Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1934 (34. évfolyam, 1-103. szám)

1934-09-19 / 75. szám

szeptember 19 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE 3 oldal CIRKUSZ Nem messze van ide Kalocsa Megrendítő sorokat olvasok a He­lyi Értesítő legutóbbi szamában. A hír így szólt: Kalocsa legutóbbi közgyűlésén különös eset történt. Azt inidit- ványozták, hogy a városi fő­jegyző és Farkas Géza polgár- mester fizetését évi 720, illet­ve 858 pengővel és 600—600 P pótilletménnyel emeljék fel. A polgármester tiltakozott az emelés ellen, die a közgyű­lés olyan kedvében volt, hogy valósággal ráerőszakolta a fize­tésemelést a polgármesterre és a főjegyzőre. Minden alkotmánytisztelő ember lelkében félborzoliódik a szőr, amikor jogtiprásról hal és meg vagyok győ­ződve, hogy a hír olvasása ezrek és ezrek döbbenetét váltotta ki. A A diktatúrák korszakkát éljük, nem meglepetés, ha innen is, onnan is egyeduralmi törekvéseket jelentenek, a kalocsai atrocitás azonban egészen különálló és uj jelenség. Legtalálób­ban tömegdiktaturának nevezhetnék, amikor nem az egyén erőszakolja rá a maga akaratát a népre, hanem á nép az egyénre. A történelemben lépten, nyomon találkozunk zsarnokok rémtetteivel, legszomorubb fejezeteit azonban a tömegszenvedély visszataszító kilen­gései Írták örök mementóul. A ka­locsai terror méltán kap főhelyet a véres lapokon. Nem nehéz elképzel­ni azt az egyenlőtlen és reményte­len csatát, amit a polgármester ví­vott a kalocsai konventtel. Magányos sziklaszirt dacol ilyként a dühöngő elemekkel, a tomboló fergetegtöl felkorbácsolt tenger hullámaival, míg­nem összeomlik és megadja magát. A dolog sokkal nagyobb jelentő­ségű, semmint hogy szó nélkül me­hetnénk el mellette. A terror ve­szélye közeli, hiszen a nótában is benne van, miszerint nem messze van ide Kalocsa és a diktatúra ez újabb fajtájának mindannyian ki va­gyunk téve, akik fixfizetésl kapunk. A tömeg egykettőre vérszemet kap, el lehetünk tehát készülve, hogy rö­videsen hozzánk is átcsap ennek az uj áramlatnak a hulláma. A halasi fixfizetésesek nevében már eleve tiltakozom mindenféle dik­tatúra ellen. Feltétlen hivei vagyunk az alkotmányosságnak és beleegye­zésünk nélkül, pláne akaratunk el­lenére semmi néven nevezendő ka­locsai normába nem megyünk bele. Szabad nép vagyunk és nekünk hi­ába próbálnak zsarnokok nyakunkba ülni, mi sárgafekete leikébe tört dö­fünk. Résen kell lennünk mindenütt. El­sősorban a városházán. Pár nap óta gyanús mozgolódást észlelek, város­atyák összedugják a fejüket és sug- nak-bugnak, Valami készül és egy­szerre csak arra ébredünk, hogy — talán már a legközelebbi közgyű­lésen — puccsszerűen robban ki az összeesküvés és mire felocsúdhat­nánk a tespedésböl, már vissza is adták a pótilletményt. Pedig arról annak idején önként mondott le a tisztviselői kar, beleegyezése nélkül és akarata ellenére tehát Vissza sem adható és annak elfogadására sem­miféle törvényes eszközzel nem kö­telezhető. A bankok részvényesei közt is fo­lyik valami techll-mechli. Sürögnek, forognak, főzik az igazgatósági ta­gokat, nagyon könnyen lehetséges, hogy a jutalékokat akarják vis&za- eibolni a tisztviselők zsebébe. Résen legyünk, !' -_| i Gyanús minden főnök, Ajánlatos j lesz idejében megbeszélni minden köz- és magánalkalmazottnak, hiva­talnoknak, kereskedő- és iparosse­gédnek egyaránt, hogyan és miként védekezzenek a terrorbadljárat ellen. Napok óta nem tetszik nekem az én főnököm se. Nagyon résen va­gyok, Mert egyszer csak előáll és aszongya: — Elsejétől kezdve húsz százalék fizetésemelés visszamenőleg egy év­re. — De, kérem, kérem... — fogom én majd mondani. — Semmi beszéd! — válaszolja ö, mert nagyon hirtelen ember. Háman Bálint vallás- és közoktatás­ügyi miniszter a napokban nyilatkozatot tett arról, hogy az iskolaorvosi intéz­ményt az összes hazai isko’ákban rend­szeresíteni kívánja. A kultuszminiszter tervei szerint arról van szó, hogy a hat­esztendős iskolaköteles gyermekeket »egészségügyi sorozás« a’á vegyék és a Halá'osvégü szurkálás volt a napok­ban Kiskörösem. Petróczy Kis István tabdi lakós együtt ivogiatótt az egyik kiskőrösi korcsmában PÜchta György kiskőrösi lakossal. Ivás közben a han­gulat szokás 'szerint elegendő magasra emelkedett. Az alkohol hatása alatt á két meglehetősen jókedvű ember egy­másba kötött. Szót szó követett, majd a helyzet rendkívül elmérgesedett. A szó­váltás indulatában Plichta György nagy­Az utazások megkönnyítésére és kényelme szempontjából az egész világon rendkívüli kedvezményeket léptettek életbe és ezeket a (kedvez­ményeket szolgálja nálunk a Wee-; kend Egyesület, amely tekintetbe vé­ve a közkivánalmakat, minden lehe­tőt megtesz, hogy nálunk is meg­kedvel te sse a kirándulásokat és a különböző fürdőhelyek látogatását. Az egyesületnek az egész ország­ban megalakultak már a helyi szer­vei és most, mint értesülünk, Halas son is helyi fiók alakult meg. A magyar weekend kedvezményei igen előnyösek és abban mindenki részesül, aki az egyesület tagjává lesz évi négy pengő tagdíjjal. Az egyesület figyelemreméltó ked­vezményeit illetőleg a következő tá­jékoztatót kaptuk meg: MÁV. kedvezmények: A MÁV. ösz­Persze én nem hagyom magam, mert én viszont egy szilárd jellem vagyok és tiltakozni próbátok, hogy ilyesmihez nem vagyok hozzászokva, satöbbi. Nagy jelenet lesz egyszóval, csapkodom az asztalt, miegymás és minden erővel igyekszem elbáritani, ő azonban két emberrel lefogat és egy ember erőszakkal zsebembe tömi a bankókat. Na, ugyebár, milyen kínos jele­net, tessék elképzelni azt a szitu­ációt, amikor akaratom ellenére ilyes- i mik előadják magukat. Mit tegyen , az ember, Istenem, hát engedek az erőszaknak, ámbár ha már idefajul a dolog, inkább egy ember fogjon le és kettő tömje... fertőzőképes gyermekeket addig ne en- geddjék be az e'emt Iskola eíső osztá­lyába, amíg fertőzőképességüket el nem vesztették. Ez a rendelkezés természetesen ösz- szefüggésben lesz különféle intézmények, pl. a szabadlievegős-iskola, gyermeksza­natóriumok, erdei-iskolák stb. íétesicé- sével is. kést rántott és hasbaszurta Petróczi Kis Istvánt. Petróczi hatalmas jajszóval ösz- szerogyott ép nem sokkal utána irtóza­tos kínok között meghalt. A gyilkos ember valóságos harakirit végzett áldo­zatán. Petróczi hasürege úgyszólván tel­jesen kinyílt. A kalocsai kir. ügyészség a nyomozást megindította a sylyos ki­menetelű verekedés hátterének és rész­leteinek tisztázása érdekében. szes vonalain hétköznap Is érvényes kedvezmények: Ha legalább 4 személy utaailk együtt, ajkkor tagjaink a személy- vonatok II., vagy III. kocsiosztályán bármilyen távolságra, 33 százalékos menetdiijkedvezményt élveznek. Ha az utazás legalább 100 km. távolságra történik és azon legalább 4 személy vesz részt (vagy 3, de a viteldijat 4 személy után megfizetik), akkor a személy- és gyorsvonatok II. és III. kocsiosztályán 50 száiza- lékos a menetdijkedvezmény. Ezen utazásoknál nem szükséges me­nettérti jegyet váltani. 50 kimen. túl az utazás együttes félbeszakítása meg van engedve. Az utazás félbeszakításának tartama a menetigazolvány (menetjegy) érvény­tartamán belül nincs korlátozva. A hétvégi menettérti jegyek az OMWE. tagjai részére már szombat, illetőleg ünnep előtti hétköznap reg­gel kiszolgáltatásra kerülnek, míg mások csak déli 12 órától kezdve válthatják meg az ilyen jegyeket. Mindenki, aki hétvégi menettérti jeggyel utazik, megszakíthatja útját, de csak a Balaton-menti állomáso­kon, vagy Budapesttől 100 kilóméte­ren (belül. MFTR. lés DGT. kedvezmények: A belföldi forgalomban, ha legalább 3 személy utazik együtt, 50 százalék a menetdijkedvezmény. A külföldi forgalomban, ha leg­alább 6 személy utazik együtt, 50 százalék a menetdijkedvezmény. Margitszigeti jegyek: Bejépö hét­köznap: 30 fill, helyett 22 fill., va­sárnap: 50 fill, helyett 34 fül. Évi bérlet: 25 P helyett 10 P. Nyaralás, szállás, ellátás: Fizető vendéglátás napi 2.50—4 pengő közötti árban p&nziószerüleg egye­lőre :10 vármegye, u. m.: Zala, So­mogy, Veszprém, Borsod, Baranya, Heves, Fejér, Pest, Nógrád-Hont, Ko­márom és Esztergom vármegye szá­mos nyaralásra alkalmas községei­ben. ’ Számos bpesti és vidéki szállo­dában, yalamint fürdőhelyeken 20— 30 ,százalékos kedvezmények. Az egyesületbe való belépést Ha­lason a helyi megbízottnál ifj. Varga Eleknél kell bejelenteni, aki tagságii jegyet is kiállít a jelentkezők szá­mára. ' GAZDALEXIKON ‘ Emelkedett a gyümölcsexport A Külkereskedelmi Hivatal jelentése szerint gyümölcsexportunk a múlt évihez képest 50 százalékkal emel­kedett. Ennek az örvendetes emelke­désnek az oka elsősorban minőségi gyümölcseink fejlődésére, a szedés, osztályozás és csomagolásban való fejlettségünkre vezethető vissza, de nem kis mértékben járul a haladás­hoz exportőrjeink agilitása és helyes üzleti politikája is. Szöjöexport-prémtum. A kormány a szőlőt exportáló cégeknek és bir­tokosoknak 1—3 filléres prémiumot nyújt, ha a szőlőt Németország, An­glia és az északi államokba szádl- litották. Minél távolabb eső ország­ba történik a szállítás, annál na­gyobb a prémium összege. Az An­gliába szállított után 3 fillér pré­miumot fizetnek. Megalakult az Alföldi Gyümölcs- termefök Blokkja. Kogutovitz Károly dir., a Szegedi Gyümölcstermelők Egyesületének agilis elnöke blokkba tömöritette közös érdekeik megóvása végett Szeged, Nagykőrös, Csongrád, Hódmezővásárhely, Kiskunhalas ter­melőit. Az uj blokkban vezetöszere- pet vállaltak Wágnsr Adolf gazdasá­gi főtanácsos, Dobay Gyula, volt kormánybiztos, főispán, dr. Fráter Zoltán ügyvéd, Wágner Gyula ny. min. tanácsos, Sághy Gyula, Gémes Vendel, Koncz Ede tanító, Frank Ist­ván, Bohn József, ördögh Vince, vitéz Árvái János és Szögi Benjamin gazdálkodók. | , Agrár törvényjavaslatok kerülnek össze' a törvényhozás eié. így elsősorban a 360 szakaszból álló erdő- törvényjavaslat, a szőlő- és borgazda­sági törvényjavas'-át, a gazdasági cselé­dek jogviszonyait, a felmondást és köl­tözködést szabályozó törvényjavaslat, amely igen fontos szociális szemponto­kat fog tartalmazni, továbbá a hegyköz­ségi törvény. Ezek kapcsán .terjeszti be a kormány a telepítés megindítását célzó törvényjavaslatot is, ame.y a hitbito- ményi reformmal kapcsolatos. Vezettesse be lakásába a villanyvilágítási 1! i Szerelési anyagot és szerelői munkadijat 12 havi részletre igényelheti a Villanygyárnál Bekapcsolás díjmentes! Uj fogyasztóknak külön áramdijkedvez- <==> mény. — Felvilágosításért forduljon a M Villanygyárhoz, уПоСк vagy bármelyik képesített szerelőhöz Egészségügyi sorozás alá veszik a kultuszminiszter tervei szerint az elemiiskolai tanköteleseket Halálos végű verekedés Kiskőrösön, amely valóságos harakirivel végződött Halason is megalakul! a országos magyar Weekend Egyesület fiókja

Next

/
Oldalképek
Tartalom