Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1935 (35. évfolyam, 1-104. szám)
1935-02-23 / 16. szám
1935 február 23, szombat XXXV. évfolyam, 16. szám / Politikai, társadalmi és közgazdasági lap ELŐFIZETÉSI ÁR EGY ÉVRE. Helyben ....... 12 P — Vidékre ....... 16 P EGY SZÁM ÁRA 12 FILLÉR Alapította: PRÄGER FERENC MEGJELENIK SZERDÁN ÉS SZOMBATON Szerkesztőség: Molnár u. 2. — Telefon 45 Kiadóhivatalt Városháza épületében Kenyérfélén tömegek megrázó számadatait dobja a világ közvéleménye! elé a genfi nyomor- enyhítő nemzetközi bizottság. 2 millió 300 ezer ember halt meg hivatalos megállapítás szerint az ehr ' selhetetlen nyomorúság, éhség, mu kanélkül'iség következtében 1933-bai , Fele ezen embereknek öngyilkos kit. Az ember a boldogság és az őröm kertjévé tudná tenni, a világot, egészséget és bőséget varázsolhatna maga körül, hiszen tudományos felkészültsége háromszor annyi embernek tudna enni adni és hajlékot készíteni, mint amennyi ma meghasonlottan, egymással és az élettel viaskodik szanaszét a föld kerekén. Amikor* harmadfélmillíó ember hal a szó szoros értelmében éhen, ugyanakkor a genfi nemzetközi kimutatás megállapítja azt is, hogy Az elmúlt esztendőben több mint félmillió vágón ga.- bonanemüt, 150 ezer vagon rizst, 260 ezer zsák kávét és harmadfél- miffió kilogram cukrot semmisítettek , meg csak azért, hogy az árakat tart- j hassák. Ha csupán ezt az élelmi- ! szérkészletet odaadták volna annak la két és félmillió éhező embernek, laki vagy öngyilkos lett, vagy éhein- halt; iákkor valamennyit meg lehetett volna mentem, de bizonyos az is, hogy ha a haszon védelmében oly áldozatkész pénz nem bujkáln/a és nem folytatná tovább azt az elzárkózó és önző játékot az emberi javakkal, mindenkit munkába lehetne állítani, hogy mindenki fogyaszthasson. Genf a nemzetközi hivatalok központja, ahol a háború után harminckét nyelven tették közzé az uj idők kátéját. Ebben azt hirdették, hogy minden embernek, aki megszületett, joga van az élethez. Magyar- országon is és mindenütt a világon a család védelmét és az emberiség életakaratának fokozottabb lendületét sürgetik. Mindenkit családalapiltásral buzdítanak, hogy több élet és több gyermek köszönthesse a napot. Csapán arról nem történik gondoskodás, hogy a megszületett emberek meg Is élhessenek és be ne következhesu sék az, hogy az emberiség legnagyobb szégyenére harmadfélmillió embertársunk éhenhal. Amig nem történik gondoskodás, hogy laz emberek becsületes munkával megkereshessék a maguk és családjuk élelmét, addig nincs egyensúlya, nincs nyugalmai a magával meghasonlott emberiségnek. D] vizsgálat ás nyomozás a Szilágyi ügyben? Ismeretes, hogy Szilágyi Imrét a kalocsai törvényszék a FAKSz. pénzeinek elsíkkasztása miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélte és ezzel ennek a FAKSz. ügynek bűnügyi része lezárult. i i I j í I A halasi rendőrkapitányság megkeresésre kedden tömeges tanukih aratásokat végzett a Szilágyi ügyben, ellenőrizhetetlen forrás szerint most — tekintettel arra, hogy ez az ügy a kalocsai törvényszék ítéletével lezárult — újabb károsultak jelentkeztek és a rendőrségi vizsgálat ezt van hivatva tisztázni és ezzel függenek össze a kihallgatások. | Hogy: a rendőrségi kihall gátlások mire vonatkoznak, a nyomozás érdekében a rendőrség nem ad fieíltvtiü lágositást. V ; í i j ORSZÁGOSAN KÖRÖZÖTT SZÉLHÁMOST FOGOTT EL A HALASI RENDŐRSÉG Letartóztatásakor a kötönyi gazdaság nevében „adott el“ gabonát j Jó fogást csinált a halasji rendőrség csütörtökön, amikor a késő délutáni órákban egy országosan körözött szélhámost tartóztatott le, aki szinte az egész országot behálózta már csalásaival. ' i I A szélhámos elfogására egy szolnoki körözés adott alkalmat, amelyet megküldték a halasi rendőrkapitányságnak is és ebben a körözőlevélben benne foglalták a szélhámos, pontos szeméiyltíirását, valamint azt is, hogy ez a szélhámos, akit Faj. usthiammer Adámmak hívnak, gabonával követi el üzJelmejt. Fausthammer Adám csütörtökön Halasra jött és itt a körözés alapján felismerte Patai József, a kapitányság egyik detektivje, gyanús volt előtte ez az ember, követni kezdte és csak iákkor látta, hogy gyanúja alapos volt, amikor Pausthammer a Puruczky-félte gabonakereskedésbe belépett. ' i ’ i ; i I j i j *j itt kiadta magát Sárközi Mihály kötönyi gazdasági intézőnek és gabonát kínált megvételre és itt le is kötött nagyobb mennyiségű gabonát, amelyre tiz pengő előleget is kapott. 1 i : I i ’ Patai detektív Fausthammer Adlá- mot bekísérte a rendőrségre, ahol kiderült, hogy valóban ő az országosan körözött szélhámos, őrizetbe vették. Pausthammer még néhány napig szándékozott Halason tartózkodni, elfogásával a rendőrség nagyobb- szabásu szélhámosságait akadályozta . , i . 1 . i i i - .»i »i LEGÚJABB Budapesti tudósitónk telefonjelentése Az angol trónörökös ma délben meglátogatta a kormányzót A welszi herceg, aki inkognitóban Budapesten tartózkodik és a Duna- palota szállóban van a lakosztálya, ma délben a budapesti angol nagykövet kíséretében meglátogatta Horthy Miklós kormányzót. Szerelmi öngyilkosság két halottal egy pesti szállában Ma reggel' felvágott erekkel, holttan ta|álták a budapesti Viktória szállodában Rusznya Jánost és Bodő Máriát. A megindított vizsgálat megállapította,, hogy szerelmi öngyilkosságról van szó. j. . i I ; I Betiltották a „Csongrádi Ujság“*ot A Csongrádon megjelenő »Csongrádi Újság« clmü hetilapot a belügyminiszter ■ Г Г—I be. tiltotta. : 1 ! A betiltás közelebbi okáról nincs híradás . , , . - j J , , _. • j_j Márciusban elkészülnek a kormány reformtervei Politikai körökből eredő biztos értesülés alapján köziik a ma déli be- dapesti lapok, hogy a kormány nagyarányú reformtervei március 54ikére elkészülnek, hogy ettől az adöíől kezdve bizottsági, majdl parlamenti tárgyalásukra is sor kerüli. Március végén megkezdik a Csipkeház építését Ma délelőtt érkezett le a városházár hoz a vármegye kisgyülésének határozata, amely a Csipkeház építési munkálatainak kiadását jóváhagyja, függetlenül Tóth Miklós építész fellebbezésé^1, aki elvi döntést kívánt arra nézve, hogy ő nagyváia’kozó-e., miután e:ze’ a megs okolással kizárták a pályázatból. Értesülésünk s_ennt a Gsipkeház felépítését március végén megkezdik. В Föríelmes erkölcs! fertő folyt egyik halasi korcsmában A rendőrség az utóbbi napokban' több feljelentést kapott, amelyek ál- Irtása szerint az egyik kültelki kiorcsí. mában förtelmes erkölcsi fertő van, ahol valóságos orgiákat rendeznek. Az ügyben a rendőrség erélyes, nyomozást indított és megállapítottal, hogy a feljelentések csaknem teljes egészükben való állításokat tartalmaztak. Az orgiákon résztvevő nők közül ötöt erkölcsrendészeti kihágás címén elzárásra ítéltek, ugyanakkor, intézkedés történt arra nézve is, hogy a korcsmárostól — akinél az üzelmek folytak — elvonják az italjméü rési engedélyt. Ez meg is történt és a korcsmát már be is zárták. ‘ t ; 1 : i VILMOS CSÁSZÁR ELKÖLTÖZIK HOLLAR. DIÁBÓL Az United Press berlini i jelentése szerint Vilmos német exesáSzár azzal a kéréssel fordult a német Jmrmányhöz, hogy főképp a valutaátutalási nehéz-, ségek miatt engedjék meg Németországba való visszatérését. A német kormány elutasította ugyan ennek , a kérésnek a teljesítését, de (bizonyos feltéttelek mellett hafandó visszafogadni: a volt császárt. Hír szerint szó van arról is, hogy Vilmos exesáSzár Svájcban telepedik te. A Svájc és Németország közötti clea- ringegyezmény ugyanis könnyebbé teszi a, yaiutaátutaJást és így Vilmos excsa- szár hamarabb juthat pénzéhez. , ■—---------- ___ m ELTÜNTETNEK EGY SZIGETET A TISZÁRÓL Tiszamff község mellett egy hét- száz méter hosszúságú, hatvanöt méter széles szigetet eltüntetnek, hogy, a Tisza, egyelőre Tiszafüredig, aztán pedig Tokajig hajózható legyen. A sziget eddig a rókák és vidrák menedékhelye VOlt. j j ; j j j