Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1935 (35. évfolyam, 1-104. szám)

1935-06-08 / 46. szám

6 oldal

KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE

junius 8

1ÜZTÁNC

Az ököritói halálbál huszonötödik évfordulóia

Ünneplő vasárnap- ,ökörirtón bálra készül a falu fiatalsága:. Táncoskedlvü, 1 vig legények, lányok.

E célból napokkal előbb kibérelték , Weiss Ábrahám kocsmáros udvarán ' levő csűrt, amely két ucea keresztező- , désénél állott már nyolcvan éve.Rozzan- tan, megviselten. Egymásbafonódott ágkarókból volt a tető. Ezt az előző évi bál idején tették fel a legények. Virágosa^, lombosán. Úgy ahogy az erdőből hozták. A hevenyészett tető alá hogy — eső ne érje a népet — ponyvát feszítettek. A huszonötméter hosszú, tíz méter széles csűr négy vályogfala: mentén három sor pad, húzódott. Ezeken a nézők foglaltak helyet. Előttük alacsony emelvényen a zenészek. A csűr két -hatalmas tölgy kapuját, a báli rendezőség mód feletti bölcs utasítására: gondosan lezárták. Padokat állítottak e’ébük és leszögezték a kapukat. Csak egyet’en kijáratot hagytak meg. Egy keskeny ajtót. Alacsony, szűk rést. Ezen csak azok juthattak be, akik. előre megváltották belépőjegyüket, akiknek, meghívójuk volt. Amely igy szólt:

»Szatmár-ökörirtón, 1910 március

27-ikén az újonnan alakult 17 tagból álló fúvószenekar saját költségének fedezésére Bencze János karmester vezetés© mellett próbabállal egybekötött táncestélyt rendez, melyre címzett urat és b. családját tiszteltei meghívja.

Széke’y Dávid, Farkas Gedeon elnökök. Háry Gedeon jegyző, i Ee’éptidij egy korona. Gsaládjegy három korona. Kezdete este hét órakor.« \

Ezt a meghívót már egy héttel a: bál előtt hordták szét a környékbeli falvakba. A csűrt, nagyhét szombatján pa- pirláncokkal, »hólyaglámpáikkal«: lampionokkal díszítették fel. Négy hatalmas petróleumlámpa világította be a csűrt. Roskadó polcokon öblös palackok végtelen sora: bor, nagy mennyiségben. A mámor már vasárnap kora délután feküdt az agyakra. A nagy tor szédületes iramban közeledőit. Halálos gyorsan. Hat óra tájban döcögő szekerek hozták a környékről a kurjongató vendégsereget. Fehérgyarmat, Győrtelep, Gsenger, Zima és a többi falvak pántlikás ftehérnépét ökörirtóra. Valóságos bucsujárás volt. Mintegy nyolo- száz ember gyűlt egybe д csűrben, ahol rendes körülmények között alig kettő- száz embernek lett volna helye. Amikor a bál megkezdődött, háromszázhetvenhat korona volt a bevétel, annyi lány és legény ment a helyiségbe. A többi: szülő, gyermek — ugyanannyian, de ők nem táncoltak, tehát nem fizettek, ők csak a mulatókat nézték. A fehér-gyolcs ingü legényeket. A sarkantyus huszárokat. Szabadságos katonákat. . i

Indul a tánc

Esti hét óra. i i !

A padok előtt végig a csűrben egymást átkarolva állnak a párok. Csípőt ringatva. Lesve a tánc kezdetét. Türelmetlen topogással. Tipegő lábak, a ledöngölt kemény földön egy helyben állva, előre kopogják a ritmust. Halk dobpergés oldja szét a búgó rézkürt hallatára támadt percnyi renyhe csend a táncos párokat hullámzó ,tarka tömeggé. Léptükre megremegett a ßo

éves vén csűr vályogfala. \

A messzi ecsedi láp felől táncra perdül a szél 1д.

Belefuj a rőzseboglyas tető jaíá.

A papirláncok, a kormos t lámpák közé... ■ {

Félórát tartott ez a szédület a,z imbolygó lámpák alatt. , ' \

A halálkat’anos csűrben...

Ahol egy lány miatt összekap két legény. ■ V s

Félig részeg az egyik; félvállról, fenyegetően bősz józanságában fokosával a másik sujtna nagyot... v De fölöttük egy lámpa... önkéntelenül visszarántja a nekilendült nyirfabotot... későn. ' i

Lángoló esik kígyózik a párok feje fölött, a kifeszitett ponyván végig.

Vészes kiá’tás: Ég a csűr! A tető!... A rőzse!.. A gerendák! A tört lámpáiból lehulló égő csöppektől meggyulladt ruha!... A csákó! A barna, fekete hajfonatok!... Siró sikoly: Égnek a rojtos kendők! És... láng, láng mindenütt.

Parázs-zápor

A bezárt kapuk előtt tolongott a tömeg. A kétségbeesett táncosok belülről, kívülről a rémült, riadt hozzátartozóik. Anyák, testvérek, öregek, fiatalok, s A kaput! Vonított egy halálos hang az udvaron végig. ' ^

Belülről ugyancsak rugdosták, döngették ököllel a kaput, j — Nyissátok ki! Meg-ful-la-dunk!... A kapu nem tágított. A kampós szögek nem engedték.

Az égbenyuló füsttoronyban megkon- dult a máglyára szántak jajduló, bongó tüzharangja. A csűr egyik végén a két sarkán égett, ponyva leszakadt. Akik a imásik vége alá menekültek, igyekeztek kijutni a meghagyott keskeny kijáraton. Vesztükre, összetorlódva fellökték egymást. Hatomra. Akik altul maradtak, megfulladtak. Patkós csizmasarkok morzso’ták szét az arcokat, kezeken Sulyok alatt reccsenve roppant <össze a bordás mell s a meghasadt szivre Д pokoli éj parázs-esője harmatozott.

Ember-fáklyák az éjszakában

A kétségbeesés sziki a fokán, a hulla- hegy tetején végső ereje piegfeszitésé- vel valaki egy széttört szék lábával rést ütött az égő jrőzsebetön. Valahogy sikerült. De amint fellép a falra, térdre rogy és csúszik lefelé, (vissza. A fuldoklók tömege kapaszkodik, beléje. Kétségbeesésében íéikézzel belekapaszkodik egy galyba. Minden rángatásra hull a parázs. Végül felkerül a falra. Leveti magát. Utána még egy. Tíz Húsz. öf- venen, százan menekültek meg igy. Volt, aki közülük, amint a szabadi levegőre ért a kiáltott gyötrelmektől holtan rogyott össze. Akinek puhája a rája hullott parázstól gyulladt meg. Ezek tébo’yitó fájdalmukban tépték íe egymásról az üszkös diarócot, ,vásznat. Az ünneplő ruhát. A ruhával együtt a felhólyagzó bőrt. Majd! ész nélkül futásnak ereditek. Égő fáklyakarjukat az ég felé emelve, rohantak haza. Vizet... Vizet! i > ;

Nekirohanfak a kútnak... Néhányan e’érték. Ahogy voltak, lángolón belevetettek magukat. Megfuüadjqak. A többi meg rohant... Sisteregve. Égve, tizen, húszán végig a mezőn.

A jégkripta

Voltak akik a falu végére szaladtak. Akik odiáijg még bírták. Kirobbanó erejük végső megfeszítésévé’, feltörték a jégverem ajtaját. A jég érintésére a megégett izom még iszonyúbb fájdalomba rándiult. Szivbénitón. A haldokló leroskadt a jég közé. A láng kialszik. Vége. A falubeliek alig tudták ezeket a haláltól félig megmenekülteket a biztos haláltól: a jégveremtől távol tartani.

Az akácos ut szélén, árváin, kialvón egy fáklya imbolyog. Olykor pekidül a fának. Majd rohanni kezd. Árkon át, kerteken keresztül, a, jégverem felé.

Az utkanyarnál egy szekér gördül eléje. Mátészalkáról több orvős érkezett.

— Vigyenek magukkal! — kiáltja az

orvosok íe'é. \

— Én ecsedi vaígyok... i

Többet nem1 mondhatott, összeseit. Segítségére a. szekérről leugrott orvos föléje hajolt. Segíteni r— akár a többin

— akik a jégveremben a kristályos tömbökre borultak — segíteni már eze-n sem lehetett. ,

Lángok lovagja

A tragédiának több hőse yo’.t. Akiről nagy, részvéttel emlékeztek meg évek múltán is a szerencsés é’etben maradottak. Az egyik: Kádár István föld- birtokos. Két lánya volt a végzetes mulatságon. Mindenképen meg akarta őket menteni. Az égő tetőn keresztül berontott hozzájuk a csűrbe. Nem tért vissza. Látták, amint leereszkedett. Holttestét nem. ismerték fel. Szénné- égett. Akárcsak a falu birájának, Kovács Istvánnak két fia, gyönyörű hajadon lánya, felesége és agg édesanyja. Izsépi József két leányával p. 17 éves örzsével, meg a 19 éves Annával együtt ment a bálba. Tánc közben a; csűrbe vezető kis ajtónál állt és két lányát nézte, akik tőle nem messze táncoltak. A tűz keletkezése i pillanatában Izsépi önkéntelenül kiugrott a kis ajtón. Eszébe jutott két lányai.

