Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1934 (34. évfolyam, 1-103. szám)
1934-07-11 / 55. szám
4 oldal KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE julius 11 MOZAIK volt, hogy a betanított papagályt kalitkájával szobájának egyik felső ablakába helyezte és nagy élvezettel hallgatta a madarat... talasszony rovására, aki ' végül is imegsokalta a dolgot és ügyvédje utján becsületsértésért beperelte egykori barátját, aki a mkga részéről Regényes kaland a férj váratlan hazaérkezésével és az árulkodó papagállyal A becsületsértési perek sok érdekes faját produkálta már az élet, de azt hisszük, hogy valamennyit felülmúlja az iaiz eset, amely a közeljövőben kerül tárgyalásra a szegedi járásbíróságon. Mindenesetre, nem k,is fejtörést fog Okozni azí ítélkező bírónak s az sem Hehétetteri, hogy bűnügyi folytatása lesz a kis szerelmi kalandnak, amiből az egész ügy elindult. M. A. fiatal mérnök tanulmányainak elvégzése után Szegedire került, hogy ott próbálkozzék! valahogy elhelyezkedni. Megismerkedett egy csinos leánnyal és a rövid ideig tartó szerelem házassággal zárult. Az egyik nagy belvárosi bérház földszintes lakásában rakott boldog családi fészket a fiatal pár. A házasság után néhány hónappal komoly munka után nézett a mérnök, ínért a1 hazulról kapott apanázsra nem lehet egy életen át támaszkodni. Egy volt iskolatársa révén franciaországi építkezési válalat szolgálatába került. Franciaországban jólment a sorsa és azzal a tervvel foglalkozott, hogy csinos fiatal feleségét ;is kiviszi Franciaországba. A mérnök most váratlanul szabadságot kapott. Boldog volt. Azonnal csomagolt, vonatra ült és sietett hai- za feleségéhez. Érkezését azonban sem táviratban, sem levélben nem közölte feleségével, hogy annál nagyobb meglepetés legyen a fiatal- asszony számára. A meglepetés azonban nem az asszonyt, hanem a férjet érte. M. A, amint kiszállt a vonatból, taxiba ült, hogy minél hamarabb otthon legyen. Kopogott, csengetett, de hiába, aenkisem jelentkezett. Végül is a házmester nyitotta fel a lakást. A mérnök, most érdeklődni kezdett és nagy meglepetéssel hallotta, hogy felesége egy fiatalember társaságában Budapestre utazott a nemzetközi vásár megtekintéséire. Közölte még a mérnökkel azt is, hogy a fiatalember már hónapok óta ott lakott a mérnök lakásán! Hogy pedig a szomszédok igazat mondottak, bizonyitották a lakásban szanaszét heverő férfi ruhák. Amikor az asszony pár nap múlva hazajött, a kiis lakásban heves jelenetek játszódtak le — de végül is a házastársaik kibékültek egymással. A férj sietve eltávolította az idegen férfínihákat és egy zsibárus- nak adta el potom áron. A férj eljárása felháborította a házibarátot, de különöskép az bosz- szantotta fel, hogy sehogy sem tudott az asszony közelébe férkőzni. A fiatalember közeledési kísérleteinek meddőségét látva, különös bosszúra határozta el magát. Felutazott Budapestre, papagályt Vásárolt, a mit arra tan irtatott be, ha egy idegen megy el előtte, arra rászóljon: — Böske, te megcsalsz! (Böské- nek hívták a fiatalasszonyt.) Ez azonban csak a. bosszú kezdete volt. A véletlen is úgy akarta, hogy a fiatalembernek, aki egy pesti gyár szegedi megbízottja volt, abban a házban, ahol volt szerelme lakott, sikerült bútorozott szobához jutni. Amikor bevonult uj lakásába, az elhagyott barátnak első dolga Ez természetesen feltűnt a házbelieknek, akik sokat mulattak a fiasikkasztási vádat emelt a mérnök ellen. Éhenhalí egy csecsemő, mert az anyja Is éhezik Egy szerencséden napszámos cseléd szörnyű tragédiájáról tett jelentést a halasi kórház igazgatósága. A napokban hirtelen beszámították a kórházba: Krisztin Erzsébet 10 hónapos kisleányt, akit Schuller Imrei dr., városi alorvos életveszélyes állapotban utaíft be. Az agyonesigázött és hihetetlenül gyenge^ fejletlen csecsemő a kórházban néhány óra alatt meghalt. Természetesen vizsgálat indult a halál okának kiderítésére és ekkor kiderült, hogy a kislány a szószoros értelmében éhen- halt. Szülei az egyik halas-környéki tanyán élnék a legnagyobb nyomorúságban, nyolc élő gyermekkel. Az anya», teljesen elgyötörve az éhezéstől és számj tálán betegségtől, képtelen volt ujszü- I lőttjét táplálni s a kis Erzsébet szülfer , tése pillanatától kezdve jóformán csak j mindén második nap jutott táplálékhoz, i Az apa keresete — ahogyan azt a vizs- 1 gálát megáHapitotta! — január óta mitid- j össze 20 pengő napszámbér volt, amely- i bői még a család kenyérszükségleíét sem I bírták fedezni s a gyermekek néha na- 1 pokig sem kapták kenyeret. Ezért nem I tudták a 10 hónapos kisleányt sem táplálná. V A szörnyű nyomorúságban tengődő családnak még két tagja fekszik súlyos betegen, mindketten az éhezéstől any- nyira elgyem gölten, hogy az orvos élet- veszélyesnek minőisitette állapotukat. Külföldi tudósok 300.000 bogarat, álcát, lepkét gyűjtöttek Izsák határában és repülőgépen Angliába szállították Különösen érdekes vendégek érkeztek a napokban Izsákra, magyar, német és angol természettani búvárok, tudósok tanárok és kijelentették, hogy Izsák határának bogárvilágát akarják tanulmányozni. Meg is kezdték a jnunkát, először az UzDvics-fenyőerdöben dolgoztak, majd később ajz egész határt átkutatták, napszámosokul fogadtak fel maguk mellé, akiket kioktattak kellő »szakértelemre«, a bogárgyüjtéshez. Aki n»m tudott más munkán elhelyezkedni, az jelentkezett a tudósoknál. Jól járt az ilyen ember, mert naponta 2—3 pengőt is keresett. Minden fajta bogarat gyűjtöttek. . ; Morrisson Pál angol tudós elmondta, hogy eddig 300.000 bogarat gyűjtöttek össze Izsák határában, amelyeket nagy ládába csomagolnak és repülőgépen, repülőpostával küldik Angliába, Bucksba, ahol tudományos intézetük és múzeumuk vpn, itt nyernek elhelyezést az izsáki bogarak. Kijelentette Morrisson Pál angol tudós azt is, hogy izsáki gyűjtése tudományos szenzáció számba megy, a talált bogarak zömét nem is ismerik Angliában s nagy meglepetés számba fog menni küldeménye. Abból a célból is folytatják a tudományos kutatást, hogy fölleljék az egyes fák, főleg a fenyőfák kártevőit és megtalálják az irtásukra ákalmas anyagot. A kanadai fenyőpusztitó hernyókat máris megtalálták Izsák mellett és azokat óriási mennyiségben fogják letelepíteni a kanadai erdőkben. Morrisson dr.-t Izsákról Indiába küldi az intézete, hogy hasonló kutatásokat eszközöljön. A tudósok látogatása nagy esemény volt Izsákon, főleg megcsodálták az angolnak érdekes ruháját, igazi, komoly tudós arcát, aki csak mosolyogni tudott a kedves arcú izsáki gyermekekre. i i , ; ,. Sie kihágás a rendőrség téléves munkatevékenységén Még mindig: 8ok Halason a közlekedési kihágások száma. Félévi statisztikáját lezárta már a halasi rendőrkapitányság is és ebiből a. statisztikából a legérdekesebb és figyelemreméltóbb a kihágások száma. A kihágást osztály egyébként a legbonyolultabb osztálya a rend- őrségniek, itt futnak össze mindazok a dolgok, amelyeket közönségesen rendbontásnak nevezünk. A kihágások közt vannak nagyon jelentéktelen apró kis ügyek is, de ugyaniakkor vannak nagyobbszabásu dolgok, amelyékből könnyen bűnügy kerekedik. A rendőrségtől megtudtuk, hogy az idén az első félévben a kihágások száma 216 volt. Ezek a számok a következőképen oszlottak meg: Közerkölesiségbe ütköző kihágás 17 volt, ülheti kihágás 13, vadászati 11, közlekedési 79, záróra kihágás 2, engedélynélküli fegyverviselés és tartás 14, jogtalan határátlépés 4, verekedés 3, külföldi be- nem jelentése miatt 4, bortörvénybe ütköző kihágás 10, káromkodás 5, bejelentés elmulasztása 25, állatkínzás 2, engedély nélküli zenélés miatt 7, egyéb kihágás 10. Érdekes, hogy a kBáPefeedési kihágások száma nem akar csökkenni Halason, ennek minden valószínűség szerint az az oka, hogy sok tanyai kocsi közlekedik a városban és ezek nincsenek még mindig tisztában a közlekedési szabályokkal. A villám tréfája Az egyik boszniai faluban két gazda régóta pörösködött, a határ- mezsgye miatt. Szombaton R fa/u fölött nagy vihar vonult el és egy villám éppen a, két birtok között csapott le és hatalmas barázdát húzott. A két gazda elhatározta, hogy elfogadja a villámszabta határt. Tompa bérbeadta parcelláit j Tompa község megmüveletlen kis j piarcaiéit haszonbérbe adta Kovács András gazdának és társainak. A megyei kisgyülés a haszonbérleti szerződést jóváhagyta. Borárak Gyöngyös 23—30 fill. Heves 15— 20.5 fii. CeidömöOk ó 60 £11. Kiskőrös fokonként 1.75 fül. Hajós fokonként 1.7 fül. Balatonfüred 50— 60 fill. Tiszazug fokonként 1.7 №. Jászberény 18 fül. Kunbaja 21 fii. Izsák 17 fillér. Az árak termelő pincéjében, nagybani eladásnál, literenként értendők. HALASI HÍREK NÉHÁNY SORBAN Vasárnap délelőtt tartotta meg első szent miséjét a plébánia templomban Márk Lajos. A primic'án zsúfolásig megtöltötték a hívek a templomot, ahoi Baranyi László plébános lélekbemarkoló szép beszéddel köszöntötte az ujmisést és vázolta a papi hivatás magasztosságát. Az ujmisést sokan keresték fel szeren esekivánataikkall. A gőbö!járási tanyákról több héttel ezelőtt eltűnt Olajos Pál lelenofiu. A fiú eltűnése ügyében a csendőrség széleskörű nyomozást folytat, mert azt gyanítják, hogy a fiú esetleg bűntény áldozata lett. Az Iparos Dalkar kirándulása elmaradt. A kirándulást julius 15-én tartják meg. A gimnáziumban közgyűlést tartottak a kiskunhalasi Egyetemi és Főiskolai hallgatók. A közgyűlésen elhatározták, hogy augusztus 11-én rendezik meg hagyományos báljukat, julius 27-én pedig társas ösz- szejövetelt tartanák. Az Ipartestület vasárnap délelőtt taggyűlést tartott. A taggyűlésen Kiss Ülés Antal elnökölt, tudomásul vették a Kamara megreformálásáról szóló törvényt és különböző iparos- sérelmekről tárgyaltak. A Kereskedők Egyesülete szerdán este 9 órakor tagértekezletet tart. Tárgy e forgalmi és fázis adók ismertetése. A városi kézbesitökk rövidesen ki- kézbesitik az őstermelés! igazolványokat. ; f Hajason a következő uj iparosok kértek és kaptak iparigazolványt: Csapi Benő cipész (Vörös- marthy-u. 11), Godő László fodrász (Árpád-u. 27), Bruncsák Antal sütő (Vas-u. 4), Sipos Antal cipész (Bük- könyös-u. 41), Tutó István cipész (Szegedi-ut 11), Hegyi Lajos kovács (Szondi-u. 2), Uj kereskedő júniusban nem volt. e Befejeződött Halason a baromfiállomány összeírása. Eszerint На'адап tyuk és kakas 58 ezer 940 (tavaly 84 ezer 479), csinké 46 ezer 569 (161 ezer 966), liba 5 ezer 882 (23 ezer 695), kacsa 4 ázer 490 (18 ezer 919), pulyka 5 ezer 532 (23 ©z&r 356), gyöngytyuk 1 ezer 478 (5 ezer 698). összesen tehát 122 ezer 841 (tavaly 318 ezer 113). Megjegyzendő, hogy az psszainás k'oratavasszal történt. ; ' |. , i j-----------1 im--------ГПГТ ............................mi — Ä Jóitáfejoftty NőegyWti ovoda 15-én, v,asárnap délután 4 órakor tartja vizsgái ünnepélyét, melyre a tagokat és érdeklődőket ezúton hívja meg az ovoda vezetősége. Kérik, hogy akik a gyermekek uzsonnájához hozzájárulni szíveskednek, adományaikat lehetőleg még 14-én juttassák ш az óvodához.