Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1932 (32. évfolyam, 1-105. szám)

1932-03-26 / 25. szám

6 oldal március 26 Kiskunhalas Helvi Értesítőié Imre emlékversenyen« kívül, amely Ha- j las bajnokságáért fog folyni, az idén feltétlenül megrendezik a Bajai Sakk- körrel folytatott serlegverseny követ­kező fordulóját is. A választmányi ülésen továbbá az az eddig nem tapasz­talt esemény örvendeztette meg a tago­kat, hogy egyszerre 11 uj jelentkezőt Egy bBtűrűVBZér útja Prúnayfalvütól a szegedi rabtemetíiig... Lapu János, aki élete felét a Csillagbörtönben töltötte, tüdővészben meghalt a rabkórházban Küzdelem a 64 kockás mezőkon A sakkor háziversenye Aki a városi nagyvendéglő különter­mébe, a Kereskedők Egyesületének he­lyiségébe, amely a Kiskunhalasi Sakk- körnek is tanyája, hétfőn, szerdán vagy pénteken este 7 óra után belép, érdekes látvány Jogadja. A középre, a villany- lámpák alá kitett játékasztalok hosszú sora mellett 6—7 pár ül a komoly elmé­lyedésnek és feszült figyelemnek abban az állapotában, amely az igazi sakkjáté- kost jellemzi. Nem törődnek a kávéház­ból átszürődő zené ve' , a kibicek ide oda járkáló és suttogva izguló csapatával, csak ülnek komolyan és játszanak. Pár órára megszűnt számukra a világ. EK felejtették a hosszú tálét, a gazdasági válságot, az élet rideg valóságát, erre (az egy estére az a játszma jelenti szá­jukra az életet, amelyet a tornavezető által megállapított párosító táblázat az­napra e’őirt számukra. Mindegyik tábla mellett egy-egy ket­tős sakkóra, amely a gondolkodási időt méri, minden játékos kezében ceruza v(agy töltőtoll, előtte papiros. A játsz­mákat jegyezni kell. A játékos, ha lépett, köte’es lejegyezni azonnal lépését s az ellenfél lépését is, hogy n játszma ellen­őrizhető és bármikor utána játszható le­gyen. A jegyzésre ä laikus számára érthetetlen, sajátságos betű és számjelek szolgálnak, amelyek azonban a hozzá­értő kezében életet nyernek. Van, aki — mint a jó zenész a kottából — ezek­ből az élettelen jelekből utána játszás nélkül követni tudja a játszma menetét, A falon ki van függesztve a párosító táblázat, amelyben előre meg van álla­pítva, hogy ki kivel mikor játszik, ki mikor játszik világossal, mikor sötéttel. Ugyanott látható az eredménytáblázat, mely még csak félig van kitöltve, mert most a verseny, amely március elején kezdődött, még csak félig van lejátszva. Tizennégy résztvevő van. Mindegyik kö­te’es a többi tizenhárommal egy-egy játszmát lejátszani. így az ilyen ver­seny sokszor hónapokig elhúzódik, de a helyezések napról-napra való alakulá­sa, az esélyek hullámzása, a párosítá­sok változatossága izgalmassá teszik, úgy hogy vannak, akik minden ver­senynapon ott kibice’nek, ott izgulnak és élvezik a sakk változatos, soha ki neon meríthető szépségeit. Eddig 7 forduló volt meg. Jelenleg Dér Gyula vezet teljes 7 ponttal (100 százalékos teljesítmény). Ha az iramot továbbra is igy bírja, szép tudásának és mostani nagy formájának megfelelő ritka teljesítménnyel’ lesz első. A to­vábbi helyezések bizonytalanabbak. Nem lehet semmit előrelátni és pedig annál kevésbbé, mert vannak, akik még nem játszották le az eddig előirt 7 játsz­mát, vagy azért, mert az idő előrehala­dottsága miatt kellett valamelyik játsz­májukat fe'függeszteni, vagy mert a ki­tűzött időben akadályozva voltak. A Szép és érdekes verseny iránt, amely a benevezettek komoly játéktu­dásánál fogva igen nívós, nagy az ér­deklődés. Sok a néző, sok a kibic és pedig nemcsak a körtagok, hanem má­sok is, akik a sakk iránt érdeklődnek, sűrűn látogatják a versenyt. Látogató­kat a Sakkor mindig szívesen lát. A Sakkor egyébként az uj helyiségbe való átköltözéssel valóságos reneszán­szát éli. A legutóbbi választmányi; ülé­sen a titkárság nagy programmal állott elő. A közgyűlés által tervbevett nagy nyári bajnoki versenyen, a »Dr. Babó A hires szegedi Csillagbörtönben j most 700 rab várja a szabadulást; ! naponta nyilik-csukódik a hatalmas 1 vaskapu és egy-egy rab megilletődve fogadja a szabadulás óráját. A minap délelőtt is nyikorogva kinyílott hir­telen a nagy vaskapu: Lapu János, prónayfalvai születésű, hirbedt be­törővezér hagyta el a Csillagbörtönt, de már a halott Lapu János. Egy rozoga halottaskocsi döcögött ki a börtön kapuján, gyanútlan feketére mázolt koporsó volt rajta és oldalán kusza otromba hetükkel a felírás: Lapu János, élt 56 évet. Ennyi csak, nem több ,de ennek az 56 esztendőnek nagyon viharos és szomorú története van. Egy no­tórius, megrögzött gonosztevő élet- története, aki életének felét a börtön cellájá- ban töltötte és félévvel ezelőtt még embert ölt szeTelemféltés- ből. Lapu János a tisztes munkát ha­mar megunta és 18 éves korában már rablóbandát Szervezett ta­nyai fosztogatásokra. Egyre-másra követte el a betöréses­rablásokat. De nem sokáig kedvezett neki a betyár-szerencse, mert rövi­desen rendőrkézre került és alig volt 19 esztendős, midőn elsőizben jutott börtönbe. A 21 éves Lapu János, mikor ki­szabadult a szegedi Csillagbörtönből, foglalkozás után nézett. De nem sok ideig tartott ez a megtérés, pár hónap múltán ismét banda­vezér lett és sűrűn látogatta éj­féli órákban a tanyákat. Még a zsiványbecsület sem volt meg benne, mert ha valami jó fo­gás kínálkozott, akkor egyedül in­dult el a fosztogató útra, ha pedig csak ötletszerű rablásra készült, ak­kor a banda ment el és Lapu, csak mint a vezérkar, távolról intézte a hadműveleteket. Bejárta a betörővezér az egész országot és ahol felütötte a tanyáját, ott a következő éjszaka már egy be­töréses-lopással gazdagodott bünlajstroma. Tetteinek elkövetésé­ben is példátlanul vakmerő' volt. Cinkostársai éppen emiatt respektál­ták és ennek is köszönhette, hogy mindig ő volt a banda vezére. Akik ismerték Lapu Jánost — rendőrök, detektívek — tudták, hogy sohasem fog megjavulni. A börtön nem törte meg, ha fogoly volt, meghízott kövérre, jól érezte magát a cellában is. Ha letöltötte büntetését és szabad levegőt szivott, rövidesen újabb bűncselekményt kö­vetett el. Igen sokszor elitélték és mindenkor hosszabb időre. 19 éves korától életének felét börtönben töltötte el. A börtöncellák nyirkos levegője vé­gül is megtámadta tüdejét és tiz év óta tüdővészes volt. j Lapu János különben most élet- j fogytiglani büntetését töltötte, mert utóbb már nem betörés miatt került a börtönbe, hanem szándékos emberölés volt ellene a vád. Egy beíörötársát leszúr­ta, mert am'g ő börtönben volt, az elcsábította a szeretőjét. Kecskeméten volt szeretője a betö­rővezérnek, mellette már évek óta hűséggel kitartott. Négy évvel ez­előtt újból elítélték. Lapu műit nyárod szabadult ki és első útja Kecskemétre veze­tett, régi asszonyához. De már nem találta itt szeretőjét, mert időközben elcsábította régebbi betörőtársa, akivel számos esetben követett el különböző bűncselekmé­nyeket. Lapu János bosszút forralt és utána ment a hűtleneknek, a hűtlen szeretőinek és a hűtlen cinkostársnak. Egy tanyán talált reájuk, valahol Csongrád táján. Az 55 éves gonosz'evőben fello­bogott a régi tűz, amikor ráta­lált a hűtlenekre, szó nélkül kést rántott és halálra sznrkálta a csábitót. Ismét börtönbe került, azonban ekkor már annyira előrehaladott volt a tüdőbaja, hogy rabkórházba utal­ták. Januárban jobbrafordult az álla­pota, de a halál már közeli érte­kezését izengette száraz nehéz kö­högéseiben. Nem is váratott magá­ra sokáig, ahogy a tavaszi, esős idők bekövetkeztek, Lapu János cel­láján bekopogtatott a halál. A három beteg rabtárs egy napon arra éb­redt, hogy negyedik társuk örökre elaludt. i * A halottas kocsi a szegedi Tégla­gyár utcában egyhangúan döcög a rab temető felé. A bakon rabkezek­ben van a gyeplő és mellette fegy­veres börtönőr ül. A kocsi után pap halad, mögötte három darócru- hás rab és újból két fegyveres bör- tönör. Ez a halottas menet Lapu János szomorú, utolsó útja. A rab­temetőkben a tegnapi cellatársak ágyaztak sirt neki és lassú óvatos­sággal, könnyezve engedték le az egyszerű, dísztelen koporsót a föld­be. A pap imát mondott a megtért bűnös lelki üdvéért. Lapu János, aki Prónayfalváról indult el az élet­be, a szegedi rabtemető disznélküli sírjai között alussza most földi ól­mát... — Az fizietek zárórája az ünne­pek alatt. A kormány megengedte, hogy husvét vasárnapján a vidéki illatszerüzletek, továbbá a háztartási cikkeket árusító üzletek reggel 7-től déli 1 óráig nyitva tarthatók. Ez időben az úgynevezett húsvéti cik­keket az utcákon és piacokon is lehet árusítani. A fülöpszállási segéd­jegyző panamáit tárgyalja e hónap 30-án a törvényszék. 143 sértettet idéztek meg Több mint egy éve annak, hogy kipattant Fülöpszálláson Szendy La­jos segédjegyző több rendbeli sik­kasztása. A súlyosan megtévedt se­gédjegyző bűnügyét március 30-án, szerdán kezdi tárgyalni a kecske­méti törvényszék. Szendyt az ügyészség 1 rendbeli folytatólag elkövetett sikkasztással és 143 rendbeli hivatali sikkasztás­sal vádolja. Az elsikkasztott pénzek az adófizetők garasai voltak. Az okozott kárösszeg összesen 9381 pengő 16 fillért tesz ki, ame­lyet azonban Szendy felesége meg­térített. A főtárgyalásra 143 sértettet idé­zett meg á kecskeméti törvényszék. Meghívás. A „Hangya" Termelő, Értékes! tő és Fogyasztási Szövetkezet, a Ma» gyár Gazdaszövetség Szövetkezeti Központja kötelékébe tartozó KISKUNHALASI HANGYA fogyasztási és értékesítő szövetkezet 1932 évi április hó 3-án d. e. 10 órakor a városi közgyűlési teremben évi rendes közgyűlési tart, melyre a tagok az alapszabályok 24. §«a értelmében meghivatnak, fia a közgyűlés a megjelenő tagok cse» kély száma miatt határozatképtelen lenne, úgy a közgyűlés 1932 évi április hó I0*én fog megtartatni, mely — tekintet nélkül a tagok szá» mára — határozatképes lesz. Napirend: 1. Múlt évi üzleteredményről szóló jelentések tárgyalása. 2. Zárszámadások megvizsgálása és felmentvény megadása. 3. Mérleg megállapítása. 4. Tiszta jövedelemről való ren» delkezés. 5. Az igazgatóság kiegészítése. 6. Felügyelőbizottság választása. 7. Netaláni indítványok. 1931 évi december 31»én a tagok száma 4271, üzletrészeiknek száma pedig 16394 volt, az év folyamán belépett 2 tag 14 üzletrésszel. A felügyelőbizottság által megvizs* gált évi mérleg a Hangya irodájában mindenki által megtekinthető. Kelt Kiskunhalason, 1932. március hó 24-én. Az igazgatóság. [ vett fel a kör a tagok sorába. Azóta I még több uj tag is jelentkezett 'A Sakkor tehát a nagy pangásban, a nagy vigasztalanságban egy kis sziget, j ahol még van pezsgő élet. Aki ezt a 1 csodát látni akarja, látogasson el a versenyre. Érdemes. ' (*)

Next

/
Oldalképek
Tartalom