Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1932 (32. évfolyam, 1-105. szám)

1932-11-12 / 91. szám

4 oldal Kiskunhalas Helyi Értesítője november 12 HALASI EMLÉKEK ATKOS PETI SZERENCSÉJE. II. Egy hét múlva beszámolt a javas­asszony : — Hát bizony Petikéin, itt nincsen ögyébb hiba, minthogy a fürösztéskor a bábád ©Ifelejtötte a lábaidat, möghu- zogatni, igy aztán csak öt sukkos ma­radtál! Amelyik mönyecskének pedig ki­sebb az ura nálánál, hát annak a férje holta után pulykapásztor lössz a pokol­ban! A lányos mamák pedig ezt na­gyon szegy öntenék! De ha még vársz egy keveset, legalább két-három faxslan­got, hát csak azt nézzed fiam, hogy me­lyik lányos mamánál nem járt fog alá való kérő, aztán hla olyan hélyekön je­lentközöl, — möglásd, hogy kapsz majd feleségét! Peti ehhez is tartotta mlaigát. Az ed­digi sikertelenség nem kedvetímitetle d. A Gyenizse-tianyán meg egészen be­kapó® ‘lett. Elsajátffloittta a kasza-kapa tudományt jól s olyan simán kaszált, hogy még a kaszia csapást se lehetett utána megkülönböztetni. A kaszállási munkálatokat a paréker- tész, a hiorkadt orrú Koncz pisze irá- nyitotta, ki itt is ép úgy vezérkedett, mint legénykorában a korcsmákban. 6 rendezte a sorbaállást, de mindig nagy­ság szerint. így Peti került a végére s ő lett a vizíhordó. Koncz pisze az dőláHást magának tartotta fenn, igy az újra rendbeállás­kor az övé került a Peti rendje mellé. A két rend közti különbség hamarosan feltűnt a kaszás cimboráknak. Meg is kérdezték tőle, hogy talán nem uj a ka­szája? — De az! — mondotta Koncz pisze. — Magam választottam száz kasza kö­zül a kaszaáruló tótoknál, kiknél a vá­sárban kaszaválasztó voltam! Ezért kaptam el ingyen! — Pedig rosszul fog, mert »létráz!« — Ennek még nem kopott Se a vad éle!«... Másnap reggel, mikor a tanyából ki­indultak, a gazdasszony megolvasta a létszámot. Peti megkérdezte Koncztól: — Miért olvasott mög bennünket a gazdasszony? — Azért öcsém, mert ma húsos ebéd fői, aztán a gazdasszonynak tudni kölí, hogy hány darabot szabjon a füstölt sónkából. Értöd ?! — Mögértöttem! " I ' Í; Elérkezett a dél. A gazdasszony a mázos kondér kormos bablevest a mun­kások e© tette a gyöpre. Kaszálási sor­rendben körül is ülték s a nagy leves- merő kanállal megkezdődött a »mérés« s a második mérésnél a husporciók kimerítése is. Mire azonban Petire ke­rült a sor, az ő husporciója elkallódott. Bánatos lett Peti s egyszercsak, igy szólt: — No, aki igy csúffá tött, hát megát­kozom azzal, hogy ott gyüjön ki belőle, ahun bemönt! Erre Koncz pisze megjegyezte: — öcsém 48 óta nem fog az átok! Ebéd után rágyújtottak, s a szélső rendből fejaljat gyűrve lejheveredtek a kaszások egy kis dé'-i pihenőre. Dohány- acskójukat a fekvő oldatuk gatyakorcába tűzték, hogy ott az izzadtságtól a do­hány megnyirkosodjon, (szúnyog ébre­déskor azok ©riasztására hathatósabb a nyirkos dohány füstje), meg hogy alvás- közben meg nie vámolódjon. Ilyenkor néhány szippantás után el- szenderedik & kaszás ember, de fel is ébred hamar a vezér kaszás kalapálá­sára. Első dolog ilyenkor a pipában maradt dohány meggyújtása. (Folytatjuk). Cz. L. i Uniti uras Kisült, hogy a panaszos nem le, A szegedi törvényszék Vild taná­csa tegnap érdekes ügyet tárgyalt. Dr. Kertész József Halason is gyak­ran szereplő és jól ismert kisteleki orvos és aszisztensnője, Váradi Pi­roska került a vádlottak padjára sú­lyos testisértés vétségével vádolva. Az ügyészség vádirata szerint ezt a bűncselekményt azáltal követték el ez év április hó első napjaiban, hogy az orvosi rendelőben Fekete Sándor beteget az orvos kvarckeze- lésnek vetette alá és hivatásában való hanyagságból a szabályok meg­szegésével, a képzettséggel és szak­értelemmel nem bíró Várad! Piros­kára bízta. Az aszisztensnő a kezelést szakértelem nélkül fogana­tosította és ezáltal mindketten oko­zói lettek annak, hogy Fekete Sán­dor nyolc napon túl gyógyuló égési a litt gadjál hanem felsült a kvarclámpával sebeket szenvedett. A tegnapi főtárgyaláson az orvos és aszisztensnője tagadták bűnössé­güket és azt állították, hogy semmi­féle gondatlanság nem forog fenn, mert Fekete Sándor égési sebei nem haladták túl a szokásos első kezelés­nél történni szokott égési sérüléseket. Arra hivatkoztak, hogy négy év alatt közel 20 ezer kvarckezelést foganato­sítottak és soha nem történt baj. Kihallgatta a bíróság Fekete Sán­dort, aki mentövailomást telt és ki­jelentette, hogy a kórházban mondot­ták neki, hogy égési sebeket szenve­dett. Dr. Jankovics László orvosszak­értő meghallgatása után dr. Balázs Sándor ügyész elejtette a vádlottak ellen a vádat, mire a bíróság a to­vábbi eljárást megszüntette. 3500 pengős tartozása, sőt alig 4 év után 500 pengő készpénzzel visz- szavásárolta a 2 holdját. Ezen az­után lehet gondolkozni. Az ingatlanforgalom furcsaságait sem lehet ölhetett kezekkel nézni. E téren is szükséges a tör­vényes beavatkozás, mert lehetetlen helyzet az, hogy a legfontosabb nem­zeti vagyon értéke az üzleti speku­láció szeszéjétől függjön. «naiBiwa>ai4»ia*iMB<B4xw4a ■ «»мшныаии!«* Meghiúsult a kalocsai bankfúzió ferve Hónapokig tartó tárgyalás folyt a Kalocsai Takarékpénztár és a Ka­locsai Kereskedelmi és Gazdasági Bank Rt. vezetősége között a két intézet egyesítése céljából. A fúziót a hivatalos pénzügyi szervek is szí­vesen látták volna. Annál nagyobb meglepetést kelt tehát, hogy a két intézet nem tudta érdekeit közös ne­vezőre hozni. így a tárgyalások meg­szakadtak és a fúzió ügye egyelőre lekerült a kalocsai hitelélet napirend­jéről. . i HÍREK Amerika felfedezése címen szenzációs uj regényt kezdünk a Helyi Értesítő szerdai számában. A drámai feszültségektől szinte iz­zón sistergő uj regényünk a leg­nagyobb élményt s a legteljesebb kielégülést, amellett a legkellemesebb szórakozást fogja az olvasónak nyúj­tani. i A regény hőse Kolumbus Kristóf, Amerika felfedezője. A tenger e nagy hőse a központja a regény idegborzolóan izgalmas cselekmé­nyeinek. Amerika felfedezése cimü uj regényünkre már most felhívjuk olvasóink különös figyelmét. — Előfizetések szives megújítá­sára kérjük tisztelt olvasóinkat. — Súlyos gyász érte Derzsy Ede min. tanácsost, a kecskeméti pénzügyigazga­tóság vezetőjét. Neje sz. Kecskeméthy Aranka életének 51-ik évében rövid, de súlyos szenvedés után Kecskeméten el­hunyt. — Roosevelt lett az Egyesült Álla­mok uj elnöke, aki 453 elektor-szavaza­tot kapott, szemben Hoovemek, az ed­digi önöknek 78 szavazatával. Roose­velt megválasztása a demokratapárt nagy diadalát jelenti. Az uj elnök »ned­ves« párti, azaz be kívánja vezetni az alkohol szabad forgalmát Amerikában. — Nagyatád! Szabó látván em­lékezete a falusi iskolákban. Buda­pesten november 20-án leplezik le Nagyatádi Szabó István volt föld­művelésügyi miniszter szobrát. A val­lás- és közoktatásügyi minisztérium elrendelte, hogy az iskolákban no­vember 20-án magyarázzák meg Nagyatádi Szabó István pályafutá­sát, érdemeit; ismerje meg jól a föld népének legifjabb sarjadéka is azt a jeles fiát, aki szorgalma, ön­fegyelme, hazafiassága és tudása ré­vén, az eke szarva mellől került a miniszteri székbe. i — A borfogyasztási adóra vonatkozó rendelet január 1-től kezdve 50 százalék­kal csökkenti a boradót s felére szál­lítja le az adót azokra a bortételekre is, amelyeket a rendelet megjelenésétől ja­nuár 1-ig terjedő Időben fogyasztanak él. Spekuláció és a földárak Fantasztikus részletek a halasi földek áringadozásairól Szinte hihetetlen az az értékzuha­nás, ami az ingatlanforgalomban be­következett. Szinte tanácstalanul áll az ember a jelenségek előtt és nem tudja megérteni, hogy ugyanannak a birtokrésznek a kát. holdja miért kevesebb ma, mint pár év előtt? Ennek az indokolására nem elég az, hogy ma világgazdasági krízis van. A föld ma is ugyanaz, mint két- három évvel ezelőtt volt, ugyanaz­zal a szorgalommal, szaktudással, be­fektetéssel és munkaerővel művelik és irányítják, mint pár év előtt. És mégis mi a tapasztalat? Lát­juk a földárak kalandos változás sait. Látjuk, hány birtokos ment abba tönkre, hogy évekkel ezelőtt gyarapitotta birtokát és annak egy részére bankkölcsönt vett fel. Ma igen sok birtokosnak nem ér annyit a földje, amennyi hitelt adtak rá a bankok. 3 év változásai a földek árában Érdekes adatok világítanak erre, amelyet a helyzetet jól ismerő he­lyen kapott munkatársunk: — Ma kevés olyan ingatlan cserél gazdát, amely tehermentes volna. A legtöbb olyan birtok, amely meg van terhelve bankadóssággal és kényte­len sokszor a tulajdonos azért el­adni, hogy az adósságtól szabadul­jon. Ma egészséges birtokeladás alig fordul elő. Arról nem is kei beszélni, hogy az árak milyen in­gadozók. 1930-ban a városhoz kö­zelfekvő jóminőségü I. osztályú föld forgalmi értéke kát. holdanként 2000 —2500 P, II. rendűé 1400-1600 P, III. rendűé 500—600 P, IV. rendűé 200—300 P volt. Ezzel szemben az idén milyen forgalmi árak vannak? A fentemlitett I. osztályú földeket már meglehet venni 1000—13000 pen­gőért, a II. osztályú földeket 600— 700 P, a III. osztályú földeket 80 —100 P, a IV. osztályú buckás föl­deket 40—60 pengőért. — A bankzárlat után volt némi emelkedés a földárakban, azonban igy is az 1930-as állapot szerint 50 százalékos árzuhanást jelent. A hitelkamat és az ingatlan- forgalom összefüggése Igyekeztünk megállapítani ennek az okát. Igen meglepő dolgot ta­pasztaltunk. A föld forgalmi érté- j két Halason úgy számítják ki, 0 hogy alapul veszik a holdankénti tisztabuzahozamot és ezt viszonyítják az érvényben levő pénzintézeti hi­telkamattal. Vagyis ha egy elsőren­dű földtalaju birtok holdanként 10 mázsa búzát terem, akkor annak 1928-ban, amikor a búza átlagára 28.30 P volt s a hitelkamat 12 szá­zalék s a hozamot (10 q búza—283 P.) e százalékkal tőkésítjük, értéke 2300-2350-3000 P volt. Most pe­dig a 10 pengős búza ár mellett csak 1250 P-t ér. Ez a számítás bármily üzleti leleménnyel készül is, óriási katasztrófát rejt magában. íme a példái. A föld viszontagsága eladótól — eladóig Az egyik gazda, akinek mondjuk Fehértón van a földje, megszorult pénz dolgában és az egyik környék­beli pénzintézethez fordult kölcsön­ért. Kapott is. Azonban 1928-ban a pénzintézet fizetésre szorította a gaz­dát. Készpénze nem volt. Ekkor a pénzintézet kijelentette, hogy a bir­tokból egy 2 holdas részt eladat a forgalmi áron. Ugyancsak egy fe­hértói gazda lett a vevő és a két hold földet a pénzintézet utján 6000 P-ért megvette. Az eladónak ügyei rendezésére csak 3500 P kellett és a fölös 2500 pengőt elhelyezte ka­matra a pénzintézetnél. Vevő a vételkor csak 3000 pengő kész­pénzzel rendelkezett. De nem volt baj, mert p. másik 3000 P-t a pénz­intézet a 2 hold földre, meg a többi birtokára bekebeieztette és hitelt nyújtott neki. Ez év elején nagyot fordult a sor. A pénzintézet követelte a pén­zét, de az uj vevő fizetni nem tu­dott. Erre most ő kapott ajánlatot. Az intézet eladja a 2 hold földet és abból fedezi a tartozást. így is lett. Vevő is akadt rá: az előző tulajdonos. A földet felbecsültették és akkor kisült, hogy most már csak 1500 P-t ér holdanként. így is kelt el. Visszavette az eredeti tu­lajdonosa és kifizette a betétjéből, amely közben 2500 P-ről a 3000 fölé emelkedett. • A második tulajdonos tehát majd 4 éven át művelte a földet, kifi­zetett érte 3000 P készpénzt és ma sem földje, sem pénze, igaz, adós­sága sincs. Az első tulajdonos pe­dig pár éven át ki volt zárva a birtokából és ezért cserébe letelt a

Next

/
Oldalképek
Tartalom