Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1935 (35. évfolyam, 1-104. szám)

1935-07-06 / 54. szám

jlllÍU5 6 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE 3 Nyugdíjazzák a hatvan éveseket A legutóbbi minisztertanácson a kormány úgy döntött, hogy az uij előléptetéseiknek a 'lehetőség szerint teret csinálnak és ebből a célból a 60 éves állami tisztviselőket nyug­díjazzák. > 1 i I Teljes átcsoportosulás előtt az európai politika Edén alsóházbeli fejtegetései a mi­niszter római utjával kapcsolatban, igen nagy feltűnést keltettek a fran­ca fővárosban és azt a látszatot kel­tették, hogy Franciaország rovására történtek egyes lépések az angol kormány részéröl. A francia köz­vélemény idegesen szemléli az an­gol-német hajóh ad gyez mény fej­leményeit is. Az események zajló sorában it tvan Beck lengyel külügy­miniszter berlini látogatása, vala­mint Titulescunaik a kisántánt nevé­ben Londonban folyó kilincselgetése. Európaszerte élénk és izgalmas ta­nácskozások folynak, amelyek köny- nyen odavezethetnek, hogy az euró­pai politikában teljesen átcsoporto­sulnak a számottevő országok. Ш H—I в Kamatlábmérséklés ? A jegybankok sorra leszállítják a hivatalos kamatlábat A nyugati államok jegybankjai sorra leszállítják a hivataos kamat­lábat. Franciaország és Hollandia ka­matlábmérséklés előtt ál.? Ausztria és Csehország is erősen foglalkozik a kérdéssel. Nálunk jülius végén foglalkozik a Nemzeti Bank főta­nácsülése azzal, hogy leszálltba tónak itéli-e a harmadfél éve érvényben levő 4.5 százalékos hivatalos ka­matlábat. 27 nap, 5 óra, 53 perc Az elemi csapásokat megérzi az adófizetés is Halason Az elemi csapások, amelyekből az idén jócskán kijutott a mezőgazda­ságnak, az egész országgal együtt Halason is, megdrágították a piacot, gyümölcs az idén alig van, a bur­gonya és a különféle konyhakerti vetemények a nagy szárazság miatt kisülnek, általában minden fajta ter­ménnyel baj van az idén. A termá­lok különösen a kisebb gazdasággal birók, akik a piacot el szokták lát­ni, az idén nagyon erősen megcsap­pant jövedelemmel birnak és így nem csoda, hogy a kis emberek, akik az adóhatóságok nyilatkozatai szerint a legszorgalmasabb odófize­tők szoktak lenni, ;az idén kevés bevételük miatt nem tudnak olyan fokban eleget tenni adófizetési kö­telezettségeiknek, ahogyan szeretné­nek. A legjobb akarat mellett sem tudják előteremteni az adófizetéshez szükséges pár pengőt, amit azután az adóbevételeknél meg is éreznek az adóhivatal pénztárai. Hogy az adófizetésnél az idei rossz termő esztendő az egé&z or­szágban megfigyelhető és Halason talán fokozottan fennáll más helyek­kel szemben, arról az adóhivatalban szereztünk információt, ahol elmon­dották, hogy ez a nehézkes adófi­zetés alaposan megérződik az idén. Igaz ugyan, hogy még különböző terménybetakaritások vannak hátra és igy remény van rá, hogy az adó­fizetések szorgosabban megindulnak, bár ez nem sok valószínűséggel bir, mert azoknak a terményeknek az időszaka, mint például a gyümölcs föképen már csaknem lejárt, igy ar- •ra lehet következtetni, hogy az idei év adóhátraléka jelentékenyen túl fogja év végével haladni az elmúlt év hátralékát. :' i Kedvező hir a sertésárak Javulásáról — remény van rá, hogy a halasi gazdák Is kiheverik több hónap veszteségét Néhány nappal ezelőtt az a hir terjedt el a gazdasági körökben, hogy a kormány zsirki viteti mono­póliumot készít elő és hogy a jö­vőben minden kivitelre kerülő zsír- mennyiséget az állam fog felvásá­rom és exportálni. Mint autentikus helyről értesü­lünk, ez a hir nem fellel meg a valóságnak, a kormánytól távol áfá a monopólium terve, viszont minden igyekezetével azon van, hogy a ma­gyar zsirkivitelt tovább fejlessze. Ezért a német zsirkivitel korlátolt kereteinél fogva fokozott mértékben kívánja alátámasztani az angliai és egyéb kiviteli lehetőségeket és a ser- tésértékesitő bizottság rendelkezésé­re álló alapok segítségévei a nyers- I anyagbeszerzést szolgáló zsirkivitelt a jövőben hathatósabban fogja tá- i mogatni, úgy hogy végeredményé­ben kliringes és nem kliringes zsir­kivitel feltételei megközelítően össz­hangban legyenek egymással. Egyik legutóbbi számunkban már jelentettük, hogy ez a rendszer egyik alapvető elemé a Külkereskedelmi Hivatal uj exportpolitikájának. Állami zsirvásárlásokra legfeljebb akkor kerülhet sor, ha a túlságosan nagy kínálat az árak letörésével fe­nyeget, azonban ebben az esetben is a sertésértékesitö bizottság inter­venciós alapja elég erős az ár alá­támasztó vásárlások finanszirozására. Újabb intézkedések tartogatnak segítséget a halasi gazdáknak is— Az amerikai Key-fivérek 27 napig, 5 óráig és 33 percig repültek egy­folytában. Tegnap délelőtt leszállottak a közel egy hónapig tartó, megszakí­tás nélküli repülőút után. Az elért idő­tartalommal lényegesen megjavították a hur.ter-fivérek eddigi világrekordját. 