Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1934 (34. évfolyam, 1-103. szám)

1934-06-13 / 47. szám

4 oldal KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE 1500 ember demonstrált a felsővárosi kát. templom vasárnapi búcsúján A halasi kaitoükusságot alapjai­ban megmozgatta vasárnap a felső­városi templom Jézus szent Szivo búcsúja, amelyre 1500 emberre te­hető, nagyszámú ájtaítos hivösereg gyűlt össze, hogy hitet tegyen, igaz, őszinte fcatolitítása meHejtt, hogy demonstrálja a hithez tartozóság, a hithez ragaszkodás érzelmeit. Szép volt és megható a felsővárosi templom búcsúja, ez a búcsú gyö­nyörűen igazolta* hogy a katolikus hitélet ma már Halason annyira él és olyan mértékben férkőzött be az emberek belső lényébe, hogy erre a felsővárosi templomra valóban szükség volt, sőt azt is mondhat­nánk, hogy az imádkozó hivősereg számára Idcsinek is bizonyult. A téptem búcsúján az ünnepi szent misét Baranyi László plébános ce­lebrálta és ő mondta a szent beszé­det is, magasan szárnyaló, hatásos és lendületes szavakkal méltatva a nap jelentőségét. Ugyancsak Baranyi plébános ve­zette a körmenetet is, amelyen az óriási számú hivősereg meghatott áhítattal vett részt. A temptembu- csu maradandó nyomot hagyott a jelenvoltak lelkében. A halasi mentőket 121 esetben vették igénybe, ebből 2o vidéki volt A halasi mentők munkája évröl- évre fejlődik és úgy Halas város kö­zönsége, mint a vidék, igy János­halma, Soltvadkert, Kecel, Majsia ér­zi a halasi mentők áldásos munká­jának előnyeit. A halasi mentői intézmény való­ban megérdemelné, hogy támogatá­sára minél hatásosabb módon siessen nemcsak a hatóság, de a nagykö­zönség is, mert a halasi mentők munkája legtöbbször a kórházba szállításban merül ki, igy tehát de­re kas életmentő munkát végeznek az itteni mentők. Munkatársunk érdeklődött a men­tőállomáson az idei év forgalmáról és megtudtuk, hogy a mentőket 121 esetben vették az idén már igény­be, ebből 20 esetten vidékről El­mondották nekünk, hogy sok eset igen súlyos és gyors beavatkozást igénylő volt, úgy hogy mentők hi­ányában ezek a betegek minden va­lószínűség szerint elpusztultak volna. A halasi mentők egyébként a ren­delkezésre álló eszközökkel mindent megtesznek abban az irányban, hogy magukat képezzék és modernizálód­janak. D .....--------•' .... Egyesült a két szőlő- gazda-érdekeltség Vasárnap délelőtt tartotta közgyű­lését a Magyar Szőlőbirtokosok Or­szágos Szövetsége, amelyen kimon­dották a Magyar Szőlősgazdák Or­szágos Egyesületébe való beolva­dását. Utána az uj egyesület tartotta meg közgyűlését, amelyen báró Waldbott Kelement választották meg elnökül Tiszteletbeli elnök Zseliszky Róbert gróf lett. Az uj egyesülés olyan termelési ágat képvisel, amely négyszázezer holdon működik és 1 millió munkanélkülinek ad kenyeret. W Érett lesz ? — Nem lesz érett? Húsz diák drukkol az Idén a nagy vizsgán A halasi gimnáziumban már meg- j voltak az Írásbeli érettségi vizsgák és junius 21, 22. és 23-án lesznek a szóbeli vizsgák. Itt fog eldőlni vég- lég, hogy ki lesz érett. Mint az esztendők hosszú során Végig, az idén is elérkezett a diákok sors­döntő időszaka, megjöttek a druk­kolások, úgy drukkolnak, ahogy ré­gen és a közelmúltban a többi diák is drukkolt, legfontosabb időszaka a diáknak az érettségi, amely bizony meg lehet állapítani, ma talán még nehezebb, mint régen volt. Munkatársunk beszélgetett a gim­názium igazgatójával, aki elmondot­ta, hogy az írásbelit 20 diák tette le, de, hogy milyen eredménnyel, azt még most nem lehet megtudni, mert az Írásbeli vizsga eredményét bizottság vizsgálja felül és tulajdon­képen ekkor dől majd el, hogy há­nyat bocsájtanak szóbeli vizsgára. Most tehát az a helyzet, hogy mind a 20 írásbelizett diák reméli, hogy szóbeli vizsgára engedik. Emelkedik a sertdskiszáliitás Halasról A mostani nehéz gazdasági viszo­nyok közt, mint örvendetes tünet- | ről, számolhatunk be arról, hogy Halasról emelkedik a sertéskiszáüitás. Az elmúlt évihez képest, de még a néhány hónappal ezelőtti forga­lomhoz viszonyítva is több az el­szállítás. Megtudtuk, hogy ma hetenként 100 —120 sertést szállítanak el Pestre, míg a múlt évben ez a szám 30— —40-el is kevesebb volt. A halasi szállítók szeretnének Bécsbe is ki­szállítani sertést, de ez számukra sehogysem felel meg, mert a bécsi piac olcsó, viszont Halasról a fuvar- szállitás tuldrága az osztrák fővá­rosba. i [ III Elmondották, hogy a bécsi pia­cot hazánkból Győr és Sopron vi­déke látja el magyar sertéssel, nekik ez kifizeti magát, mert Bées közel esik hozzájuk. Halason remélik, hogy a sertéskiszállitás Halasról még emel­kedni fog. * * 3 4 ]aj, elvisznek a fekete emberek, kláll- totta az Uf uccaf öreg asszony és a répavágókéssel elkezdte vágni a nyakát Megdöbbentő öngyilkossági módot j akart választani Kilencz Mihályné, i Uj ucca 20 szám alatt lakó öreg asszony. Répavágókéssel el akarta vágni a nyakát, de erőtlen volt ahoz, j hogy teljesen végigvágja a nyakát • és igy talán még sikerül megmen­teni az életnek. Amikor rátaláltak, nagy vértócsában feküdt, kezében a répavágó kést szorongatta és »meny­nyire hangja engedte, to г к aszakad tál­ból folyton ezt kiabálta: »Engedje­tek meghalni, ne mentsetek meg, úgyis elvisznek a fekete emberek.« ! Az öngyilkossági kísérlet pénteken délután öt órakor történt, az Uj uc- j cai házban nem volt senki, az ön- gyilkosságot is a szomszédok vették észre, csakhamar összefutott az uc- oa és dermedve tárgyalták az em­berek a különös öngyilkossági kísér­letet. I Az egyik szomszéd azonnal or­vosért szaladt, az orvos rendkívül súlyos sérüléseket állapító ft meg, véleménye szerint nem valószínű, hogy az öregasszonyt sikerül meg­menteni, mert szervezete gyenge és 83 éves. Kilencz Mihályné tragédiájáról le­ánya csak hat árakor értesült, ami­kor az egyik földről a munkából hazaérkezett. Elmondotta, hogy az öregasszony az utóbbi időkben rémképeket lá­tott, üldözési mánia kínozta, ébren­létben és (álmában is mindig fekete emberekről beszélt és attól félt, hogy azok elviszik. Úgy látszik, ez a rögeszméje pénteken délután is­imét erőt vett rajta és ez késztette súlyos tettére. Az ügyben rendőri vizsgálat is indult meg és a rendőri bizottság is kint volt a helyszínen. MOZAIK Véresre vertek egy szegedi uriasszonyt egy budapesti divatszalonban Kellemetlen kalandban volt részié egy i szegedi uriasszonyniak, aki a közeli napokban sértettként kerül a budapesti törvényszék Lányi-tanácsa elé. A vád­lott: egy Szegedről elszármazott női- szabó „ aki súlyos testisértés és zsaro­lás miatt ült a vádlottak padjára. 1. Az ismert szegedi magasálásu fő­tisztviselő dédelgetett szép felesége, a szegedi uritársaság kedvence, már évek óta dolgozgatott a jónevü divatszalon­ban, amelynek tulajdonosa a múlt esz­tendőben Budapestre költözött. A fő- tisztviselő felesége nem tudott elsza­kadni megszokott szabójától és attól kezdve a fővárosi szalonból kerüllek ki a ruhái. 2. Hetekkel ezelőtt egy nagyobb átala­kítási munkával bízta meg szabóját az uriasszony és amikor a ruha megér­kezett, úgy találta, hogy a ruhaanyag egy értékes része hiányzik. Azonnal le­velet irt a szabónak, aki válaszában azt közölte, hogy minden anyagot bedol­gozott a ruhába,. A válasz nem győzte meg az uriasszonyt és ezért úgy vélte helyesnek, ha személyesen keresi föl a kérdés tisztázására a budapesti Po- iret-t. ; j i !■ ; 3. A találkozás végzetes volt. Erről ta­núskodik Szeged tisztífőorvosának lát­lelete és más orvosi bizonyítványok. Bár tanuk is voltak a közelben, a pontos tényállást ezideig nem sikerült teljesen tisztázni. Ez a bíróság szerepe lesz, ahol a szabónak fellelnie kel arra), hogy milyen előzmények után vetemedett a tettlegességre. 4. Állítólag a jogtalan eltulajdonítás I pregnáns kifejezése előzte meg a közel­harcot, amelynek szenvedő hőse az úri- asszony volt. A látlelet súlyos sérüte­$ sekről számol be, az orvosi bizonyít­vány pedig azt a két hetet igazolja, amit a főtisztviselő felesége az eset után súlyos ideglázzal ágyban töltött. A barátnő és egy szegedi kereskedő viszont azt igazolja, hogy az uriasszony megtépetten, véresein és félig ájultam ke­rült ki a szalonból és csak a segítsé­gükkel tudott vonatra szállni. 5. A divatszalonban történteket talán úgy lehetne rekonstruálni, hogy iaz át­alakított ruha hiányzó anyagának rekla­mációja közben szóváltás támadt a fe­lek között. Ennek során az uriasszony véleményének kifejezése közben közölte, hogy mindaddig nem fizeti ki a szám­láját amig a hiányzó anyagot meg nem kapja. Ezt követöteg parázs verekedés támadt és az inzultus — a panasz szerint — odáig fajult, hogy a főtiszt­viselő felesége addig nem hagyhatta (el a szalont, amig alá nem irt tartozásá­ról egy kötelezvényt. Ezért jelentették fel zsarolásért is a temperamentumos nőiszabót. 6. A főtárgyai ás iránt Szegeden, igen nagy érdeklődés nyilvánul meg. A sér­tettet sokan feikisérik a tárgyalásra, ahol bűnjelként szerepel két ruha is: az egyik, amely miatt a -bonyodalom tá­madt és a másik, amely ezt a bonyodal­mat viselőjével együtt megszenvedte.. a --------------- ■----------- и A légtornász tragédiája Vasárnap este aiz újpesti vándor­cirkuszban Nagy Lajos artista meg­szédült a 18 méter magas trapézon. Egyensúlyát elvesztve zuhant a ki- feszitett mentőháló mellé és halálos sérüléseket szervedéit. a::,' , — ............. Elfogták a batörökirálynőt Vasárnap éjszaka Kecskemétem az Aradi-uecában tetten értek egy be­törőt és elfogtak egy szép, fiatal nőt, aki a közelben tartózkodott. Ki­derült, hogy a régóta körözött be- törőkirálynő került kézre, Babos Ká- rolyné 26 éves asszony, aki a »feker tesapkás« betörőszövetség vezére volt. ■ ] j .......... Mussolini és Hitler találkozása Hitler pénteken Velencébe repül s találkozik Mussolinival. ______________________junius 15 Budapesti iegszeszgyán kokszot Kiskunhalason, kizárólag a Hangya Fogyasztási Szövet kezet, Schwarcz Mihály és Szekulesz Herman cég áru­síthat. A budapesti gázgyári koksz a most felhasznált ruhrvidéki szén kitűnő minőségénél és a gyártás tökéletesítésénél fogva még jobb, mint eddig volt. A Duna Gőzhajózási Társaság jó tulajdonságairól ismert horgony védjegyű 5 kilós pécsi cséplőszene, Szekulesz Herman és Schwarcz Mihály cégnél szerezhető be, mig tatai brikettet a „Hangya“ árusit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom