Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1932 (32. évfolyam, 1-105. szám)

1932-08-20 / 67. szám

augusztus 20 KüknnhaLa» Helyi Értesítőbe 5 ia 7 > . и a iron iek ja Bank iron éb= ikat nagy Irilli­azüst 5ZÜ5» I ma« órát, osan SPORT Birkózó-Verseny. Augusztus 28-án, vasárnap este 8 órai kezdettel a KAC birkózói klubközi ver­senyt rendeznek a szentesi birkózókkal. A szentesiek különösen a kisebb súly­csoportokban kiváló erőt képviselnek. Tóth a légsulyban az olympiai válogató versenyen 3-ik lett, Túri a délkerüliet egyik legjobb légsulyu birkózja, Erdélyi kiváló kisközép súlyú, versenyző. A ha­lasiaknak még nagyobb küzdelmekre lesz Szükségük, ha győzni akarnak. Kejneszfes Lajos világbajnok, Tasnádi Jó- zsej Európa bajnok és dr. Ambrus Pál Magyar bajnokok a halasi birkózó-Ver- Senyen. Augusztus 28-án a KAC kliubközi ver­senyén dr. Ambrus Pál Tasnádi József­fel szabadstilusu versenyt viv, míg Ke­resztes Lajos Miskey Árpáddal fog mér­kőzni. Ezen versenyeken pontozás nem lesz, végkimerülésig és tus győzelemig tartanak. T. Bajnoki fuftbaUmférközássk. Vasárnap, 21-én fél 5 órai kezdettel rendes helyárak mellett a szegedi alosz­tály első osztályában igen jó szereplő Ujszegedi T. C. futballistáival játszik a KAC csapata barátságos mérkőzést. Már megírtuk, hogy a Tcét halasi fut­ballcsapatot a délnyugati kerület bajai alosztályához csatolták át, ami igen ko­moly feladatot tűz az egyesületek elé. leg családi otthont nyújtok tanulóknak, kik Budapesten, vagy Kő­bányán járnak iskolába, teljes kitűnő ellátást és gondoskodást kertes villám­ban RÁKOSLIGET, XIV. 4. Társalgás: német, francia, angol. Tanulmányai­ban segítek. Budapesttől 25 perc. Va« suti havibérlet 3 pengő. Dr. Diirgensen, birodalmi akadémikus. I i i I Az alosztály bajnoka ugyanis beleszól az országos bajnoki küzdelmeikbe. A következő tizenegy csapat vesz részt a bajai alosztály bajnokságában: Bátafszéki TC, Bajai Turul SE, Bajai Bácska, Bajai MTE, Bajai SE, Bácsal­mási SC, Jánoshalmái TE, Kalocsai FC, Kiskőrösi Petőfi SE, Nagykálozi SE, Kiskunhalasi AC. A sorsolást már megejtették és még e hónapban megkezdődnek a bajnoki mér­kőzések. A két halasi csapat programm- jaa következő: Aug. 28. KAC—Bátaszé- ki TC Halason, BSC—Kálozi Bácsalmá­son. Szept. 4. Kálozi—KAC Halason. 11-én KAC—Bajai MTE Halason, JTE— Kálozi Jánoshalmán, 18-án Kálozi—Ba­jai Turul Halason, Bajai Bácska—KAC Baján, 25-én KAC—Kalocsai FC Hala­son, Kiskőrösi PSE—Kálozi Kiskőrösön, október 9-én Kálozi—Bátaszéki TC Hala­son, Jánoshalmái TE—KAC Jánoshal­mán, 16-án KAC—Bácsalmási SC Hala­son, Kálozi szabadnapos, 23-án Bajai MTE—Kálozi Baján, KAC szabadnapos, ( 30-án Kálozi—Bajai Bácska Halason, Ba­jai SE—KAC Baján, nov. 13-án KAC— Bajai Turul Halason, Kalocsai FC—Ká­lozi Kalocsán, 20-án Kálozi—Jánoshab i mai TE Halason, Kiskőrösi PSE—KAC í Kiskőrösön. ! * I A KAC kerékpárosai felkéretnek, hogy j 21-én d. e. 11 órakor a Göre-féle ven- I déglőben megjelenni szíveskedjenek. — Szakos ztályvezetöség. F. hó 22-től kezdve következőké­pen indul az autóbusz » Sóstóra d. e. 8 óra 15 perckor, i 1 d. e. 10 óra 30 perckor, d. u. 2 óra — perckor, d. u. 6 óra — perckor. Vissza d. e. 8 óra 30 perckor, d. e. 10 óra 45 perckor, d. u. 3 óra 45 perckor, d. u. 6 óra 15 perckor. Tisztelettel: Brinkus Dezső autóbusz vállalkozó. N agy vállalat ksros mymi шшъ (lehet nős Is) hosszabb időn át tartí foglalkoztatásra. Olyan jómegjelenésüt, jóbeszéiőképességüt, szimpatikusát, aki egy gyár mindennapi szükségleti cikkét eredményesen be tudja az ottani — esetleg környékbeli — háziasszonyoknak vásárlásra ajánlani. Minél ügyesebb, minél eredményesebb munkát végez, annál többet keres. Saját kézzel irt ajánlatukat küldjék — lehe­tőleg fényképpel ellátva, melyet visszakapnak — & 99 Dolgozó *6 Jeligére Blockner ]. hirdető irodájába Budapest, IV. kér. Városház tscca 10. EGY I REGÉNY I LEGIONISTA NAPLÓJA Folytatás 2 Szavai meggyőzőek voltak és én elhit­tem, hogy a marokkói halálimezőkön gyilkos fegyverrel! az európai civilizációt fogom védelmezni. Persze most már tudom, hogy az európai barbarizmus szolgálatában állottam. Gondolataim annyira elfoglaltak, hogy észre sem vettem, .amikor a vonat be­robogott a marseillei főpályaudvarra. Egyenesen az erődbe mentem, bejelent­keztem most már katonásan. — Brávő! — hangzott a válasz. — bátorság... semmitől sem visszariadni, Ilyen ember kell nekünk. Csak bátorság, szégyent nem hozni a légióra. Ajutalom nem marad el... Na sok szerencsét, leléphetsz. Azután közölték velem, hogy este hat órakor indul a hajó és búcsúzóul ke­zembe nyomtak egy fényképet. Izgatott­ságomban akkor meg se néztem, hanem a zsebembe csúsztattam. Este hat órakor fájdalmasan búgó sziréna jelezte az indulást és az »Órán« hatalmas pöfékeléssel kiúszott a kikö­tőből, fedélzetén néhány száz »szabad- sághős«-sel, útban a marokkói halál- mezők felé. Az Órán már jól beúszott az éjsza­kába, amikor elhagytam a fedélzetet és lementem az egyik közös hálófülkébe, amelynek berendezése fökép burgonyás zsákokból állott. Utitársaim, illetve jö­vendőbeli bajtársaim, akiknek ugyanaz a sors jutott osztályrészül, mint nekem, már mélyen aludtak. Volt köztük lesze­relt katonatiszt Németországból, a Le­szerelés elől megszökött bankpénztáros Romániából, B. listás miniszteri tisztvi­selő Magyarországból. Szerettem volna most elbeszélgetni velük, dia Dlyan jó­ízűen horkoltak, hogy sajnáltam felkel­teni őket. Rá akartam gyújtani egy ci­garettára és amint benyúlok a zsebembe, kezembe kerül a fénykép, amit búcsú­zóul kaptam Marseilleban. — Ahá! A francia Gloire — jutott eszembe nyomban, amikor ránéztem. A kép vérfagyasztó jelenetet ábrázolt: ketten már holtan hevernek valami fé- lilg-meddig rombadőlt összetövöMözött épület előtt, egy harmadik elszántan szagzi revolverét a szemlélőre, a ne­gyediknek valószínűleg a muníciója fo­gyott el, mert lelőtt bajtársa töltény tás­kájában kotorász. A kép túlsó oldalán van a magyarázó szöveg: »így küzd a legionista.« Igen, ilyen haláltmegvetö bátorsággal kell küzdeni, mit nekünk az élet, csak folt ne essen a becsületen. A képen természetesen ál-csataje’enet van megörökítve, a düledező pajta, silá­ny an összetákolt színpadi diszlet, a ha­lottak is ál-halottak rajta, akiknek csak addig tarthatott szerepük, mig a fotog­ráfus be nem mondta, hogy: »köszö­nöm, kész!« Mit akar ezzel! á képpel elérni a fran­cia hadvezetőség? Propagandát aligha, mert ha valaki ráaéz erre a rosszulható harci jelenetre, bármennyire is észre­vehető rajta a színpadi rendezés, el­megy a kedve attól, hogy magára öltse az idegen légió exotikus egyenruháját. Ha még feketék hevernének a porondon! ügy látszik, hogy a kép azok számára készült, akiknek már nincs pardon, akik­nek úgyis minden mindegy, ha pedig meg kell halni, tessék a mellékelt re­cept szerint... Harminchat órai utazás után a hajó horgonyt vetett az oráni kikötőben. Pompás panoráma tárult elénk, nap­fényben ragyogott minden, karcsú mi- narettek szökkentek a magasba, hatal­mas kupolák pöffeszkedtek az ég felé, az uccákon festői tömeg hullámzott, fe­hér humuszos arabok, kék-vörös egyen­ruhába bujtatott feketék, a civilizáció »felszabaditottjai«, akik meggörnyedt háttal, csikorgó fogakkal cipelik az eu­rópai civilizáció jármát, minden pilla­natban rettegve a fenyegető korbács- ütésektől. A kikötőben egy szakasz fegyveres katona várt ránk, amint partraszáll- tunk, körülvettek bennünket, majd egy őrmester megmotozta ruhánkat, akinél zsebkést találtak, elvették, azuitán út­nak inditották a »friss szállitmány«-t a pálmákkal szegélyezett uccákon keresz­tül a kaszárnya felé. A benszülöttek az érdeklődés legkisebb jele nélkül suhan­tak el mellettünk, csupán itt-ott vigyor­gott ránk egy-egy sötétbőrü szépség, vagy kézlegyintéssel üdvözlő bevándo­rolt francia. Más nem örül itt a légió újoncainak. Aki igen, az vagy nő, vagy francia. Akadt arab, aki elcsoszogva mellettünk, undorral! köpött egyet. Amint megérkeztünk a laktanyába, megfürdettek, megborotváltak, kopaszra nyírták a hajunkat és rövid pihenő után útnak indítottak Sidi Bel-Abbesbe, a légió főhadiszállására. Mielőtt az útra felsorakoztunk volna, hozzám lépett egy zömök fiatalember és legnagyobb meg­lepetésemre magyarul szólított meg: — Ugye, ön magyar? — Igen — feleltem csodálkozva. — S. vagyok Budapestről — mutatko­zott be. — Csak na féljen semmitől, ha okos és ügyes, jó dolga lesz. Nekem már sikerült. ■— Mi sikerült? — Már második évei szakács vagyok. Ez a legjobb beosztás. Ide nem repülnek a puska golyók. — De én nemi tudok főzni. — Nem keü tudni, csak mondja, hogy tud. Aztán majd megtanul... Egyébként itt van a Slezák is Nagyváradról. 6 se tudott, de azt mondta, hogy tud. •— Garde á vous! AUavan mar ehe! — hangzott a vezényszó, mire kezet ráz­tam S.-rel és a következő percben már masíroztunk az állomás felé. Néhány órai ut után megérkeztünk Sídi-Bel-Ab- besbe. A kaszárnya udvarán egy tiszthelyet­tes vett át bennünket. Később tudtam meg, hogy szintén magyar, valami Gré­csi nevű Pécsről. Azzal kezdte, hogy másnap reggel minden körülmények kö­zött adjuk el a civilruhát, mert máskü­lönben elégetik. — Az egyenruhán kívül — mondotta — semmit sem szabad viselni, sem meg­tartani. Ez az egyik módja annak, hogy elejét vegyék a szökésnek. Katonaruhában nem lehet szökni. Civilruhát pedig n©m lehet vásárolni, mert arra nagyon ügyelnek, hogy az embernek soha pénze ne legyen. A parancs után felvezettek lakosztá­lyunkba, egy hatalmas terembe, amely­ben harminc ágy sorakozott egymás mellett, tisztán, fehéren, minden ágyon egy csajka és egy kanál. Vacsorát kap­tunk és egy órával később lefekhettünk. Kimerültén dőltünk le ágyunkra és ál­munkból reggel hat órakor zavart fel a kemény parancsszó: — Fölkelni! Pillanatok alatt talpon voltunk, rend­behoztuk fekvőhelyünket és levonultunk a kaszárnya-udvarba sorakozóra. (Folytatjuk). Beretvás Pasztilla i leanakiüiabb fellijiat is elmulasztja I

Next

/
Oldalképek
Tartalom