Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1932 (32. évfolyam, 1-105. szám)

1932-01-27 / 8. szám

4 oldal Kiskunhalas Helyi Értesítője január 27 Csak 14 ezer pengő hiányt és az okirathami- sitásokat ismerte be Lázár István a FAKSz. volt üzletvezetője, akit vasárnap a kalocsai ügyészség fogházába kisértek HALASI EMLÉKEK A kinézerek A szabad földeik, járások {©’osztásával a régi pásztor életnek, a szabadvilágnak egészen befellegzett. Amint hasogatta az ekevas beljebb és beljebb az elevenjét, azon módon hamvadóztak el a pásztor- tüzek is. Mind több és több pásztor- ember lett kenyere vesztett. Lóra ülni, betyárkodni már ebben az időben (mond­juk a 60-as évek vége felé), nem volt ajánlatos mesterség, miért Ráday már ott trónolt a szegedi várban. Aztán meg ott volt a táviró, a távbeszélő. Nem messze mehetett hát a szegény legény. Egyik-másik közülük, nem akarván sehogysem szakítani a régi könnyű élet­móddal, a házásásra adta fejét. Ez is nagy körültekintést igényelt s polgárunk azt rendesen másod vagy hamadmagá- vai éjjel hajtotta végre, — szél alá felől kerülvén meg a tanyát, hogy könnyebb legyen megugrani, ha véletlenül a ta­nyabeliek felébrednének. A kutyák elné- mitásának meg volt a biztos módszer©, még pedig pirított tarhonya képében. Ha annak szagával a kutyákat a tanyá­ból a sziéifuvás irányából kicsalhatták, azok bizony csak a farkukat csóválták a munka végeztéig. Ámde a házásást elő is keífett készí­tem. Erre valók voltak a »kinézerek«, akik jó pénzért vagy haszonrészesedé­sért a kikém’e'ési munkát elvégezték. Megbizáis után a kinézer, mint cinkos­társ »kiöltözködött« s egy kis sántasá­got, vagy más testi hibát színlelve, egy kiis batyuval a hátán tany ár ál-tanyára járt a határ olyan részén, ahol nem is­merték. Csak olyan tanyába ment be, amelyiknek két szobája volt. Ott ágy, vagy asztalterítőket, vagy más efféléket kínált megvételre. Némelyik bőrdudát, vagy citerát is vitt magával s ha vevő kedv nemi mutatkozott a tanyabeliek ré­szér®, egy kis szerény ebéd vagy va­csora ellenében, — kivált ha. fiatalok is voltak a tanyában, muzsikaszóval jól e’mulattatta a családot. Ilyenkor bő alkalma volt, hogy valami ürügy alatt a másik szobába is bepil­lantson. Ha meg nem volt ©lég nagy az abrosz amit kínált, vagy tán kisebb volt a kelleténél, akkor is bemshetett a belső vagy végső szobába, hogy az asztalt megmérje s majd a hét végén, ha me­gint ©Tejár, hoz majd olyan abroszt, amekkorára szükség van. Ha mqg másként adódott a helyzet, — egy kis elő'ieg fejében egy-két messzely lisztet, vagy egy-két icce babot kért, hogy otthon a családja ne éhezzen. Ilyenkor a kamrába is bepislanthaíotit s otthon pontos leiiirást adhatott minden­ről Elmagyarázta, hogy a szekrények hogy állnak a szobában, hol van a tuli­pános láda, vagy szuszék, melyik geren­davégek között kell tehát a tanya há­túján az ásást megkezdeni a házásóknak, hogy üres helyiem szolgáljon be a Luk a kifosztani szándékolt szobába. A házásók aztán még lehetőleg azon éjjel, ha kivált szél fajt, — megcsinálták a petéket. Ha a kinézer nem, adott pontos leí­rást, akkor nagy bajok keletkezhettek, így történt es a 90-es években Kmeth Sándor városon kivü’d háza kirablásánál is. A házásók abba, a szobába hatoltak be, amelyikben a házbeliek aludtak, sőt fegyver is volt kéznél. Kénytelenek voltak hanyatt-homlok eb menekü’ni, míg néhány év mu’-va egy vadász fegyver illetéktelen kezekben való e’csettsnése meg nem adta a nyo­mot kézrekeritésükhöz. , Cz. L. Legutóbbi számunkban részletesen megírtuk, hogy a FAKSz. volt üz­letvezetőjét, Lázár Istvánt, akit 26 ezer pengős sikkasztással és az ok- irathamisitások egész tömegével vádolnak, a bpesti rendőrség elfog­ta és csütörtökön Halasra kisérték. Lázár István, mint megírtuk, a sikkasztások elkövetését tagadta és csupán az okirathamisitásokat val­lotta be, de aiZt állította, hogy eze­ket a hamisításokat nem azért kö­vette el, hogy azt saját céljára for­dítsa, hanem a fennállott rezsikölt­séget akarta fedezni. Lázár István kihallgatását a rend­őrség szombaton is folytatta és ek­Halálos dráma játszódott le a nagybaracskai országúton. Egyik gazda kocsival igyekezett a köz­ségbe, útközben egy nő megállította és kérte vegye fel öt kocsijára. A gazda a kérésnek szívesen eleget tett, azonban amikor a jelzett ke­resztezésnél az illetőt a leszállásra felszólitotta, az szóváltásba elegye­dett vele, majd revolverét rántotta elő. Л támadás kivédésére a gazda fel­A veszprémi lapok közlése sze­rint Veszprém város tehetősebb polgárainak segítségével áliitólag visszafizette félmillió pengő Speyer kölcsönét és ezen a visszafizetésen állítólag 50 százalékos haszna volt. Ezt a tranzakciót a város úgy bonyolít tóttá le, hogy a külföldi pénzpiacokon összevásároltatott adósságának megfelelő értékű Spe­yer kötvényt, amelyek tőzsdei értéke az utóbbi időben lényegesen csök­kent. Bár ezt a hirt hivatalosan nem erősitették meg és minden okunk megvan arra, hogy azt fentartás- sal fogadjuk, mégis érdekes problémaként me­rül fel ezzel kapcsolatban Ha­las város Speyer kölcsönének esetleges rendezése is. Kiskunhalas tudvalevőleg 1927-ben vette fel a Speyer kölcsönt. Ez az összeg 124 ezer 136 dollár volt. Persze a kölcsön felvétele alkalmával árfolyam differencia és kölcsönbiz- tositék cimén bizonyos levonásokat eszközölitek. A szerződés szerint a város 1946 szeptember 1-ig köteles a Speyer kölcsönt visszafizetni. Az évi annuitás és törlesztés a köl­csönre, amit a város fizet, 68 ezer pengő. Л város az 1932. évi törlesz­tést betudva, a felvett kölcsönből 22 ezer dollárt fizetett már ki és most a városnak a Speyer kölcsön tartozása 102 ezer 698 dollár, tehát körülbelül 600 ezer pengő és ha a városnak most pénze lenne, igen olcsón tudná kifizetni a Spe­kor is fenntartotta Lázár előző val­lomásait, a sikkasztásokat ismét ta­gadta és azt állította, hogy a FAKS,z-ot ért kár nem több mint 14 ezer pengő. Ezzel szemben a FAKSz. veze­tősége továbbra is fenntartotta sikkasztás vádját is volt üzletveze­tője ellen és azt állítja, hogy kára annyi, amennyit a feljelentés­kor is bejelentett, vagyis 26 ezer pengő. A rendőrség a vizsgálatot és a nyomozást befejezte Lázár István el­len és őt vasárnap délelőtt átkisér- ték a kalocsai ügyészség fogházába. kapta vasvilláját és oly szeren- . csétlenül sújtott vele, hogy a ti­tokzatos utitárs nyomban ször­nyethalt. Csak akkor derült ki, hogy az utasa nem nő, nanem terti, aKr vatös&nmfeg szerb kém volt. Az eset óriási konsternációt kéltett, a csendörség a nyomozást megindí­totta. tartozása 102 ezer dollár yer kölcsönt. Ugyanis a mostani ár­folyamon majdnem fele összegével 270—280 ezer pengővel. Ilyen körülmények között teljesen érthető, hogy a városok csaknem kivétel nélkül mind érdeklődéssel ki­sérik a Speyer-féle kölcsönkötvé- nyek árfolyamának alakulását és szí­vesen vennék, ha az idő előtti visz- szafizetésre a pénzügyi kormányzat lehetőséget találna­Természetesen a városok mai ne­héz helyzetükben önerejükből er­re nem volnának képesek, legtöbb város már a tisztviselőit sem tudja fizetni. Halas birta legtovább, ma már itt is az a helyzet, högy nagy gondot okoz a városnak, hogy feb­ruár elsején a tisztviselők fizetéseit kiutalhassa. бапшпннинашша Évről évre csökken az építkezések száma Halason A háborút követő nehéz gazdasági helyzet úgy a kereskedelem, mint az ipar minden ágában igen súlyosan érez­tette hatását. így többek között az építő­iparnál is. Kiskunha’as fejlett építőipara majdnem teljesen pang, ami által az építő mun­kások sorsa igen rosszra fordult. A városi mérnöki hivatal statisztikája szerint Halason évről-évre csökken az épít­kezések száma. Az 1931, é vben a bel telken mindössze 31, a külterületen 14 építkezésre adott engedélyt a mérnöki hivatal. Átalakítás és toldalék 'építkezésre pedig 29 enge­délyt. Az építkezéseikkel1 kapcsolatban Dobó Kálmán főmérnök többek között a kö­vetkezőket mondta munkatársunknak: — Az elmúlt évben az építkezéseknél nagyon meglátszott a gazdasági hely­zet. Hogy az építőiparban mégis volt nagyobb munka, ahoz jelentősen hozzá­járult a postapalota, az Arvay-féle két­emeletes ház, különösen pedig a ka­szárnya építése. Hogy ebben az évben hogyan ala­kulnak ki az építkezések és igy az építő iparosok helyzete, azt most korai volna megjósolni. Nagyobb építkezésekről nem tudunk. Eddig ebben az évben még egyetlen építkezésre sem kértek engedélyt. Jelentős pusztításokat, több helyen száz százalékos károkat okoz a hótakaró hiánya Halason is az őszi vetésekben Meteoro’ógurok és mezőgazdák egy­formán megegyeznek véleményeikben ar­ról, hogy az idei tél nem tartozik az úgynevezett tulerős telekhez és mégis ez a mostani tél sokkal veszélyesebb a mezőgazdaságra, mint a máskor erő­sebb telek és ez abban találja magyará­zatát, hogy teljéién hiányzik a hótakaró a földeken, ami pedig feltétlenül szüksé­ges azért, hogy a fagyokat megakadá­lyozza. Munkatársunk ebben a kérdésben kérdést intézett Mészöly Károly gazdasági tanácsoshoz, aki a követ­kezőkben ismertette az időjárás ál­tal okozott károkat. — A helyzet különösen a homoki őszi vetésekben súlyos, ahol a,z őszi vetések­ben nagy károk vannak. Ezek a károk legnagyobbrészt még a karácsony előtti hidegekben és a nagy szárazságban ke­resendők és abban, hogy a gazdák az esőre vártak és későbben is vetettek, mint ahogy azt megkívánta volna a ga­bonaféle. — Árpában például száz százalékos károk is vannak, épen azért, mert a hótakaró hiánya miatt a gyengébb ho­mokokon megfagytak a vetések. Tekin­tetbe, kell vennünk azt is, hogy még a,z október hónaap is hideg volt és a későd vetéseknek nem is volt alkalmuk meg­erősödni. — Mindent összevetve — mondotta a továbbiakban — a hőtakaró hiányát szinte kivétel nélkül megérzik az őszi vetések, amelyekben azt mondhatjuk, hogy ez a helyzet jelentős károkat idé­zett elő. — Alföldi kertészeti felügyelőség. Az Alföld gyümölcskultúrájának fejlesztése érdekében a Duna-Tiszaközi Mezőgazda- sági Kamara a földművelésügyi miniszté­riumtól alföldi kertészeti felügyelőség, felállítását kérte Kecskemét székhellyel. Működése- egyenlőre Pestvármegye ho­moki részére terjedne ki, amely szegény vidék, legalkalmasabb gyümölcs termesz­tésre és a lakosságban nagy megértés van eziránt. A kérelmet a minisztérium a költségvetési hitelösszegek erős csökken­tése következtében fedezethiány miatt csak a későbbi időben búja teljesíteni. Remény van tehát arra, hogy előbb- utóbb e felügyelőség alatt, a mi vidé­künk gyümölcstermesztését is nagyobb siker koronázz®;. j , ,; ! | j | Egy gazdaember vasvillával leszűri a baracskai országúton egy női ruhába öltözött szerb kémet Halas is olcsón megszabadul­hatna a Speyer kölcsöntől A város Speyer kölcsön

Next

/
Oldalképek
Tartalom