forgalom a röfös és kézi­munkások sátortábora körül volt. Na­gyon sok téli anyagot vásároltak. Keres­kedők szerint a tavalyi hasonló időben tartott vásár forgalmát hasonlítani sem lelhet az ezévihez. Nagyon sok zöldpaprika, hagyma kelt el. A délutáni órákban tiz fillérért к kö­zepes nagyságúból 30—40 darabot is adtak. A vöröshagyma kilója 30 fillér volt. A cipészBoron nem igen volt for­galom. A megyeház mellett a kádárok is panaszkodtak. Nagyobb hordó alig kelt el. Ellenben a kis 20—30 literes hordó­kat nagyon keresték. Az áilatvásáron a felhajtás tűrhető volt. Edkelt 71 drb. ló (80—120 P), 190 drb'. szarvasmarha (140 -200 P), 9 drb. juh (kgr. 30-40 f.j, 1 drb. kecske és 1 drb. szamár. Játszva fizeti ki cipőjét ha Zoltán cipőáruházában (volt (Ybradekáruház) veszi 6 havi 6 részletfizetésre Női cipőkön kivül nagy válasz« ték férfi, gyermek és erős dupla* talpú iskolacipökben Valamennyi érdekeltség helyesli a jövőre tervezett halasi kiállítás gondolatát Minden eddiginél nagyobbszabásu lesz az 1936-os őszi nemzeti munkának a felvonulása A városháza tanácstermébe no­vember másodikára délelőtt 11 órá­ra értekezletet hívtak össze, amely értekezleten kerül megbeszélésre az 1936-ban megrendezendő (fez! kiál­lítás. Erre az értekezletre valamennyi érdekeltséget meghívták, ezenkívül mindazokat a személyeket, akiknek munkájára és ötleteire számítanak a kiállítás megrendezése körüli mun­kában. Erre a kiállításra vonatkozólag ki­alakult vélemények meghallgatására munkatársunk felkereste az érdekel­teket, akik a következőkben nyilat­koztak a kiállítás körül kialakult vé­leményükről. A mezőgazdaság vezetői el­ismeréssel kísérik a tervbe- vett kiállítást A mezőgazdasági érdekeltség ré­széről a következőket mondották: — Csák örömmel lehet üdvözölni a kiállítás gondolatát, annál is inkább, miért ezáltal ismét alkalom és mód nyílik arra, hogy a halasi termál- vényeket bemutatva, az itteni me­zőgazdaság fejlettségéről tehessünk tanúságot és emellett az illetékes körök figyelme fokozottabban ide­ír,ányulna a halasi gazdák megfe­szített munkásságára, ezáltal, elér­hetjük azt, hogy bennünket megis­merve, még jobban megbecsüljenek és a különböző panaszokat is eredt- ményesebben orvosolják. Ennek a kiállításnak ki kell ter­jednie nemcsak a szőlőre és a gyü­mölcsre, de fel kel oda vonultatni kivétel nélkül mindenféle termel- vónyt, hogy igy kompletten 'álljon a szemlélő előtt az a munka, ame­lyet a homokból csiszol ki az itt gazdálkodó ember. Véleményünk szerint ezen a ki­állításon be kell mutatni az érde­kesebb állattenyésztési ágakat is és általában nem kell kihagyni semmi olyat sem, amely bármilyen kis mér­tekben is alkalmas lehet arra, hogy a halasi mezőgazdaságot .reprezen­tálhassa. Nemcsak elvben helyeseljük tehát a kiállítás gondolatát, de meg va­gyunk győződve arról, hogy minden gazda igyekezni fog erre a kiállí­tásra úgy felvonulni, hogy a város hírét és tekintélyét növelje. Sokat várunk és szép eredményeket remé­lünk elérni ezen a kiáltáson és en­nek fogunk hangot adni a szombati értekezleten is. A kiállítás időpontja még olyan messze van, hogy termé­szetesen éppen ezért részletekbe bo- csájtkozni még korai volna. Az ipar véleménye Az Ipar testület elnöke igy nyilat­kozik : — A kiállítás az iparosság helyes­lésével találkozik és egészségesnek tartjuk azt a gondolatot, hogy a ki­I állítás időpontját igy kitolták és ez- : zel módot adnak; arra, hogy idő : lévén az előkészületre az ipar csupa olyan holmival reprezentálhasson, a mely mind megnyerje a legkénye­sebb ízlést is és a várakozásokat minden vonalon kielégíti©. A kiállítástól tekintettel a mai ne­héz időket és a pénztelenséget, a mely nem valószínű, hogy még jö­vőre is enyhülni fog — anyagi si­kereket nem igen várunk, inkább er­kölcsi siker lesz az, amely ezt a kiállítást követni fogja. De viszont az erkölcsi siker sem megvetendő, mert hiszen az erkölcsi siker követ­kezménye anyagi hpszon is lehet, ha bennünket megismernek a kiál­lítás révén és igy esetleg megren­delőkhöz is juthat a halasi iparosi. És ha nem vagyunk eltelve vér­mes reményekkel, akkor is lesz hasz­na és értelme a kiállításnak, amely ha nem is visz eLőbbre bennünket, die legalább nem engedi azt, hogy visszafejlődjünk, hanem megtart minket az eddig elért tekintély és inivó fokán. Hisszük és minden tekintetben re­méljük, hogy ez a kiállítás minden eddiginél nagyobbszabásu és jelen­tősebb lesz. A kereskedelem véleménye A Kereskedők Egyesületének el­nöksége részéről ezeket mondották: — Vitán felül ál, hogy ez a ter­vezett halasi kiállítás ismét meghoz­za majd a mágia eredményeit és még fokozottabban, ha a készülő kiállítás valóban nagyobb méretű tesz, mint azok, amelyek eddig meg­rendezésre kerültek. Arról, hogy anyagi és erkölcsi mértekben mi­lyen haszonnal fog járni, ma korai szólni, mert hiszen egy teljes esz­tendő választ el még bennünket a megrendezés időpontjától. Annyit már most kétségtelenül meg lehet állapítani, hogy nagy eredményei lesznek idegenforga’mi szempontból, továbbá azért is, hogy a környsizp helyiségeket ismét közelebb hoizza Halashoz. Meg vagyunk győződve, hogy minden halasi kereskedő tu­dásának és képességének 'legjavát fogja a kiállításba belevenni, ezen a téren tehát semmi aggodalomra nincsen ok. A kereskedők mindent megtesznek, hogy részben üzleteiket propagárják, közvetve pedig a vá­ros jó hírnevét előbbre Migyék, Egyebekben a kiállításig még sok értekezlet fog szükségessé válni és ezeken azután a folyton felbukkanó újabb és újabb friss eszmék és öt­letek fogják simítani és egyengetni a kíáljitás sikerét, amely minden bizonnyal nem is fog elmaradni. Ezek tehát a vélemények a kiállí­tásról és ezeket fogják majd a szom­bati értekezleten is hangoztatni, a mely tulajdonképpen nem lesz más, mint formai értekezlet, ahol végle­ges programmról még szó sem le­het, hiszen tényleg, ahogy a nyi­latkozók is hangoztatják, még egy teljes esztendő választ el bennün­ket a kiáí itás tervezett időpontjától Féltékenységi őrjöngésében fához kötve éhhalállal ölte meg vadházastársát a vándorló cukorkaárus A gyilkosságot megelőzően borzalmasan véresre verte szerelmesét Gergely J,ámos 35 éves vásári cu­korkaárus a battonyal járásbíróság fogházában kisebb jelentőségű ügy m'att van letartóztatásban. Október 18-,án к hallgatásra jelentkezett áz­zál, hogy lelkiismeriete nem hagyja nyugodni és valltoipást akar tenni. Az ügyész megdöbbenve és hitet­lenkedve fogadta a vásári árus val- ioteiását. Gergely János elmondotta, hogy augusztusban Kecskeméten volt a nyári vásáron, vadháza,stársával, Székelyhídi Zsófia 30 éveis leány- nyal együtt. A vásárból átmentek a lajiosmizsei búcsúra, A férfi félté- kepykedett a nőre, azzal gyanúsí­totta, hogy megcsalja. Az utón so­kat veszekedtek, ami csakhamar ve­rekedéssé fajult — Egy erdőn mentünk keresztüli — vallotta Gergely János — amikor dühömben felkaptam egy fiabuspngdfc és azzal addig vertem Székelyhídi Zsófi,át, amíg összeesett. Ekkor az eszmiéleten leányt egy nálam levő kötéllel iaz egyik fához kötöttem, ott­hagytam és hazamentem. A helyet nem tudta pontosan meg­jelölni, de arra emlékezett, hogy va­lamelyik Iiajosmizsei uradalmi erdő­ben történt az eset. A kecskeméti ügyészség kiadta az ügyet nyomozásra a lajosmizsei csen- dlörségnek, ahonnan az elmúlt napok­ban érkezett be a jelentés és ez megerősítette a szörnyű gyilkosságot. A csendőrök fához kötözve valóban találtak egy teljesen felosztott női holttestet, a puszfavacsi uradalom erdőjében. ! A nyomozás során az a feltevés . a,"atollt ki, hogy a leányt előbb meg­ölte a vásári árus és azután holttan kötözte a fához. A szörnyű ügyben ia nyomozást most már az illetékes pestvidéki ügyészség folytatja to­vább. Itt az aj tagosítás! rendelet Az érdekeltek megterhelése nélkül végzik el a felmérést A hivatalos lap legközelebbi száma közli a kormány uj tagositási rendele­tét, amely az eddigi szabályokkal és rendeletiekkel szemben, lényeges változá­sokat tartalmaz. Kimondja, hogy ott, ahol a földmivelésügyi minisztérium a tagosítást hasznosnak s célszerűnek mondja ki, azt a bíróság minden külön kérelem nélkül megindítja s a költsége­ket az állami alap előlegezi. ; A bárói és mérnöki helyszíni eljárás csak a legszükségesebbre korlátozódik. Ahol a kataszteri felmérést még nem I hajtották végre, ott a tagositó érdekeit- I ség anyagi megterhelése nélkül azt az állam földmérés nélkül végzi el. f 1 ■ Timii Nyomtatványokat ízléses kivitelben készít lapunk nyomdája

Next

/
Oldalképek
Tartalom