11 évi fegyházra ítél- téK a Kalocsai uccai gyilkost Kalocsán április 14-én éjjel az egyik főuceai korcsmában nagy ve­rekedés volt. A verekedéskor az egyik asztalnál ült a környék leg­gazdagabb földbirtokoséinak 22 éves íja: Kovács Mátyás. A dulakodók később kimentek az uccára és ott folytatták a verekedést. E köziben. Kovács Mátyás й 'korcsmában fel­kapott a söntés pultjáról egy ke­nyérvágó kést, kiment az uccára és az egyik verekedőt, Greksa István 30 éves gazdaalegényt szivenszurta. A szerencsétlen ember a helyszí­nen meghalt. Kovácsot elfogták. Az ügyet szerdán tárgyalta a ka­locsai törvényszék, mely a gyilkost 11 évi fegyházra Ítélte. Az Ítélet nem jogerős, m j .. j .j .... ismét kifizetődik A kormány tanujelét adta annak, hogy gondját viseli a gyapjutermelö gazdáknak s most egy gyors intéz­kedéssel ismét fontos segítséget nyúj­tott a juhtenyésztőknek, akiknek helyzetén a Futura aukciójának nagy sikere amugyis erősen javított. Múlt évben ezen időtájt a német gyaipjukivitel sokat lendített a gaz­dák helyzetén és a német export el­maradása miatt sokat panaszkodnak az idén a gazdák. Ezért most fontos intézkedések történték a gyapjukivi- tel alátámasztására. A kormány 400.000 kilogramm szövetgyapju kivitelét tette lehető­vé. Az exportot a gyárak bonyolít­a juhtenyésztés ják le olymódon, hogy ezzel a piac a felesleges gyapjúk észlelek tő úgy­szólván tel jesen megszab adui. Az exportot azok a gyárak bonyolítják le, amelyek gyapjuátvéteílre köte­lezték magukat. A kivitelben abban az arányban vehetnek részt, amint gyapjuátvételi köt. lezettsé-ei n'к ele­get tettek. A gyapjukompenzáció el­lenében behozott fésüsszalag- és gyapjutételek a gyárak behozatali kontingensét nem terhelik és 400.000 kilogramm szövetgyapju ©lenében a gyárak megfelelő minőségű gyapjút hozhatnak be, amint az erre vonat­kozó kompenzációs terveiket a Kül­kereskedelmi Hivatalnak bejelentet­ték. Anyarozsot minden mennyiségben állandóan a legmaga* saa árban vásárol Or. MIKLÓS RT ludapest. V., Vilmos*csá8zár ut 6 Telefon, 805—77 Sürgönyeim : Drimap Tizenöt pengő lesz az újbúza irányára A földművelésügyi minisztériumban a héten a gazdasági miniszterek ta­nácskozni fognak a gabona Irány­áráról. Hir szerint a földművelési miniszter a tavalyi irányárakat kí­vánja biztositani, vagyis 15 pengő lesz a búza irányára. . Nem Bácsalmáson lesz a Kiskunviadal Az idei Kiskunvliadalt, amint meg­írtuk annak idején, Bácsalmáson akarták rendezni. Bácsalmás először örömmel értesült erről a tervről s megbeszélések is voltak a Kiskun- viadal ügyében, de amint most ér­tesülünk róla, a Kiskunviadal ren­dezése annyi nehézségbe ütközik, hogy Bácsalmás .lemondott az idei viadalrendezésről. A világ frontharcosai a békéért Együttesen követelik a fegyverke­zések korlátozását A világ hadviselt államainak front­harcos szervezetei nemzetközi szövet­régben tömörülve küzdenek a békéért. Világszerte mozgalmat indítottak a fegyverkezések korlátozására. Az an­gol frontharcosok elnöke a közéh,.na­pokban a kapcsolatok kimélyltosc cél­jából Budapestre érkezik. A lepra és az ujjlenyomat A világ legtöbb államában még nem fogadja el a bíróság az ujjlenyomatot tíLjes erejű bizonyítékként a saemély- a.okosságra nézve. Az ujjlenyomat.kö­rül állandó viták és kisértetezésék foly­nak. Rio de Janeiroban most , minden kétséget, kizáróan megállapították, hogy a lepra teljesen megváltoztatja az ujjú­kon lévő bőr rajzának vonalait. A magyarok és a perzsák testvérek Egy iráni tudós érdekees nyilatkozata Egy hét óta Budapesten tartózkodik Sir Narimann Kanjana, a bombay sem- mitöszék elnöke- Harmadizben jár most Magyarországon és tapasztalati kuta­tásai alapján azt állítja, hogy a magya­rok és a perzsák testvérnépek. Kellemetlen szomszédság az izzadó test közelsége, ami kellemetlen megjegyzésekre adhat alkal­mat. Előzze meg a kinos helyzeteket TOMORY Sybillel és Antisudor hintőporral. Ez a tökéletes ellenszere a kellemetlen hónalj izzadásnak. Kapható: TOMORVELEMÉR gyógyszerésznél (Mikes patika). Ingyen személymérleg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom