Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1933 (33. évfolyam, 1-104. szám)
1933-12-16 / 100. szám
4 oldal KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE december 16 TOLL és TINTA Félig megfagyott édesanyja sírján — azután kútba ölte magát egy fiatal leány Megdöbbentő öngyilkosság történt j Kiszombor községben. Egy fiatal, alig 21 éves gazdaleány dobta, el magától az , életet, amelyet érthetet'emül már régen megunt s régtől fogva mindenáron a halált kereste. i Pálfi József kiszombori tanyai földmi- ves 21 éves Rózsi nevű leánya, mióta édesanyja elhalt, nem. tudott édesapja gazdaságában maradni. Hol egyik, hol másik rokonánál élt, ahol szorgalmasan segédkezett a házimunkák végzésébe^ majd szabad idejében kézimunkákat csinált. Legutóbb Joó Sándor kiszombori téglagyáros családjánál tartózkodott. Kedden reggel Pálfi Rózsi azzal ment el hazulról, hogy a hajnali misére megy. Azonban, mint utóbb kiderült, nem a hajnali misére ment, hanem Makóra. Itt két levelet adott postára, egyiket Makón lakó sógorának, Majoros Mártonnak, a másikat Joó Sándorék- nak Kiszomborra. Mindkét levelében bejelentette a szerencsétlen leány, hogy öngyilkos lesz, mert megunta az életet, megy az édesanyja után. A délután folyamán Pálfi József és Joó Sándor kocsin keresésére indultak a halálra szánt leánynak. Majorosékat is felkeresték Makón, akik azt tanácsolták nekik, hogy sietve hajtsanak ki Földeákra s ott keressék a temetőben, mert ő előttük Rózsi többször hangoztatta, hogy ő az anyja sírján fog meghalni. A megrémült apa lóhalálában hajtott ki Földeákra, ahová már a késő alko- nyi órákban érkezett meg. Egyenesen a temetőbe ment. A temetökapun befordulva még vissza is akart fordulni, mert a friss hóban egyetlen lábnyomot sem látott. De a balsejtelem mégis oda űzte volt hitvese sírjához. A sirhoz közel érve megdöbbenve látta, hogy balsejtelme valóra vált. A síron ott feküdt a leány mozdulatlanul. Azonnal hozzáugrott, hogy felemelje. Ez csak nehezen sikerült, mert a leány félig már össze volt fagyva. ( A megdermedt leányt az apa bevitte egyik ismerőse házába, ahol eszméletre térítették. A kéáő esti órákban azután Pálfi kocsin eőbb Makóra, majd Kiszomborra, Jóékhoz vitte leányát. A megrémült apa többször kérlelte leányát, hogy menjen ki vele a tanyára s éljen velük otthon, de a leány hajthatatlan maradt. Hiába vigyázott reá egész éjszaka a szerencsében apa, hiába fogta szinte ia ruháját, reggel mégis sikerült a maklacs öngyilkosjelöltnek egy pillanatra egér- utat nyernie. Amint eltűnt, abban a pillanatban keresésére indultak. Néhány perc telt el csupán, amikor a kút előtt megpillantot- ták a leány egyik cipőjét, majd a kút vizében a szerencsétlen leányt. Létrát hoztak, kihúzták, de már nem volt benne é'et. A tragikus sorsú fiatal leányt pénteken délelőtt temették Kiszomboron, a temető halottasházából. В-; — -----Nyomtatványoké “£5Un ............. ~ készít lapunk nyomdája «ее Nem lesz kiviteli prémium a pulykákra l Ma délután ülésezik a kiviteli szakbizottság A pulyka aggasztóan alacsony árát kiviteli prémiummal gondolták felemelni. Tegnap ez ügyben miniszteri tárcaközi értekezlet volt Budapesten. Délben még úgy alakult, hogy meglesz a prémium, Két órakor azonban megbukott a terv. A hírek szerint más módon óhajtják emelni a pulyka árát. ( A mozgósított föld Tavaly 213 ezer hold föld cserélt gazdát A Magyar Statisztikai Évkönyv kimutatásai között olyan adatok szerepelnek, amelyek megvilágítják a földbirtok mai helyzetének súlyos voltát, a gazdát cserélő birtokok adatain keresztül is. A statisztika szerint tavaly 218 ezer hold. föld! cserélt gazdát, illetve összesen 2732 birtok került uj tulajdonos kezébe! A gazdasági válság a szabadforgalma földekbe/ 97.437 holdat, a korlátolt forgalmiakból 12.260 holdat, más birtokokból pedig 109.967 holdat mozgósított. A gazdát cserélt földből 138.000 hold volt a. szántóföld. A vétel utján forgalomba került föld te- ■ rülete 75.000 holdra rúgott, mig örök- ; lés utján 104.000 hold került uj tu- j lajdonosokhoz. I Ezek a számok 1933 folyamán ab J kalmasint még inkább megduzzadtak, ! mert a válság hullámai szélesebb j körben ragadták magukkal a földbirtok sorsát. Érthető tehát e számok világánál, ha К ál lay Miklós földművelési miniszter kötelességsze- rüen és a magyar föld sorsán aggódó gonddal is foglalkozott már a növekedő földbirtok forgalommal, annak gazdasági jelentőségével és e forgalom helyes mederbe való terelésének gondolatával. Mert senkisem lesz, aki mindegynek tartaná, hogy j mi lesz a gazdát cserélő földek sorsa? Még ha ki is kapcsoljuk a kormány rendeletéiben hangsúlyozott nemzeti célokat (bár ez sem volna helyes), s ha csak a termelési és szociális oldalát nézzük ennek a kérdésnek, akkor is elébünk tolul az a probléma, hogy mi lesz a megmozduló földterületnek produktiv erejével és népeltartó képességével? Köztudomású, hogy a gazdasági válság által mozgósított földek jelentékeny része kényszervétel formájában a bankokhoz került, annak sorsa tehát véglegesen megoldottnak nem tekinthető. A bankok nyilván igyekeznek ezektől a földektől megszabadulni, az immobilizálás veszélyéből kimenekülni, pedig amilyen terméketlen tehertétel rájuk nézve a nyakukba szakadt föld, ép annyira életszükséglete lehet ez sok ezer és sok tízezer embernek! Revizori vizsgálat: fuzionál két takarékpénztár Jánoshalmáról jelenti tudósitónk: A Jánoshalmái Takarékpénztárnál lefolytatott revizori vizsgálat eredménye tisztázta azt a veszteséget, mely részben Reiner Leó; könyvelő manipulációiból, részben behajthatatlan követleésekböl állott elő. A körülbelül 30—35.000 P-t kitevő veszteség oly helyzet elé állította az intézetet, hogy fúzióra kényszerül az Általános Takarékpénztár Rt.-gal. A fúzió alapja: minden 5 régi takaréki részvényért az egyesült takarékpénztár 2 uj részvényt ad. A fúzió értesülésünk szerint még karácsony előtt létrejön. A Gazdasági Egyesület üdvözölte Bethlent és Eckhardt Tibort A Gazdasági Egyesület választmányi ülése és tanulmányútja a Gazdasági Szerdán szép számban összegyűlt gazdaközönség, érdeklődők és vendégek jelenlétében nyitotta meg Medveczky Károly gazdasági főtanácsos, elnök a december havi igazgatósági ülést. Kegyelete® szavakkal emlékezett meg Hadik János grófnak, az agrártársadalom és a kisiparosok törhetet'en vezérének, Nagy-Magyaxország utolsó kormányé! - nökének és az Országos Gazdasági Liga fejének pótolhátlan elhunytéról. ő Halas város iránt is nagy szeretette! viseltetett és egészségének javültával hozzánk lejönni is készült. A szomorú alkalomból részvéttávirat küldését határozták el a gyászjelentésben megadott címre. Nemzetmentő londoni világsikereik alkalmából gróf Bethlen István volt miniszterelnöknek és Eckhardt Tibornak nagy érdemeit kiemelve, üdvözlő táviratok elküldését javasolta az elnöklő Medveczky gazd. főtanácsos és köszöntötte a vármegyei központ kiküldöttjét Gőzmalom telepén Papp Sándort, anaircsi Tegzes városi mezőgazd. bizottsági elnököt és a Gazdasági Gőzmalom vezetőit. Majd előterjesztette a részben állami tulajdont képező és állami felügyelet alatt álló Gazdasági Gőzmalom támogatásának és nagyobb arányú felkarolásának országos érdekű szükségességét, a város fejlesztés nagy szempontjából, a hiányzó bekapcsoló rmiutak kiépítésére és egyéb mezőgazdasági ipartelepek (konzervgyár aszalógyár, hütőház, stb.) létesítésére. Ezeknek e’.őfeltétele a már meglévő mezőgazdasági, iparjellegü vállalatoknak virágzó fejlődést mutató, emelkedő forgalma. Többek hozzászólása után a kivitek malom telep vezetői megnyugtatással intézték e az öröltető gazdaközönség kívánalmait és igényléseit. Kitűnő, legelsőrendü korpa és fisz {mintákat helyeztek el az Egyesület tanácstermében. Említették, hogy Halasról két vagon lisztet már Párisba, egy vagonnal Jaffa Jerusálembe szállítottak el. Ezek örvendetes sikerek Kiskunhalas kenyérliszt termelésének történetében, ezenkívül a kényes ízlésű Szeged alföldi főváros fogyasztóinak is sok vagon tétel lisztet küldöttek el. Elnök felkérésére Nagypál Ferenc dr. ügyvéd, az Egyesület régebbi ügyésze ismertette a házadó kivetés kiigazítására összeállított hatalmas munkálatait, a halasi házaknak eddigi három helyett négy osztályba sorozásáról és adóalanyának törvényes leszáHi fásáról nagy tetszéssel és tapsokkal fogadott e'öadá- sát, beadvány alakjában az Egyesület úgy a kecskeméti pénzügyigazgjatóság- hoz, mint a kir. pénzügyminisztérium községi adóosztályához Kölbig dr. ö- méltóságához felterjeszteni határozta el. Végül Borbás Imre dr. ügyész ismertette a gazdavédelmi rendelet legújabb intézkedéseit s az eddig Halason elért nagy jelentkezési eredményeket, melyeknek keretében az Egyesület átiratilag fog köszönetét nyilvánítani a városi kataszteri hivatal vezetőjének, Kecskés Imrének, éjjel-nappali szorgalmas fáradozásaiért, melyekkel minden hivatalnoki felségjogokat félretéve egyedül a dolgozó gazdatársadalom szempontjait tekintette’. > A gazdavédelmi igen sikerült ügyészi előadáshoz több hozzászólás hangzott el s az elnök mindkét nagyszabású jogászi előadó munkáért a választmány teljes köszönetét fejezve ki, a magasszin- vonalu és nyugodt vonalvezetésű ülést egy óra körül bezárta. Az elküldött három távirat szövege ez: ' Bethlen István grófnak: Nemzeti területeinknek felszabadításáért Londonban elért világsikereiért lelkes szeretettel köszönti országunk nagy vezérét Halasi Gazdasági Egyesület. Medveczky Károly elnök. Eckhardt Tibornak: Osztatlan lelkesedéssel üdvözli angliai nemzetmentő munkásságáért a Halasi Gazdasági Egyesület. Medveczky Károly elnök. Országos Gazdasági Ligának: Hadik gróf öejcellenciájának, az agrár tábor fejedelmének elhunytakor bensőséges részvétét fejezi ki a Halasi Gazdasági Egyesület. Medveczky elnök, атт-гт-^-г-т ........................—Я — Sz. Csorba Tibor képkiálliíása a jánoshalmi Nemzeti Kaszinóban. Vasárnap délelőtt állította ki képeit Csorba Tibor tanár, festőművész Jánoshalmán a Nemzeti Kaszinó nagytermében. Csorba reprezentáló munkái teljes mértékben igazolták a művész országos jóhirnevét. Meleg tónusú pajnteüijei eredeti térelosztásban sugározzák a Felvidék, az Alföld természeti szépségeit. A kétségkívül értékes kiállítást sokan megtekintették. Csorba Tibor legközelebbi kiállításon december 17-én Kelebián lesz, utána pedig Soltvadkerten, Kiskőrösön és Halason. Ingyen kaphat egypár cipőt ön is, ha cipőszükségletét de* cember hóban HEGEDŰSNÉ-nél szerzi be, mert december 1-től, minden vevőmnek ingyen egy számot adok, mellyel részt vesz 31*én a sorshúzáson. Vevőkörünk között 3 pár líixuscipőt sorsolunk ki. Akinek a számát kihúzzák, ingyen kap egy pár cipőt. Hátha ön lesz az, próbálja meg. Hegedűsné cipőáruháza, (színházzal szemben)