Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1934 (34. évfolyam, 1-103. szám)

1934-12-22 / 102. szám

december 22 KISKUNHALSS HELYI EHTESITOJB 3 oldal UTAZÁS BÉKÉBŐL-A HÁBORÚ FELÉ A háború első ide^roricsoló éjszakája Zimonyban Cigánymuzsika zeng bele a síró asszonyok jajveszékelésébe — Vészesen cirkáló hadi monitorok a Dunán és a Száván A háború kitörésének izgal­mas órái elevenednek meg eb­ben a cikkben. Az órák és a percek, amelyek történelemmé vátoztak. Másodpercek, ame­lyek évekkel értek fel. A halál fagyos Cehielete viharzott végig a déli végeken. Egy újságíró pillanatfelvételei az itt követ­kező sorok. Zimonyba utaztam', a kép a nép­vándorlások külsejét mutatta. Ilyen (lelhetett a régi világ, amikor népek or­szágúba voílt még szinte az egész vi­liág. A zimonyi állomás főnöke fe­szes hapfákban áfflt Giessl a mo­narchia belgrádi követe előtt. Ami­kor láttám, a zsivajt és a tumultus fenyegető képét, kocsiba ültem és egyenesen hajtattam a postahivatal elé. Megérkezik az első te- lefontudósitás Pestre Egyetlen gondolat izgatott: én le­gyek az első, aki megtetefonálja Pestre, mi történt délután öt óra harmincnyolc perc óta. Egyetlen vo­nal volt csak abban az időben Zi- mony és Budapest között és a fe­lek egy kopott posztóval bevont fül­kéből telefonálhattak. A fülkében egyedül a zár volt tökéletes. Úgy látszik, ezt senki sem használta. Öt perc alatt megkaptam Pestet. Maga a főszerkesztő jelentkezett. Magamra zártam a fülke ajtaját és izgatott hangon adtam te jelentésemet. Talán tíz percet vett igénybe jelentésem, de nem tettem te a kagylót. Megi- monidtam: csak akkor hagyom abba a beszélgetést, ha Budapestről jelen­ik nekem, hogy az újság rendkívüli kiadása a sokszorosító gépből kike­rült. Odakint már döngették a fülke ajtaját, én azonban rendületlenül be­széltem tovább. Előbb hangulatképe­ket adtam, aztán — elszavaltam Pe­tőfi Apostolának utolsó részét. Homlokomról szakadt a veríték, végre bekiáltották Pesten la telefon­ba, hogy a különkiadás elkészült. Egy óra tizennyolc percet töltöt­tem a zimotnyi postahivatal telefon- fülkéjében. Báró Giessl belgrádi követ u'olsó vacsorája Zimonyban Mayor Józseffel mentem el 8 óra után a Hotel Central kerthelyiségé- | be. Vastag törzsű fák alatt asztal- | lók álltak fehér abrosszal letakar­va és Ilampioüok lógtak kifeszitett | zsinórokon. Zsúfolva volt a kert. Az egyik asztalnál katonatisztek társasá­gában ült Giessl feleségével és kis fiával. Egy huszárezredes és a hat­vannyolcaink gyalogezred parancsno­ka foglaltak helyet az asztalnál, f A sarokban a cigány játszott. De mennyire más volt ez a mu­zsika, mint az, amelyiket elhagytam! a békével együtt a trencsénteplici parkban. j A Pránc Eugen Mars of húzták a zimonyi Central Hotel kertjében és a tisztek felálltak az asztaluk mell- tett. Aztán a GO'tterhaüitet és — új­ra felálltak a tisztek. Gyöngyöző po­harát felkapta Giessl és rossz mar gyarságga! odakiáltotta felénk, hogy: | »Éljen a királ!« De nyomban hoz- | zánk lépett egy fiatal hadnagy és megkért: »A kegyelmes ur va­csorázni szeretne és kéri az urakat, ne huzassainiak olyan nótákat, ame­lyeknél fel kell állnia! Aztán a Rá­kóczi indulót húzták és — a tár­saság ülve maradt. Érkeznek a rémhírek A kegyelmes asszony — születé­sére Marinovich lány — együtt éne­kelt a bandáival magyar dalokat, elhúzták a »Wacht am Rhein«-t, amit itt hallottam először. Közben rémhírek érkeztek. Valaki iazt újságolta, hogy a szer- bek lőttek a monitorainkra. A zene, elhallgatott. Úgy öreg pincér, akii réíszt vett Boisznia okkupációjában, ledobta a banigerldját és odanyomta fülét a földre. Azt mondta, hogy igy lehet legjobban hallani az ágyudörgést. Mindnyájan a földhöz nyomtuk a fü­lünket és minden mofrajlásra azt hit­tük, hogy ágyú­Akkor nem tudtuk még, hogy föld­höz szorított fülek nélkül is bőven j tesz alkalmunk gyönyörködni az ágyuk bömbölésében. Hirtelen fénykévék szántották ke- ; resztüí-kasul az égboltot. Odaát Bel- : gráfban dolgozni kezdtek a Kaljb- ( megdiám reflektorai. Az utcákon patrujók. De tisztet nem tehetett látni. A háború első éjszakáján Zimony- j ban csak négy tisztet láttam: ázol- ! kát, akik Giessl asztalánál ültek. A tisztek nem mozdultak ki a líajktal- nyából. ; í. I 1 . [ i j A monarchia utolsó belgrádi követe Bécsbe utazik Kilenc óraikor Giessl telefonált Bécsbe. ' Aztán visszajött újra, megitta1 fe­ketekávéját, húsz koronás bankót do­bott oda pincéreknek és a cigányok­nak és kihajtatott az állomásra. Kilenc óra húsz perckor a buda­pesti gyorsvonattal elutazott Zimony- bóft. i i i i „ i i Kilenc után a szálloda efcsöndese- dett. A lámpákat leoltották, a kö­zönség szerteszétedt, hazamentek aludni. 1 i ’ i ! : M M A Hotel Central konyhájában csön­desen pityergett egy asszony. Ott iállt melltelte a szőke pincér. Kivágott mellény volt rajta, aliajlfta fehér plaisztroh és fekete nyakken­dő. És ezenfelül kopott tüszterkabát. A haja borzas volt, a szemei fárad­tan könnyeseik. Aztán rácsapott az asztalra, csö­römpölve1 verődtek össze a pörkölt­szaftos tányérok! — A nyavalya törje ki! — ordí­totta — két héttel ezelőtt esküdtem és holnap el kell mennem! Lá­tott még ilyent a világ! Szegény törékeny asszony ott si­ránkozott mellette, kék szánd berli­ner kendő volt a nyakán, nem égett, csak egy gyertya a konyhában, a cigányok készülődtek hazafelé, ref­lektorok csóvája szántotta; kereszül- kasul a zimonyi éjszakát. Aztán azt mondta az egyijk mu­zsikus : — Legyen szives Lajos ur, mond­ja meg a Weisz urnák, hogy hol­nap nem muzsikálhatok, mert beruk- kőlok. És a Pista is berukkol. De ta­lán holnap nem is lász már zene... Kinek muzsikáljunk... Monitorok és rezervis- ták : teljes a háborús kép A monitorok méltóságteljesen de- fÜroztajk a Száván. Falládákkal, virággal a kalapjuk mellett jöttek a rezervislák, néme­lyiknek a nadrágjához csimpaszkod­tak maszatos gyerekek. A legtöbb­jük jókedvű volt, néhányan még nó- táztafc is, csak az asszonyok szemein csillogott a könny. Zupás örmeste.- rek intézkedtek a sínek között és han­gosan káromkodtak. ■ A várótermek tele voltak bevo- nuló katonákkal. Keefstem a szőke pincért a Gent- railből, de ne,m találtam meg. És nem volt itt a cigány sem. Bizto­san Zimonyban maradtak­Egy fiatal fiápy pántlikát árult, tar­ka szalagok hevertek fonott kosará­ban és négy fillérbe került darab­ja a pántlikának. Ott iállt a sínekéin a pesti, gyors, de vagy fél órával későbben indult el A kupék népi voltak már kjsö- pörve. És a kalauz is az utolsó percbep ugrott fel. Tisztekkel teltek Imeg a kocsik, szíemben ült velem egy rezervista doktor, elhozta ma­gával az esernyőjét is. Mindenki berukkol A közbeeső állomásokon ködme- nes atyafiak, nagy, sáros csizmákkal szálltak fel a második osztályba. A harmadikban már nem volt hely. Az- j tán megtelt velük az első osztály is. Ott tolongtak a folyosókon. Pipájuk szárát szorongatták a foguk között, teleköpködték a végig szaladó lino- leumoit. Sejnkisem kérte a 'jegyeket. Újvidéken őrjiárat akart felszállani a vonatra, de amikor a bakák láttáik, hogy zsúfolva van minden vagon, csak benéztek az ablakokon és to- viább álltak. Szabadkán a vendéglős, meg a családja hozták nagy tálcákon az éteteket. Pörköltet, gulyást és vir- j síit szafttal. Csa|k egy sánta pincér bicegett habzó sörös poharakkal mö­göttük. A többiek berukkioítak. Egy utas hangosan káromkodott, mert nem akadt hordár, aki felsegítette) volna a cókmókját. A hordárok is berukkoltak már. És nem törődött senki a dühöngő pasassal, alki han­gosan kiabálta: »Majd megmutatom én maguknak! Jelentést teszek az üz- j letvezetöségnek! Ez mégis csak disz- 1 nósiág!« Az emberek nem is hall- ' gattak oda. Katonabanda játszott az állomáson és tíz perc helyett egy óránál tovább álltunk itt. Zimony felé szaladó vo­natokon lovak nyerítettek és most j megértettük azt a felírást, amelyi­ken boldog békében annyit moso­lyogtunk. »Negyven embernek, vagy hat lónak« ez állott a teherkocsik a (iwá&mj^ajándéíiJ К А Г H A T Ó MINDEN ORION RAOIÍKERÍSKEDÓNÍL :ll­ajtain és a vagonokban, amelyek az­előtt búzát, ekevasakat, boros hordó­kat, meg laposra fűrészelt deszkát szállítottak, most huszárok álltak. Zöld ágakkal és virággal díszített gégfegyverek Szabadkától Kelenföldig Útközben megálltunk olyan állo­másoknál is, ahol azelőtt nem tar­tott haltet a gyors. És sokáig vár­tunk. Zsúfolt katona vonatok robogtak el mellettünk, mindegyikben daloltak a bakák, tüzérek, meg utászok. Hosz- 5ZU vonatok voltak ezek, a moz­dony után másodosztályú kocsit kap­csoltak, ebben ültek a, tiszt urak, az­tán a teherkocsik sora köve (kezet tj A legénység és a lovak, meg gép­fegyverek számára. Zöld faágakat kötöztek szalaggal a gépfegyverek csövei mellé és virágok hervadtak a lovak kötőfékjénél is. Rengeteg vonattal találkoztunk út­közben, Talán ötvenöt számoltam össze Zimonytól Kelenföldig, de lehet, hogy még annál is többet. Meg kellett tudnom, akarva, nem akarva, hogy ez már a háború. Persze még nem az igazi. A lövészárkokat még csak betek múltával kezdték el megásni1. És a térképeken talán még hajszál vékony betűk se jelezték neveit azoknak a kis helységeknek, amelyeket meg kel­tett tanulnunk. Amikor elmúlt a béke utolsó hu­szonnégy órája és következett sorra július huszonhatodika, csak katona- banda volt még és felvirágzott sap­kájukban, daloltak a bakák. A kelenföldi pályaudvaron is szólt a muzsika. Csillogó gombokkal men­téjén mosolygó arcú katonatiszt ölelt At ! ■ ! ; ! j Kelenföldiről kocsival mentem be Pestre. j Zsúfolt pesti kávéházak- batvcsókolóznak az em­berek A kávéházak zsúfolva voltak. És az uccákon tolongott a nép. ÄZ em­berek Összecsókolták a bevonuló ka­tonákat. Dalolva mentek tüntető tö­megek a kő,rutakon, az aszfalton összeázott az ujsjágpapiros a virágok­kal. i ! Aztán megjelent a. hadüzenet. Berchtold gróf jegyezte. Ez volt az utolsó két mondata: »A császári és királyi kormány szükségét érzi annak, hogy jogainak és érdekeinek megvédéséről gondoskodjék és a fegyverek erejéhez fordul. Ausztria— Magyarország tehát ezen pillanattól

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom