Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1934 (34. évfolyam, 1-103. szám)

1934-11-03 / 88. szám

2. oldal KISKUNHALHS HELYI ÉRTESÍTŐJE november 3 sorsjegyet! Főnyeremény 40.000 Egéss sorsjegy ára P 3,— Xaphatú a Halasi pengő Gazdasági Bánknál SZINHiZ |Az „Ördöglovas“ bem utatój a Keddien este ismét megnyíltak a. S2ính|áz kapui, hogy hat héten át, elevenséget és szórakozást hozzanak la ítéli estékre;. Az idén. is, két színi szezon után, ismét Károlyi János színtársulatának adta meg ia város a szSnjíátszási engedélyt. Károlyi régi! társulatával jött Halasra, di^ társula­tával friss erőket is hozott. A ré­gleik között találjuk Boros Icát, Ko­máromi Pirit, Szabó Samut, Vértes Károlyt, Kazal Lászlót és másokat, az uj tagok között Havassy Mimit, Pialay Polejtbet, Kaposi Olgiát és Ha­lasi Iv&nt. A színház megnyitó előadásául a direkció Kálmán Imre, a világhírű miagyar zeneszerző pompás alkotá­sát az »Ördőglovas«-t tűzte ki. A fővárost megelőzve, Szegeden csen­dültek fel először Kálmán Imre dal­lamai, akkor az egész ország felfi­gyelt az »ördögliovas«-ra. A bemutató előadáson nagy kö­zönség töltötte, me!g a színházat. A bemutatót és általában az egész elő­adást ia közönség nagy tetszéssel fogadta. A darab cselekményének háttere a Habsburgok udvarában ját­szódik lé. Alighogy felgördült a függöny, jólésőleg ha'tott, hogy ,taj színház pazar kiállításban uj disz- Sétekkdli, uj ruhákkal hozta ki a da­rabot és igy külső kiállításban, épen- ugy mint bfeílső játékértékb-en is egy­aránt a kelllo hatást érte el. A bemutatón mutatkozott be a társulat uj vendégpri madonnája Ha­vassy Mimi, akinek ellsö felléptét tíagy szimpátiával fogadta a közön­ség, ami annak a jelte; hogy további fellépései sorgn még sok sikere lesz. A többi szereplőkről js, akiket már a régi sziniszézouból iS jói ismer la közönség, szükségtelen külön ki­emelni játékukat, mindannyian tö­retlenül friss erejüket hozták ismét a halasi színpadra. A címszerepet Károlyi János, Metternich hercegeit Vértes Károly, Szabó Samu eigy tit- kosrendőrt alakittt nagy sikerrel. 'Bo­ros Ica, Komáromi Piri, nemkülön­ben a többi szereplők, Kazal László, Halasi Iván, Kaposi Olga, Ganalmf- szegi mind részesei voltak a szép előadásnak. Megérdemelték a kö­zönség tapsait. A zenekar Padoss Rezső vezetésé­vel pompásan illeszkedett bele az előadásba. Műsor: Péntek: Ember a. hid alatt. Szombat, vasárnap: Sárga liliom. Vasárnap d. u.: Maya. Hétfőn: Helyet az ifjúé ágnak. ÍEGYPÁR CIPŐT INGYEN i I nyerhet ön is, ha cipőszük» I ségletét nálam szerzi be, mert I megismétlem a múlt évi sor» solást. Ingyen adok egy szá= mot minden pár cipőhöz, mely az ön szerencséje lesz. Sorso» lás az év végén. 3 pár cipőt sorsolok kij szerencsés vevőim között ISzoM. olcsó árak !| tiegedüsné Meghalt a kórházban a bóes&l kisleány, akit összemarcangolt i a feldühödött sertés Megdöbbentő szerencsétlenség ál­dozata halt meg az elmúlt napokban a hajjasi kórházban, akit nemrég hoz­tak be Botosáról. Az áldozat Tápod! Anna hét hópapois kisleány, akit az udvaron járkáló süldő iszonyatosan összejmareangüilt. Az ejset előzményeiről megtudtuk, hogy a, kisleányt odajiaza hagyták szülei és kimentek ia földekre dol­gozni. Hogy közbein odahaza mi tör­tént, azt csalt iákkor vették észre, amikor hazatértek. A ház konyhaajtőján éppejn akkor főtt ki a süldő és a szájában véres húscafat volt. A szülők rosszat sej­tettek, berohantak a házba,, és vé­rében fekve találták meg kisleányu­kat, lakit a süldő összeimaroangolt. A kisleánynak egyik fülét és jobbbeze három ujját lerúgta, alsólábs zárait pedig borzalmasan összerágta és láb­ujjait is súlyosan megsebesítette. A kétségbeesett szülők a kisleányt azonnal kocsira rakták és behozták a halasi kórházba, ahol a leggondo­sabb kezelés és ápolás mellett sem sikerült megmenteni. A halálesetről jelentést tettek & kalocsai törvényszéknek, ahonnan a vizsgálóbíró és a törvényszéki szak­értőből álló bizottság tegnap szálf lőtt ki és a kisleányt felkoncolták. Az ügyben a vizsgálat megindult és válószínüteg gondatlanság miatt indul eljárás a szülők eilen. Eckhardt Tito és tilli kieiazdaképvisBlfi nivemto 14-éa Halasra jüa A helybeli Független Kisgazda-párt pártvacsorája Megbízható helyről szerzett értesQlé- Síimik szerint Eckhardt Tibor, több kis­gazdapárti képviselő társaságában no­vember 14-én ■Halasra érkezik. j Eckhardt Tibor és a kisgazdaképvi- j Eci’ök azért érteanék le, mert a .helybeli ( pártszervezet ekkor rendezi mejg pártva- csoráját, est© hét órai kezdettél! a 48-as körbcpi. Eckhardte! a délutáni négy, órás gyorsvonattal Halasra érkeznek: Hégy- iraqgi Kiss Pál, Kun Béla, Rakovszky Tibor, Dini eh ödö;n, Sauerbom Károly és Mojzes János. A pártvacíorán dr. Musa István kép­viselő, valamint a leérkező vendégek, fognak beszédet tartani. A „gyütt-menttől“ visszalopták Szatmárban a menyasszonyt Az eset nem nálunk történt, még- csak valahol a szomszéd falukban sem, de olyan érdekes és annyira megkapó, hogy olvasóink: elé kelt tárni ezt az ügyes-bajos dolgot, ahol vasviiMákkal, kapákkal, no meg ásók­kal intézték el, amiben bizony egyet­len bíróság selm tehetett volna köz­megnyugvásra eleget. Ugyanis nem kevesebbről, mint arról bíráskodott J Györkefailva lakossága, hogy a falu- j beli lányt nejm engedik más falu I legényéhez és azt visszalopják. Volt is okuk bőven érre, mert hiszen a fegmódosabb és legtakanoj- sablb györkefaillvi főszégl lányra ve­tette' ki a hálóját egy szomszédía- lubáli legény és mivel annak is volt mit aprítani a tejbé!, hát a lány apja szó nélkül odaadta a leányát. Ezen aztán nagyon felbőszült a falu!, fiatalsága, hogybát holmi »gyüjtt- ment«-héz adták oda a lányt, holott falubeli is beköthette volna a fejét. A nagy harag csillapultával ki js dolgozták a haditervet és mintegy | 250-en felfegyverkezve odálopakod- j lak a lakodalmias házhoz. Amikor javában szólt a zenei, táncoltak a párok, akkor megrohamozták a há­zat, szétverték a lakodalmas sere­get és a menyasszonyt visszalopták a legénytől és elkotesiztak vele visz- sza Györkefailvára. Most azután, mint azt a szatmári lapokból olvassuk, izgalmas tárgya­lások indultak meg a legény és u györkefalvi felbőszült lakosság közt, ! akik erősen állják, hogy a lányt j nem engedik át a szomszéd faluba. ; Kár, hogy ez az eset újságok hlaj- ! sábjain kallódik el. Népszínmű is le- ; különösen annak leigénysorban levő hetne b'előfe. í j | ( | Nyolc napon belül Hősök Ligetének Egyik lejgutób'bi számunkban mejg- irtuk már, hogy a város fél kérte Deb­recen város főkertészét, hogy a há- Iasi Hősök Ligetének parkírozására terveit dolgozzon ki. A kérelem folytán a debreceni fő- ; kejrtész szerdán lent járt Halason, 1 megtekinitjeMe ia ligeftelt és azzal tá­elkészü/ a halasi parkírozásI terve > vozott e|l Halasról, hofgy nyolc raai- pon belül elkészíti a parkírozás ter- j veit. Tekintettel arra, hogy a fökertész j elsőrangú szakember, mindén biztosi- ’ Iték meg van arra, hogy az általa adott tervek és tanácsok gyönyörű parkká fogják varázsolni a Hősök Ligetét. |> , [ j i I I' О r s z á g—V Ilág A kormányzó kihallgatáson fogad­ta Sipőcz Jenő budapeisti polgármes­tert és Kelemen Kornélt, az OTTl elnökét. — Megmérgezte magét és meghalt Budapesten Sternberg Fe­renc dr. 43 éves orvos, volt egyet, tanársegéd. — Bulgária bevezeti a dohánymonopóliumot, de nem váltja meg a meglévő szivar- és cigaretta­gyárakat. — Nagyatádi Szabó Ist­vánnak mauzóleumot építenek Er- dőcsokonyán. — Agyontaposta a bi­ka Balázs István 13 éves fegyvernek! pásztorgyereket. — összeütközött két katonai repülőgép Újvidéken. A két főhadnagypilóta szörnyethalt. —■ A képviselőház földművelésügyi, pénz­ügyi és igazságügyi bizottságai ma tovább tárgya Iték az erdő- és ter­mészetvédelmi javaslatokat. Az igaz­ságügyi bizottság pedig elfogadta* az ügyvédi gyám- és nyugdíjintézett ja- javaslatot. — II. Mihály, a cigányok királya Bukarestben kijelentette, hogy önálló cigányországot akar alapítani a Gangesz mentén. Az irányban már tárgyalásokat folytat az angol kor­mánnyal. — Szerencsétlenül járt és meghalt Héilemdorf német községben egy Pavlicsek József nevű 21 éves fiú. Vele szülei 16-ik és utolsó gyer­meküket vesztették el. A gyermekek legnagyobb része a háborúban halt meg és csak hárman haltak meg természetes halállal. — Farkascsior- dák garázdálkodnak Fogaras megye erdőségeiben, ahol az állatállomány­ban nagy kárt okoznak. — Leányke- reskedő bandát tett ártalmatlanná a kisenevi rendőrség. A. veszedelmes bűnszövetkezetnek egy Leibovies ne­vű csernotvitzi ügynök volt a vezé­re. — 16 évi fegyházra Ítélte ia4 eperjesi törvényszék Timkó Istvánt, aki menyasszonyát, Tazsar Margitot megfojtotta1 és holttestét a kútba dobta. — A fascizmus győzelmének évfordulóján két 35 ezer tonnás ha­dihajó építését kezdte meg Olasz­ország. — A német jegybank 100 ezer kiló aranyat vesztett az idén. — Franciaország nyugtalan az osz­trák kormány és ez ausztriai nagy­németek tárgyalásai miatt. — Orosz­ország visszavonta lengyel és né­met megrendeléseit, mert újabban el­sősorban Franciaországban vásárol gépeket. — A német birodalmi bank elnöke kijelentette, hogy Németor- ország addig nem fizetheti adóssá­gait, amíg a külföldi piacok zárvá vannak a német áru előtt. — Mac­Donald miniszterelnök kijelentette a parlameimtben, hogy az angol kor­mány éjjel-nappal a béke megváló- síiításán fog dolgozni, — A képesítés felemelését és az automatikus előié- pés bevezetését kívánják az igazság­ügyi segédhivaitali tisztviselők. —• Népszövetségi megállapodás ellenére sefrn adják vissza a románok a csíki magánjaviakait. — Pécsett megnyitot­ták a Pálos-szerzetesek rendházát. — Meghalt a budapesti török követ fe­lesége. — Szeptemberben nöVeke- dtett a gépkocsik, csökkent a motor- kerékpárok száma. — Rekonstruálják az Árpádok palotájának esztergomi kápolnáját. — Makszi movies Bozsia belgrádi igazságügymimszter belpol­itikái okok miatt beadta lemondá­sát. — A budapeisti árelemző bi­zottság döntése szerint két süte­ményt 9 fillérért kell adtai a pékek­nek. — Alvine és Gyulafehérvár kö­zött egy gyorsvonat össze ütközött a Bukarest—Arad' között közlekedői személyvonattal. — Spanyolország­ban eddig 16 lázadót ítélt halába! a haditörvényszék. A spianyiol for­radalmárok 15 vásutl hidat a leve­gőbe röpítettek. — Sziám királya Prajadihipok, lemondott trónjáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom