Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1935 (35. évfolyam, 1-104. szám)

1935-07-03 / 53. szám

julius 3 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE i. Még ebben az évben kiépül a Szabad- kai-ut hátralévő útszakasza A városházáiról munkatársunk ar- már megkezdték és a kőhordással ról értesült, hogy a Szabadkai-uí hát- ’ julius hónapban végeznek is. ralévő kb. 3 kilométeres szakaszai i Augusztusban hozzáfognak az ut még az idén kiépül. j munkálataihoz és október végén az Erre az útszakaszra a kőhordást ; egész ut elkészül. A városházán már hozzáfogtak az 1036. ávi költségvetés összeállításához Augusztusban a Közgyűlés is letárgyalja a költségvetést A kánikula halottjai Kunszentmiklóson a trópusi forró­ságnak több áldozata volt, akik kö­zül egy meg is halt. A nagy forró­ság az aratók közül szedte legtöbb áldozatát. Kaszala Istvánt aratás közben ér­te a hőguta. A helyszínen kiszem- vediett. Kohut Lászlóné, aki az ara­tásnál segédkezett, súlyos napszu- rást kapott; eszméletlen állapotban szállították be a községbe. A nap folyamán a határból igen sok mun­kást vittek kocsin haza, akik mind­annyian a hőségtől lettek rosszal. Tolnadombori község határában Bányai Erzsébet felügyelet nélkül ha­gyott kislány a Duna mellékágában fürdött. Az úszni nem tudó kislány né­hány percnyi élet-halálküzde em után elmerült. Holttestét később kifogták. Baja mellett, Csávoly határában Púm Mátyásné aratás közben hőgu­tát kapott és holttan esett össze. Az egész országból közel 9 millió fagy- és jégkárt jelentettek be a oiztositótarsa- ságoknál A május 28-án történt katasztrofá­lis jégkárok súlyosan érintik, a biz­tositó társaságokat is. Biztosítási szakkörből vett értesü­lésünk szerint junius 5-ig a biztositó társaságoknál összesen 8,661.050 P kárt jelentettek be. Ezzel szemben a teljes idei jégbiztosltási díjbevé­tel a Magyarországon jégbiztositás- sal foglalkozó összes társaságoknál lényegesen kisebb összeget tesz ki. A mostani katasztrofális jégveré­sek alkalmából, melyek nemcsak a gazdáknak okoznak helyrehozhatat­lan károkat, hanem a hatósági segély­akciók révén az államkincstárt is igen súlyosan terhelik, különösen sajnálatosnak tűnik fel az a körül­mény, hogy a gazdaközönség nálunk csak igen csekély mértékben Veszi igénybe a jégbizto&itás intézményét. A kalászosok termését alig 14—15 százalékban biztosították jég ellen, nem is szólva egyéb terményekről (kapásnövények, szőlők, sto.), ame­lyeknél csak ritka esetben van !>jég- kár elleni biztosítás. Az Országos Mezőgaz­dasági Kamara és a szabadkereskedelem Az új poétikai korszakkal a Kamara élére is uj emberek kerültek, akik a maguk uj elgondolására is meghallga­tást kívánnak, sőt azokat meg is akar­ják valósítani, A Kamara uj elnöke Mecsér András lett és az Országos Me­zőgazdasági Kamara legutóbbi ülésén töbek között’ezt mondta: — Ugylátsz.kj hogy a mezőgazdasági túltermelés áradata nem vezetődik le a gazdasági élet régi medrében. Rajtunk kívül eső körülmények a termelésben, és a kereskedelemben uj rendszerek felé készülődnek. Bármily tiszteletre­méltó elveket képvisel a szabadkeres­kedelem, az ország olyan rendszert kö­vetel, mely maradéktalanul tudja érté­kesíteni a magyar föld minden pro­duktumát. Ez a törekvés hozta létre a kiviteli szindikátusokat. Befelé is meg kell óvni a magyar értékeket, biz­tosítani kell minden terményre a leg­magasabb árakat. A mezőgazdasági tár­sadalom fejlődési iránya a mezőgazda- sági termények szövetkezeti értékesíté­sét kívánja; ez az egészséges fejlődés utj«- - i 1 ;_i t 1 . i i . Erdélyi Loránd alispán a jövő évi költségvetés elkészítése ügyében körren­deletét intézett a városokhoz. A rende­let értelmében mindenütt a költségve­tést augusztus 31-ig le kell tárgyal­tatni a képviselőtestülettel és szeptem­ber 15-ig fel kell terjeszteni az alispán­hoz. Lapunk Legutóbbi számában felvetet­tük annak a szükségét, hogy Halason egy megfelelő strandfürdőt építsenek, kifejtettük egy ilyen fürdőnek a nagy szükségét és rámutattunk arra, hogy a fürdő létesítése komoly akadályokba , sem ütközne, kevés jóakarattal meg- j valósítható volna. A gondolat városszerte nagy tét- ’ széssel és helyesléssel találkozott, min- | denkinek az a véleménye, hogy ez a fürdő közszükséget e égi lene ki. Hogy a város hivatalos vezetőségének az álláspontját megismerjük, munkatár­sunk a város vezető tagjaihoz is kér­dést intézett a strandfürdő kérdésében. Dr. Fekete Imre polgármester a következőket mondotta: — örömmel olvastam a Helyi Ér­tesítőnek a fürdőre vonatkozó cik­két, amelyet a város közönségének érdekében felszínre1 vetett. Én a magam részéről örömmel ragadok meg minden módot és lehetőséget, hogy a város ezzel az igen fontos közegészségügyet is szolgáló intéz­ménnyel gyarapodjon. A kérdést már most időszerűnek tartom. Egy ilyen ügynek az előkészítése hóna­pokat is igénybe vesz, ha azt akar­juk, hogy ez az életrevaló terv már a jövő évre megvalósuljon. Az elő­munkálatokat legkésőbb az ősz fo­lyamán meg kell tenni. És hogy ez a fürdökérdés úgy legyen megoldva, hogy az mindenkinek a tetszésével találkozzon, ezért kívánatosnak tar­tanám, hogy a közönség részéről minél számosabban hozzászólnának, abban az irányban is, hogy hogyan és milyen formában látnák a leg­célszerűbben megoldhatónak. Dr. Gusztos Károly h. polgármes­ter ezeket mondta: — Csak helyeselni lehet a gondo­latot, amely fürdő létesítésére hívja fel a köz figyelmét. Ennek a fürdő­nek az érdekében minden lehető­séget meg kell ragadni. Véleményem szerint is, ezt a fürdőt fetétlllenül a város belsejében kellene megvaló- sitani. V . < ; t i . i,i A kö tségvetéssel kapcsolatban mun­katársunknak a városházán a követke­zőket mondták: — A számvevőségen a város 1936. évi költségvetésének összeállítását meg­kezdték és a város már augusztus vé­gén a közgyűlés elé viszi és letárgyal- tatja. Dobó Kálmán főmérnök ezeket mondta; , — A gondo’at nagyon talpraesett, helyes és szükséges egy ilyen fürdő. Véleményem szerint pénzügyi téren mutatkozhatnak nehézségek. Dr. Halász D. Sándor városi ta­nácsnok nyilatkozata: — Strandfürdőre Halason nagy szükség volna. Bizonyos nehéz­ségei lennének a hely megválasztá­sának, de alapos megfontolás után ez a nehézség is kiküszöbölhető lenne. Dr. Novobáczky István városi fő­orvos orvosi szempontból megvilágítva a következőkben vélekedik a fürdőről: — Közegészségügyi szempontból végtelenül fontosnak és kívánatos­nak tartom, hogy ha lehetséges, a belterületen egy a higiénia követel­ményeinek megfelelő strandfürdő lé­tesítését. Ez ma már szinte nélkü­lözhetetlen és mint orvos, leghe­lyesebbnek tartanám azt a város belterületén, mert a többi fürdők távol vannak. Dr. Sokét István orvos: — A mozga'mat, különösen mint orvos, a legnagyobb mértékben he­lyeslem. Szükség van egy strand­fürdőre a város belterületén. Ha más megoldást nem találnak a helyre nézve, szerintem inségmun- kával kellene в városi nádast feltölteni és ott megcsinálni a fürdőt. 8 «<ттттшм»™ «■ ■ «ти яттпгшшт, И Élvezze a természetet, de legyen óvatos, mert a szeszélyes időjárás káros hatással van a testbö- rére. Az évtizedes Johann Maria Farina gegenüber dem Rudolf-platz cég ROSITÄ névvel egy teljesen újszerű bar­na szinü krémet hozott forgalomba, amely diókivonatot is tartalmaz, amely a test természetes bámulását teszi le­hetővé. Doboza 0.60, 1.20, 2.20 pengő. — Kapható minden szaküzletben és TOMORY ELEMÉR gyógyszertárában, j Kiskunhalason. A HELYI ÉRTESÍTŐ FÜRDÓANKÉTJE Kivétel nélkül az egész város általános helyeslésével találkozik a halasi strandfürdő gondolata Szarvason játszik a Károlyi színtársulat A Károlyi-szmtársulat két hét óta Szarvason játszik, a szarvasi lapok je­lentése szerint megérdemelt, szép ér­deklődés mellett. Károlyi színtársula­tával szeptember elején Nagykőrösre megy. Hogy Ha’asra mikor jönnek, ar­ról még nincs biztos hír. A póruljárt vetélytárs Jánoshalmán Kalmár Ferenc 22 éves, Ádám János 20 éves iparos.-®- gédék egy lánynak udvaroltak. Az egymásra féltékeny vetélytársak közül Ádám volt a szerencsésebbik, amit Ka'már rossz szemmel nézett. Egy alkalommal Kalmár megleste Ádámot és meg alkarta verni. A sze­rencsés vetélytárs azonban támadóját félholtra verte. Kalmár Ferencet súlyos állapotban a bajai kórházba vitték. A nyomo­zás megindult. в Kalandvágyó diákokat fogtak el Kelebián Két ka’andvágyó csehszlovákiai gim­náziumi tanulót fogott el a kelebiai csendőrség a határ közelében. A két 16 éves gimnazista, diák, Kállay Zoltán és Barta Saroszláv ugylátszik megunták az isko’a Levegőjét s nekivágtak a sza­badabb életnek. Bejárták Csehszlová­kiát, majd Magyarországra jöttek s itt is elkalandozgattak egy kicsit. Bu­dapesten azonban hálóhelyükön ellopták ruháikat és egyéb holmijukat s ekkor elhatározták, hogy Nagybecskerekre mennek Kállay egyik rokonához, de a határ közelében elfogták őket. A csend­őrség Bácsalmásra kísérte őket s innen kihallgatásuk után visszatoloncoltáik őket Csehszlovákiába. Kállay a cseh­szlovákiai Tátra Bank egyik főtisztvi­selőjének fia, , В ши—hi A Szép гаду gyönyörű vagy Magyarország zeneszerzőjének halála Vasárnap hajnalban 61 éves kó­réban az Uj Szent János-kórházban meghalt Vincze Zsigmond, a kiváló kar­mester és zeneszerző. Számos operett­muzsikát szerzett, sok sikert látott, az utolsó esztendőkben azonban már el­fordult tőle a színházi szerencse. Hafy- tyiuda'ja, utolsó nagy sikere a Hamburgi menyasszony című operett gyönyörű ir­redenta dala volt: »Szép vagy, gyö­nyörű vagy Magyarország-« Vincze Zsigmondot tüdőbaj támadta meg, mely átterjedt a gégéjére is. Sokáig szenve­dett a betegágyon, ‘míg fájdalmaitól megváltotta a halál. , a-—————— и ни —■ti — KIBUKOSz. Ez a rejtélyes szó egy uj szövetség cimét jelenti. Nem egyéb, mint a parlamentből kibukott képviselő jelöltek országos szövetsé­ge. Budapestről írják, a Kibukó sz megalakult egy belvárosi kis vendég­lőben s az elnök Hegymegi Kiss Pál Debrecen volt követe. A tagok min­den csütörtökön megbeszéléseket tar­tanak, hogy a »Kibukosz« célját el­érjék. Ez pedig a szövetség teljes megszűnése, — vagyis, hogy minden tagja bejusson a képviselőhézba. ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom