Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1932 (32. évfolyam, 1-105. szám)

1932-10-15 / 83. szám

4 oldal Kiskunhalas Helyi Érterttflje október 15 A kultuszminiszter az egységes és szilárd magyar világnézet kialakítását tartja elsőrendű feladatának Megreformálja az iskolatípusokat, hadat üzen a protekciónak és biztosítani akarja az ifjúság jövőjét HALASI EMLÉKEK A műveszekedők in. — No így csakugyan jó iössz hallja kend apjukom! Mire a hajnal möghasad, mög is pörkölhetjük, mert a madarat tollárul, a disznót mög csak a szőriről lőhet megismerni! Gergő ék aztán ke­reshetik! — Majd lössz aztán valahogy, hanem most csak gyerünk örzse! ©indultak a sötét éjszakában. m Kallantyus Gergelyek javában alusz­nak, kutyáik meg szimatolnak, majd az elszórt tarhonyaszemeket szedegetik, ör­zse néni a közeli füzfabokrok tövében kuporog, mialatt János bácsi belábujhe- gyez az óiba. Kotorázza a zsebben a masinatartóját, — de biz azt nem találja, — otthon felejtette. Pedig masina világ­nál akarta megpislantani, hogy melyik sarokban fekszik a hizó. Nem baj — gondolja magában, majd körültapogatja az ólat. Amint igy szuszmatol, hát szuszogást hall. Arrafelé négykézlából s llassan mon­dogatja is, hogy: Cocám! Cocám! Egy­szer odaér a vélt hízóhoz s tapogatja. Hejnye! De nagy a szőre! Aztán kezibe (akad a lánc a kezdi húzogatni. A medve fölébred, mordul egyet, aztán, annak rendje és módja szerint a két első lábá­val nyalábra kapja János bácsit. Harapni ugyan nem bírja, mert orrán a nagy ko­sár, hanem csak dögönyözi. János bácsi majd ónussá válik ott ijedtében. Még a lélegzete is el-elakad. Kiabálna segítségért, de nem is bir, meg nem is mer. Nem tudja elképzelni, hogy miféle nagy morcos, szőrös állat karmai közé került! Talán valami pokolbéli ör­döggel kerülközött itt össze?... Fogja, karmolássza, — szorongatja a szörny s nem ereszti; még csak remény sincs a szabadulásra. * Hajnalhasadtakor az udvarról ember beszéd hallik: Itt van! Mögvan még! No fogjuk le! Aztán disznó sivalkodás... Erre a medve négy lábra áll. János bácsi meg kiszabadulva a karmai közül, — iszkiri, — ki az ólbuí, ahogy csak ugorhatott, — neki a még sötét éjsza­kának s egy nagy varga betűt vetve, haza botorkált. Örzse néni otthon volt már ekkor. Amint a disznó sivalkodást hallotta, otthagyta őrállását, gondolva, hogy bi­zonyosan észrevették Jánost s ráfogta, hogy az öleshez jött segíteni. Baj tehát nem lesz. János bácsi hazatérte igy igen meg­lepte örzsét, kivált mikor meglátta a mándli szakadozottságát s a keze ösz- sze-vissza karmolását azon véresen, ahogy a medve összehasogatta. — Hát kend hun vót ilyen sokáig? De vérös mindöne?!... — Jaj, ne is kérdözd! Még igy soha, de soha nem jártam! A disznó mentött mög! — Hát hogyan? — Úgy, hogy a hizó helin az ólban egy nagyszőrü, högyös körmü láncos ör­dög tanyázott, aztán ahogy tapogatni kezdtem, hát elkapott s össze-vissza hasogBtott. Ahogy körülnyalábolt, nem is eresztött el a gonosz ördög, mig csak hajnalban a disznó sivalkodni nem kez­dőit! Ekkor lódulhattam ki az ólbul, a tanya mögé szél alá; vetöttem is jó nagy »vargabötüt«, hogy ki ne csapásolhas- sák, hogy én is ott jártam! örzse néni háromszor is keresztet ve­tett magára, aztán csak annyit mon­dott: No, hála Istennek! i (Folytatjuk). Cz. L. Hóman Bálint dr. vallás- és köz- oktatásügyi miniszter a sajtó kép­viselőit tájékoztatta programjáról. A kultúrpolitika elsőrendű feladatának tártja az egységes és szilárd magyar világnézet kialakulásának előké­szítését. Minden felekezet ügyeit egyformán kívánja kezelni. A középiskolánál elegendőnek látszik kettő, esetleg három iskolatípus. Az alsó négy osztályban bizto­sítani kívánja az egységesség gondolatát Ez év augusztusában megírtuk, hogy Börcsök József báötai gazda 12 év előtti szörnyű meggyilkolását leleplezte a szegedi rendőrség és a gyil­kosság tettese Pipás Pista, a nőszörnye­teg volt bűntárséival. Pipás Pista kegyetlen gyilkosságai so­káig foglalkoztatták a nyár folyamán a sajtót és most a szegedi rendőrség újabb gyilkosságainak jött a, nyomára. De nemcsak szokásai voltak férfiasak, hanem tettei is. Nem volt az a nehéz munka, amit el ne tudott volna végezni ez a furcsa nő. Nehéz buzászsákokat könnyedén dobált, messze vidéken hires kaszás volt s egyhajtókára kihúzta a li­teres borosüveg tartalmát. Erőben, bá­torságban, virtusban minden férfin túl­tett. De túltett gonoszságban is. A szegedkörnyéki asszonyok vakon bíztak Pipás Pista, bátorságában s igye­keztek is azt alaposan kihasználni. Azok 'a nők, akik megunták öregedő férjeiket, Pipás Pistához folyamodtak, hogy tegye el őket láb alól. És a félelmetes asz- szonyember ölt, gyilkolt, akasztott és sorra küldte másvilágra a férjeket. Las­— Előfizetések szives megújítá­sára kérjük tisztelt olvasóinkat. — Félszázalékkal csökkentik a ka­matlábat? Laphiradások szerint a legközelebbi napokban 5 százalékról 4 és fél százalékra szállítják le a hi­vatalos kamatlábat. Újból megtörté­nik a kihelyezési kamatmaximum megállapítása is. — Я földművelésügyi miniszter la gyümölcstermelésről. A Gyümölcs­termelők Orsz. Egyesülete küldött- ségileg tisztelgett az uj földmivelési miniszternél. Kállíay miniszter kije­lentette, hogy programszerűen kíván­ja a gyümölcstermelés, gyümölcsér­tékesítés, féregmentesités és uj tele­pítések problémáját megoldani. Szükségesnek tartja a szolgálati ide­jüket betöltött tisztviselők és taná­rok nyugdíjazását. A tudomány, művészet és iro­dalom terén teljes békét szeretne előkészíteni A polgári iskola átszervezésével olyan lépést kiván adni a gazda- ifjaknak, amely saját hivatásuknak megfelel. A protekcionizmusnak nyíltan hadat üzen, a magyar ifjúság jö­vőjének biztosítását pedig a leg­sürgősebb feladatnak tartja. sünként egész bűnszövetkezetet alakított. Bejárta Szeged egész tanyavidékét és sorra felkutatta azokat az asszonyokat, akik szabadulni akartak férjeiktől. Egy pár pengőért, sokszor egy marék do­hányért is vállalkozott az emberölésre. Valósággal specializálta magát a kör- möntfont gyilkosságokban. Az volt a szisztémája, hogy hurkot vetett hátulról az áldozat nyakára, egyetlen rántással a földre teperte s úgy végzett vele. Előbb megfojtotta, aztán felakasztotta az áldo­zatot, hogy’ ugy tüntesse fel a dolgot, mintha öngyilkosság történt volna. A bűntényekre nem is jöttek rá a hatósá­gok addig, amíg névtelen feljelentések fel nem tárták Pipás Pista, üzelmeit. A szegedi rendőrség elfogta és letar­tóztatta a tömeggyilkost. A megátalko­dott nő azonban ma is tagadja bűneit, bár rengeteg bizonyíték szól ellene. Újabban ismét két gyilkosság vádja merült fel a nöbestia ellen, aki ciniku­san kijelentette, hogy csak az esetben tesz beismerő vallomást, ha a rendőrség tárgyi bizonyítékok alapján rábizonyítja azokat. — A rendőrség figyelmeztetése a kerékpárosokhoz. A rendőrkapitány­ság most a sáros idők beálltával ismételten szigorúan figyelmezteti a kerékpárosokat, hogy a járdákon be kerékpározzanak. Aki ez ellen a ren­delkezés ellen vét, súlyos kihágást követ el és szigorúan fogják bün­tetni. — Vau még becsületes megtaláló. Elferdült ugyan a mai kor, de azért még van benne becsületes megta­láló is. A rendőrkapitányságon Sós Vince, a város népszerű Vince bá­csija beadott egy értékes aranylán­cot, amelyet a Szabadkai utón ta­lált. Igazolt tulajdonosa átveheti a rendőrkapitányságon. MIÉRT KELL HOGY ÖN A MIRA VIZEKET HASZNÁLJA? Marit a AiiKA keserűviz teljesen görcs« tői mentesen hat, ize kellemes szine fehér, ára a legolcsóbb. 55 perc alatt hajt. A MIRA glaubersós gyógyvíz ötszö­rösen nagyobb gy Agyaraid, mint a karlsbadl vls, nem kell külön sót hozzáadni. Kaphatók; gyógy» szertárakban, drogériákban és fűszer- üzletekben. Újabb gyilkosságok a kegyetlen Pipás Pista bünlajstromán hírek TEA-EST. A Kiskunhaiasi Rám. Hath, önképző Egyket Szabadkai-ut 4. sz. alatti helyiségeiben október 23-án 7 órai kezdettel tagjai részére tea-estet rendez. Egy te>a ám 1 pengő. —■ Uj plébános Prónayfalván. A kalocsai érseki hatóság Csiszár Géza prónayfalvai lelkészt a homokmégyi plébánia vezetésével bízta meg. Balla Béla homokmégyi káplánt pedig Pró- nayfalvára küldte ki ideiglenes vi­kárius minőségben. — Uj ügyvéd. Dr. Kovács Lászlót, Kovács B. László temetkezési vál­lalkozó fiát a budapesti Pázmány Péter tudományegyetemen ügyvéddé avatták. — Rom. kát. tanyai szentmisék sorrendje: Okt. 16. Rekettye. Okt. 16. FeLsőbalota. — ÉRTESÍTI a forg. adóhivatal az érdekelteket, hogy hivatalos helyisége Fő-u. 3. sz. alá (az anyakönyvi hivatal udvarába) van áthelyezve. — A POLGÁRMESTER KÖSZÖNETÉ. Nem. mulaszthatom et az alkalmat, hogy a város közönsége nevében is hálás kö- szönetemet ne nyilvánítsam a tanyai be­járás résztvevőinek, elsősorban gróf Teleki Mihály kamarai ale'möknek, aki a tanyai bejáráson két napon vett részt, továbbá Diera Benő kertészeti főfel­ügyelőnek, Csele József kertészeti fő­felügyelőnek ., Szabó Lajos kamarai fő­titkárnak, dr. Piukovits József tb. fő­szolgabírónak, Wagner János gazdasági felügyelőnek, valamint a: halasi részt­vevőknek: Medveczki Károly, Tegzes Károly, Szántó Emánuel, Ónodi Balázs, Monda Benő, Szakács Károly, Gáspár Mihály és la városi tisztviselő­karnak, akik felváltva vettek részt я bejáráson, igy: dr. Gusztos Károlynak, dr. Halász D. Sándornak, Gaál Jenőnek, Villányi Leónak, Kecskés Imrének és Sándor Józsefnek. — Református pusztai isteatiszte- tótek. Október 16-án, vasárnap reg­gel 9 órakor a bogárzói, délután 3 ólrako-r a rekettyéi, október 23-áir, vasárnap reggel 9 órakor a Pirtó I., délután 2 órakor a sóstói isko­lában református istentisztelet lesz. *r- TANCTANFOLYAM. A Róm. Kát. Legényegylet 6 hetes tánctanfolyamot rendez az önképző Körbeh. A tanfo­lyam kezdete ma, 15-én szombaton aste 8 órakor. Tanítási napok: kedd, csü­törtök és szombat. A tandíj igen mérsé­kelt. Iratkozni ma este 8 órakor lehet. Szeretettet várja a Legényegylet min­den egyes tagját, hozzátartozóit és is­merőseit. A kislányokat külön felkéri, hogy mennél1 számosabban vegyenek részt о tanfolyamon. A tanfolyam veze­tője BÉRES ERZSÉBET tánctanitó. — SZTRÁJKOL A GÓLYA KECSKE- KEMÉTEN. Kecskeméten megcsappant ez évben a születési statisztika. Amig a máit év októberében 900 körül volt a természetes szaporodás, addig az idén mindössze 225 csecsemő látott napvilá­got. Feltűnő é(s szinte egyedülálló ez a visszaesés. Aligha van még olyan hely az országban, ahol egyik évről a má­sikra egynegyedére csökkenjen a szüle­tések száma. Minden bizonnyal a nehéz gazdasági helyzet okozza, hogy Kecske­méten ilyen makacsul sztrájkot a gólya — Vigyázzunk a kaloforniai pajzs- tettire és csakis államilag ellenőrzött, pajzstetü, vértetü és gyökérgolyva- vamentes faiskolából vásároljunk Unghváry József faiskolája Cegléd Oktató főárjegyzék ingyen. — Székelési zavarok, bélgörcs, puf fadtság, gyomorszédülés, izgalmi ál lapotok, szividegesség, félelemérzés bódultság és általános rosszullét ese tén a természetes »Ferenc József« keserűviz a gyomor és bélcsatörni tartalmát gyorsan és fájdalom nél kül kiüríti, a vérkeringést előmoz ditja s tartós megkönnyebbülést sz© réz. Korunk legkiválóbb orvosai í Ferenc József vizet ugy férfiaknál mint nőknél és gyermekeknél tel jes eredménnyel alkalmazzák. / Fere-nc József keserűviz gyógyszer tárakban, drogériákban és füszerüz letekben kapható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom