Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1932 (32. évfolyam, 1-105. szám)
1932-01-09 / 3. szám
6. oldal Kiskunhalas Helyi Értesítője január 9 — Az Oltáregylet felyó hó U-én, hétfőn délután tartja szokásos munkadélutánját és este 5 órakor rendes gyűlését. — Népművelési előadás Vasárnap január 10-én, délután 3 órakor a központi áll. elemi iskola dísztermében Krafcsik Zoltán vetitettképes előadást tart »Erdélyi végeken« címen. Az előadás díjtalan. — Hetvanhat éves menyasszony és hetvenéves vőlegény házassága Kecskeméten. Kecskemétről jelentik: Az ottani anyakönyvi hivatalban érdekes házasságot kötöttek a minap. Halmai Istvánnak hívják a vőlegényt és Csákó Zsuzsánnának a menyasz- szonyt. Érdekességet a jegyespár életkora adott a házasságkötésnek. A vőlegény ugyanis hetven, a menyasszony ennél is több — hetvenhat éves. — A kiskunhalasi levente gyeee- sület 17-én, vasárnap este 7 órai kezdettel társas vacsorát rendez a 48-as kör helyiségében. Ez alkalommal fogják elbucsuztatni azokat az ifjakat, akiknek leventekötelezettségük az 1931. év végével megszűnt. Vacsora után táncmulatság lesz. Vacsorára előre lehet jelentkezni a körben és a kint lévő iveken. Az egyesület vezetősége felhívja az 1910. évben született ifjakat, hogy f. hó 9-én, szombaton este 8 órakor a központi iskolában jelenjenek meg. — Kinevezés. Pestvármegye főispánja dr. Romanecz Arisztid gödöllői ügyvédet vármegyei tb. főügyésszé nevezte ki. — Inséggabonát kaptak Pestmegye városai. A kormány je’entékeny természetbeni segítséget nyújtott vármegyénk munkanélküliéinek és ínséget szenvedő néptömegeinek. Mintegy száz vaggon gabonát juttatott a kormány a megye városai és nehéz sorsú községei közötti felosztás céljaira. A gabona szétosztás! kulcsát a városok által bejelentett ínség nagysága szabta meg s minden rászoruló közületnek jutott belőle. A kapott gabonamennyiséget lisztté erőltetik a közületek s úgy osztják szét azok között, akik inségmunká- kat végeznek. — Nagykőrösi export-staiisztika. Nagykörös múlt évi lendületes export munkásságát meggyőzően bizonyítja az a statisztika, melynek adatai szerint 2371 vaggonban összesen 133.000 métermázsa gyümölcs és zöldség került kivitelre a város területért. Salátából 273 vaggon, uborkából 263, almából 271, szilvából 616, szőlőből 333 vaggon áru szállíttatott az elmúlt év folyamán — A szeretet munkája — számokban. Újpest város népjóléti ügyosztálya 2000 családnak juttatott é'elmiszer csomagot j karácsony hetében. Ugyanannyi család ; kapott külön-külön 50 klgr. szenet és 25 kgr. tűzifát. — Rákospalota város 18 ezer kilogram kenyeret, 30 ezer kgr. burgonyát, 40.000 kgr. fát és 3000 pengő készpénzsegélyt osztott szét a karácsonyi ünnepekre szegényei között. — Megszüntették a hódmezővásárhelyi tanyai kirendeltséget. A földmivelésügyi miniszter a hódmezővásárhelyi tanyai kirendeltséget január elsejével megszüntette. — Enyhítik a bajban fuldokló községek iskolaterheit. A belügyminiszter — múlt évi községi költségvetések felülvizsgálására kiküldött megbízottjainak jelentéséből tudomást szerzett arról, hogy a községek által fentartott és segélyezett iskolák kiadásai igen súlyos teherrel nehezednek a háztartásokra. Ezek a kiadások az 1929. évivel szemben sok esetben, bizony, csaknem megkétszereződtek. A befutott jelentésekből megállapította a kultuszminiszter, hogy az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő községek képtelenek elviselni az egyre fokozódó iskolai terheket, éppen ezért megkereséssel fordult Pestvármegye Közigazgatási Bizottságához, hogy intézkedjék aziránt, mely szerint a felügyelete alá tartozó iskolák a lehető legnagyobb takarékossággal állítsák egybe költségvetéseiket s egyelőre mindennemű nagyobb beruházástól tartózkodjanak. A vármegyei közigazgatási bizottság nevében most rendelettel fordult a főispán a városi és községi hatóságokhoz az iskolakiadások lehető legnagyobb mérséklése tárgyában. — Háziipari kiállítás Gödöllőn. Igen jól sikerült háziipari kiállítást tartottak a közelmúlt napokban Gödöllőn, melynek előkészítése és megrendezése körül Holló Mihály iparművész szerzett érdemeket. — Gyomor-, bél- és anyagcserebetegségeknél a természetes »Ferenc József« keserüviz az emésztőszer- szervek működését hathatósan előmozdítja s igy megkönnyíti, hogy a tápláló anyagok a vérbe kerüljenek. Orvosi szakvélemények hangsúlyozzák, hogy a Ferenc József viz különösen ülő életmódnál igen hasznos gyomor- és bélszabályozó szer. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. Közgazdaság Halasi gabonaárak január 8 Búza 10’20, rozs 12 — boletta nélkül. Ferencvárosi sertésvásár. Árak könnyű sertés 78—82, közepes 82—88, nehéz 90—98 fillér. Magánhlrdeíések BORT vásárol Adám Dezső bor- kereskedő Kossuth-u. 3. (Hofmeister ház.) Egy prima írógép eladó. Cim n kiadóhivatalban. Egy jókarbau levő fordítható billiáírd asztal teljes felszereléssel eladó Füstös vendéglősnél. Szakter Józsefnél Zalán ucca 4 sz. alatt két drb. fiatal 120—130 kilogramos hizottdisznó eladó. Dunaletlétlenen a bpesti országút mentén vasútállomástól 4 kilométerre 100 m. hold tanyásbirtok, melyben 60 hold szántóföld van, a többi legelő, eladó. Cim a kiadóhivatalban. Baksai József felsőszállási 1 lánc földjét eladja. Értekezhetni VII. kér. Tó-u. 6 sz. alatt. Biztos megélhetést nyújtó füszer- és terményüzlet nagyforgalmu útvonalon, kaszárnya közelében más vállalkozás miatt eladó. Érdeklődni lehet Jókai ucca 57 sz. alatt. Lovag-u. 13 sz. házban 2 egy szoba, konyhás lakás február 1-re kiadó. Értekezhetni Arany János-u. 9 sz. alatt. 650 hold területű soltszentimrei jó minőségű birtok ,melyből körülbelül 160 hold be van vetve, kedvező feltételek mellett azonnal haszonbérbe adó. Felvilágosítást a Halasi Gazdasági Bank Rt. ad. 3 szárnyas előszobaszekrény eladó Kossuth-u 11 sz. alatt. Eladó Bodogjáron 25 hold tanyás birtok. Takarékpénztár. Eladó pírtól állomás mellett 125 hold jó tanyásbirtok szép halastóval’. Bármikor átvehető. Értekezhetni a helyszínén. Farkas Kálmán órás, a Gazdasági Bank épületében raktáron tart fali, in ga, ébresztő és zsebórákat és szemüveget nagy választékban. Brilliáns, arany, ezüst pénzt, aranyat, ezüstöt, (töröttet Is), magas áron vesz, órát és ékszert pontosan javít. Alsöfekéte földekben 2 drb. veteményes eladó. Értekezhetni Csil- lag-u. 9 sz. alatt. Ha köhögés és rekedtség kínozza a torkát, szopogasson Rákóczi cukorkát. Kapható Szekér gyógyszertárban, a posta me”-ett. A Kiskunhalasi Ref. önképző Körnél lemondás folytán megüresedett gondnoki állásra a kör elnökség© pályázatot hirdet. Kérelmek 15-lg nyújthatók be a titkárnál. Értesíti a város a kincstári dohány- terme'őket, hogy a dohánytermésüknek Kiskunfélegyházára való szállítása alkalmából a dohánykére’em ivet minden termelő vigye magáva'. A termelők kötelesek egész termésüket minden hiány nélkül a kitűzött határnapon beszállítani, mivel az esetleg otthon tartott mennyiség csempészet részére visszatartattnak fog tekintetni és az illető ellen jövedéki büntető eljárás fog indíttatni. Ha a termelők a tudnák beszállítani, azt a kiskunfélegy- házai dohánybeváltó hivatalnak 8 nappal a beváltás előtt bejelenteni tartoznak és eset'eg más határnapot kérhetnek. Akik a meghatározott napon a dohányt nem szállítanák be, azok rendszegési birsaggal fognak büntettetni, amely bírságnak nagyságát a dohánybeváltó hivatal határozza meg. Végül figyelmeztetnek a ter- I melók, hogy a dohány beszállítás af- J kalmával jármüveiket takaró eszközök- ; kel lássák el, nehogy az anyag a kedvezőtlen időjárás beálltával nedvesség által kárt szenvedjen, mert az ilyen állapotban beszállított anyag nemcsak alsóbb osztályba soroztatik, hanem annak súlyából a nedvesség miatt arány tagos levonás is alkalmaztatik. Nyflíér (E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség) Azon rágalom és sértő kifejezések,, melyeket egy névtelen levél alapján tettem Nagy M. Sándor és csa- Jádja ellen, itt e rovatban igazolom, hogy azokból semmi igaz nem volt, mert én azokat bosszúból követtem el a család ellen. Harkai Pál. Ennek az árverésnek megtartását az árverés határnapot megelőző utolsó előtti hétköznapon déli 12 óráig be kei jelenteni. 1931—3329. vght. szám. Árverési hirdetmény. Dr. Holländer Ignác kiskunhalasi ügyvéd által képviselt Weisz Ignác kiskun- halasi lakos javára 1963 P 42 fillér töke és több köveíe’és járulékai erejéig, a kalocsai kir. törvényszék 1931. évi Ke. 1161 —19. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1931. december hó 4-én lefoglalt 2014 P 10 fillérre becsült ingóságokra a kiskunhalasi kir. járásbíróság 3329— 1931. vght. sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. te. 20. §-a alapján a következő megnevezett: dr. Czobor Ernő ügyv. által képviselt Magyar Szalámi gyár javára 240 P 18 Ml. s jár., dr. Pálmai Andor ügyvéd által képviselt Hidmérleggyár rt. javára 163 pengő 70 Mér s jár., továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, — végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében: Kiskunha’ason, Bem-u. 1. szám alatt leendő megtartására határidőül 1932. évi január hó 30. napjának délelőtti 10 órája tűzetik ki, amikor a biróüag lefoglalt bútorok, üzleti berendezés, különféle áruk, mérlegek, rádiókészülék, stb. s egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fogom adni még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jaenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Kiskunhalason, 1932. január 4. Ulrich József kir. bír. végrehajtó. külföldre. Irányzat vontatott. meghatározott időben a dohányt nem PRAGER JANOS láíí iwqi^ s ez* csa^ и£У érhetjük el, ha disznód es^ez a |v АС&11Ш1 tű АЛл Cl törv. védett „3 Sonka“ védjegyű Magvar-Sonka» pácot vásároljuk meg, mely a sonkáknak, husnemüeknek prágai sonkához hasonló izt és zamatot kölcsönöz. Egy adag ára 70 fill., mely elegendő 10—15 kiló sonka vagy hús bepácolására. 40—50 kiló húshoz, sonkához elegendő adag 2 P. — Kiskunhalason a következő helyeken szerezhető be: Hattyú drogéria. City illatszertár, Bergt Mór és Társa, Zábolyl László, Árvái Lajos, Weisz Emilne és Lingermann Józsefnél, továbbá minden gyógyszertárban, drogériában és füszerkereskedeoben. - Ha valahol nem kapná, úgy forduljon a főraktárhoz: „Baross lllatszertár“ Gy6r, Barossát 7, Telefon 867. honnan a pénz előzetes beküldése mellett szállítják. Nyomatott a Kiskunhalas Helyi Értesítője Lapvállalat-nyomdában Felelős szerkesztő és kiadó: