Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1933 (33. évfolyam, 1-104. szám)
1933-05-20 / 40. szám
4 oldal KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE május 20 Élén a 70 éves vajdavőlegénnyel nyolc bagóhiten élő pár esküdött hetedhétországra szóló lakodalommal Az egyik fekete vőlegény még idejekorán, az utolsó pillanatban, megszökött az esküvő elől Szörnyű ricsaj és zenebona verte fel a különben csendes Kerekegyháza község uccáit az elmúlt vasárnap. Annyi cigány sereglett össze a faluban, ameny- nyit még sohase láttak egy tömegben a jó kerekegyháziak. Nagy sora volt ennek a gyülekezésnek! Hetedhét országra szóló cigánylakodalom készült. Kilenc, eddig bagóhiten élő cigánypár kivánt egyszerre megesküdni a kathoükus templomban. A nagy eseményt persze parádés dáridóval igyekeztek a ravasz morék megülni. Igyekezetük, mint alább elmondjuk, teljes mértékben sikerült is nekik. A »nagy« eseményről az alábbi tudósítást adjuk: Kerekegyháza ötezer lakosát s az egész környék népét lázba hozta a vasárnapi cigányesküvö. Sok százan sereglettek össze a környékről s valameny- nyi szomszéd falu cigánya felvonult. Nagyobb tömeg tolongott, zsibongott a széles Fő uccán és a nagy piactéren, mint országos vásáron vagy búcsú alkalmával. Egész déléíőtt mindenki a . történendőket várta. Az esküvőre készülő cigányok a község és a környék jómódú gazdáit kérték föl násznagyoknak, akik kész örömmel vállalkoztak rá. A legtöbb szép ragyogó csizmát, uj ruhát vett a vőlegénynek és sergő szoknyát a menyasszonynak. Délután két órára ke’lett gyülekezni az esküvős cigányoknak a községházán. Úgy volt, hogy kilenc bagó-hitü pár fog esküvőre lépni. Sebestyén László főjegyző számba vette a párokat, kilenc menyasszonyt és nyolc vőlegényt számolt össze. A hiányzó vőlegény megszökött az esküvő elől. A hopponmaradt menyasszony rendkívül restelte az ügyet. A vőlegényért tűvé tették a fél falut, de nem volt sehol. Sebestyén főjegyző felfektette a nyolc pár iratát. De nehéz is volt, mig be tudta őket szerezni! A Születési kivonatokat messze falvakból kérte. Fő'eg nehéz volt az ügy a nevekkel. Volt egy leány, aki Rafael Teréznek mondta magát és kiderült, hogy Kun Magdának hívják. Legelsőnek Ráfael Jánost, a közel 70 éves cigányvajdát adta össze a párjával a főjegyző. A nyolc párnak 42 rajkója, unokája is asszisztált az eseményhez, ök is eljöttek. Zsúfolt volt a tanácsterem, ahol az esketési szertartás lefolyt. Künt a téren a gyönyörű lombozata fák alatt sorfalat állt a sokaság egész a templomig. Közben mosolyra derült az ég is, vígan sütött a nap. A kíváncsiság a tetőpontra hágott, amikor az esküvősök megjelentek a községháza kapujában. Elől jött egy magas cigányember, kemény kalappal a fején, virágcsokros vőfétyi bottal a keizé- ben, utána az esküvősök sora és a koszorús leányok, legények, akik szintén a cigányok sorai közül kerültek ki. Mindenki látni akarta a fölvonulást, szinte életveszélyessé vált a tolongás, a csendőrök tartották fenn a rendet. A templomban minden talpalattnyi hely foglalt volt. Az esküvős nép az oltár lépcsőjénél térdepelt. Felzugott az orgona, aki csak tudo,tt még, benyomult a temp'ómba. Altrichter Ferenc esperesplébános, aki kezdeményezője volt a cigányok jó útra térítésének, ragyogó papi palástban jött a sekrestye felől. Megkezdte a szertartást, Д csinos, fiatal menyecskék ragyogó arccal álltak a nagy érdeklődés központjában. Az egyik csecsemőt tartott a karján. Az apróság jónak látta hangos sírásba kezdeni, a »menyasz- szony-anya« nem tudott mit tenni, kibontotta a ruháját és szoptatni kezdte. Sorba esküdött meg minden pár. Kedves jelenet volt az utolsó előttinél,. A pap kérdi a vőlegényt: — Szereted-e a Sárát? így válaszolt a cigány: — Hát, instálom, há ü is seret, akko én se tagadom le. Megvolt szépen a nagy esküvő. A templom előtt hatalmas számú cigánybanda várta a lakodalmas menetet, a cigányok alig húzták ki lábukat a templomból, meghallva a muzsikát, táncra Halas szempontjából nagyjelentö- | ségü MAVART autójárat indul meg Szeged és Kiskunhalas között és ez a járat rendkívül előnyős lesz a város közönségére nézve. , Az autójárat vonala junius első napjaiban nyílik meg. Amint a menetrendből kitűnik, a Kiskunhalasról 6.32 órakor Kelebia felé induló és 7.15 órakor Kisszállásra érkező vonat utasai átszállhatnak a kisszálfási vasúti átjárótól 7.33-kor induló autó- buszjáratra, amely Szegedre 9.05 órakor érkezik. Szegedről a járat 15 órakor 'indul vissza és Kisszállás vasúti átjáróhoz 16.35 órakor érkeVármegyénk területére jis kiterjedő kommunista szervezkedést leplezett le a kecskeméti rendőrség. Ezúttal beszámolhatunk a nyomozás eredményéről is. t A leleplezést egy feljelentés pat- tantotta ki. A rendőrségnek tudomására jutott, hogy Kecskeméten bujkál Bust Vincei mélykúti földmi- vejs. -A rendőrök és detektívek körülzárták az Epreskert utca 29 sz. házat, ahol Busi megszállt. Busi menekülni igyekezett s kiugrott az ablakon. A lesben álló detektív azonUjabb árverést tűztek ki a vadászterületek bérbeadására A városházáról a következő hirdetményt küldték lapunknak: »Kiskunhalas megyei város tulajdonát képező I. és V. számú vadászterületein gyakorolható vadászati jogot 9 évi időtalrtamra és pepiig 1933. évi május 1-töl kezdődő hatállyal nyilvános szóbeli árverésen d város hatósága bérbe, adja. A nyilvános szóbeli árverés Kiskunhalas megyei város tainácstermében 1933. évi május 29. napján hétfőn d. e. 10 órajkor fog megtartatni. Ezen nyilvános árverés ajz I. számú vadászterületre vonatkozólag beérkezett utóajánlat alapján tűzetett jri, mig az V. számú vadászterületre az ejlőzö árverésen ajánlat nem tétetett, Az árverésen fegyvertartási enperdültek és úgy mentek a község »nagy-vendéglőjébe«, ahol a heted-hét- országra szóló lakodalom készült. Egy óriási tombsátor volt az udvar, ahol a cigány párok tüzes cigány táncokat mutattak be, óriási volt az érdeklődés. Mire feljöttek az égre a csillagok, megkezdődött a vacsora, párolgó pörköltet hordtak föl, boldog-boldogtalan ehetett, boros-hordókat vertek csapra. Volt jókedv, ének, rikotfoizás, tánc, muzsika. Világos reggelig mulattak, a végén ifj. Bedő Béla községi orvosnak is akadt dolga. A lakodalmat évtizedekig fogják emlegetni a kerekegyháziak s bizony a Fáraók óta nem volt ilyen jódolga a cigánynépnek. zik. Kisszállásról 17 órakor indul a Kiskunhalasra 17 27 órakor érkező személyvonat. A vasull jegy ára Kiskunhalas és Kisszállás között személyvonat 11. osztályon 1.40 P, személyvonat III. osztályon 90 fillér. Az autóbuszjegy ára Kisszállásról Szegedre 3.90 P, a menettérti jegy ára 7 P. » A fent említett autóbuszjárattal Kiskunhalas város közönsége rendkívül kedvező összeköttetést nyer, amennyiben Szeged 2 és fél óra alatt elérhető és az utazás oda- vissza 8.80 P-be kerül. dés irányítója, Hegedűs László cipészsegéd is, aki a kommün alatt vádbiztos volt. Az elfogottak között van Vabella Károly, Vajda Gyuláné, Halász Pál is, aki a kommünben vörösparancsnok volt, továbbá Rózsa János, aki Oroszországban elvégezte a vörösparancsnoki tanfolyamot. Letartóztatásba helyeztek több más egyént is. (i Busit Félegyházára vitték, a többieket pedig Budapestre szállították a Markó utcai fogházba. ' gerellyel biró és vadászati jegy váltására jogosult egyénejk, valamint jóváhagyott alapszabályokkal rendelkező vadásztársaságok igazolt meghatalmazottjai vehetnék részt. Az árverés és a bérleti fettételé^ Kiskunhalas megyei város jegyzői hivata- lábap a hivatalos órák alatt megtudhatók.« I — Kasszafurók jártaik a kalocsai Hitelszövetkezetben- A tettesek primitív eszközökkel átvágták a Wertheim szekrény külső páncélját, de célt nem érhettek, mert munkájuk közben megzavarták őfcetí — Tresz Irén 19 éves nagykőrösi hajadon öngyilkossági szándékkal a robogó vonat elé vetette magát. A mozdony kerekei mindkét lábát levágták, fején pedig halálos zu- zódásokat szenvedett. A leány negyedórái agónia után kiszenvedett. MAVART autóközlekedés lesz Kiskunhalas és Szeged között Egy mélykúti földmives volt a pestmegyei kommunista szervezkedés vezére ban elfogta. Kézrekerült a szervezkeA Nemzetközi Vásár mérlege Hétfőn este 7 órakor bezárulták a Nemzetközi Vásár kapui, A 10 napos vásár alatt 230 vagon áru kelt el. 560.000 ember tekintette meg a vásárt, köztük 66.000 idegen, ebből 15—18 ezer külföldi. Az engedélyezett exportüzletek értéke megközelíti a hatmillió pengőt. Főzőtanfolyam nyílik meg hétfőn a 6-azdasági iskolában A halasi gazdasági népiskolában hétfőn reggel főzőtanfolyam nyilik meg, amelyet 4—5 hétre terveznek. A tanfolyamon tiz növendék lesz. A gyakorlati részét a főzésnek az intézet modern tűzhelyein fogják elsajátítani a tanfolyam hallgatói. a === - - ^ CSENDÉLET Leánykérés riasztó- pisztollyal Az egyik szomszédos községben nyugodtan pihent párnáin egy férjétől különvált fiatalasszony. Csendes, nyugalmas este volt, jó ilyenkor olvasgatni a falusi magányban. Ezt a nagy csendet kapunyikorgás űzte el és a fiatalasszony szobája ajtaján be- robogotl egy falubéli legény, aki heves udvarlás közben megkérte az asszony kezét s hagy komoly szándékának nagyobb nyomatéket adjon, zsebéből, revolvert rántott elő, kijelentve, hogy ha a boldogító »jgen«-t azonnal el nem' rebegi, lelövi az asz- szonyt- Ritka asszony, aki a revolver csövével szembe tud nézni, a történet hősnője sem. nézte a csövet, hanem' a legéjjelibb toalettben kirohant a szobából a konyhába, ahol találkozott éppen hazaérkezett test- véröccsével. Az öccs átlátva a rettenetes helyzetet, berohant a szobába, szembetalálta magát a revolver csövével, de azonnal észrevette, hogy a vőlegényjelölt kezében riasztópisztoly villog, elővett hát egy nyújtó- fát és azzal úgy fej beérdekelte a szerelmes lovagot, hogy annak kihullott kezéből a pisztoly, hetykén félrevágta a fejét s a következő pillanatban kiderült, hogy e hetykeség akaraton kívüli mozdulat volt, a fej tulajdonképpen félrebillent és a lovag ájultan zuhant a padlóra a pisztoly mellé. Az öccs őrizte nyújtóiéval a lovagot addig, míg az asz- szony felöltözött, elment a községházára, rendörököt hivott, akik a szerelmes, ájult lovagot elcipelték. Megindult ellene az eljárás. Vasárnap, fél 5 fél 7 és fél 9 órakor a Strauss világhírű operettjének a Varázskeringőnek 10 felvonásos filmváltozata A mosolygó hadnagy Főszereplő: CHEVALLIER Este is filléres helyárak!