Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1933 (33. évfolyam, 1-104. szám)
1933-06-07 / 45. szám
2 oldal KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE junius 7 A TESz trianoni tízparancsolata i. i Higyj és dolgozz a töretlen régi magyar tenyérért, a középeurópai kultúráért, biztos, békés életért — Nagy ma gyarországért. ; •' II. c őrködj az ezeresztendös tettöste- kereszt eikölcse felett, mert munkát, munkást, katonát és jövendőt termiélő erők csaik a keresztény, nemzeti világnézet világosságában élnek és teszik küzdőképessé a magyarságot. i III. i A nemzeti törekvéseket, mozgalmakat és tetteket közreműködéseddel támogatásoddal müveid és erősítsd. A nemzeti mozgalmak és tettek fejlesztik a csonka országban 4olyan erőssé a magyarság társadalmi akaraterejét, hogy azzal kint, a nemzetközi tárgyalóasztaloknál számolni kell. i 1 „ \ IV. , Szeresd és segitsd bárhova és akármilyen körülmények közé került .magyarokat, mert a testvéri ,erő nemzeti erő és sokszoros ,a »győzök« túlereje. < V. Ne lopj el a magyar életközösségből egyetlen egy falat {kenyeret sem azzal, hogy kapzsi módon magadnak halmozz össze mindent. A magyar életközösség és sorskozös- ség égy. Ha a magyar életközösség történelmi feladat előtt gyenge Jesz, a magyar sorsközösség téged is elér. VI. í Ne ölj meg a rabságban szenvedő életek közül egyet sem azzal, hogy tétovázol és saját ■ portáidon késlekedsz a revízió szolgálatába állam. i VH. t Az emberiség életét és fejlődését biztosjtó örök isteni törvény: i az igazság rendíthetetlen harcosává tedd minden külföldi barátodat, mert az igazság győzelmével szabadulnak fel a mi nyomorgóink és rabjaink. ' VIII. , Ne kívánd más életét, csak a magunkét. De ezért, ha teli, harcolni és áldozni is tudj. A Trianon elleni harc a gyermekeink megélhetéséért folyik. \ IX. I Ne engedd, hogy testvéreinket a rabságban megrontsák. Minden magyar integritását védelmezzük meg, amíg a területi integritás nem védelmez valamennyiünket. X. I Ne feledd. Trianon csak pzért következhetett be, mert a jnások életét, házát és jószágát védelmező t magyar kardot kicsavarták a nemzet kezéből. Törekedj, hogy ez a kard ismét erős legyen és akkor senki többé magyarnak életét, sem házát, sem földjét, sem más jószágát el nem orozhatja. i L — Honfoglaló csonttollú madarak. Kalocsáról írják: Itt van junius eleje és az északi vidékek ezen őslakói még mindig itt vannak. Utoljára 3 évvel, ezelőtt voltak ttt, de akkor márciusban már visz- szaköl főztek hazájukba. Áprilisban még csapatosan jelentek mag a Csajdán, vagy a temetőben stb., most azonban már itt fs, ott 5s párosával jelennek meg. Minden jel arra mutat, hogy zord hazájukba talán vissza sem térnek. Itt megtalálták té'en is a napi élelmüket. A csajdai főút mentén levő japán akácfák magvát fogyasztották, melyet eddigi megfigyelések szerint semmiféle honos madarunk nem evett. LEGÚJABB! Gyermeke mellett agyonsujtott a villám egy asszonyt Vasárnap zivatar volt Csanytelek mellett, egy halálos áldozattal: Bori Lajost agyon sújtotta iá villám. A zivatar elvonult Kétegyháza felett is, ahol szintén elmeráldozatot követelt a villámcsapás. Kétegyháza mellett a mezőn érte el iá zivatar Rotyis György napszámost, aki kint dolgozott a mezőn. A déli órákban felesége — karonülő gyermekével — ebédet vitt férjének. A megindult hatalmas záporesőben sietve tette fe gyermekét ai földié, a magával hozott ebédet pedig a gyermek mellé helyezte. Eb- jeen a pillanatban egy vákitó fényű villám hasította ketté a fellegeket, amit nyomon követett egy hatalmas csattanás. A még ekkor is dolgozó Rotyis hirtelen családja felé tekintett. A szakadó záportól nem látott mást, csak egy óriási füstfelhőt és összerogyő feleségét. Családjához futott, ekkor azonban felesége már halott volt, mivel a villámcsapás { épen a szivén érte. A megrémült apa a szerencsétlenül' ’ járt asszony mellett ülő gyermeke után kapott, aki mosolyogva jelezte, hogy f sértetlen maradt. Az aiig 36 éves asszonyt — akinek még egy gyermeke van, — az ejgész község részvéte mellett helyezték örök nyugalomra. Az eset hatása alatt álló kétegyháziak különös isteni csodát látnak a gyermek megmenekülésében s ezért valósággal versenyeznek, hogy a kis gyermeket i gondozhassák. Gömbös két nagy beszédet mond a költségvetési vitában A költségvetési vita keretében ma, | kedden a honvédelmi minisztérium és a miniszterelnökség költségvetésének tárgyalása szerepel napirenden. A vitához kormánypárti oldatról épugy, mint az ellenzék részéről igen sok képviselő iratkozott fel és több érdekes felszólalás várható. Mint értesülünk, a vitában két- izben is felszólal Gömbös Gyula miniszterelnök. Első ízben a honvédelmi tárca tárgyalásánál, mint honvédelmi; miniszter és ebben a felszólalásában mint szakminiszter a honvédelmi tárcával kapcsolatos kérdésekről nyilatkozik. Valószínűleg a késő éjjeli órákban kerül sor a minisz- j terelnök második felszólalására, ame- j lyet a miniszterelnökségi tárca vitájának keretében fog elmondani. A miniszterelnök ekkor fog válaszolni általánosságban a szónokoknak és nyilatkozik az aktuális kül- és belpolitikai kérdésekről. Újabb megrázó részletek a gyöngyösi borzalmas repülőkatasztrófáról Mint lapunk más helyén közöl» jük, hétfőn tartották meg Halason a repülőnapot és már csak azért sem érdektelen, ha közöljük az újabb részleteit annak a borzalmas repülőkatasztrófának, amely vasárnap Gyöngyösön történt, ahol a MOVE ottani repülősportünnepségén, Porkoláb Ferenc légügyi főellenőr gépével lezuhant, súlyos sérüléseket szenvedett és hétfőn iszonyú kínok közt halt meg a gyöngyösi kórházban. Amikor Porkoláb gépe felrepült a repülőgép motorjából szikrák csaptak ki. Ez csak a begyújtástól van, nincs veszedelem, — nyugtatták meg az ideges közönséget a hozzáértők. A repülőgép csakugyan megfutott még egy kis kört. Ekkor hirtelen az eddig biztos mozgású gép bizonytalanul billent jobbra, balra, majd oldalra fordult, aztán orral lefelé, körülbelül 250—300 méter magasságból teljes súllyal, nagy sebességgel lezuhant. A közönségen iszonyú riadalom vett erőt. Alulról úgy látszott, hogy a repülőgép egyenesen a nézők soraiba fog zuhanni. Mindenki menekülni akart. Egymást lökték, tépték az emberek. Szerencsére azonban a repülőtérre kirendelt csendórí készültség parancsnoka gyakorlott szemmel felismerte, hogy a gép nem zuhanhat a közönség közé, hanem körülbelül 40—50 lépés távolságra. Épp abba az irányba, amerre a közönség menekülni akart. Ezért harsány hangon kiadta a parancsot a csendőrkordonnak, hogy a közönséget tartsák együtt és a kordonon ne bocsássanak senkit keresztül. Pár másodpercig tartott a rémült nézősereg kétségbeesett küzdelme a vaskordont vonó csendőrökkel, majd egyszerre a repülőgép hatalmas robajjal a főidre vágódott. Füst és homokfelhő a zuhanás helyén: őtven lépésnyire a csendőrkordon mögé zárt közönségtől. Azonnal Porkoláb főellenőr segítségére siettek. A főellenőrt borzalmas sebekkel emelték ki a pozdor- jává tőrt gép roncsai alól. Zsúfolt ház nézte végig vasárnap a ref. kör A Ref. önképző Kör előadásait már (évek óta nagy figyelemmel kíséri a város közönsége és az ott látott szép előadások csak fokozták ezt az érdeklődést. A kör által rendezett előadásokon csaknem minden esetbein zsúfolt házak voltak és az az előadás, amelyet most vasárnap este rendeztek meg, ugyancsak telt ház jegyében zajlott le a közönség nagy érdeklődése mellett. előadását A nagyszámban megjelent közönséget változatos műsor várta. A két órán át I tartó műsorban az Iparos Dalkar női és férfi kara több énekszámmal szerepelt. Az önképzőkör nagyszerű műkedvelő gárdája három bohózatot adott elő. 1. »Apuci gyere a kabaréba.« 2. »Vonósnégyes.« 3. »Lélekidomár.« A közönség jól mulatott és sokat tapsolt a szereplőknek. Nagy tetszés fogadta Varga Jenőné iés ifj. Varga Elek táncszámait, akiket lelkesen megtapsoltak. — Ugyancsak nagy tetszést arattak dr. Schuller Károly által e'őadott magyar dalok. Az előadáson ifj. Kovács József konferált. Az előadás szereplői névszerint a következők voltak: Nagy Torma Ibi, Leer Sándor, Szakáll György, Hartyányi István, Török Kata, Horváth Giziké, Király Irénke, Buda I., Zseni Antal, Szakáll Gy., Balogh F., ifj. Kovács József, Király Aranka, Az előadást tánc követte, amely я reggeli órákig tartott kedélyes hangulatban. Tótkomlóson szivenlőtte magát és azonnal meghalt Dr. Kutsera Miklós Hétfőn délben távirat érkezett Halasra Tótkomlósról, amely arról adott hírt, hogy ott Dr. Kutsera Miklós a halasi OKH. Igazgatója meghalt. E rövid távirat nagy megdöbbenést keltett és csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy Kutsera Miklós öngyilkosságot követett el. Hogy ez az öngyilkosság hogyan és miként történt, senki sem tudta, beszéltek arról is, hogy nagy adag méreggel mérgezte meg magát. Szerkesztőségünk telefonon érdeklődött Tótkomlóson, ahol megtudtuk, hogy Kutsera Miklós hétfőn dólelőtt II óra 10 perckor követte el az öngyilkosságot, revolverrel szíven lőtte magát és azonnal meghalt. Kutsera Miklós nyolc búcsúlevelet hagyott hátra. Dr. Kutsera Miklóst szerdán dólelőtt kilenc órakor temetik el Tótkomlóson. Kutsera Miklós a múlt hét elején utazott Tótkomlósra szüleihez, Kutsera Vince ottani postamesterhez. И ■■ -----------.......................... г ' ' ■■"-—Я Ma délig öt pályázat érkezett be a városi alorvos helyettesítésére Ismeretes, hogy dr. Gesmai József városi orvosnak hat hónapi beteg- szabadságot engedélyezett a város 'képviselőtestülete és egyben kimöfndta, hogy áz ajorvosi állást két orvossal he- 1 íyettesiti. A képviselőtestület határozata értelmében 1 iá halasi orvosokat felhívták, hogy a helyettesítésre íadják be pályázatukat. 1 Ez a pályázati határidő ma, kedden déli 12 árakor telt te és mjint a városházáról értesülünk, a halasi alorvos! állás he- fyettesitésére öt halasi orvos a következő sorrendben adta be pályázatát: Dr. Zilah István, dr. Bá- nóczky Dezső, dr. Weisz Imre, dr. Szombathy Károly és dr. Schulter Imre. i 1 1 1 Értesülésünk szerint ezzel az ügygyei az egészségügyi bizottság rövidesen foglalkozni fog és la város ennek a javaslata állapján viszi az ügyet a képviselőtestület elé. Ezt a képviselőtestületi közgyűlést előreláthatólag már a jövő hét elején még is tartják.