— Vissza! Vissza! — kiáltozott rémületében. s

— Vissza! Vissza! — orditották az

embereik, akik belülről a kisajtónál egymást letiporva, egymás hátán taposták egymást. Izsépi kezét nyújtotta, a sikol- tezók felé, akit elért, megragadta karját, kihurcolta a levegőre. Többeket mentett > m©g igy. Köztük volt Örzse is. De Anna ott maradt. A többi között. , ; i i

E jelenetet Vékony Feri j.s végignézte. Nekiesett az emberha'omriak. Hajuknál

— kezüknél fogva, ahol érte — ott ragadta meg és levonszolta .őket. Mig Izsépi — emberfeletti erővel az ajtónál heverők fején keresztül (mászva behatolt a lángok közé. Vékony Feri utána. E pillanatban leszakadt a tető. Másnap találták meg szénné égett hulláját. Annáét, Feriét is. i

A szomorúság hajnala

Hétfő reiggen fagyosan , köszöntött ökörirtóra. Füstölgő romhalmaz állt a csűr helyén, A fojtó füst közé égő

rongy, zsír, sistergő, sülő emberhús irtózatos gőze vegyült. A máglya körüt — a Tonróságtól meghasadt földön — szenesedő gerendák között egészen és félig égett csizma, kendő hevert. Megfeketedett vérrel bevont piszkos pénz. A háromszázhetvenhat koronás bevétel1 szétgurult halái-obu’uszai. Tulipános ládák megtakarított pengőezüstje. A le, szögezett kapuk kampósszöge.

A környező kert fenyőfáin a hőségtől megrepedt kérgen végig csörgött a kiolvadt gyanta csillogó, sárga köny- nye. Akár a megmaradt emberek izemében. Akik körülállták a romokat.

A fekete huszár

Az oszlop között egy asszony ált, föld felé szegzett szemével sorra néz mindent. Mintha valamit keresne. Szólnak hozzá. Nem felel. Csak megy, megy. Megáll. Körülnéz. Szótlanul. Lehajol a földhöz. Görcsös ujjával a meleg hamut gereblyézi. Térdrerogy. Szájához emel valamit. A körülállók: siró gyerekek, ősz családapák, özvegyek, meg az orvosok, mind nézik. Majd irtózásai elfordulnak tőle. Az asszony fé- ligégett kezet tart tenyerén. Nézi. A véres csonkot.

— Talán a fiamé volt — zokogja halkan. — Talán az egyetlen fiamé. Istenem, miért engedted haza, Szatmár- ról a kaszárnyából.

Ezzé' félrevon két megszeniasedeít hullát, hangja fájó zokogásba fut. Előtte a, felismerhetetlenségig összeégett egyenruhás hulla hever. Az Attilán, szétmázolt foltok: vér... sötéten, feketén,

— Egy huszár, — hangzik közelről1.

Az orvosok alig bírtak az anyával.

Támogatták. Vitték. Az .utszéten álló1 kocsira tették. A vasúti állomás mindössze három; percnyire vo’t a csűrtől. Az asszonyt többeJmagával Szatmárra szállították. A kórházba. Fehérpártás ápolónők hiába ápolták. Nem, tért józan, eszéhez. i

Bent a csűr fala mentén felállított padokon asszony volt a legtöbb nézője. A szerencséfenséig pillanatában ezek okozták a legtöbb bajt. Félelmükben egymást tépték, taposták véresre az esztelen tolongásban. A halál, mely életüket vette, ételükért élettel fizetett. Négy asszonynak volt része i benne. Megriadt szivük kínja a vajúdás fájdalmával párosult, i ■ i t

— Négy koraszülés — jegyezte meg

Csomay A'adár, a szatmári rendőrkapitány tisztvise'őtársainak, akik ß sze- rencséttenség utólagos vizsgálatán resztvettek. (

Egy megszenesedett gyermek csontvázát az anyja karja közt találták meg. Úgy, ahogy védte, ahogy testévé'; takarva majgához ö’elte. Négy koporsóba négy asszonyi. hulla került. Négy gyermek tetémévei. Helyettük a többi, az árvánmaradottak hazavárták szüleiket. : . ( . . ! I

Üres bölcsők — üres ágyak

A hatóság azonnal gondozás alá vette az e’árvult gyermekeket, mégis sok időbe tellett, amíg elárvultságuk helyén megtalálták őket. Morvay Károly vizsgálóbíró, Vay Tibor törvényszéki, biró, Vasváry Antal jegyző és dr. Vajai Imre törvényszéki orvos gyorssegéllyel támogatná a szerenesétteneket.

Mindenkit azzal, amivel lehetett. A hatóság a kétségbeesés rohamában mást sem tehetett az öntudatát vesztett lakossággal szemben. Az öntudat elvesztése nagyban hozzájárult a kataszt-