Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1932 (32. évfolyam, 1-105. szám)

1932-02-10 / 12. szám

Kiskunhalaa Helyi Értesítője 5 oldal február 10 Nem tönt el Farkas László halasi flu, aki a pesti ref. A Hétfői Napló cimü budapesti lap feltűnést keltő cikkben megírta', hogy Farkas László teológiai hallgató, Farkas építési vállalkozó fia eltűnt és valőszipueg öngyilkosságot követett el'. A lap említett cikk© megírta azt is, hogy Farkas László levelet hagyott hát­ra egy barátjának és ebben azt irta, hogy az tartson beszédet a sírjánál. Majd ezt irta a levélben: Ida leveleit légy szives Mancinak továbbítani Halas­ra, holmijaimat pedig a bibliával együtt küld haza szüleimnek. A fővárosi lapnak ez a közlése, nagy feltűnést ke’tett Halason és sokat be­széltek arról a városban. Az ügyben most a következő sorok közlésére, kértek fel bennünket. »A Hétfői Napló« febr. 8-i számában megjelent, Farkas László theologus ti­tokzatos eltűnéséről szóló cikk minden bizonnyal tévedés folytán született meg. Farkas László nem tűnt el, hanem az egyik theol'ógiai kör megbízásából járt Halason, hogy egy itt tartandó ünnepély előkészítésére az első lépéseket megte­gye. Visszautazása után csomagjait la­kásának asztalán hagyta és egy budai ismerősét látogatta meg. Még aznap este vissza is tért az internátusba, nem. is sejtve, hogy tévesen hátborzongató újságcikk számol1 majd be »titokzatos« eltűnéséről.« О r s z á g-V Ilág Útját állta Tiszavid község határában három farkas egy Lovas szekéren ha­zatérő gazdának. A lovak megbokrosod­tak és hazaszáguldottak. A farkasok üldözésére hajtóvadászatot rendeztek, de eredménytelenül. — Kommunista szer­vezkedést leplezett la a makói rendőr­ség. Krémer Antal cipészsegédet, Ko­csis István napszámost, Simon Sándort, Kocsis Jánost és Csala Jánost letartóz­tatták és a szegedi ügyészség fogházába vitték. — Sikkasztásért letartóztatták Szomorú képvetítés Halas 1932-es „vidám“ farsangjáról A farsang a minden idők és korok vi- | gasságának időszaka az idén szomorú 1 képet festett Halason is. Az idén a far­sang a tükörbe nézett és nem ismerte meg önmagát. Én vagyok az a régi kar­nevál vájjon, — mondotta, — aki neve­tésre és kitartó mosolyra késztettem az emberiséget, én vagyok-e az, aki táncot dirigáltam a lábak járóizmaiba, az én vi­lágom ez a mostani szomorú korszak, amikor az emberek elfelejtették a mo­solyt és az örömkitöréseket? Ez a most és itt megszemélyesített farsangi idő­szak az idén valóban már nem találta meg Halason azokat a törhetetlen híveit és barátait, akik pedig ebben a város­ban is nagy kedvvel álltak be az ő szol­gálatába. A farsangi hetek az idén nálunk is erőltetett és mondhatnánk a megszo­kott sablon miatt történtek, merthogy itt jókedv találtatott volna, az erős túl­zás. A mai nehéz idők, bajok és töprengés sorozatok rácsapták a bélyegüket még a mulatozásokra is és a nagy pénzte­lenség, mint egy örök bolygó üstökös csóva ott kóválygott a fejek fölött. Ennek az állításnak a legékesebb, bi­zonyítéka az a tény, hogy az idén a farsangi Időszakban összesen nyolc bá­lát rendeztek és ebből is négyet a far­sang utolsó vasárnapján, ami tekintet­be véve a halasi hagyományos farsangi időszakokat, alig nevezhető farsangolás­nak. Az idei farsangi időszakban a nyolc bál közül a MANSz egyet, a diákok egyet, a róm. kát. önképzö egylet egyelt, az Ipartesteiét egyet, a 48-as kör kettőt és a szőri álisták egyet rendeztek. Egy bálát rendezett még a Stefánia szövetség, erről lapunk más helyén kü­lön is beszámolunk. Ezenkívül volt még egy hangverseny a farsang folyamán. Az Úri Kaszinó é.s a; Polgári Olvasó­kör az idén nem tartott farsangi mulat­ságot. * Ugyancsak vasárnap tartotta meg a Kát. Legényegylet műsoros estjével együtt bálját a Kát. Önképző Egyletben. Itt az egész előadás alatt vidáman és jól szórakozott a közönség, folytonosan megújuló tapsokkal honorálva az elő­adás szereplőinek játékát. Az előadást Huszár Dezső igazgató rendezte nagy hozzáértéssé1. A szereplők kivétet nél­kül képességeik legjavát nyújtották. A Legényegylet bálja következett az előadás után és a bálon a hajnali órá­kig igen jól mulatott a megjelent fiatal­ság. Az Ipartestület az idén is mint minden évben szokta, megrendezte farsangi bál­ját. Az egyébként nagy körültekintéssel és ízléssel megrendezett mulatságon ke­vesebben vettek részt, mint amilyen számban megjelenni szoktak, de ez nem tulajdonítható másnak, mint a megnehe­zedett időknek. Az |p,artestület bálja mindezek ellenére nagyon jól sikerült és azon a hajnali órákig kedélyesen szórakoztak el a megjelentek. Vasárnap tartotta meg táncmulatságát a 48-as kör is és ez a mulatság is igen jól sikerült és sokan vettek azon részt. HÍREK A TANYAI SZENT MISEK SORRENDJE Február 14-én első áld. Bogárzón Február 14-én Alsózsanán Február 21-én első áld. Fedisőszálláson — Hangverseny. A Zenekedvelők! Egyesü'eie feb’uár 14-én, vasárnap délután 6 órai kezdettel a ref. reálgim­názium dísztermében veütattképes elő­adással kapcsolatos házi hangversenyt rendez, melyre az Egyesület pártoló tagjait és az érdeklődő közönséget tisz- te’ette! meghívja a vezetőség. — Mű­sor: 1) Bizet: Egyveleg a »Carmen« c. operából. 2) Mendelsohn: Tavaszi dal. 3) Landau: Szeenád. 4) Rafae! festé­szetéről vetitettképes e’őadást tart Ste- panek Ernői reálgimn. tanár. 5) Verdi: Egyve’eg a »Troubadour« cimü operá­ból. 6) Strauss: Egy ve eg a »Denevér« cimü operettből. — A zeneszámokat az Egyesület szimfőmkus zenekara adja elő. Az Egyesület pártoló tagjai és hozzátar­tozóik részére; a hangverseny díjtalan. Mások részére a belépődíj személyen­ként 50 fillér. A hangverseny pontosan a kitűzött időben kezdődik. — Keceli hírek. Mint értesülünk a keceli Gazdakör megvette Bohus István házát, mely jelenleg Kecelen az egyetlen vendéglő és szálló. A vételárat a földművelésügyi minisz­térium utalta ki a Gazdakörnek. — Iván József 20 éves péksegéd ke­celi lakos, aki Szabó Jenő sütödéjé­ben dolgozott, ismeretlen okból csü­törtökről péntekre virradó éjszaka, a sütöde gerendájára felakasztotta magát. Az öngyilkosságot hozzátar­tozói reggel fél 5 órakor vették ész­re, segíteni azonban nem lehetett rajta. — Február 3-án, este Kece­len különös égi tüneményt észlel­tek. Ugyanis este 8 óra tájban a déli égboltozaton egy holds zerü égi­test tűnt fel, amely körül megle­hetős fényudvar volt s egy erős fénysugár tört ki lefelé hatalmasan világítva. Sokan először azt gon­dolták, hogy ez a hold, azonban ez nem lehetett a hold, mert a hold most csak éjfél után válik látha­tóvá. A keeeliek rögtön megállapí­tották annak jelentőségét, hogy az égi jel, miként az 1914-ben volt, hasonló tünemény és ismét háborút jelent. Budapesten Bauer Vilmost, a Woith Gottlieb vegyészeti gyár könyvelőjét. A pénzt lóversenyre költötte el. — Ki akarta irtani családját Bodzsár Pál nagy- kátai csizmadiamester anyagi bajai fe­lett való elkeseredésében. Feleségét nyolc helyen életveszélyesen megsebe­sítette. — Elbocsájtottak 2000 munkást a Krupp-gyárbó1. — Az infláció nyíltan megindult Oroszországban. — A brassói fellegvárat a román királynak ajándé­kozták. — A francia autógyárosok kar­telje minden tiz esztendős vagy még öregebb autót össze akar töretni. — A francia repülőgépelháritó ágyuk 12 ezer méter magasra lőnek. — Eladja bérházait Debrecen, hogy megszabadul­jon adósságaitól. — A diósgyőri vas­gyár 1800 ínségest lát el. — Amerikai mosómedvét lőttek egy német erdő­ben. — Letartóztatták Belgrádban Ob- sádovics Mihály elektrotechnikust, aki 38 menyasszonyát kifosztotta. — Tiz tonna ezüstöt küldtek hazájuknak a Ka­nadában élő kínaiak. — Rádió-antennát erősítenek a tevéjük púpjára a sivatagi arabok. — Falbontásos betörésért le­tartóztatták Budapesten Bálik Gyula ta- pétás, Szekeres Ferenc asztalos és Jobb­ágy István asztalos munkásokat. — Szivenlőtte magát Tóth János kelevényi községi pénztáraink fia, ifj. Tóth Jánps, a szentesi reálgimnázium VII. o. növen­déke. — Negyedmillió munkanélküli van Franciaországban. — önként jelentke­zett a budapesti főkapitányságon Jugl Mihály lakatos, aki ötödik tagja volt a pénzhamisító bandának, amely 5 pengő­söket gyártott. — Református pusztai istentiszte­let. Február 14-én„ vasárnap délután j 2 órakor az alsószállási állami is­kola termében református istentisz­telet lesz, melyre ottani hívei figyel­mét ez utón is felhívja a lelkészi hivatal. — Pest vármegye 94 községében nem kapták meg a községi alkal­mazottak a fizetésüket. Pest várme­gyében február elsejére nem folyt be annyi pénz a községi alkalmazot­tak fizetési alapja javára, hogy ab­ból az alkalmazottakat mindenütt hi­ánytalanul kifizethették volna. Ezért Pestvármegye 220 községéből 94-ben az alkalmazottak nem kapták meg a fizetésüket. Ebben az ügyben az érdekeltek február 9-ére Fülöpszál- lásra gyűlést hívtak ös&ze. — Az Oltáregylet diszgyülése. Va­sárnap, 14-én, délután a litánia után tartja szokásos évi diszgyülését a róm. kát. Oltáregylet az önképző Egylet nagytermében. Ez alkalommal dr. Gonczlik Kálmán bajai apát plé­bános tartja a diszbeszédet. Minden kedves érdeklődőt szeretettel hiv meg az Oltáregylet vezetősége. — Műsoros esi a füzesi iskolában. A füzesi iskolában a népművelési bi­zottság rendezésében február 14-én délután 5 órai kezdettel műsoros est lesz. ÚJABB inségsegélyosztas A városházáról közük velünk, hogy az inségsegélykiosztás február 15-én kezdődik meg. — Budapesti gyógyáru nagykeres­kedésektől szerzi be az idén is в halasi kórház gyógyáru és kötszer szükségletét. A kórházbizottság a napokban ülést tartott és ezen dön­tötték el, hogy a városi kórház hon- I nan szerzi be gyógyáru és kötszer szükségletét. A kórház meghirdetett pályázatára pályáztak az országos egészségügyi anyagraktár, a Chino- in gyár, Schotola cég, Chemozárn cég és Beiersdorf cég. A kórház­bizottsági ülésen úgy döntöttek, hogy a kötszerszükségletet az országos egészségügyi anyagraktártól, a többi szükséges gyógyárut pedig a Chino- in, Schotola és Beiersdorf cégektől fogják beszerezni. A kórházbizottság a döntésnél tekintettel volt a leg­olcsóbb árajánlatra. A CSÜTÖRTÖKI KÖZGYŰLÉS. j Halas város kép vise’őtestülete február í 11-én, csütörtök déle'ölt kilenc órakor ! 31 pontból áló tárgysorozattal rendkí­vüli közgyűlést tart. — Uj jogi doktor. Kellner Zoltánt, dr. Kellner Armin ügyvéd fiát, szom­baton avatják a budapesti Pázmány Péter tudomány egyetemen a jogtu­dományok doktorává. — Meghívó. A kiskunhalasi Iparos Ifjúság Önképző Egyesülete február 14-én, délután 2 órakor tartja évi rendes közgyűlését Szathmári Sándor utcai helyiségében, mely tekintet nél­kül a megjelentek számára határozat- képes lesz. Tárgy: 1. Évi jelentés. 2. Az évi zárszámadás bemutatása. 3. Tisztviselők, választmány és szám- vizsgálók választása. 4. Évi költ­ségvetés előirányzat megállapítása. 5. Indítványok, melyek a közgyűlésig írásban benyújtandók. I — A 48--JS kör tisztikajra. A 48-as j kör tisztujitása kiegészitéseképen az i alábbi, névsor közlését kérték: Tiszte- j letbeli elnök: Farkas Elek. Elnök: dr. i Borbás Imre. Ale’nökök: Berki Andor, j Egyed Izsák Sándor, Ónodi; Balázs. Ház- j nagy: Fekete Imre. Jegyző: Szentpétery I István. Pénztárnok: Bárányi Ferenc. El- j lenőrök: Sárváry István és Takács Já- j nos. Könyvtárnokok: Nagy Pál Imre1 és Tóth Abonyi Balázs. — Halálozás. Szabó Ferenc ny. városi adótiszt 82 éves korában Pomázon 8-án elhunyt. Az e’haltnak kedves emlékét a kiterjedt rokonság és a város közönsége szeretettel őrzi meg. — A Városi Dalkör vacsorája. Megírtuk azt, hogy a Városi Dalkör a, Polgári Olvasókörrel ma kedden este fél nyolc órai kezdettel társas- vacsorát rendez a Polgári Olvasó­körben. A Városi Dalkör vacsorája iránt városszerte nagy az érdeklő­dés, amit mutat az a tény is, hogy a vacsorára szóló iveket száznál jó­val többen írták alá. — Adományok a megyeszékhely bi­zottság céljaira. Kiskunhalas megyészék- helysége érdekében a’akult bizottság ré­szére önkéntes felajánlás folytán alant felsoroltak a következő összegeket sza­vazták meg: Halasi Gazdasági Bank 200 P, Hitelbank 200 P, Hitelszövetkezet 120 P, Kereskedők Egyesülete 100 P, Orvos­szövetség 84 P, Ügyvédszövetség 56 P. A fenti összegek egy részét nevezett pénzintézetek, illetve testületek már fo­lyósították is, egyes társadalmi egyesü­letekben pedig, így pld. a Gazdaság® Egyesületben és az Ipar testületben gyűjtés indult meg a fenti célra és amint értesülünk, a gyűjtés itt is igen szép eredménnyel zárul. A bizottság vezetősége a fenti adományokért ez­j utón mond hálás köszönetét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom