Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1932 (32. évfolyam, 1-105. szám)

1932-10-01 / 79. szám

2 oldal Kiskunhalas Helyi Értesítője október 1 KÖZBESZÓLÁS Az olvasó interpellál Igán Tisztelt Szerkesztő Ur! Fáslitiatnti, építeni és munkaalkalmat te­remtetni. A kultuszminiszteri rendelet szerint minden tanulónak kell, hogy le­gyem. fája, amit elültetni, ápolni és gon­doznia kell. Ш nemcsak a tanuló ifjú­ságnak, hanem |az arra illetékes hatóság­nak Is arr;a kell törekednie, hogy fásit- äo(n, először is ott, ahol arna legna­gyobb szükség Iván. A város központjának közvetlen kö­zeliében nem találni mást, mint nádast, mocsarait, rossz cserép, vas, bádog, isibb. és az egészségre ártalmas anya­gok halmazát. A város nyugati és észa­ki, az a'só és felső öregszőlők közötti területein, valamint a Sóstó és környé­kén, — a Natkai-száget kivételével — nincs ,fa, csak nádtenger és mocsár. Pedig ezt a területet is lehetne fásitani és hasznossá átformálni. A Ha rangos-tótól kiindulva, a nádas közepén 10—12 méter szé'es, legalább 2 méter mélységű csatornát kellene épí­teni, a Sóstót kimélyiteni és a környé­két rendezni. A csatornából kitermelt földdel két oldalt sétányt építeni, a par­ton két sor nentes fűz és jegenye fát ültettetaii a tanuló ifjúság által. A csa­torna megépítésével eltűnne a kevésbbé értékes nád, helyette a víztől és mocsár­tól mentesített területen jó takarmány teremne. A Sóstó környékén pedig nya- ralóteíepet lehetne létesiteni, a kikotrott anyag felhasználásával Ezt mind szép elgondolni, de a mai rossz gazdasági viszonyok és pénztelenség mellett nem Cehet megvalósítani, mondják egyesek. Pedig meglehetne, sőt vele a munkanél­küliség is enyhülne. Az illetékes hatóság például mondja kg, hogy meg akarja csináltatni a csa­tornát és kikotratni a Sóstót és mind­járt fogasson is hozzá. Úgy tudom, az említett csatornázandó terület a város és egyesek tulajdona. Hiszem, hogy min­den .gazda szívesen oda fogja adni a szükséges terű ebet, annak fejében, hogy megmaradt földje több hasznot fog hozni, mint eddig. A Sóstóból a kotrás folytán kitermelt iszappal és földdel a j tó északi és nyugati oldalait és a szige- j tét fel lehetne tölteni és rendezni. Az 1 igy kapott területen 2—300 darab 50 nsz.-öles nyaraló telket lehetne kiosz­tani az alábbi feltételek mellett. Olcsón, kedvtezö feltételekkel, hogy mindenki gondolkodás nélkül elfogadhassa azt. Aki 1932. október 15-ig a városi hatóság atal kijelölt csatorna építő és Sóstó fürdőt rendező bizottságnak 50 pengőt befizet, sorsolás utján a Sóstó északi vagy déli oldalán 50 négyszögöl nyaraló telket kap, 25 évi használatra. A telekre 1933 juntas 1-ig köteles egy­szerű nyaraló házat építtetni és a terüle­tet fásitani. A te'lek a rajta lévő épü­letekkel a város tulajdona marad, 25 év után elsősorban az épitbető, vagy jog­utódja évi bér fejében tovább használ­hatja. Az. aki 1932. október 15-ig 50 ' pengőt befizet, a Harangos-tótól a Sós- j tóig húzódó csatornában és a Sóstó vi- i zében csolnakra és egy személyre 25 j elvi vi/használati joggal fog bírni. Csa- j tádi vizbérlet a fenti feltételek mellett 100 pengő. Csak két példa és a mai rossz gazdasági viszonyok mellett is re­mélem, tesz bérlő elég. 200 drb. telek 60 pengőjével 10.000 pengő. Van 100 j ember Ha’ason, aki kedveli a vizi spor­tot, mely szintén 5000 pengőt tesz ki. 15.000 pengővel meg lehet kezdeni a Sóstó kimélyitését, rendezését és a csa­torna megépítését. A munkanélküliek­kel! lehat e munkát végeztetni. Végre Cehet hajtani a miniszter rendeletét, a fásítást a csatorna két oldalán és a Sós­tó környékén. Az utas a vonatból pár év múlva nem nádas és mocsaras te­rületet fog látni, — nem fogja elfordi- teni fejét — hanem gyönyörködni fog laz Alföld halasi kis Balatonában, a Sóstóban, az azt környező szép nya­ralók, gyümölcsfák és virágok látásá­ban. A Sóstó az idegent ide csalja, aki azt megszereti, itt fog nyaralni s a pén­zét itt hagyja. Az iparos, a kereskedő, a gazda és az egész város közönsége t Vészesül a haszonból. Fellendül az úszó | ps az evezős sport, kellem fog a csői- , nak, miáltal az iparos munkát kap. Tó- , ben a kb, 6 kilométer hosszú csatorna- ■ ban és a Sóstó sima jégtükrén a kor­csolyázó sport is ki fog fejlődni. Men­tesülnek a Harangos-tó és Nagy-tó kör­nyéki házak a vizveszélytől, nem lesz­nek nedvesek, egészségtelenek a kör­nyéki lakások, mert a két tó fölösleges vize a csatornába és a kimélyitett Sós­tóba elfér. És még mennyi hasznos é-önye lesz, ha a fentieket a városi ha­tóság megvalósítja. Hány szegény em­bernek biztosit kenyeret, ruhát, meleg szobát stb. Rajta tehát nie gondolkozzunk, ha­nem: cselekedjünk, ki ésszel, ki nádasá­nak átengedésével, ki meg az előre be­fizetett pénzzel. Mert az ilyen formában előlegezett föld, pénz. A fa biztosan nagy hasznot fog hajtani, úgy a város­nak, minit az egyes embereknek, vala­mint az c$ész közönségnek. Rend, egészség, tisztaság és jó levegő lesz a város egész területén és környékén. Ezt az ügyet állandóan napirenden kellene tartami. A jövő embere, aki a tervet megvaló­sítja. T. J. Orszá g—V i 1 á g Október 3-án nemzetközi vasutügyi kongresszus lesz Budapesten. — Októ­ber 23-án kezdődik a XXIII. országos katolikus nagygyűlés. — 40 ezer dollárt toptak el egy pesti valutasibertől. — A külföldi adósságok rendezése mel­lett foglalt állást az Iparkamara. — Egy pesti kozmetikus nőt 1500 pengő kár­térítés megfizetésére köteleztek, a rosz- szul sikerült kozmetikai eljárásért. — November közepére teljesen elkészül az uj kórházépitkezés A Helyi Értesítő több Ízben meg­emlékezett már arról, hogy a halasi kórházat egy nagyobb szabású pavilonnal fogják kibő­víteni, hogy a kórházban a betegek számára az eddiginél több férő helyet biztosít­sanak. Mint ismeretes, ezt a kór- házkibővitési munkálatot már a múlt évben meg akarták kezdeni, a város közgyűlése a munkálatokat ki is adta, ezt a határozatot azonban annak idején megfelebbezték és emiatt csak az idei nyár végén kezdhet'.ék meg ezt a közegészségügyi szem­pontból jelentős fontossággal bi- ró építkezést. Az építkezést a kórháznál Maján és Menczel építési vállalkozók vég­zik és ez a munka a kedvező időjárás folytán se­rény iramban halad előre, úgy­hogy minden jel szerint az uj kórház pavilion november köze­pére már teljesen elkészül és azt december l-én átadhatják rendel­tetésének. A kórházbővités illetékesek nyi­latkozatai szerint most már igen ak­tuálissá vált, mert ezzel a kibőví­téssel a kórház orvosainak munká­ja is, modernebb eszközökre támasz- kodhatik. Ez a kórházépitkezés a város­nak egyetlen fillérjébe sem került, mert 1931-ben Preszly Elemér főis­pán és dr. Fekete Imre polgármester közbenjárására a népjóléti miniszté­rium 30.000 pengőt folyósított erre a célra, a vármegye pedig 8000 pen­gőt juttatott a városnak az uj kór­ház pavilonra. Ezekből az összegek­ből végezték az építkezést. Eckhardt Tibor lemondott miskolci mandátumról: Milötay az nj képviseld Eckhardt Tibor, a független kis- [ gazdák népszerű vezére, lemondott miskolci képviselői mandátumáról, minthogy Mezőcsáton is képviselővé választották és ezt az utóbbi man­dátumát tartja meg. Miskolcon lajstromos választás volt, ennélfogva ezzel a lemondással a listán következő jelölt, Milo- tay István lett a képviselő. Eckhardt Tibor szombaton jelenti be Miskolcon mandátumáról való lemondását, ugyanakkor a miskolci közönség előtt Milotay István kifejti képviselői programját. Az oltasz vendégek megkoszorúzták, a hősök em’-ékmüvét. — 768 ezer lélekkel szaporodott 10 év alatt az ország lakos­ság^. — A munkanélküliség növekedése tavaly óta Budapesten 13.4 százalék, vidéken 146.6 százalék. Budapesten 100 munkahelyre az idén 556, a múlt év au­gusztusában 426 munkakereső jutott. A vidéki városokban az összeg munka­keresők szarnia 19.769 volt, ami 146.6 százalékkal több, mint a múlt év au­gusztusában. — Az állami közigazgatás deficitje augusztus hó folyamán egy­millió pengő volt, jaz állami üzemeké pedig 8 millió pengő. A múlt évihez képest erős visszaesést mutat úgy a posta, mint az államvasutak forgalma. — A vidéki .gabonapiacok forgalma az utolsó napokban jelentékenyen megélén­kült a lisztfogyasztás emelkedése követ­keztében. Csöves tengerit dunántúli ál­lomásokra budapesti paritásban 5 pen­gőért kínálnak. Javult a kereslet a sörárpa iránt. — A szénbányák és vil­lamossági vállalatok gazdagodtak a ,há­ború óta e’4elt közel két évtized alatt. A bankok általában tőkeerejüknek nagy részét elvesztették a háborúban és a háborút követő inflációs időkben. A háború előtt három olyan pénzintéze­tünk is volt, amelyiknek saját tőkéje meghaladta a százmillió aranypengő,t, ma csak kettő mutat 50 millió pengőnél több saját tő>két. Erősen megcsappant a biztosi,tó intézetek tőkeereje. Óriási arányokban használták ki az önálló vámterület előnyeit a szénbányáik. Szeged th. közgyűlése 16 napon ke­resztül tartót ülést a gázgyári szerződés meghosszabbítása tárgyában. A köz­Az állami Igazgatás költsége A most közzétett hivatalos pénz­ügyminiszteri kimutatás szerint au­gusztusban az állami közigazgatás kiadása 68 és fél millió pengő, bevétele 67 és fél millió pengő volt, vagyis az állami közigazgatás kiadá­sai 1 millió pengővel haladták meg a bevételeket. Julius és augusztus két hónapjában az állami közigaz­gatás kiadása 117 millió pengő volt. Ezzel szemben ugyanebben az idő­szakban az állam összes bevétele Az elmúlt napokban bontották fel a tragikus módon elhunyt ifj. Gyevi Imre végrendeletét, amelyből érde­kes részletek kerültek nyilvános­ságra. Ifj. Gyevi Imre egész vagyonát a gimnáziumra hagyományozta. Я vagyon körülbelül 12 hold te­hermentes földből és a városban augusztusban B8 millió volt 113 és fél millió pengő volt, az ál­lami üzemek augusztusi kiadásai 38 és fél millió pengőt, bevételei pedig 30 és fél millió pengőt tettek ki, vagyis az üzemeknél 8 millió pengő veszteség mutatkozott. A nagyobb üzemek közül a postánál, valamint az állam­vasutaknál a forgalom az előző évvel szemben általában visezía- esést mutatott. egy nagy házból áll. Az elhunyt úgy rendelkezett, hogy a városban levő nagy házban szegénysorsu vidéki diákokat he­lyezzenek el. A meglehetősen szűkös viszonyok közt levő halasi gimnáziumnak nagy segítséget jelent ez a nemes gesz­tusból eredő örökség. gyűlés 40 szótöbbséggel hozzájárult a szerződés meghosszabbításához, a gyár viszont jelentékeny mértékben leszál­lította a magánfogyasztása egységára­kat. — Baranyamegye közgyűlése az önhibájukon kívül kereset nélkül álló és nyomorgó egyéneknek a tél folya­mán történő megsegítésére 60 ezer pen­gőt szavazott meg. A vármegyei pót­adó 25 százalék lesz. — A debreceni malmok is beszüntetik üzemüket a bo- lettarendelet szigorú rendelkezése mi­att, ha sérelmeiket a kormány október 1-ig nem orvosolja. A tiszántúli matom- szövetség számítása szerint a malmok minden mázsa búza őrlésére 4 pengőt ráfizetnek. — A magyar szőlő nagy ér­deklődést keltett a lembergi őszi vásá­ron. Bemutatásra került a szőlőn kivül tokaji bor, magyar szalámi, akácméz és magyar sajtkü'.ön'egesség is. Mindezeki re sok vásárló jelentkezett. — Magyar- ország érdekeit veszélyezteti a német kormány rendelkezése az agrártermékek behozatalának korlátozásáról. A német kormány az agrárérdekek védelmében nem elégszik meg a vámok amúgy is súlyos terhével, hanem csak bizonyos korlátozott mennyiségű árut enged be ezentúl Magyarországból Németország­ba. A korlátozás kiterjed: paradicsom­ra, csemegeszőlőre, gyümölcsökre, zsirra és vajra; is. Ha ezzel a káros ren­Az uj ipartestületi törvény októberben életbelép A gimnáziumra hagyta egész vagyonát if]. Gyevi Imre Nemsokára elkészül a kereskede­lemügyi minisztériumban az ipartes­tületi törvény végrehajtási utasítása. Amint a tervezetet az ipartanács letárgyalta, a törvény már életbe is lép, úgyhogy az országos köz­ponti választások előreláthatólag már november­ben meg is lesznek. de’.'kezéssel elzárja előlünk kapuit, ak­kor elvesztjük egyik legfontosabb kivi­teli piacunkat. — Felakasztották a sánta gyilkost, aki a siralomházban bevallotta bűnét. ! j i, i i í ! í i Tán Értés mél; szülő ifjúság bér ht nap óráig vendé) az Ip Októbi főn в) hetes kezdő egész somor u. I Tanita összeí magy azotri angol gó, F( ha és Blgiun és Az i külőnÉ di Értés hogy gyerm mom ( én szí után4 Bére tánc IS kür imák tárt, müvei den! köt« ka ári Ivái к A re: Aki nein keres* Antal Sárk Ti 82 mellel bámi javltti cipő mivi flekel palás női í sark; nagys leg Egyéb ponto sabb; Ugysz de est csői Szál

Next

/
Oldalképek
Tartalom