Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1932 (32. évfolyam, 1-105. szám)
1932-08-27 / 69. szám
augusztus 27 Kiskimhalai Helyi Értesítőbe 5 lg ) 8 án ikor egyik nje! ÜSPR /ics :tlC mre felv. 5: tiszláv ;P: löSiil írleszk léres í •lcsó Közgazdaság Rozsdás búzák törekiének, pelyvájának ás szalmájának felhasználása A rozsdás búzák törökje és pelyvája sokszor káros hatás nélkül etethető, de vannak esetek, midőn súlyos bajokat okoz a rozsdás takarmány. Ugyanez áll az almozásra használt rozsdás szalmára is. így pl. 1928. tavaszán egy Hatvan mellett fekvő mintagazdaságban az értékes hátas- és kocsilovak hirtelenül megbetegedtek. A lovak ugyanabban az istállóban voltak és az alomszalmát pár nappal azelőtt hozták. A fej, különösen az alsó része, rohamosan megduzzadt S a megvastagodott orrcimpák az orr- nyilást csaknem, teljesen elzárták. A hő- mérsék 39 Celsius fok fölé emelkedett, a lovak görcsös köhögési rohamok között támolyogtak, egy értékes ló elhullott. Az orrcimpák és a száj bőre, mely különösen a szájszögletben megvastagodott, harántirányban berepedeztek és a repedésekből bőségesen kiszivárgó véres savó vonalszerű pörkökké száradt be. Más helyeken is észleltek lovakon hasonló megbetegedést, mely egyes esetekben enyhébb, másokban súlyosabb lefolyású; volt. A rozsdagombák okozta megbetegedések általában — főképpen az orrnyilasokra szorítkozó' és csak kivételesen az ajkakra kiterjedő — bőrhámlásban, köhögésben, az állati nyirokcsomók dió-, illetve tojásnagyságu megduzzadásban, bőr- és nyálkahártyagyulladásban, a középponti idegrendszer bénulásában, kötöhártyagyuladásban, száj-, nyelv- és torokgyuladásban, kóli- kás tünetekben stb. nyilvánulnak. A rozsdás takarmány felhasználása etetési vagy almozási célokra azonban nemcsak lovak, hanem szarvasmarhák, juhok és sertések megbetegedését is okozhatja, ezért alkalmazásánál mindig óvatosan kell eljárni. A következőkben röviden leirom, minő óvintézkedéseket tartsunk be rozsdagombával fertőzött takarmány, illetve alomszalma felhasználásánál^ tekintet nélkül' arra, hogy rozsdasárga, barnás vagy fekete szinü rozsdagomba lepte-e ell a termést. Ha a gazdának több állata van, végezzen mindenek előtt legsilányabb állatával próbaetetést, annyi rozsdás pelyvát, töreket, szalmát és esetleg rozsdás szemes eleséget eíetve, amennyit az állat elfogyaszt. Ha az igy tartott állat 8—10 nap alatt nem betegszik meg, illetve ha azon nem mutatkoznak az előbb említett kóros tünetek, a rozsdás törek, pelyva, illetve szemes e’eség a többi állattal is etethető, a rozsdás szalma pedig alomul használható. Utóbbi ugyanis elsősorban azért betegitheti meg az állatokat, mert azok az alomszaima egy részét elfogyasztják. Oly állat azonban, mely rendes takarmányának elfogyasztása után még jó minőségű, egészséges szálasszalmát kap, már nem fog számbaj övő mennyiségű rozsdás a’omszal- mát fogyasztani. A szalmából felszálló és az állatok belégzett rozsdapor is árthat az állatoknak. Ez okból nagyon rozsdás szalmát célszerű a szabadban lécekkel előzőleg jól kiverni, hogy abból a rozsdapor (az u. n. spórák) legnagyobb része alomul való felhasználása előtt eltávolittassék. Ha nincs módjában a kisgazdának próbaetetést végezni, mellőzze kényes állatoknál az üszkös termény használatát, tehát ne etesse azt erősen vemhes, továbbá növendék állatokkal, de lovakkal és sertésekkel sem. A többi állatnak is csak mérsékelt meny- nyiségben adja azt, szoktassa tehát állatait lassanként a rozsdás takarmányhoz, melyet mindig egészséges takarmánynyal keverten adagoljon. Egyes helyeken jó tapasztalatokat szereztek a rozsdás takarmány besava- nyitása, úgyszintén annak füllesztése (páco'.ása) által. A besavanyitást kazalban vagy veremben olyképpen végezhetjük, hogy a rozsdás pelyvát, töreket, Szalmaszecskát felapritott (tépett vagy szecskázott) csa’amádéval vagy tengeriszárral rétegezve savanyítjuk be olyképpen, hogy minden réteget jól összetaposunk a levegő kiszorítása végett. A kész kazlat, illetve a megtelt vermet földdel befödjük, hat-nyolc hét alatt az eleintén felmelegedő takarmány lehűl s etethető. A fültesztést legjobb néhány faládában végezni olyképpen, hogy a szalmaszecskát, pelyvát, töreket leforrázzuk s kevés korpával vagy áztatott szárított szelettel, esetleg pedig zöldtakarmánnyal rétegezve a ládába visszük — 47—72 óra alatt a takarmány a jól! befedett ládában megfülled, a szalmafélék megpuhulnak s az eddigi tapasztalatok szerint a rozsdaspórák mérgező hatása csökken. Ládák hiányában takar-, mánykamrában, pajtában, színben is végezhető a füllesztés. Akár savanyítjuk akár fültesztjük a rozsdás takarmányt, mindaddig, amíg ártalmatlanságáról nem győződtünk meg, járjunk el etetésénél a leírtakhoz hasonlóan óvatosan. Ugyan-’ csak kellő elővigyázatta] járassuk állatainkat a rozsdás gabona utáni tarlóra. Utalnom kell még arra, hogy a rozsdaportól az ember is megbetegedhetik, amennyiben az embernél köhögést, torokgyulladást, hányást stb. okozhat. Ajánlatos tehát, hogy a rozsdapor ne hatoljon szájába, illetve orrába. Legegyszerűbb a szájat kendővel bekötni, az orrnyilásokat pedig vattával bedugni. Rozsdás terményekkel lehetőleg mindig a szabadban dolgozzunk. Akiknél rozsdás takarmány etetése következtében állati megbetegedés állott be, úgyszintén azok kik rozsdás takarmányt minden káros hatás nélkül használtak fel takarmányul, illetve alomul, közöljék velünk ezirányu tapasztalataikat. Ahol betegség fordult elő, szíveskedjenek annak lefolyását is röviden velünk közölni. A m. kir. Állat-élettani és Takarmányozási Kísérleti Állomás (Budapest, II., Kitaibel Pál-utca 4. sz.) minden, még jelentéktelennek látszó észlelet szives közlését is nagy köszönettel fogadja. Dr. Za’ltschík Rrtur, kisérletügyi igazgató EGY REGÉNY I LEGIONISTA NAPLÓJA Folytatás 3 Ezen a reggelen kezdődött a kálvária. Felsorakoztunk az udvaron nyílegyenes vonalban. Feszesen, mozdulatlanul vártunk, egyikünk sem tudta, hogy mihez kezdenek majd velünk. Negyedórái várakozás után feltűnt a kaszárnya kapujában egy aranysujtásos egyenruha, mire elhangzott á parancsszó: —- Vigyázz! — Mit akar velünk a tábornok ur? — kérdeztem halkan az előttem álló altisztet. — Fenét tábornok — súgta vissza — ez az őrmester ur. Csupa paszománt volt, alig látszott ki belőle a feje. Kezében lovaglóostort szorongatott és félelmetesen összeráncolta szemeit, amikor végignézett rajtunk. A légióban az őrmester a legnagyobb ur. Ő mindig ä legénység között van, ha valami kívánsága van az embernek, hozzá kell fordulni, ha valakit büntetni kell, ö büntet. Tiszteket csak néha lehet látni, akkor is csak keresztülfutnak a kaszárnyán, az egyik kapun be, a másikon ki. így tehát nekünk csak az »őrmestertől lefelé« marad. Ez azonban ép elég, mert ha az őrmester goromba, a káplár még gorombább akar lenni. A tisztek kivételével az idegen légió a társadalom söpredéke, szennycsatornája. Kalandorok, gonosztevők alkotják a zömét, az a kevés kalandvágyó, az élettel még könnyelműen bánó fiatalember, aki idecsöppen, csak úgy tud felszínen maradni, ha alkalmazkodik a tömeghez, ha eltitkolja becsületét. Az altisztek legnagyobb része is azzal érdemelte ki előléptetését, hogy kegyetlenségben, durvaságban túltett társain. Az kap kitüntetést aki fogával tépi ki a berber-fogoly torkát. Az őrmester megállt az újonc vonal előtt. — Most kezdődik az önök harcászati kiképzése — racscsolta aranysujtásai- hoz illően. — Előrebocsájtom, sok kellemetlenségben lesz részük, néha ei kell tűrni a gorombaságot is, de ne essenek kétségbe, mindezen keresztülmentek egykor azok is, akik most már gorombák lehetnek. A jelszó az legyen: bátorság és kötelesség. Megértettétek! Végül mindegyikünknek adott egy fényképet. Rá se néztem, tudtam, hogy ez is recept. így kell majd küzdenünk. Öt percnyi pihenés után ismét felsorakoztunk, de most már teljes felszereléssel, fegyverrel, legalább negyven kiló nyomta vállunkat, majd a tikkasztó melegben elindítottak bennünket. Nem volt épp megnyugtató a kezdet: huszonnyolc kilométert gyalogoltunk egyhuzamban. Azt hittük, összeesünk. A fegyver mázsás súllyal nehezedett vámunkra, a bakancs kemény bőre feltörte lábunkat. Nyelvünk kiszáradt. Félholtan érkeztünk meg egy kis faluba. Fél órai pihenőt kaptunk, aztán ismét hajrá. Csak az őrmesteren csodálkoztam. Bámulatosan kitartott mellettünk, igaz ugyan, hogy lovon. Néhány órai ut után megérkeztünk Ain-El-Hadjarba. Ain-El-Hadjar az ezred tulajdonképpeni Székhelye, itt vannak a kiképző századok is. Bennünket szintén itt tartottak. A város tökéletes háborús képet nyújtott. Mindenfelé katonaság, a kövezeten hatalmas társzekerek csikorogtak megpakkolva lőszeres ládákkal, máshdyen öszvérekkel ágyukat vontattak, fáradságtól kimerült katonák lődörögtek, tépett, bemocskoit ruhájuk elárulta, hogy erre felé nem valami pompás a katonaélet. Távolról fegyverropogás hallatszott, újoncok gyakorlatoztak. Mi a megérkezés napján pihenhettünk, másnap korán reggel azonban kivezényeltek bennünket a hegyek alá. Nyolc napig tartott a kiképzés és nyolc napig egyebet sem csináltunk, csak célba lőttünk. Sörösüvegekre kellett céloznunk és egy hét múlva már mesterlövészek váltak belőlünk. Minden legionárus egy Teli Vilmos. Káplár volt a kiképzőnk. Valamikor fegyenc lehetett, bagnó-szökevény, csuklóján még látszott a vörös stráf, amit a bilincs- vas rajzolt rá. Kíméletlenül hajszolt bennünket. A negyedik napon már azt hittem, leszakad a vállam, szemeim kidülledtek, a fejem állandóan zúgott, mint egy repülőgép-propeller, beteget akartam jelenteni. A káplár kiröhögött: — Mit akarsz? Hogyan tehetsz beteg, amikor a fejed még helyén van? Majd ha lehullt a nyakadról, elhiszem, hogy beteg vagy... Mégis bebizonyítottam a káplárnak, hogy nincs igaza: elájultam. Két napig feküdtem kórházban. Itt ismerkedtem meg Dán Márk barátommal, Nagyszebenből. Golyó furta át a karját a skurai erődítéseknél. Tőle tudtam meg, hogy hamarosan tüzvonalba kerülünk, mert baj van. Kikémlelték az egész hadállást — súgta bizalmasan — legalább háromezren haraptak a fűbe Skuránál. Elkeseredett harc volt. A riffek ragyogóan harcoltak a legmodernebb ismétlőfegyverekkel kitünően vannak felszerelve. A halottak között van több minit százötven jugoszláv és magyar is... Ott hevernek szegények a hegyháton. — Na, azokból már sikerült hősöket csinálni — jegyeztem meg. — Lehet még belőlünk is — mosolygott Dán Márk és a karjára mutatott — én már közel voltam hozzá... A beszélgetést egy lábadozó sebesült zavarta meg. Lihegve nyitott be és rejtelmesen suttogta: — Elfogtak egy kémet, most vallatják. — Na, annak a barnabörünek sem szeretnék a helyében tenni — nevetett Dán Márk. A kémnek szerencséje volt. Kiderült róla, hogy ártatlan öszvérhajcsár, aki a riffek elől menekült, mint francia kém- gyanus. Házát felperzselték, családját legyilkolták, ő maga is nehezen tudott megmenekülni a haláltól. A hadvezetőség csak jól járt vele, mert fontos adatokat tudott mondani a felkelők hadállásáról. Tőle tudták meg, hogy egy kisebb különítményt a hegyek között bekerítettek és ha sürgős segítség nem érkezik, akkor százhúsz embernek alkalma lesz az. első, vagy a második számú recept szerint hősi halált halni. Mielőtt azonban útnak indították volna a felmentő csapatot, ki akarták kémlelni az ellenség haderejét. Felsorakoztattak bennünket és megkérdezték, hogy kik hajlandók önként elmenni a veszélyes útra. Dán Márk, bár még lábadozó volt, elsőnek jelentkezett és intett, hogy lépjek ki én is a sorból1. Valami harci vágy fogott el és másodiknak kiléptem. Hamarosan összegyűlt egy tiz tagú csapat és egy tiszthelyettes vezetésével még az éjszaka útnak indultunk a hegyek közé, ismeretlen utakon, járhatatlan ösvényeken a riffek hadállása felé. Parancsot kaptunk, hogy a legnagyobb óvatossággal kell elvégeznünk feladatunkat, sem cigarettázni, sem. beszélgetni nem szabad. (Folytatjuk). Beretvás Pasztilla a laiBikiGiakli fajtáikat is eiialasztja!
